Jelenkor, 2001. július-december (44. évfolyam, 7-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám - Milbacher Róbert: "S mi vagyok én, kérded...": Az Arany-önéletrajz narratív rétegei
rajz(ok) elbeszélése olyan morális autoritás létrehozására irányul, amely a nemzeti tovább- és túlélés (a korabeli „katalógusok" formájában realizálódó) nagy elbeszélésébe integrálódva tölti be szerepét.13 Talán igazából innen értelmezhető, hogy Arany miért is testálja át az olvasható/olvasandó életrajz megírásának feladatát Gyulaira (illetve közvetve Toldy Ferencre):14 „Most tehát röviden a tények elsorolására fogok szorítkozni, állítsd belőle össze, amit tudsz.", vagy a levél végén: „... így lettem, mint munkáim nagyobb része töredék. Csinálj te belőle egészet..."15 A felhatalmazás annak belátását jelenti, hogy az életrajzi adatok valamely elbeszélés formájában (White terminológiájában, narrativizálva), vagyis egésszé kerekített történetként tölthetik be azt a funkciót, amely már nem a történet főhősének szerepét játszó Arany, hanem az életrajzíró-kritikus Gyulai illetékességi körébe tartozik, az ő ellenőrzése alatt áll. Az életrajzírás abszurditásával kapcsolatban Arany már levele kezdetén kifejti ironikus álláspontját: „Megvallom, hozzá is fogtam [tudniillik az autobiográfiának] nagy tudós képpel, amúgy a harmadik személyben beszélgetvén magamról, mint afféle elhunyt celebritásról, de megijedtem tőle, halva képzelvén magamat." Arany visszariadása a harmadik személyben elbeszélt (ön)életrajz megírásától talán annak köszönhető, hogy önmagát szükségszeren „halottként", vagyis befejezett, lezárt történetként, illetve hírességként kellene szemlélnie, mintegy valamiféle külső nézőpont érvényesítésével, amely történet megírásának szabályai ráadásul a műfaj által előírtak, vagyis nem a tételezett személyesség egyszeriségét és egyediségét emelik ki.16 A lezárt történet szükségképpen egy olyan figura megkonstruálását végzi el, amely az önéletrajz írójáról leválasztott, annak egyetlen aspektusára koncentráló szerző-funkció szerep létrejöttéről tudósíthat, hiszen az önéletrajz megírásának oka és egyben célja egy olyan katalógusba való bekerülés, amely a dokumentálható szépírói tevékenység nyomán (vagyis az addig létrehozott szövegek által körülírt „üres helyként") konstituálódó író-figuráról számol be, illetve egy ilyen író-figurát hoz létre.17 A „elhunyt celebritássá" válás paradoxonáról 1857-ben Arany a következőket írja sógorának azzal a róla készült Barabás-képpel kapcsolatban, amelyet Szalonta város rendelt nagy fiáról: „Örvendek, hogy az arczkép história nem történt nagyobb lármával, bár ennyi is elég zajos. Valahogy olyformán érzem magamat, mikor erről hallok vagy olvasok, mintha már nem is volnék én én, mintha minden halálom után történnék. Van benne valami halottias. Szinte félek, ha majd Szalontára megyek, hogy fog bámulni és lesni az ifjabb nemzedék, mint valamely múmiát."18 Arany önéletrajza ráadásul magánlevél formájában íródik, amely pedig (a műfajhoz kapcsolódó olvasói és írói elvárások következtében) a személyes megszólalás intenciójával terhelt, s így abszurdnak tűnik egy külső nézőpont (ahonnan nézve celebritásnak te 13 Ezzel kapcsolatban Id. Hayden White: A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében című tanulmány konklúzióját. White, 1997.103-142. o. 14 Egyébiránt a Szinnyeinek írt 1867-es levelében a Toldy-féle életrajzot tekinti kanonikusnak: „Az én biographiám elég bőven s elég szabatosan megolvasható Toldy Ferencnél: A Magyar Költészet Kézikönyve Ild. kötet. Pest, 1857." Más szóval Szinnyeit ehhez az életrajzhoz utasítja. 15 Érdekes párhuzam van Kölcsey Szemeréhez írott 1833. március 20-i önéletrajzi levele és Arany írása között anélkül, hogy a konkrét filológiai kapcsolat bizonyítható volna pl.: „Biográfiámról új és új ideáid vagynak, de kétségkívül látni fogod, hogy ezen ideák az én fejemben formáltatni s tolam által leíratni nem foghatnak. Azokat csak te dolgozhatnád legjobban, mert természetesen te más szemmel nézsz engem, mint magam magamat. Adatokat közölhetek, s íme, mindjárt néhány." In: Kölcsey Ferenc válogatott művei, Fenyő István (vál.), Budapest, 1975. 1014. o. 16 Vö.: Paul de Man: „Az önéletrajz mint arcrongálás", Fogarasi György (ford.), in: Pompeji, 1997/2-3. 103. o. 17 de Man, 1997. 101. o. 18 Arany levele Ercsey Sándorhoz 1857. júl. 1. In: Ercsey, 1883.124. o.