Jövő, 1921. május (1. évfolyam, 58-82. szám)
1921-05-01 / 58. szám
2 sem lehet, mindig közömbös, hogy Délkeleteurópa állandó nyugtalanságban maradjon. A politikai formulát tehát röviden a következőkben lehet összefogni . Vagy meg kell erősíteni a demokráciát Magyarországon, hogy az teremtsen rendet, vagy pedig állandó összeütközésekre kell berendezkedni, ami senkinek sem áll érdekében . Gazdaságilag olyan állapotokat kell teremteni, hogy a forgalom olyan mértékben fölvetessék, mint ahogy az a békében volt. Magyarország mezőgazdasági terményeket produkál és ipari termékeket fogyaszt a szomszéd államokból. Ezt a természetes helyzetet fönn kell tartani és az errevonatkozó forgalom-lebonyolítást meg kell kezdeni, mert különben a normális viszonyok soha sem fognak helyreállni. Ha ez megtörténik, elő fog állni az a helyzet, amelyben a demokratikus elemek politikai befolyásból jutnak, főképen, ha számukra gazdasági, politikai és területi engedményeket nyújtanának. A magyar nép ilyen engedmények alapján bizonyára sietne sorsát a demokrácia kezébe letenni. Egy magyar demokratikus uralomnak adandó gazdasági, politikai és területi természetű engedményekkel lesz lehetséges a demokráciát Magyarországon kormányzóelvvé emelni. — Minden más nem egyéb, mint pillanatnyi kisegítő eszköz, ami azonban a mai nagyon rossz viszonyokat nem támadja meg gyökerében és nem teszi lehetetlenné. — Természetes, hogy a megvert magyarokat minden tekintetben egyenjogúaknak kell tekinteni, mihelyt ott a demokrácia lesz az irányadó kormányzati rendszer. Ilyen eljárással, amely a magyar népiek összes fejlődési lehetőségeit biztosítja, meg van adva annak a biztosítéka, hogy ott a demokrácia döntő kormányzati rendszerré váljék, nemcsak Magyarország javára, hanem összes szomszédai javára is és nem kevésbé egész Európa megnyugtatására. Bechyne fölfogása. Bechyne szociáldemokrata képviselő, Csehszlovákia egyik legkiválóbb és legbefolyásosabb politikusa, a szociáldemokrata párt egyik régi vezetőembere és szintén tagja az ötös tanácsnak, a következőkben körvonalazta a magyar kérdésről való fölfogását. — A csehszlovák köztársaságnak életszükséglete a nyugalom és a békés összeműködés Középeurópa népeivel. Mi erőseknek érezzük magunkat és azok is vagyunk. De ez az erőtudat nem fog bennünket soha a győzelmi őrület politikájához vezetni. A népeknek új szervezete, amely a régi monarchia örököse lett, nemcsak a mi életföltételeinket jelenti, hanem egyben része is a legszebb becsvágynak, amelyben egy békés és demokratikus nép megnyilatkozhatik. Ez az új szervezet, ez a demokratikus pacifikálása Középeurópának, a mi külpolitikánk tudatosan és tervszerűen szem előtt tartott célja és ez egyben a kisántant vezetőgondolata is. Tudjuk nagyon jól, hogy egy új élet Európának ebben a részében, nem kis mértékben függ a magyaroktól. Magyarország vagy megmarad a kompromittált arisztokrácia vezetése alatt ama politikai gondolat mellett, amely a háború befejezésével teljesen elmerült a múltba és ebben az esetben a regenerálódás és az új rendre való áttérés valamennyiünk számára csak igen fájdalmas áldozatok árán lesz lehetséges és el fog húzódni. Vagy pedig Magyarország a békeszerződés alapján, mint egy fontos része az új szervezetnek, csatlakozik és ebben az esetben megvan a lehetősége annak, hogy a háború gazdasági kárai legyőzhetők legyenek, ami minden népnek egyformán érdekében való, ha egy demokratikus rezsim Magyarországon ennek a gondolatnak hordozója volna, ebben az esetben a kisántántej helyzet elé volna állítva és a magyar nép szántóibana oly előzékenységgel, amelyet a saját javára és biztonságára jobban értékesíthetne, mint azokat a viszonyokat, amelyek ma ebben a szerencsétlen országban uralkodnak. — „Demokratikus Magyarország?“ — egészen őszintén beismerem, ez olyan valami, amit én nem tudok megérteni. A mi népünk mostanig Magyarországot kénytelen volt ellenségnek tekinteni. Károlyi polgári demokratikus kormánya Szlovákiában nyugtalanságokat, fölkeléseket és zűrzavart igyekezett kelteni. Kun Béla ultraforradalmár rendszere háborút vezetett ellenünk. Horthy monarchikus Magyarországa állandóan a Habsburgokkal izgat minket. Megnyugtathatom Önt, hogy egy európai értelemben vett magyar demokrácia a mi számunkra is egészen más helyzetet jelentene és bizonyára mi volnánk az elsők, akik egy ilyen Magyarországnak kezet nyújtanánk. Remélem, hogy Magyarország az utolsó évek tapasztalatai alapján kéz a kézben fogja velünk jövőjét előkészíteni, hogy a magyar nép is megtalálhassa helyét abban a szervezetben, amelynek alapját a kisántánt jelenti. Egy demokratikus magyar kormány mindkét félre nézve igen hasznos lehetne kereskedelmi szerződések megkötésénél. Mindkét ország gazdasági jellege olyan természetű, hogy a két ország munkája kiegészítheti egymást. A mi országaink közötti élénk árukereskedelmet én nem tartom koncessziónak, hanem a normális élet kölcsönös szükségletének. Politikailag mi egy őszintén demokratikus magyar rezsimet, amely a mi államunkkal szemben lokálisan viselkednék, helyzetében azzal is megerősítenénk, hogy a magyar kisebbséget Szlovákiában szabad szellemű és szabadelvű támogatásban részesítenők. Szlovákiában a mai viszonyokat mi csak átmenetieknek tartjuk. Magyarországnak a mi államunkhoz való viszonyától sok fog függni attól, hogy mi milyen sokáig leszünk kénytelenek az önvédelemnek ebben az állapotában tartani Szlovákiát. A területi koncesszióknak a kérdése igen érzékeny kérdés, de mondhatom, hogy egy célszerű határkiigazítás, amely mindkét részről barátságosan lenne megbeszélhető s elhatározható, nem ellenkezik a mi népünk akaratával. A föltétele ennek azonban lojális, békét és őszinte viselkedés Magyarország részéről a mi államunkkal szembe. Ennek a viszonynak pedig - úgy vélem — Magyarországon egy igazi demokratikus kormány az előrevétele. — Demokratikus kormányról beszélni Magyarországon, a mai viszonyok között — azt hiszem — kissé korai dolog, de meg kell mondanom, nem hiszek egy ilyen rezsimben mindaddig, amíg a magyar munkásmozgalmat odaát bilincsekben tartják. Tánca Séla közben. írta Labos Ede. Séta közben észreveszem, hogy valamit már észre se veszek. Azokat a gyönyörű szemtolvaj női lábszárakat, amelyek tavasszal mindig megbolondították, ha friss záporeső idején valamit belőlük megláthattam, most már jóformán meg se látom. Mi ez? Megöregedtem ? Én mindig őszinte voltam magammal szemben s nem szégyelném, ha megöregedtem volna. Ha csakugyan a ritkaság adja meg valaminek a nagyobb értékét, akkor az öregség értékesebb, mert a halált mindenki eléri, de az öregséget sokkal kevesebben. S én nem szégyelném az öregséget. De nem azért van,hogy művészre se veszem a szemtolvaj női lábszárakat. Egészen másért. Úgy gondolom, már mások is úgy vannak velük. Megszoktuk. Mint a lovak a villamos borzalmas csöngetését és az autók tülkölését, mint a madarak a repülőgépek kattogását, megszoktuk mi is a gyönyörű női lábszárakat, mióta a női divat irányítói — jóval megelőzve az entente módszerét — annyit hasogattak le minden oldalon a női ruhákról, mint az entente Magyarország és Ausztria földjéből. Bizony a régi haza és a régi ruha már nem elég, hogy mindent „ápoljon és eltakarjon“. Különösen eltakarni nem tud már eleget. A gyönyörű női lábszárak olyan nyíltan állanak előttünk, mint az üzletek kirakatai, csak talán még jobban megszoktuk már őket és valahogyan kevésbé izgatnak. Jaj — jaj . . . megszoktuk a női lábszárakat s már nem izgatnak Jaj — jaj . . . talán bolondok a papok s azt kellene prédikálniok, hogy az asszonyoknak meztelenül szabad csak járniok, mert akkor kiveszne lassan kint az emberiségből az érzékiség. Jaj — jaj . . . talán odalenn a távol keleten legbölcsebbek a férfiak, hogy még az arcát is elfátyolozzák az asszonyoknak s ez teszi nekik olyan kívánatosakká, hogy egész háremet birnak el belőlük. Nem szabad az izgatószereket megszokni. A női lábszárakat éppen olyan kevéssé, mint a morfiumot vagy a veronait . . . * Séta közben mozik előtt haladok el s eszembe jutnak az idők, amikor a szinháza először kezdtek reszketni a mozik kunyusondájától. Ma már nem félnek, pedig a konfkmnencia megvan, csak egészen máshol, mint ahogyan kezdetben képzelték. A mozi meg fogja ölni a színházat, mint ahogy a jobbik üzlet mindig megöli a gyöngébbet, de nem úgy, hogya közönséget vonja el tőle, amitől eleinte féltek, hanem úgy, hogy a színészeket fogja tőle elcsalni, amire itt ott már kezdenek ráeszmélni. Mert ha irodalom volna a színház és üzlet a mozi, akkor a konkurrencia minden veszedelem nélkül való volna. Irodalom és üzlet nem versenytársak, csak kölcsönösen bolondnak tartják egymást. Bolond idealista! — gondolja magában az üzlet és sajnálja az irodalmat. Szegény kalmárlélek! — gondolja magában az irodalom és elnéz az üzlet fölött. De ma a színház se irodalom. Csak üzlet. És a mozi a maga nagyobb mozgékonyságával, az esztendő napjait megháromszorozó szaporaságával, nagyobb kereseti lehetőségeivel már eljutott oda, hogy egyetlen hétre többet fizethet a divatos színészeknek és színésznőknek, mint a nehézkesebb színház egész esztendőre. A színész és a színésznő pedig rájön, hogy sokkal kevesebbet kell tanulnia, sokkal kevesebbet kell fáradnia, hangját is vesztheti s mégis sokkal, de sokkal többet kereshet a mozinál, mint a színháznál. Tehát átpártol. Az átvándorlás már meg is kezdődött. Némelyik nagy művész vagy művésznő még szemérmeskedik, próbál ötven százalékra kiegyezni s játszik színházban is, moziban is. Wegener, Lufie Höflich, Moissi, Käthe Dorsch s még egy csomó egyelőre még két laki. De Jannings, Veidt s még egy sor más körülbelül egészen átpártolt a mozihoz, ahol húszszor, de ötvenszer annyit tud keresni és szerepeket se kell tanulni. Ezt a folyamatot pedig lehetetlenség lesz megállítani. Mindig többen és többen fognak a mozihoz pártolni s egy szép napon a színházak rá fognak eszmélni, hogy nem is a közönségüket, de a színészeiket vesztették, el. Aztán majd el fogják veszteni a rendezőiket. Aztán az igazgatóikat. Aztán az épületeiket. Minderre már is vannak példák. A budapesti Vígszínházat, a Renaissanceszínházat, a berlini Skálát már úgy szerezték meg, raozitőkével és mozitendenciákkal. Már bennük van a raozibacillus. A színház pedig, legalább az üzleti színház, siralomházban ül, ki fog veszni. És talán akkor megszületikaz a színház, amely nem üzlet, ha irodalom s melyben megint találkoz.. ..nak , igazi írók, igazi művészek, igazi közönség. . . * Séta közben megállók a Ringen, a Belgrád, április 30 A román koraiány végleg elhatározta, csatlakozik a kisántanthoz, Goethe-szobor előtt. Szeretem, hogy ugyyül ott a nagy weimari ember, mint Goldoni áll a velerei piacon, szinte beszélhet hozzánk, járókelőkhöz. Elnézem, hogy a verőfényben gyerekek kúsznak föl rája s arra gondolok, hogy ezek a süvölvények hetven esztendő múlva azt, fogják mesélni unokáiknak, hogy ők is lovagoltak Goethe térdein. Szeretem, hogy a gyerekek így újabb száz évre megfiatalítják az öreget. Szeretem azt is, hogy a szobrász az öreg Goethét mintázta, mert úgy érzem, akkor volt ő legcsodálatosabb és leggazdagabb. De aztán van egy és más, ami bosszant. Hogy odaültették Goethét a Burg kerítése mellé. Hiszen jó, Beethoven is gúnyolta egy kicsit a weimari tökéletest, mert gyengéje volt az udvar. De először is ennek a szerencsés nagy embernek abban is szerencséje lehetett, hogy a véletlen olyan fejedelmeket dobott az útjába, akiket csakugyan lehetett szeretni és másodszor Beethovennek se abban rejlik a nagysága,, hogy Goethét egyszer megcsúfolta. És Beethoven nagy volt, Bécs nem. Miért ültette hát oda kerítésőrzőnek a Burg elé? És aztán micsoda szerencsétlen gondolat volt odaültetni, ahol mindig és mindig öt arasznyi az egész kilátása? Akinek ezen a földön talán legmesszebbre látó szemei voltak, most belenézhet a Goethe-Gasseba, melynél egy zsák se rövidebb és csukottabb. Mint egy háromfalu színpadi szoba, olyan ez a kurta utca az ő muzeális hátterével, vékony Schiller-szobrával s néhány zöld fa dekorációjával. S a Goethe messzejáró szemei ebbe a zsákba ütköznek. Ez a kurta utca, mely kurtább a hivatalos észnél, ez legyen a Goethe horizontja. Micsoda ostobaság ... JÖVŐ Vasárnap, 1921 május 1 Udrzsál véleménye. Udrzsál, az agrárpárt vezére, a legnagyobb és legtekintélyesebb parlamenti párt egyik vezetőembere Csehszlovákiában. Az agrárpárt különben az a párt, amely a hivatalnok kormány visszalépése esetén, • amennyiben ismét politikai 11 kormány venné át az ügyek vezetését Csehszlovákiában, a miniszterelnököt delegálná a kormány élére. Udrzsál véleménye a magyar kérdésről a következő: — A hozzám intézett kérdéseket voltaképen csak a kisántánt válaszolhatná meg. Az én véleményem szerint a kisántánthoz tartozó államoknak törekedniük kell arra, hogy az állandó békét Európában biztosítsák. Magától értetődik, hogy egy igazi magyar demokráciával a megértés minden körülmények között könnyebb volna, mint a mai magyar kormánnyal, amely minden kölcsönös biztosíték ellenére is csak ideiglenes jellegű. Magyarországnak is előbb vagy utóbb meg kell felelnie az idők szellemének és hatalmát demokratizálni kell Rév Béla. Nem is olyan buta ... Andaházy-Kasnya Béla, a most választott nemzetgyűlési festő-képviselő indítványt nyújtott be, amelyben a numerus klauzus megszüntetését is követeli. Örömmel akad meg e híren az ember szeme, no né, hát már ilyen szabad szellem jelentkezik ? Jelentkezik m ilyen logikával: ha a zsidóhitűeket kizárják az egyetemről — mondja — és arra kényszeritik őket, hogy a külföld leghíresebb egyetemi városaiban folytassák tanulmányaikat, kérdezem, keresztény védelem-e ez, vagy zsidóvédelem? Az én véleményem szerint ez zsidóvédelem. A kurzus újabb lehetőséget adott ezzel az izraelita vallású ifjaknak arra, hogy ismereteiket, tudásukat fokozott mértékben gyarapíthassák, hogy a világ legkiválóbb tudósainak előadásait hallgatva, csaknem a tökélyig fejlesszék műveltségüket . . . Kérdezem, hát büntetés ez? Szerintem ez tudatos előmozdítása a zsidó hitű ifjak szellemi fölényének. Ezzel a logikával jut el Andaházy- Kasnya Béla oda, hogy szüntessék meg a numerus klauzust, csak hadd maradjanak otthon a zsidó ifjak v úgy butábbak maradnak. Nem is olyan buta . . . Románia és a kisántánt. *