Jövő, 1923. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1923-03-28 / 73. szám

III. év Bécs, 1923 március 28. szerda 73. (643.) szám Horthy győzött a komáromi választáson: budapesti tudósítónk jelenti, hogy a félhivatalos hírszolgálat hajnali három órakor azzal vette föl a budapesti lapokat, hogy Kunót, a Horthy-uralom egyik legfőbb exponensét hatvannégy szótöbbséggel megválasztották a magyar nemzetgyű­lés tagjává Klapka városában, Kunó grófot, akit Bethlen sem a főválasztá­sokon, sem az azóta lefolyt tíz hónap alatt sehol sem tudott a választóközön­ség nyakába varrni, sem titkos, sem nyílt szavazás a kerületekben. Horthy győzött — és erre a győzelemre bizo­nyára nagyot néz a magyar közvéle­mény (a külföldi közvélemény, termé­szetesen, már kevésbé, mert ennek a számára Bethlenék hírszolgálata a legitimista Beniczky elbuktatá­­sát a konszolidáció Klebels­­bergjével szemben magától értetődőnek tüntetheti föl.) A magyar közvélemény csak kettőt lát: az egyik az, hogy itt valóban Horthy híve állott szemben Horthy ellenfeleinek a hívével (majdnem így mondtuk: Horthy egyik szemé­lyes ellenfelével), a másik meg az, hogy a választási küzdelem pedig titkos szavazású kerületben folyt le. Mink mégis azt mondjuk és bízunk abban, hogy a budapesti lapok jelen­tései alapján lesz módunk a bizonyí­tásra is, hogy a komáromi választás a közvéleményhamisításnak, a választók akarata erőszakos befolyásolásának, a közhivatalnokok és általában a függő viszonyban levő alkalmazottak nehéz helyzetének a kihasználásával, minden­fajta kormányzati és közigazgatási terror igénybevételével folyt le! Ezt mondjuk arra az esetre, ha a Bethlen­­kormány félhivatalos hírszolgálatának azok a számadatai, amelyeket lapunk más helyén közlünk, igazak, mert nem lepődnénk meg azon, ha újabb tudó­sítások az igazságot: Komáromnak Beniczkyhez való hajthatatlanságát je­lentenék. Mondjuk pedig ezt a főválasz­tás adatai alapján. A főválasztáson ugyanis — pedig terror akkor is volt! — a Bethlen-kormánynak ugyancsak egyik miniszteri tagja állott szem­ben az ellenzékiekkel, köztük egy tel­jesen ismeretlen nevű szocialistával. És a miniszternek, Korányi Frigyes bárónak, szégyenszemre pótválasztásba kellett mennie Deák Lajos malommun­kással és csak a pótválasztás újabb terrorja tudta a miniszteri bukásokkal amúgy is nagyon szégyenkező Bethlen­­kormány egyik minisztere számára a kis komáromi kerület mandátumát meg­szerezni. H­a igaz Bethlenék jelen­tése a hatvannégy szótöbbséges győze­lemről és h­a a bizonyos atrocitások tömege sem semmisíttethetné meg Kle­­belsberg mandátumát, ha tehát Be­niczky ez alkalommal kerület nélkül maradna is, egyre mégis jó volt ez a választás, ennek a választásnak néhány hetes erős kampányja. Arra, hogy egy kérdésben összekalapálta, ke­ményre összekalapálta az ellenzéket A Horthy terrortil­alma ellen való küzde­lemnek egyik megindítója és egyik leg­szívósabb katonája Beniczky volt. Ha­zudhat Bethlenek hírszolgálata: az ellenzék Komáromban nem a legiti­mista Beniczky mögött állott, hanem a Horthy-ellenes Beniczky mögött! És a Horthy ellen való küzdelemnek lesz­nek még állomásai! A komáromi etapp csak biztató jel volt arra, hogy a Horthyval és Bethlennel az alkotmány kérdésében szemben álló ellenzék lesz még együtt, egységesen, fölkészül­ten, elszántan Horthy és szolgái ellen . Egy­es szám ara: I Ausztriában .... 1090 osztr. K I Csehszlovákiában ...... ■ ch | Jugoszláviában ■•••■■•2 dinár 1 Romániában 3 lei | Megjelenik naponta délután Szerkasztóség és kiadóhivatal: Wien, V. kar. Rächte Wienzeile 79. szám :: Telefon 30-57 Távirati cím: Jövő Wien Postatakarékpénzt éri szemeink­­ Ausztriá­ban 149.679, Csehszlovákiában 69.640, Jugoszláviában 40.106. — Németországi folyó­számlánk­­ Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdetőiroda Újabb összecsapás a hatalomért. Nincs megegyezés Bethlen és Gömbös között. — A miniszter­­elnök nem rekonstruálja kabinetjét. — A fajvédőket kitessékelik a kormánypártból. — A férfi budapesti tudósítójától. —• Budapest, március 27. A politikai helyzet kuszáltabb, mint valaha. Napról-napra, szinte óráról-órára a legellentétesebb hírek kerülnek forga­­lomba annak bizonyságára, hogy a kor­mány kapkod és nem tudja, hogy a nyug­hatatlan fajvédőkkel szemben mit tegyen. A „8­ órai Újság“, amely a kormány fél­­hivatalos lapja, tegnap még határozott­sággal részleges kormányválságról írt és fölsorolta név szerint azo­kat a minisztereket, akik rö­­videsen eltávoznak helyeik­ről. A részleges kormányválság híreivel kapcsolatosan a többi lapok, amelyek a kor­mánytól távolabb állván, nem hivatalos sugal­­mazás alapján írják cikkeiket, megállapí­tották a részleges kormányválság híréből, hogy Bethlen deferálni volt kénytelen Gömbösnek és Horthy közbenjárására r­e­­konstruálja kabinetjét Göm­bösék szájaize szerint. Hogy alig huszonnégy óra leforgása alatt­­ mi történt a politikai zavarosban, mint ravasz trükkel sikerült Bethlennek kikerülni a hínárból, azt pontosan nem lehet meg­állapítani, tény azonban, hogy ugyancsak a „8­ órai Újság“, ugyancsak a kormány félhivatalosa, ma már azt konsta­tálja, hogy részleges kor­mányválságról szó sincs, az összes miniszterek a helyükön maradnak: Banitskát, Kállayt, Klebelsberget, Walkót sikerült rábírni arra, hogy megtartsák tárcáikat —­ mintha legalábbis ezek az urak ambicionálták volna huszonnégy órával előbb, hogy föl­tétlenül megbukjanak. A politikai hatalmi helyzetben azonban egyéb is történhetett, mint hogy Bethlen kivonta magát annak a kényszeregyezség­nek a teljesítése alól, amelyet állítólag Gömbösékkel kötött. A „8­ órai Újság“ „Bethlen István tempója és Zsilin­­szkyék“ címmel és „A miniszterelnöknek nem lehet iramot diktálni“ éreimmel keddi számában nagy cikket közöl, amelyben a legélesebben megtámadja Gömbösé­ket és határozottan kitessékeli őket az egységes pártból. Ez a cikk, amely tulajdonképen felelet Zsilinszky Endrének a „Szózat“ vasárnapi számában írt „Revízió“ című cikkére, a politikai életben óriási föltűnést keltett már azért is, mert Zsilinszky va­sárnapi cikke óta látszatra hely­reállott a béke a fajvédők és Bethlen között. Most, hogy a „8­ órai Újság“ éles hangon válaszol erre a cikkre és kitessékeli Gömböséket az egységes pártból, a politikai helyzetnek új és éles for­dulatával kell számolni. A „8­ órai Újság“, amely ha nem is Beth­lennek a lapja, de tudvalévően az egysé­ges pártban nagyszámban helyet foglaló volt munkapártiaknak a szócsöve, egye­nesen diktatórikus törekvé­sekkel és forradalmi szán­dékok vádjával illeti Zsi­­linszkyt és a fajvédőket, adresszálva nekik a következő, nem ép­pen hiteles kijelentéseket : „A különbség, a­dja a lap, — amint maga Zsilinszky hangoztatja, tisztára csak a tempó kérdése. De kénytelenek va­rjunk éppen azt megállapítani, hogy sem­mi­­képp n­­em tartjuk helyesnek, az ország érdekében valónak a tempó olyan gyorsítását, aminek a szomorú következ­ményeit láttuk 1919 m­ár­ciu­s­á­b­a­n. Ennek a tempónak a diktatúráig való fokozása már a forradalmat jelentené, amit ebben az országban éppen azok kíván­nak legkevésbé, akiknek érdekében Zsilinszky idáig akarja gyorsítani a tempót... A Zsi­linszky cikkéből kicsendülő hang a legszél­sőbb ellenzék hangjánál ellenzé­­kibb, mert hiszen a mai viszonyok között sokkal ellenzékibb követelés a tempó gyorsítását, mint a tempó irányának változtatását kí­vánni ... A múltban lehetetlen volt elkép­zelni, hogy egy párt programjának megvaló­sításában a párt valamelyik köz­katonája a tempó diktátásának preten­­ziójával lépjen föl. Tisza István idején, akire Zsilinszky különben mindig szeretettel hivat­kozik, amidőn egy olyan súlyos politikai egyéniség, mint Zichy János gróf, a pártnak egyébként egyik vezére, tempót akart diktálni, Tisza István ebben a pártfegyelem megbon­tását látta s Zichy grófnak le kel­lett vonni ennek konzekven­ciáit. Éppen igy elképzelhetetlen ipa is, hogy az egységes párt egyik közkatonája ultimátumszerű tempóköveteléssel álljon elő. Ezek után a megállapítások után a „8­ órai Újság“ nyíltan megmondja a következőkben, hogy mi Zsilinszkyék te­endője : „Aki elégedetlen, vagy nem akarja magát alárendelni a meggyőződésből vagy politikai belátásból vállalt vezére irányításának, annak csak egyetlen férfias és becsületes választása lehet: otthagyni a pártot, amely­ben nem látja biztosítva a maga programját.“ Hogy rövid huszonnégy óra alatt eny­­nyire megváltozott a helyzet és hogy az engedékenynek látszó Bethlen a kormány rekonstrukciója helyett az M. T. I. útján a következőket jelenti: „Azok a sajtóhírek, hogy Belitska, Klebelsberg és Kállay mi­niszterek kiválnának a kormányból, mind­ezek önkéntes és alaptalan kombinációk, mert a kabinet re­konstrukciójáról szó sincs. Egyetlen re­szortminiszter sem távozik helyéről.“ — ez annak a bizonysága, hogy a hatalmi játék, a versengés a politikai unalom­ért Beth­len és Gömbösök között minden egyez­ség ellenére tovább folyik. Teljesen lényegtelen, hogy átmenetileg ki kerekedik fölül, a fajvédők-e vagy Bethlen, mert mindketten a saját kezükben tartják a­z ellenforradalmi kormány­zás gyeplőjét, amelyet jobbra-balra rán­gatnak. Természetesen Zsilinszky sem hagyja szó nélkül a „8­ órai Újság“ cikkét és a „Szózat“ kedd reggeli számában vála­szol rá: „A konzekvenciák levonását — írja vá­laszában — és a becsületes és férfias válasz­tást bízvást rombizhatja a „8­ órai Újság“, nem abból a fából vagyok faraszva, aki fél és nem tud következtetéseket levonni és bár­hol és bármennyire is előrehaladtunk a libe­ralizmusban, lehetetlen az, hogy a keresztény kisgazda- és földmivespárt egyik tagját, bármennyire is „közkatona* és tisztában van személyé­nek csekélységével, éppen a „8­ órai Újság* tessékelje ki pártjából vagy bárki a „8­ órai Újságon“ keresztül. Félek, hogy, ha a cikk írója tudta volna, hogy az én személyem kitessékelése után még hány személyt kell kitessékelni a pártból, még idejekorán megfogta volna a tollát.* A fenti válaszból nem az derül ki, mintha Zsilinszkyékat olyan könnyű volna kitessékelni. A célzást megértik, de a konzekvenciák levonását­­ csak ígérik. Francia lap a magyar szu­zstrikta mozgalomról. Bécs, március 27. A magyarországi szakszervezetek Buda­pesten ülésező hetedik kongresszusa alkalmá­ból a „L’Atelier“ nevű francia szakszer­vezeti közlöny március 17.-i számában L. A. Thomas alapos és tárgyilagos cikkben ismerteti a magyarországi szakszervezeti moz­galom történetét és jelenlegi állását. „Kevés országban volt a szakszervezeti mozgalomnak olyan zivataros múltja és kevés államban kellett annyi akadályt legyőzni, mint Magyar­­országon“ — állapítja meg Thomas cikke bevezetésében, majd Siegfried Nestriepke „Die Gewerkschaftsbewegung” című másfél évvel ez­előtt megjelent könyve nyomán ismerteti a magyar szakmai mozgalmak kezdeteit és utal arra, hogy 45 évvel ezelőtt a Habsburg­­uralom, a nemzeti ellentétek, az ipari élet fejletlensége és a közigazgatási hatóságok önkénye milyen súlyos nehézségeket gördítet­tek az első szakszervezetek megalakulása elé. A szervezkedés azonban mégis ellenállhatat­lanul haladt előre és 1903-ban a szervezett munkások száma már 41.000-re emelkedett. Ekkor megalapították a Központi Szakszerve­zeti Tanácsot, amelynek összefoglaló tevékeny­sége folytán 1913-ban már 30 országos szövet­­ség és 10 helyi szakszervezet működött, összesen 107.486 taggal. A háború folyamán 1917- ben 215.000-re, a Károlyi-forradalom alatt,­­ „amely megszerezte a teljes szabadságot a szakmai szervezkedés számára“ — 721.000-re emelkedett a szervezetek taglétszáma. Ennek a hirtelen növekedésnek azonban, amint Thomas cikkében helyesen megállapítja, vett egy nagy hátránya is, amennyiben iskolázatlan, fegyelmezetlen és ennélfogva a legszélsősége­sebb demagógia számára is hozzáférhető elemek nagy számmal kerültek be a szakszer­vezetekbe. „A Szakszervezeti Tanács régi harcosai — írja tovább —, akik hívek maradtak a szociáldemokrata párthoz, minden erejükkel szem­beszálltak a bolsevizáló törekvésekkel, de nem tudták megakadályozni, hogy a köztár­saság bukását ne váltsa föl Kun Béla négy és félhónapos ural­m­a, amelyet viszont a fehér ter­ror követett. A fehér terror idején a szervezetek és régi harcosaik a legsúlyosabb üldöztetést szenvedték. A sztrájkjogot fölfüggesztették, vagy elnyomták, a gyűlések tartását előzetes engedélyhez kötötték, a szakszervezeti tagok százait bebörtönözték vagy internálták, egyes szervezeteket föloszlattak, másoktól elrabolták vagyonukat és helyiségeiket, amelyeket „ke­resztény“ szervezeteknek adtak oda. De a reakciós bandák (amelyek leghirhedtebbje, az Ébredő Magyarok Egyesülete még ma is fennáll és egy fasiszta mozgalom rangját alkotja) excesszusai sem tudták elérni célju­kat, a szakszervezetek szétrombolását.“ Az ismertetés ezután megemlékezik a teher­terror kezdetén lehengerelt szakszerveze- A legújabb tőzsdei árfolyamok mai számunk 6. oldalán.

Next