Jogtudományi Közlöny, 1922
1922-01-15 / 2. szám
Ötvenhetedik évfolyam, 4 .szám. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL Szerkesztőség: I. Bérc-utcai Kiadóhivatal, IV., Egyetem u. 4 Megjelenik minden 1ló 1-én és 15-én Előfizetési ára negyedévre 100 korona Döntvénytár nélkül negyedévre 75 korona TARTALOM. Dr. Alföldi Dávid egri ügyvéd : A bírói függetlenségről. — Dr. Scholl Géza igazságügyminiszteri osztálytanácsos: Az osztrák úgynevezett «Dispenserie» magyar vonatkozásban. — Dr. Kende Ernő ügyvéd, tőzsdebírósági jogügyi titkár: A felek és a bíróság akaraturalma a polgári peres eljárásban. — Szemle. Melléklet: Magánjogi Döntvénytár XV. k. 1. ív. Hiteljogi Döntvénytá XV. k. 1. ív. A bírói függetlenségről. Egyik régi latin mondás szerint: justitia est regnorum fundamentum, vagyis az igazság az állam alapja. De, mert az igazságot a bírák szolgáltatják, az ország egész közönségét érintő fontos közérdek a bírák függetlenségének biztosítása, mert az igazságszolgáltatás pártatlanságát, részrehajlatlanságát ez teszi lehetővé. A régi időkben a bírói függetlenségét leginkább a kormányhatalom veszélyeztette, mert ha sokkal később mondta is Bismark, hogy : ((Macht geht vor Hechtw, már évszázadokkal azelőtt ismerték és alkalmazták azt az elvet, hogy a politikára sem a jogi sem az erkölcs nem lehet befolyási*;** és hogy ennek folytán az uralkodó céljai érdekében törvénytelen s erkölcstelen eszközöket is vehet igénybe. Ezért rendelte már az 1492. évi dekrétum 10. cikkelye, hogy a bíráknakteljes és egészen szabad hatalmukban álljon minden, úgy előkelőbb, mint alábbvaló perlekedő részére, bármilyen rendűek, állásúak és méltóságúak legyenek is ezek, az ország régi és jóváhagyott szokása szerint, minden félelem nélkül törvényes és helyes igazságot szolgáltatni, «és hogy a királyi Felség vagy a főpap urak és bárók egy bírót se szorítsanak és kényszerítsenek arra, hogy valakinek kedvére a szokásokat és a közönséges bírói gyakorlatot meg a törvény rendjét megmásítsa vagy megzavarja ». Az 1790. évi dekrétum XII. cikkelye is biztosítani kívánta az országot,hogy a bíróságoknak törvénnyel megállapított vagymegállapítandó szervezete királyi hatalommal nem fog megváltoztattatni ; sem a törvényes ítéletek végrehajtása parancsokkal gátoltatni, sem hogy azt mások gátolják, megengedtetni nem fog, sem pedig a bíróságok törvényes ítéletei megmásíttatni, vagy akár a királynak, avagy valamely politikai kormányszéknek felülvizsgálata alá vonatni nem fognak, hanem a valláskülönbség nélkül választandó bírák az országnak érvényben álló, vagy ezután hozandó törvényei és bevett szokása szerint tartanak törvényszékeket ...» Az 1790: XVIII. tc. és az 1848: XXIX. tc. aztán a bíró elmozdíthatatlanságát iktatta törvénybe, több régi törvényünk pedig a bírói esküt szövegezte úgy, hogy a bírónak az 1435. évi II. dekrétum 1. cikkelye szerint meg kellett esküdnie arra,hogy minden előttem perlekedőnek, együtt és egyenként, a személynek, tudniillik gazdagnak és szegénynek megválogatása nélkül, és minden kérést, jutalmat, kedvezést, szeretetet meg gyűlölséget hátratéve és távoltartva, tehetségemhez képest igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni». És az 1496. évi dekrétum XXXIII. cikkelye az eskü szövegébe még azt is belefoglalta, hogy a bírónak félelmet és barátságot is félre kell tennie, amikor igazságot szolgáltat. Így jutottunk el mostani alaptörvényünkhöz, az 1809. évi IV.cikkhez, amely nemcsak a közigazgatástól különítette el s függetlenítette az igazságszolgáltatást, hanem a bíró elmozdíthatatlanságát is kimondotta, illetve megerősítette, sőt az összeférhetetlenség eseteit is megállapította a bíróra nézve. A bírói függetlenség tehát a törvényben ki van mondva. Más kérdés azonban, hogy érvényesül-e ez teljesen a gyakorlati életben és hogy a fejlődés, a haladás szükségessége folytán nem szorul-e már az 1869: IV. tc. is javításra ? Mielőtt e kérdésre nézve nézetemet kifejezésre juttatnám, meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok bíró van, akinek jelleme, gerincessége, rendíthetetlen igazságszeretete a legnagyobb tiszteletreméltó és akiktől most sem féltem a bírói függetlenséget, mert inkább koplalnak, mellőzést is tűrnek, semhogy a mindenkori konjunktúrának legyenek törtető szolgái. Az általánosítás tehát nagyon távol áll tőlem. A bírói függetlenséget két körülmény veszélyezteti: a megélhetés nehézsége és a kormányrendszer. Az előbbi újabb keletű, az utóbbi már néhány évtizedre nyúlik vissza. Nem szabad minden bírótól követelni, hogy hős legyen, aki nemcsak akar, hanem saját és családja nagy nyomora mellett, mindvégig képes is ellentállni a mai erkölcstelen, panamás korszak/.á/féle csápú kiszűréseinek a csábításainak. Meg kell tehát előzni a végelgyengülés bekövetkezését és a lehető legsürgősebben kell biztosítani a bírónak tisztességes megélhetését. A bírói függetlenségnek másik veszedelme, amint mondottam, a kormányrendszer. Az 1869: IV. tc. életbelépése óta a kormányhatalom erőszakos beavatkozással nem támadta meg a bírói hatalom gyakorlását, mert a kormányok az alkotmányosság látszatát fenn akarták tartani. Azonban szó módjára, más módon kezdték lassan-lassan megőrölni a bírói függetlenség erősödő, vastagodó tölgyfáját : pártpolitika útján. A 90-es években pl. oly erősen dühöngött a pártpolitika szenvedélye, hogy a bírói kinevezésekre is sokkal nagyobb befolyása volt, a törvény ellenére is, a főispánoknak, mint az igazságügyi hatóságoknak és így gyakran többre becsülték a pártpolitikai kortesszolgálatot a bírói képességnél s rátermettségnél. Sohasem felejtem el, hogy az egri kis. törvényszéknek egyik igen képzett, szelidlelkű, jellemes bíráját többször mellőzték az ítélőtáblai bírói kinevezéseknél, mert nem politizált. Később aztán panaszkodva beszélte el nekem, hogy már ő is kénytelen a kortestanyákra járni, mert csak így szerezhet ((érdemeket)) a táblabírói kinevezésre. És csakugyan csak hirtelen bekövetkezett halála akadályozta meg ezt a derék embert a már kinevezés alatt állott újabb állás elnyerésében. Persze az ilyen esetek sok bírót s jegyzőt tettek konjunkturássá, mert ha előfordult is, hogy olyanok is ki lettek nevezve, akik nem állottak a pártpolitika szolgálatában, mégis sokan azt hitték, hogy ezen az úton könnyebben érhetik el célukat. Az 1891 : XVII. tc. 33. §-ának is ez volt a háttere, mert kormányaink minden téren az egyéni kedvezés rendszerére alapították kormányzásukat. Mi mással indokolható pl., hogy a kir. törvényszékek vizsgálóbíróját és állandó helyettesét, az 1871: XXXI. tc. 6. §-ának megváltoztatásával, az igazságügyminiszter rendeli ki és hogy ezen kinevezés folytán a vizsgálóbírónak 600 pótlékot rendelt a törvény? Hogy mennyiben érintheti e rendelkezés a bírói függetlenséget, arra nézve is mondhatok egy esetet. 180. évben a hírhedt Lukács-féle egri országgyűlési képviselőválasztás alkalmával azt Egyes számára 20 korona Döntvénytár nélkül 15 korona