A Jövő Mérnöke, 1967 (14. évfolyam, 1-22. szám)
1967-01-14 / 1. szám
120 éves a Budapesti Műszaki Egyetem Egyetemünk alapítását az 1846-ban felállított József ipartanodából származtatja, ezért az elmúlt tanévvel tényleges működésének 120. évét töltötte be. Nagy idő ez és a műszaki egyetemek közül kevés külföldi dicsekedhet ily hosszú múlttal. A mérnökképzés hadárakban 1782-ben kezdődött a Tudományegyetem bölcsészeti karán létesített intézetben. Ez az ún. Institutum Geometricum azonban a közlekedési utak javítását és a folyamszabályozásokat végző mérnököket neveli, az iparhoz értő technikusképzés a József ipartanodában kezdődött. Az ipariskola felállítását is hosszú harc előzte meg; Széchenyivel és Kossuthtal az élén, a reformkor legjobbjai küzdöttek érte. Az iskola, amelyben gazdászati, kereskedelmi és műtani ismereteket tanítottak, a működéséhez szükséges elemi feltételekkel sem rendelkezett; nem volt önálló helyisége, szertára, könyvtára. Fejlesztését és műegyetemmé szervezését 1848- ban Eötvös József, az első magyar felelős minisztérium közoktatásügyi minisztere tervbe veszi, de a szabadságharc és forradalom leverése szándékát meghiúsítja. Az önkényuralom alatt — mint a nemzet annyi más intézménye — az ipartanoda is kényszerzubbonyba kerül és, bár 1850-ben hozzá csatolják a mérnöki intézetet és 1857-ben politechnikum névre keresztelik, a budai vár egyes házaiban elhelyezett intézet mostoha viszonyok között tengődik. Változást hoz a kiegyezés kora, amidőn ismét Eötvös József a közoktatásügyi miniszter, és aki most már megvalósítja eredeti tervét és a Műegyetemet a Tudományegyetemmel egyenlő rangra emeli. 1872-ben az alapításától számított 25 év elteltével, mint a Műegyetem első választott rektora, dr. Sztoczek József nyitja meg az új tanévet a Műegyetemen, amely a következő öt szakosztályból áll: mérnöki, építészeti, gépészmérnöki, vegyészeti és egyetemes osztály. A hallgatók száma 623 és létszámuk egyre emelkedik, így az ideiglenesen Pesten bérelt házakban nem férnek el. Némi huzavona után végül is a Múzeum körúton Steindl Imre műegyetemi tanár két év alatt felépíti a Műegyetem első épületét (ma az ELTE természettudományi kara működik benne). Az 1882/ 83-as tanévben már ebben a díszes épületben folynak az előadások. A század végére azonban a Műegyetemnek ez az épület is szűknek bizonyul, mivel a hallgatóság létszáma 1900-ban 1827 főre emelkedik. A Műegyetem végleges elhelyezésének kérdése az 1896—- 1898-as években dr. Wartha Vince rektorsága alatt dől el. Több vélemény küzdött egymással hivatalosan a Tudományegyetemmel együtt a fűvészkertben (a mai II. sz. női klinika területén) akarják felépíteni, a műegyetemi tanács is ketté oszlik e fontos kérdésben: a tanács egyik része a város peremén, az Újvásárteret javasolja, a másik rész élén dr. Wartha rektorral a Lágymányoson, a Duna mellett elterülő üres területet tartotta alkalmasnak, különös tekintettel a szinte korlátlan fejlesztési lehetőségekre. A felsőbb szervek végül is a Lágymányos mellett döntöttek és ma már az eseményektől igazolva, a napjainkban is folyó hatalmas építkezések tudatában — nyugodtan állíthatjuk, hogy Műegyetemünknek egészségesebb, festőibb és szebb, a fejlődést is biztosító jobb helyet alig találhattak volna. Ezzel a kijelentéssel tartozunk Wartha Vince emlékének, akinek megadatott az a szerencse, hogy elképzelését megvalósulva láthassa. Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Pecz Samu műegyetemi tanárok az 1902 és 1909. évek között felépítik a Gellért tér— Budafoki út—Bertalan utca és a rakpart által határolt területen a Műegyetem központi és pavilonépületeit. A szép fekvésével világszerte kiemelkedő József Műegyetem új hajlékának megnyitásakor 1909 őszén dr. Wartha Vince második rektorsága idején a gazda önérzetével büszkén jelenthette: „A művészkezek alkotta nagy mű, mely balátható időkig végleges és a helyszínen tovább fejlődhető otthont nyújt a műszaki tudományoknak, hála az ország áldozatkészségének immár készen áll.” A Műegyetem történetében fényes fejezet a Tanácsköztársaság időszaka. Új, modern tanszékeket szerveznek, szaporítják a segéd tanszemélyzet számát, lehetővé tették, hogy a munkások és a nők is beiratkozhassanak. Az egyes karok fejlesztési tervei is nagy perspektívát tártak a Műegyetem fejlődése elé. Az országos munkaügyi tanácsokban is egész sor műegyetemi tanár tevékenykedik. A fellendülést az ellenforradalom megakasztja,az eredmények jó részét hatálytalanítja, például elbocsátja a proletárdiktatúra alatt kinevezett tanárokat. A fejlődés minden vonalon lelassul, a technika területén keletkező új tudományágak számára nem gondoskodnak új tanszékekről. Míg külföldön a specializálódás, az alkalmazott tudományok oktatásának differenciálódása terjed, a Horthy-korszak közoktatásügye takarékosságra hivatkozva 1934- ben összevonja József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem néven a József Műegyetemet, a Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát, az Állatorvosi Főiskolát és a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolát. A felszabadulás romokban találta egyetemünket. A németek ágyú- és géppuskaállásokat létesítettek az udvarokon és a tantermekben. Az épületekben egyetlen tető és ablak nem maradt épen. A helyreállítási munkákban egyformán kivette részét az oktatószemélyzet és az ifjúság. Rövidesen megindult az oktatás, 1947/48. tanév végéig a régi tanulmányi rend szerint. A fordulat éve a Műegyetemen is meghozta a szükséges változtatásokat, a régi csúcsszervezet megszűnik, a különvált részek mint önálló felsőoktatási intézmények folytatják működésüket, új műszaki egyetemeket állítanak fel vidéken (Miskolc, Veszprém, Szolnok) és az egyes karokon belül is megindul a specializálódás új szakok létesítésével. A minőségi fordulattal menynyi régi változás jár együtt: 1951-ben már 6300 nappali és 4400 esti, összesen tehát 10 700 hallgató kezdi meg tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen. A hallgatóság 70— 75%-a a munkásság és parasztság gyermekeiből kerül ki. A levelező oktatás bevezetése megadja a lehetőséget a kellő szakmai gyakorlattal rendelkező ipari dolgozóknak a tanulásra. dr. Móra László osztályvezető. ÁLMODOZÓ HALLGATÓ . Legalább telefonon keresztül vizsgázhatnék. Ezt az a nyáron hallottam egy miskolci és egy pesti egyetemista beszélgetését. M: Aztán nálunk van egy hely, ahová minden diák visz egy nagy követ, ha valamiből uv-je van. Ezt hívjuk UV- hegynek. P: Irtó ötletes! M: Miért nem csináltok ti is? P: Nálunk nem lehet. M: Miért? P: Tudod nem szabad a Gellérthegynek konkurenciát állítani. Gépelemek óra. Tartálytervezés. H: Te, ezen hol lesz a búvónyílás? Cs: Sehol! H: Nem akarsz búvónyílást tenni rá? Cs: Nem! Az én tartályomban nem lesz mászkálás! Egy gólya és egy harmadéves eszmecseréje Gólya: Micsoda összevisszaság uralkodik itt az épületek elnevezésében. Miért ezeket a betűneveket kapták? öreg: Egyszerű ez. A központi a „K", a villamos a „V”, a fizikai az „F”. Gólya: Na jó de az a három nagy piros! öreg: Hát a rajzépület „R”, a harmadik pedig „H”. Gólya: És a „T”? öreg: Hát, az a középső! Egy gólya tűnődése a libán való első eltévedéskor: „Most már elhiszem, hogy 5 év szükséges ahhoz, hogy az ember kikerüljön az egyetemről. Koós Biztos tipp. Egy végzős hallgató jó tanáccsal látta el a vizsgamezőkön még teljesen tapasztalatlan gólyát: — Megmondom, kinél kell majd vizsgáznod, ha biztos át akarsz menni. — Biztos? — Mint a halál. Próbálj ... -hez kerülni. Háromszázhetvennyolcan lettek eddig öngyilkosok miatta, mert elhúzta őket. Azt mondják, nem akar több áldozatot... — — Testnevelés és sport a Műszaki Egyetemen 800 igazolt versenyző, tanulmányi átlag: 3,15, kényes kérdések A Budapesti Műszaki Egyetem Rektori Tanácsa december 19-i ülésén az egyetemi testnevelés és a sport helyzetével foglalkozott. A testnevelési tanszék és a MAFC elnöksége által készített jelentést dr. Devics József rektorhelyettes terjesztette a tanács elé. A MAFC 1967-ben ünnepli megalapításának 70. évfordulóját. Fennállása során a klub elévülhetetlen érdemeket szerzett több sportág meghonosításában és népszerűsítésében, szinte valamennyi sportágban élversenyzőt adott a magyar sportnak. A MAFC jelenleg is a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa által kiemelt egyesületek közé tartozik és kettős feladat ellátásra kötelezett: az élsport mindenkori követelményeinek teljesítése mellett biztosítani kell az egyetemi hallgatók, oktatók és dolgozók rendszeres sportfoglalkoztatását. Az elnökség elsődleges feladatának az egyesületben folyó nevelőmunka fejlesztését tekintette. Ennek érdekében az — állandó jellegű szakmai feladatokon túl — belső szervezési kérdéseket kellett megoldani, amelyekhez hathatós elvi és gyakorlati támogatást adott az egyetem párt- és KISZ-bizottsága. Megszilárdították a szakosztályok vezetőségeit, élükre tanárelnököket kértek fel, megszervezték a szakosztályi KISZ-csoportokat. A szervezeti életben jelentős segítséget képvisel az egyetem állami és társadalmi vezetői által a sportmozgalomban kifejtett tevékenység. A MAFC 16 versenyszakosztálya mintegy 800 igazolt versenyzőt foglalkoztat. A klub nagy gondot fordít a sportszakmai munkára, a korszerű edzésmódszerek alkalmazására. Ennek tudható be, hogy a versenyzők és a csapatok eredményei az elmúlt években felfelé ívelő tendenciát mutatnak. Az 1966. évi eredmények alapján az idén, a jubileumi évben már valamennyi szakosztály a Nemzeti Bajnokságban vesz részt. Sportolóinkról általában elmondhatjuk, hogy sportszerű életmóddal, fegyelmezett magatartással öregbítik az egyetem hírnevét. A tanulmányi munka és az élsport egyre fokozódó követelményeinek összeegyeztetése igen nagy megterhelést ró hallgatóinkra, ezért elismeréssel állapítható meg, hogy igazolt versenyzőink tanulmányi átlaga 3,15. A jó tanuló , jó sportoló verseny is igazolja azt a fejlődést, ami az élsportolók tatanulmányi eredményében évről-évre tapasztalható. Ennek alapján biztosra vehető, hogy az egyetemi közvélemény alakulásában is ez lesz az erősebb hatóerő, és mindinkább csökken azoknak a sportolóknak a száma, akik „gondot okoznak” a karok dékáni hivatalainak. (Az egész átlag alatti, egynél több utóvizsgával rendelkező hallgatók rajtengedélyét felfüggesztik.) A hallgatók, oktatók és dolgozók körében a rendszeres sportolási igény növekszik. Egyre többen ismerik fel az aktív pihenés és szórakozás jelentőségét, az intenzív szellemi munka utáni kikapcsolódást jelentő testmozgás fontosságát. Az egyetemi sportmozgalom fejlesztése azonban az elmúlt időszakban kedvezőtlenül alakult. Míg az egyetemi élet valamennyi területén nagymérvű beruházások támogatták az oktató-, nevelő-, kutatómunkát, addig a sportcélokra történő beruházások ezzel nem tartottak lépést. Egyetemünk — bár a kívánt színvonalat korántsem érte el — épületben, gépekben műszerekben jelentősen gazdagodott, viszont a testnevelés oktatását és a sportolási lehetőségeket szolgáló létesítmények száma csökkent a felszabadulás óta, és a meglevők is messze elmaradnak a korszerű követelményektől. Az eddigi tapasztalatok alapján biztosra vehető, hogy az egyetem vezetői fokozottabban kívánják biztosítani a sportolás lehetőségének fejlesztését, és javítani kívánják az ehhez szükséges feltételeket. A centralizált sportlétesítmény az egyetem nevelő munkájának felbecsülhetetlen értékű és nagyságú bázisát jelentené. Valamennyi hallgató számára biztosítaná a kommunista mérnökképzésben a testi nevelés elsődleges feladataként megjelölt egészséges életmód kialakítását, ezen túlmenően módot adna a közösségi élet új formáinak kibontakoztatásához a sport élményei által. Nem csupán a jelentés anyaga, hanem a tanácsülésen elhangzott vélemények is figyelmet érdemelnek. (Szándékosan használtuk itt a vélemények kifejezést és nem a „vitát” — ugyanis az összes felszólaló ezzel a kérdéssel kapcsolatban azonos véleményen volt.) Dr. Devics József rektorhelyettes már az anyag előterjesztésénél felhívta a figyelmet azokra a problémákra, amiket a létesítmények hiánya okoz az egyetemi sportéletnek. A felszólalók is a legőszintébben vették elemzés alá mindezeket a nehéz (gyakran „kényes”) kérdéseket. Általános vélemény volt, hogy a Műegyetemnek az a híre: „Nem szereti a sportot” — és ez nem mellőzi a realitást. Hogy ettől a kétesértékű hírnévtől megszabaduljunk, ehhez elsősorban itt az egyetemen belül kell változtatni az eddigi szokásokon. Ezt nemcsak az egyetem presztízse, jó hírneve és a klub tradíciója követelik meg, de megköveteli az a feladat is, amelyet az egyetem az oktatási és nevelési munkájában szándékozik megvalósítani. Az egyetemi sport ügyével az egyetem vezetősége sokszor foglalkozott és ha születtek is értékes határozatok, ezeknek a realitása sohasem az elképzeléseknek megfelelően sikerült. A sport iránti közömbösség főleg itt, az elvek megvalósításánál játszott nagy szerepet. Mint ahogy erre dr Bozsó László párttitkár felszólalásában rámutatott. Ez a többéves gyakorlat eredményezte azt is, hogy az igények sorozatos kielégítetlensége, a MAFC részéről az igénytelenségekhez vezetett, az újabb és újabb javaslataikban igyekeztek minimális kéréssel előállni, korántsem igényelve azt a maximumot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy az egyetemi sportban minőségi változást eredményezzen. Az egyetemi sportnak azt a hátrányos megkülönböztetését, amely nemcsak az egyetemen belül, de gyakran az egész sportéletben is érvényesül csak úgy lehet felszámolni, ha ehhez az első lépéseket az egyetem teszi meg — elsőként talán a passzivitás megszüntetésével. Az egészséges szemlélethez és a helyes gyakorlathoz az alapokat az egyetemeken kell megteremteni. A kezdeményezést az egyetemtől és a többi egyetemektől kell várni, az egymásra utaltságból olyan lehetőségek is adódhatnak, amelyek alapjai lehetnek egy „egyetemes” összefogásnak is. Mindez hozzájárulhatna ahhoz, hogy az egyetemi sport a feladataihoz mérten és hagyományai alapján az őt megillető helyet foglalja el a magyar sportéletben. Ebben a szellemben a Rektori Tanács úgy határozott, hogy elfogadja a klub javaslatait (sporttelep kapacitásának bővítése, állandó klubhelyiség létesítése, az egyesület történetét feldolgozó házi kiadvány megjelentetése, a szabadtéri pályák világító berendezéssel való felszerelése.] Szükségesnek tartja létrehozni egy olyan bizottságot az egyetem és az egyesület vezetőinek bevonásával, amely a reális igényeket figyelembe véve ezeket a reális lehetőségekhez mérten igyekezzen maximálisan megvalósítani. Végül, de talán a legfontosabbként dr. Csáki Frigyes rektor javaslatára, az anyagi és erkölcsi támogatás mellett az egyetem és a klub törekedjen a társadalmi hatóerők mozgósítására (többek között a tanárelnöki rendszer propaganda munka fejte”- el P. J. (Urbán Tamás felvétele) OPP ART