Jogtudományi Közlöny, 1891

1891-10-09 / 41. szám

Huszonhatodik évfolyam. 4 . SZ. Budapest, 1891. október 9. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐSÉG: Zöldfa-utcza 31-ik szám. Megjelen minden pénteken. KIADO-HIVATAL: Egyetem~utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre felévre . A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL Tartalom: Az örökösödési eljárás módosításáról szóló törvényjavaslat. Dr. FODOR ÁRMIN budapesti kir. aljárásbirótól. — A katonai (honvéd) becsületügyi eljárásról és annak reformjáról. FABINYI GUSZTÁV-tól, a győri kir. itélő tábla elnöki titkárától. — Jogirodalom : A párbaj vét­ség kérdéséhez. Dr. MURÁNYI ERNŐ-tŐl. — Törvénykezési Szemle: A jogtalan önsegély. (Az önbiráskodás a büntető-törvény novellában.) Dr. BLEUFER SAMU budapesti ügyvédtől. — Külföldi judikatura. Közli : Dr. GOLD SIMON budapesti ügyvéd. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — A budapesti kir. tábla határozatai. — A magyar királyi pénzügyi közigazgatási biróság határozatai. — A végrehajtók díjazásának kérdéséhez. (A budapesti ügyvédi kamara választmányának felterjesztése.) — Kivonat a­­­Budapesti Közlöny»-ből. Az örökösödési eljárás módosításáról szóló törvény­javaslat. I. Mox et immediate superstes et in humanis agens frater bon a defuncti fratris simpliciter, absque omni scilicet statu­tione juridica et alio processu juris pro se vindicabit et posteritati suae juste meritoque applicabit. (Tripartitum P. I. 67.) A magyar jog ezen ősi szabványát, az örökség közvet­len minden birói beavatkozást kerülő átháramlásának­­, az ipso jure öröklésnek elvét, melyhez még 1868. évi perrend­tartásunk oly mereven ragaszkodik, dönti halomra a minisz­térium által közzétett javaslat. Nem teszi ezt ugyan kifeje­zetten; a rövid, 27 szakaszból álló tervezet, szerényen, örökö­södési eljárásunknak csakis legszembeötlőbb hibáin akar sürgősen segíteni. De a szerény eljárási novella leple alatt mélyre menő nyitás rejlik, mely örökösödési jogunk egyik főelvéig hat el. Az ipso jure öröklés azon alakjában, a mint azt mai joggyakorlatunkban találjuk, kétségtelenül lejárta magát. Az ősiség megszüntetésével elvesztette létjogosultságát. Érthető volt az ősi vagyonnál, mely tulaj­donkép nem volt egyéni, hanem családi. A jogelőd úgy­szólván csak haszonélvezője volt e vagyonnak, sem élők közt, sem halálesetére nem ren­delkezhetett róla, a család jogán birtokolta azt, és a család jogán ment át jogutódjára, törvényes örökösére. E jogrend­nek logikai következménye volt az, hogy az utód minden jogcselekmény, minden bírói beavatkozás nélkül, magánál a törvénynél fogva lép az örökségbe. De mikép vigyük át ez elvet a mai jogra ? Még jogilag konstruálni is nehéz. Az örökhagyó meghal és végrendeletet hagy hátra, mely azonban még nincs kihirdetve, és melynek tartalma sem ismeretes. Kire szállott itt ipso jure a hagya­ték ? A törvényes öröklésre hivatottra, ki nem végrendeleti örökös ! Avagy a végrendeleti örökösre, kinek sejtelme sincs még arról, hogy ő örökös. Vagy tegyük fel, hogy a vég­rendeleti örökös, miután egy évig eltűrte, hogy örökösnek tekintsék, egyszer csak meggondolja magát és kijelenti, hogy ő nem fogadja el az örökséget, nem akar örökös lenni, a­mihez kétségtelenül joga van. Kire szállott át közvetlenül az örökhagyó halálával az örökség. A czélszerűség is ellene van ez elvnek. Hiába hivatkoz­nak arra, hogy a porosz Landrecht teljesen, a code civil és a zürichi magánjogi törvénykönyv pedig a törvényes örökö­södésnél ez elvet követik. Mi eddig csak annak összes hátrá­nyait tanultuk ismerni. És hogy a visszáságok nem öltöttek nagyobb arányokat, az egyedül annak köszönhető, hogy bíróságaink sokszor egyenesen túltették magukat ez elven. A ptr. 560. §-a ellenére elrendelték a hagyaték tárgyalását kérelemre akkor is, ha csak egy nagykorú örökös volt, vagy a nagykorú örökösök közt egyezség létesül volt, és elren­delték azt nem egyszer — ámbár több tartózkodással — a hitelező kérelmére is. Sőt a gyakorlat lehetőleg megnehezí­tette azt, hogy az egyezségre lépett örökösök a ptr. 580. §-a értelmében hirdetményi eljárás útján írassák át a hagyatéki ingatlanokat nevekre, és az­által, hogy a kizárólagos örökösö­dési jogot a legritkább esetekben tekintette teljesen beiga­zoltnak, a tárgyalás útjára szorította az örökösöket. És mindennek daczára nem egy hitelező adta meg az ipso jure örökösödés árát, midőn a bíróságok kérelmét a hivatalos beavatkozás iránt mint jogosulatlan egyéntől eredőt, visszautasították. Legnagyobb diadalát pedig ülte az ipso jure örökösödés azon zavarokban, melyeket a telekkönyvi állapotban előidézett. Ismerünk helységeket, melyeknek telek­könyveiben egy élő ember nem található és melyek ilykér inkább a temetők, mint a birtokállapotok nyilván könyvei. Nem csodálkozunk ezek után azon, hogy a magyar örök­lési jog tervezete az ipso jure öröklés teljes elvetésében kere­sett menedéket, és helyette az örökös elfogadási nyilatkoza­tát, az aditio hereditatist tette az örökség megszerzésének feltételeül. E megoldás annál inkább mondható szerencsésnek, mert ezzel a kényszer-hagyatéki tárgyalás hátrányait és bonyo­dalmait, melyeket Unger oly élénken ecsetelt, kikerülte. E rendszer ugyanis mellőzi a birói beavatkozást és az állami gyámkodást ott, a­hol arra szükség nincs, és a midőn az öröklési jog nem vitás és semmiféle érdekelt annak birói konstatálását nem kéri, megelégszik az örökös hallgatag, az örökség birtokbavételében, a pro herede gestio-ban nyilvá­nuló nyilatkozatával. E ponton tehát, mint az öröklési javas­lat indokolása megjegyzi , ,az ipso jure öröklés és a tör­vényjavaslat intézkedéseinek megfelelő örökség-elfogadási rend­szer közt az örökség bírói beavatkozás nélkül való birtokba­vételének gyakorlati eredménye szempontjából lényeges különb­ség nincsen­. (Indokolás 251. 1.) A­hol azonban valamely jogos érdek az örökösödés kon­statálását kívánja, ott az örökösödési javaslat félreteszi azon tekinteteket, melyeket mai jogunk az örökössel szemben gya­korol. A javaslat 389. §-a szerint azok, a­kiket az örökség visszautasítás esetére illetne, nemkülönben az utóörökösök, a hagyományosok és az örökös hitelezői követelhetik, hogy az örökös a hagyatéki bíróság által megállapított legalább hat heti s legfeljebb három hónapi, esetleg az örökös kérelmére meghosszabbítható határidő alatt az örökség elfogadása iránt nyilatkozzék, mert ellen esetben örökösödési jogát elveszti. Az örökhagyó hitelezőit az öröklési javaslat más úton védi. A 427. §. szerint ők az örökhagyó halálától számított három hónap eltelte előtt követeléseiket a hagyatéki gondnok ellen és ha hagyatéki gondnok nem neveztetett, a hagyatéki bíróság által kérelmükre kinevezendő pergondnok ellen érvényesít­hetik. Az örökhagyó halálától számított három hó eltelte után ezt csak akkor tehetik, ha az örökösök ismeretlenek. És az öröklési javaslat már utal indokolásában az eljár

Next