Jogtudományi Közlöny, 1891
1891-10-09 / 41. szám
Huszonhatodik évfolyam. 4 . SZ. Budapest, 1891. október 9. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY SZERKESZTŐSÉG: Zöldfa-utcza 31-ik szám. Megjelen minden pénteken. KIADO-HIVATAL: Egyetem~utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre felévre . A megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL Tartalom: Az örökösödési eljárás módosításáról szóló törvényjavaslat. Dr. FODOR ÁRMIN budapesti kir. aljárásbirótól. — A katonai (honvéd) becsületügyi eljárásról és annak reformjáról. FABINYI GUSZTÁV-tól, a győri kir. itélő tábla elnöki titkárától. — Jogirodalom : A párbaj vétség kérdéséhez. Dr. MURÁNYI ERNŐ-tŐl. — Törvénykezési Szemle: A jogtalan önsegély. (Az önbiráskodás a büntető-törvény novellában.) Dr. BLEUFER SAMU budapesti ügyvédtől. — Külföldi judikatura. Közli : Dr. GOLD SIMON budapesti ügyvéd. — Különfélék. Melléklet: Curiai Határozatok. — A budapesti kir. tábla határozatai. — A magyar királyi pénzügyi közigazgatási biróság határozatai. — A végrehajtók díjazásának kérdéséhez. (A budapesti ügyvédi kamara választmányának felterjesztése.) — Kivonat aBudapesti Közlöny»-ből. Az örökösödési eljárás módosításáról szóló törvényjavaslat. I. Mox et immediate superstes et in humanis agens frater bon a defuncti fratris simpliciter, absque omni scilicet statutione juridica et alio processu juris pro se vindicabit et posteritati suae juste meritoque applicabit. (Tripartitum P. I. 67.) A magyar jog ezen ősi szabványát, az örökség közvetlen minden birói beavatkozást kerülő átháramlásának, az ipso jure öröklésnek elvét, melyhez még 1868. évi perrendtartásunk oly mereven ragaszkodik, dönti halomra a minisztérium által közzétett javaslat. Nem teszi ezt ugyan kifejezetten; a rövid, 27 szakaszból álló tervezet, szerényen, örökösödési eljárásunknak csakis legszembeötlőbb hibáin akar sürgősen segíteni. De a szerény eljárási novella leple alatt mélyre menő nyitás rejlik, mely örökösödési jogunk egyik főelvéig hat el. Az ipso jure öröklés azon alakjában, a mint azt mai joggyakorlatunkban találjuk, kétségtelenül lejárta magát. Az ősiség megszüntetésével elvesztette létjogosultságát. Érthető volt az ősi vagyonnál, mely tulajdonkép nem volt egyéni, hanem családi. A jogelőd úgyszólván csak haszonélvezője volt e vagyonnak, sem élők közt, sem halálesetére nem rendelkezhetett róla, a család jogán birtokolta azt, és a család jogán ment át jogutódjára, törvényes örökösére. E jogrendnek logikai következménye volt az, hogy az utód minden jogcselekmény, minden bírói beavatkozás nélkül, magánál a törvénynél fogva lép az örökségbe. De mikép vigyük át ez elvet a mai jogra ? Még jogilag konstruálni is nehéz. Az örökhagyó meghal és végrendeletet hagy hátra, mely azonban még nincs kihirdetve, és melynek tartalma sem ismeretes. Kire szállott itt ipso jure a hagyaték ? A törvényes öröklésre hivatottra, ki nem végrendeleti örökös ! Avagy a végrendeleti örökösre, kinek sejtelme sincs még arról, hogy ő örökös. Vagy tegyük fel, hogy a végrendeleti örökös, miután egy évig eltűrte, hogy örökösnek tekintsék, egyszer csak meggondolja magát és kijelenti, hogy ő nem fogadja el az örökséget, nem akar örökös lenni, amihez kétségtelenül joga van. Kire szállott át közvetlenül az örökhagyó halálával az örökség. A czélszerűség is ellene van ez elvnek. Hiába hivatkoznak arra, hogy a porosz Landrecht teljesen, a code civil és a zürichi magánjogi törvénykönyv pedig a törvényes örökösödésnél ez elvet követik. Mi eddig csak annak összes hátrányait tanultuk ismerni. És hogy a visszáságok nem öltöttek nagyobb arányokat, az egyedül annak köszönhető, hogy bíróságaink sokszor egyenesen túltették magukat ez elven. A ptr. 560. §-a ellenére elrendelték a hagyaték tárgyalását kérelemre akkor is, ha csak egy nagykorú örökös volt, vagy a nagykorú örökösök közt egyezség létesül volt, és elrendelték azt nem egyszer — ámbár több tartózkodással — a hitelező kérelmére is. Sőt a gyakorlat lehetőleg megnehezítette azt, hogy az egyezségre lépett örökösök a ptr. 580. §-a értelmében hirdetményi eljárás útján írassák át a hagyatéki ingatlanokat nevekre, és azáltal, hogy a kizárólagos örökösödési jogot a legritkább esetekben tekintette teljesen beigazoltnak, a tárgyalás útjára szorította az örökösöket. És mindennek daczára nem egy hitelező adta meg az ipso jure örökösödés árát, midőn a bíróságok kérelmét a hivatalos beavatkozás iránt mint jogosulatlan egyéntől eredőt, visszautasították. Legnagyobb diadalát pedig ülte az ipso jure örökösödés azon zavarokban, melyeket a telekkönyvi állapotban előidézett. Ismerünk helységeket, melyeknek telekkönyveiben egy élő ember nem található és melyek ilykér inkább a temetők, mint a birtokállapotok nyilván könyvei. Nem csodálkozunk ezek után azon, hogy a magyar öröklési jog tervezete az ipso jure öröklés teljes elvetésében keresett menedéket, és helyette az örökös elfogadási nyilatkozatát, az aditio hereditatist tette az örökség megszerzésének feltételeül. E megoldás annál inkább mondható szerencsésnek, mert ezzel a kényszer-hagyatéki tárgyalás hátrányait és bonyodalmait, melyeket Unger oly élénken ecsetelt, kikerülte. E rendszer ugyanis mellőzi a birói beavatkozást és az állami gyámkodást ott, ahol arra szükség nincs, és a midőn az öröklési jog nem vitás és semmiféle érdekelt annak birói konstatálását nem kéri, megelégszik az örökös hallgatag, az örökség birtokbavételében, a pro herede gestio-ban nyilvánuló nyilatkozatával. E ponton tehát, mint az öröklési javaslat indokolása megjegyzi , ,az ipso jure öröklés és a törvényjavaslat intézkedéseinek megfelelő örökség-elfogadási rendszer közt az örökség bírói beavatkozás nélkül való birtokbavételének gyakorlati eredménye szempontjából lényeges különbség nincsen. (Indokolás 251. 1.) Ahol azonban valamely jogos érdek az örökösödés konstatálását kívánja, ott az örökösödési javaslat félreteszi azon tekinteteket, melyeket mai jogunk az örökössel szemben gyakorol. A javaslat 389. §-a szerint azok, akiket az örökség visszautasítás esetére illetne, nemkülönben az utóörökösök, a hagyományosok és az örökös hitelezői követelhetik, hogy az örökös a hagyatéki bíróság által megállapított legalább hat heti s legfeljebb három hónapi, esetleg az örökös kérelmére meghosszabbítható határidő alatt az örökség elfogadása iránt nyilatkozzék, mert ellen esetben örökösödési jogát elveszti. Az örökhagyó hitelezőit az öröklési javaslat más úton védi. A 427. §. szerint ők az örökhagyó halálától számított három hónap eltelte előtt követeléseiket a hagyatéki gondnok ellen és ha hagyatéki gondnok nem neveztetett, a hagyatéki bíróság által kérelmükre kinevezendő pergondnok ellen érvényesíthetik. Az örökhagyó halálától számított három hó eltelte után ezt csak akkor tehetik, ha az örökösök ismeretlenek. És az öröklési javaslat már utal indokolásában az eljár