Jövő, 1923. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1923-03-28 / 73. szám
III. év Bécs, 1923 március 28. szerda 73. (643.) szám Horthy győzött a komáromi választáson: budapesti tudósítónk jelenti, hogy a félhivatalos hírszolgálat hajnali három órakor azzal vette föl a budapesti lapokat, hogy Kunót, a Horthy-uralom egyik legfőbb exponensét hatvannégy szótöbbséggel megválasztották a magyar nemzetgyűlés tagjává Klapka városában, Kunó grófot, akit Bethlen sem a főválasztásokon, sem az azóta lefolyt tíz hónap alatt sehol sem tudott a választóközönség nyakába varrni, sem titkos, sem nyílt szavazás a kerületekben. Horthy győzött — és erre a győzelemre bizonyára nagyot néz a magyar közvélemény (a külföldi közvélemény, természetesen, már kevésbé, mert ennek a számára Bethlenék hírszolgálata a legitimista Beniczky elbuktatását a konszolidáció Klebelsbergjével szemben magától értetődőnek tüntetheti föl.) A magyar közvélemény csak kettőt lát: az egyik az, hogy itt valóban Horthy híve állott szemben Horthy ellenfeleinek a hívével (majdnem így mondtuk: Horthy egyik személyes ellenfelével), a másik meg az, hogy a választási küzdelem pedig titkos szavazású kerületben folyt le. Mink mégis azt mondjuk és bízunk abban, hogy a budapesti lapok jelentései alapján lesz módunk a bizonyításra is, hogy a komáromi választás a közvéleményhamisításnak, a választók akarata erőszakos befolyásolásának, a közhivatalnokok és általában a függő viszonyban levő alkalmazottak nehéz helyzetének a kihasználásával, mindenfajta kormányzati és közigazgatási terror igénybevételével folyt le! Ezt mondjuk arra az esetre, ha a Bethlenkormány félhivatalos hírszolgálatának azok a számadatai, amelyeket lapunk más helyén közlünk, igazak, mert nem lepődnénk meg azon, ha újabb tudósítások az igazságot: Komáromnak Beniczkyhez való hajthatatlanságát jelentenék. Mondjuk pedig ezt a főválasztás adatai alapján. A főválasztáson ugyanis — pedig terror akkor is volt! — a Bethlen-kormánynak ugyancsak egyik miniszteri tagja állott szemben az ellenzékiekkel, köztük egy teljesen ismeretlen nevű szocialistával. És a miniszternek, Korányi Frigyes bárónak, szégyenszemre pótválasztásba kellett mennie Deák Lajos malommunkással és csak a pótválasztás újabb terrorja tudta a miniszteri bukásokkal amúgy is nagyon szégyenkező Bethlenkormány egyik minisztere számára a kis komáromi kerület mandátumát megszerezni. Ha igaz Bethlenék jelentése a hatvannégy szótöbbséges győzelemről és ha a bizonyos atrocitások tömege sem semmisíttethetné meg Klebelsberg mandátumát, ha tehát Beniczky ez alkalommal kerület nélkül maradna is, egyre mégis jó volt ez a választás, ennek a választásnak néhány hetes erős kampányja. Arra, hogy egy kérdésben összekalapálta, keményre összekalapálta az ellenzéket A Horthy terrortilalma ellen való küzdelemnek egyik megindítója és egyik legszívósabb katonája Beniczky volt. Hazudhat Bethlenek hírszolgálata: az ellenzék Komáromban nem a legitimista Beniczky mögött állott, hanem a Horthy-ellenes Beniczky mögött! És a Horthy ellen való küzdelemnek lesznek még állomásai! A komáromi etapp csak biztató jel volt arra, hogy a Horthyval és Bethlennel az alkotmány kérdésében szemben álló ellenzék lesz még együtt, egységesen, fölkészülten, elszántan Horthy és szolgái ellen . Egyes szám ara: I Ausztriában .... 1090 osztr. K I Csehszlovákiában ...... ■ ch | Jugoszláviában ■•••■■•2 dinár 1 Romániában 3 lei | Megjelenik naponta délután Szerkasztóség és kiadóhivatal: Wien, V. kar. Rächte Wienzeile 79. szám :: Telefon 30-57 Távirati cím: Jövő Wien Postatakarékpénzt éri szemeink Ausztriában 149.679, Csehszlovákiában 69.640, Jugoszláviában 40.106. — Németországi folyószámlánk Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdetőiroda Újabb összecsapás a hatalomért. Nincs megegyezés Bethlen és Gömbös között. — A miniszterelnök nem rekonstruálja kabinetjét. — A fajvédőket kitessékelik a kormánypártból. — A férfi budapesti tudósítójától. —• Budapest, március 27. A politikai helyzet kuszáltabb, mint valaha. Napról-napra, szinte óráról-órára a legellentétesebb hírek kerülnek forgalomba annak bizonyságára, hogy a kormány kapkod és nem tudja, hogy a nyughatatlan fajvédőkkel szemben mit tegyen. A „8 órai Újság“, amely a kormány félhivatalos lapja, tegnap még határozottsággal részleges kormányválságról írt és fölsorolta név szerint azokat a minisztereket, akik rövidesen eltávoznak helyeikről. A részleges kormányválság híreivel kapcsolatosan a többi lapok, amelyek a kormánytól távolabb állván, nem hivatalos sugalmazás alapján írják cikkeiket, megállapították a részleges kormányválság híréből, hogy Bethlen deferálni volt kénytelen Gömbösnek és Horthy közbenjárására rekonstruálja kabinetjét Gömbösék szájaize szerint. Hogy alig huszonnégy óra leforgása alatt mi történt a politikai zavarosban, mint ravasz trükkel sikerült Bethlennek kikerülni a hínárból, azt pontosan nem lehet megállapítani, tény azonban, hogy ugyancsak a „8 órai Újság“, ugyancsak a kormány félhivatalosa, ma már azt konstatálja, hogy részleges kormányválságról szó sincs, az összes miniszterek a helyükön maradnak: Banitskát, Kállayt, Klebelsberget, Walkót sikerült rábírni arra, hogy megtartsák tárcáikat — mintha legalábbis ezek az urak ambicionálták volna huszonnégy órával előbb, hogy föltétlenül megbukjanak. A politikai hatalmi helyzetben azonban egyéb is történhetett, mint hogy Bethlen kivonta magát annak a kényszeregyezségnek a teljesítése alól, amelyet állítólag Gömbösékkel kötött. A „8 órai Újság“ „Bethlen István tempója és Zsilinszkyék“ címmel és „A miniszterelnöknek nem lehet iramot diktálni“ éreimmel keddi számában nagy cikket közöl, amelyben a legélesebben megtámadja Gömböséket és határozottan kitessékeli őket az egységes pártból. Ez a cikk, amely tulajdonképen felelet Zsilinszky Endrének a „Szózat“ vasárnapi számában írt „Revízió“ című cikkére, a politikai életben óriási föltűnést keltett már azért is, mert Zsilinszky vasárnapi cikke óta látszatra helyreállott a béke a fajvédők és Bethlen között. Most, hogy a „8 órai Újság“ éles hangon válaszol erre a cikkre és kitessékeli Gömböséket az egységes pártból, a politikai helyzetnek új és éles fordulatával kell számolni. A „8 órai Újság“, amely ha nem is Bethlennek a lapja, de tudvalévően az egységes pártban nagyszámban helyet foglaló volt munkapártiaknak a szócsöve, egyenesen diktatórikus törekvésekkel és forradalmi szándékok vádjával illeti Zsilinszkyt és a fajvédőket, adresszálva nekik a következő, nem éppen hiteles kijelentéseket : „A különbség, adja a lap, — amint maga Zsilinszky hangoztatja, tisztára csak a tempó kérdése. De kénytelenek varjunk éppen azt megállapítani, hogy semmiképp nem tartjuk helyesnek, az ország érdekében valónak a tempó olyan gyorsítását, aminek a szomorú következményeit láttuk 1919 márciusában. Ennek a tempónak a diktatúráig való fokozása már a forradalmat jelentené, amit ebben az országban éppen azok kívánnak legkevésbé, akiknek érdekében Zsilinszky idáig akarja gyorsítani a tempót... A Zsilinszky cikkéből kicsendülő hang a legszélsőbb ellenzék hangjánál ellenzékibb, mert hiszen a mai viszonyok között sokkal ellenzékibb követelés a tempó gyorsítását, mint a tempó irányának változtatását kívánni ... A múltban lehetetlen volt elképzelni, hogy egy párt programjának megvalósításában a párt valamelyik közkatonája a tempó diktátásának pretenziójával lépjen föl. Tisza István idején, akire Zsilinszky különben mindig szeretettel hivatkozik, amidőn egy olyan súlyos politikai egyéniség, mint Zichy János gróf, a pártnak egyébként egyik vezére, tempót akart diktálni, Tisza István ebben a pártfegyelem megbontását látta s Zichy grófnak le kellett vonni ennek konzekvenciáit. Éppen igy elképzelhetetlen ipa is, hogy az egységes párt egyik közkatonája ultimátumszerű tempóköveteléssel álljon elő. Ezek után a megállapítások után a „8 órai Újság“ nyíltan megmondja a következőkben, hogy mi Zsilinszkyék teendője : „Aki elégedetlen, vagy nem akarja magát alárendelni a meggyőződésből vagy politikai belátásból vállalt vezére irányításának, annak csak egyetlen férfias és becsületes választása lehet: otthagyni a pártot, amelyben nem látja biztosítva a maga programját.“ Hogy rövid huszonnégy óra alatt enynyire megváltozott a helyzet és hogy az engedékenynek látszó Bethlen a kormány rekonstrukciója helyett az M. T. I. útján a következőket jelenti: „Azok a sajtóhírek, hogy Belitska, Klebelsberg és Kállay miniszterek kiválnának a kormányból, mindezek önkéntes és alaptalan kombinációk, mert a kabinet rekonstrukciójáról szó sincs. Egyetlen reszortminiszter sem távozik helyéről.“ — ez annak a bizonysága, hogy a hatalmi játék, a versengés a politikai unalomért Bethlen és Gömbösök között minden egyezség ellenére tovább folyik. Teljesen lényegtelen, hogy átmenetileg ki kerekedik fölül, a fajvédők-e vagy Bethlen, mert mindketten a saját kezükben tartják az ellenforradalmi kormányzás gyeplőjét, amelyet jobbra-balra rángatnak. Természetesen Zsilinszky sem hagyja szó nélkül a „8 órai Újság“ cikkét és a „Szózat“ kedd reggeli számában válaszol rá: „A konzekvenciák levonását — írja válaszában — és a becsületes és férfias választást bízvást rombizhatja a „8 órai Újság“, nem abból a fából vagyok faraszva, aki fél és nem tud következtetéseket levonni és bárhol és bármennyire is előrehaladtunk a liberalizmusban, lehetetlen az, hogy a keresztény kisgazda- és földmivespárt egyik tagját, bármennyire is „közkatona* és tisztában van személyének csekélységével, éppen a „8 órai Újság* tessékelje ki pártjából vagy bárki a „8 órai Újságon“ keresztül. Félek, hogy, ha a cikk írója tudta volna, hogy az én személyem kitessékelése után még hány személyt kell kitessékelni a pártból, még idejekorán megfogta volna a tollát.* A fenti válaszból nem az derül ki, mintha Zsilinszkyékat olyan könnyű volna kitessékelni. A célzást megértik, de a konzekvenciák levonását csak ígérik. Francia lap a magyar szuzstrikta mozgalomról. Bécs, március 27. A magyarországi szakszervezetek Budapesten ülésező hetedik kongresszusa alkalmából a „L’Atelier“ nevű francia szakszervezeti közlöny március 17.-i számában L. A. Thomas alapos és tárgyilagos cikkben ismerteti a magyarországi szakszervezeti mozgalom történetét és jelenlegi állását. „Kevés országban volt a szakszervezeti mozgalomnak olyan zivataros múltja és kevés államban kellett annyi akadályt legyőzni, mint Magyarországon“ — állapítja meg Thomas cikke bevezetésében, majd Siegfried Nestriepke „Die Gewerkschaftsbewegung” című másfél évvel ezelőtt megjelent könyve nyomán ismerteti a magyar szakmai mozgalmak kezdeteit és utal arra, hogy 45 évvel ezelőtt a Habsburguralom, a nemzeti ellentétek, az ipari élet fejletlensége és a közigazgatási hatóságok önkénye milyen súlyos nehézségeket gördítettek az első szakszervezetek megalakulása elé. A szervezkedés azonban mégis ellenállhatatlanul haladt előre és 1903-ban a szervezett munkások száma már 41.000-re emelkedett. Ekkor megalapították a Központi Szakszervezeti Tanácsot, amelynek összefoglaló tevékenysége folytán 1913-ban már 30 országos szövetség és 10 helyi szakszervezet működött, összesen 107.486 taggal. A háború folyamán 1917- ben 215.000-re, a Károlyi-forradalom alatt, „amely megszerezte a teljes szabadságot a szakmai szervezkedés számára“ — 721.000-re emelkedett a szervezetek taglétszáma. Ennek a hirtelen növekedésnek azonban, amint Thomas cikkében helyesen megállapítja, vett egy nagy hátránya is, amennyiben iskolázatlan, fegyelmezetlen és ennélfogva a legszélsőségesebb demagógia számára is hozzáférhető elemek nagy számmal kerültek be a szakszervezetekbe. „A Szakszervezeti Tanács régi harcosai — írja tovább —, akik hívek maradtak a szociáldemokrata párthoz, minden erejükkel szembeszálltak a bolsevizáló törekvésekkel, de nem tudták megakadályozni, hogy a köztársaság bukását ne váltsa föl Kun Béla négy és félhónapos uralma, amelyet viszont a fehér terror követett. A fehér terror idején a szervezetek és régi harcosaik a legsúlyosabb üldöztetést szenvedték. A sztrájkjogot fölfüggesztették, vagy elnyomták, a gyűlések tartását előzetes engedélyhez kötötték, a szakszervezeti tagok százait bebörtönözték vagy internálták, egyes szervezeteket föloszlattak, másoktól elrabolták vagyonukat és helyiségeiket, amelyeket „keresztény“ szervezeteknek adtak oda. De a reakciós bandák (amelyek leghirhedtebbje, az Ébredő Magyarok Egyesülete még ma is fennáll és egy fasiszta mozgalom rangját alkotja) excesszusai sem tudták elérni céljukat, a szakszervezetek szétrombolását.“ Az ismertetés ezután megemlékezik a teherterror kezdetén lehengerelt szakszerveze- A legújabb tőzsdei árfolyamok mai számunk 6. oldalán.