A Jövő Mérnöke, 1977 (24. évfolyam, 1-39. szám)
1977-01-22 / 1. szám
NAPLÓRÉSZLETEK 1976-77 Irta: Arzén Vilmos villamoskar, első évfolyam. Szeptember 1. Hát csak elmentünk a cimborákkal vigasztalódni, mert nagyon elszomorított, hogy itt az új tanév, pont a tizenharmadik, ami egyébként is szerencsétlen szám. Pedig erre vártunk már mióta. Tavaly szeptember óta. Szóval le is búsultuk magunkat a sárga földig. Hej, de gyere Bodri kutyám ... ! Szeptember 6. Itt van ez a papír a jegyzetlistával. Valamit tenni kéne vele. Szeptember 7. Már régen szedik a pénz a jegyzetekre. Ha én ezt mind kifizetem ... Szeptember 9. ... elmegy a havi sörpénzem. Felfedeztük a Mészöly tanszéket. Világos sör 4,50. Szeptember 12. Még mindig itt van ez a papír. Elmegyek, megkérdezem a haveromat, ide jár, már rég túl van az első éven. Szeptember 15. — Á, apikám, hagyd a fenébe azt a sok jegyzetet, tedd félre azt a pénzt, és inkább hozzál nekem egy sört belőle. Szeptember 16. 1. tétel. Ebéd után sokkal jobb az R-ben rexezni, mint kémia előadáson ülni. Szeptember 18. felindultam az alapfokú bridge-tanfolyamon, helye az E épület első emeleti galéria, ideje a délelőtti mérnöki alapismeretek előadás alatt. Elvégre egyetemen vagyunk, nem játszhat az ember pirospapucsot. Azt mondja a tanfolyamvezető, hogy neki a haverja indigóval jegyzi odabent az előadást. Ez jó ötlet! Szeptember 19. A fene egye meg, otthon hagytam az indigót. Szeptember 25. Ma elmegyek a Matildhoz. Ő ápolónő, és a múlt héten szedtem fel fönt a várban. Érdekes, buknak rám a nők. Pedig rövidhajam van, de ez őket nem érdekli. Lényeg az, hogy az ember egyetemista. Október 10. Kezdődnek a zárthelyik. Még három nap van az elsőig, tehát elmehetek nyugodtan a Matildhoz. Nincs otthon anyuci. Október 12. Még egy nap a zh-ig, tehát a Matild teljes lelki nyugalommal fellőhet hozzám, nincs itthon se anyu, se apu, se... Október 13. Holnap van a zárthelyi, tehát most már úgyis mindegy, nyugodtan fölmehetek a Matildhoz. Október 14. Jó nő ez a Matild, szerzett nekem orvosi igazolást. Mert az ápolónők könnyen hozzájutnak az ilyenhez. Kár, hogy a nőgyógyászatról hozta, így mégis el kellett mennem a zárthelyire. Október 15. Elmentem ma vigasztalódni a Matildhoz, azt mondta, ne búsuljak, majd a következő zh-t jobban megírom. Október 26. A haveromnak sráca született, ezt meg kell ünnepelni. Igen, holnap zh-t írunk, de nem baj, lesz még pótzárthelyi. Október 30. Ma én vezetem a bridge-tanfolyamot kezdőknek. Kár, hogy a haverom fordítva tette be az indigót a füzedébe. November 5. Azt mondta a Matild, hogy az új negyedéves sráca sokkal jobb fej, mint én, és különben is jövőre már végez. November 10. Ilyen lelkiállapotban nem lehet tanulni. Hiszen csak ember az ember, nincsenek kötélből az idegei. November 19. Most már be kellene szerezni mégis a jegyzeteket, mert két hét, és itt a vizsgaidőszak, és ilyenkor senki sem adja kölcsön a magáét. November 20. 2. tétel. Jobb később megvenni a jegyzeteket, mint soha. Csak az a baj, hogy néhányat nem lehet már kapni. November 21. Azt mondta a kémia gyakorlatvezető, hogy nem lesz ez így jó. November 25. Azt mondta a mérnöki alapismeretek gyakorlatvezető, hogy még nincs elveszve minden. November 29. Azt mondta a fater, hogy majd jól végighúz a hátamon a szeneslapáittal, ha kivágnak. November 30. Ilyen légkörben nem lehet otthon tanulni. Az idegeimre megy. December 6. Elmentünk megünnepelni a haverokkal a félév végét, és hajnalig búsultunk, hogy itt a vizsgaidőszak. December 10. Hajaj... December 19. Megeheti a fene... December 21. Csak ezt éljem túl! December 24. Kaptam a nagymuttertől 300 forintot, karácsonyi ajándék címén. Azt mondta, majd én megveszem magamnak, ami kell. December 29. Három darab ismételt vizsgajegy, 75 Ft. Január 1. Nem baj, majd kialszom. Január 3. Még kicsit álmos vágyóig de tanulni kelk holnapután vizsga. Január 10. Két darab második i. v. jegy, 100 Ft. (Még jó, hogy adott a nagymami!) Január 12. Anyám nem szól hozzám két napja. Január 15. Apám felhozta a pincéből a szeneslapátot. Február 1. Azt mondták a személyzeti osztályon, hogy holnap már mehetek is dolgozni. Február 7. Nem is olyan rossz munkahely ez. Anyagmozgató vagyok a Trágyafeldolgozó Vállalatnál. Jól fizetnek. Február 10. Találkoztam a tankörből valakivel, mondtam neki, hogy köszönöm, jól vagyok, és ne idegesítsen tovább, mert szájon vágom. Micsoda dolog ez, kérem, a becsületes dolgozókat meg kell becsülni. És különben is, jövőre újra kezdem, talán majd találkozunk, pajtikám ! Hamar Károly Impulzus D-éknek van egy „játékmagnójuk”, azaz egy igazi, kis kazettás Philips. Van hozzá egy adapter, és az valahogy nálam maradt, még a múltkor. Aztán jött a karácsony és a szilveszter. Január második hetében járhattunk, mikor végre egy szerdai napon visszavittem nekik. Délelőtt tizenegy óra volt — ilyenkor csak otthon van valaki a koleszben, gondoltam. Az egyik lift szokás szerint „nem működik”, de hát sebaj! Rossz előjelnek véltem, hogy a portás valami igazolványt akart látni. Valahogy azért feljutottam a hatodikra. Mindenütt néma csend. Sehol sem üvölt magnó, nem ordít rádió vagy valaki személyesen. Bekopogtam. Aztán még egyszer. Halkan benyitok — itthon vannak egyáltalán? Ott aludt mind a négy leányzó. Csendesen becsuknám az ajtót, de D. felébredt. „Várj meg kint” mondja. Odaadom neki az adaptert, megkérdezem, mennyi van még hátra. Álmosan válaszol, hunyorog — aztán visszamegy aludni. Sz. V-ék ICSÁ-ba igyekeztek. Az előbb fejezték be az írásbelit a K. I. 40-ben és amíg az értékelés tart, ők bedobnak egy sört. A Libellába akartak menni, de az már tömve volt. ★ Az E első emeletének utcai része tömve. Három asztalnál kártyáznak, egy helyen jegyzetet, vagy tételt másolnak. Az is lehet, hogy puska készül. Egy ünneplős fiú és egy lány előtt is kidolgozott tételek, de ők nem azzal foglalkoznak. A kártyások előtt nagy rakás aprópénzt pókereznek tízfilléres alapon. Néha el kell dugni a pénzt és a kártyát, mert jön valami hivatalos ember. A tarokkozóknak pechjük van, mindig őket csípi el, pedig azt nem is pénzbe játszszák. A V2 hetedikén levő könyvtár a szokásosnál telítettebb, bár máskor is sokan vannak. B. olyan lelkesen olvas és jegyzetel, hogy öröm nézni. Év közben úgysem lehet ilyesmin rajtakapni. A földszinten levő jegyzetellátóban nagy a pangás. Ilyenkor nem fgy az üzlet. Az eladók azért nem unatkoznak , most készítik a II. félév jegyzeteinek, könyveinek megrendelését. Hogy mit nem lehet majd kapni, azt még nem tudni. IV jegy már fogyott — de hogy hol, mekkora a vész, azt még nem tudni — felmérni sem nagyon lehet. Még mindenkinek van ideje. Csak szerencséje is legyen! Az R-klubban csak egy kártyázó négyes képviseli a hallgatóságot. A vezetőségi szobában a második félév programját szervezik körvezetők, szervezők váltják egymást, koptatják a telefont. A klub előtt a közkedvelt biliárdasztal. Itt mindig van játékos, most is. K-ék most vizsgáztak. P-nek ugyan nem sikerült, de azért itt van „Most már úgyis mindegy.” Délután M-et is itt találom. Látszik a ruháján, hogy nem vizsgázni volt, így is van, csak biliárdozni jött be. Pedig egyre kétségesebbé válik a féléve: már két és fél IV-je van. De nincs kedve tanulni. G.-ék a már említett kocsmában üldögélnek. Az asztalra most teszi le a pincér a hatodik kör sört. Szintén írásbeli után vannak, holnap lesz eredményhirdetés. „Lehet, hogy nem jövök be” mondja G. Holnapután is vizsgázik és arra még kell valamit tanulni. „Ez az írásbeli meg úgyis vagy négyes, vagy ötös, mindegy.” Már majdnem biztos, hogy jeles lesz az átlaga. P.-vel a garázs előtt találkozom, ő csak most kezd vizsgázni. Ehhez képest elég vidám .— bízik magában. És rohan vissza a koleszba tanulni. Dúl a vizsgaidőszak. Teöke Gábor Hangulatjelentés A 22-es CSAPDÁJA: „HA ISZOM — MEGBUKOM HA MEGBUKOM — ISZOM. — JÓL MEGGONDOLTA, TANÁR ÚR, TÉNYLEG BEÍRJA AZT AZ ELÉGTELENT?! ” • vagyis az RST flip-flop nem más, mint egy bistabil multivibrátor... LUTRI VAGY NEM LUTRI? Nem is lenne érdekes az egyetem, ha nem lenne vizsga. Mindenki másképp készül az akadálynak. Aki szereti az ugrásokat, előre örül, hogy lendülhet. Beméri a magasságot, összehúzott szemmel, aztán fut, s a léc túloldalán van máris, örül a sikernek. Van, aki tovább nézi a lécet, lassabban méri be a magasságot, s úgy fut, hogy szinte nem is gyorsulnak a léptei. S van, aki lecövekel, minél tovább nézi, annál jobban lecövekel, neki sem akar futni. Van, aki kém szeret ugrani." Döntés A fiún úgy áll a fehér ing, a széles nyakkendő, mintha benne született volna. Szép, kerek mondatokat mond, és szép a keze is, ahogy gesztikulál, és a szemével is magyaráz, szóval szerepel és akar is szerepelni. Nem elveszett ember — gondolom. Érdemes úgy felelni, ahogy ő, még be sem fejezi az első tételt, mikor a vizsgáztató leinti, s írja be a jó osztályzatot. — Még van egy tétel, mondja a fiú. — Nem szükséges, feleli a tanár. S kap még egy meghívást a sráctól a februári tanköri túrára is — hát ez az ember legfeljebb illemből jön zavarba Elképzelem egy széles műhelycsarnokban, kétoldalt gépsorok között, sötétkék köpenyben — s tudom, ott is megtalálja a hangot a munkások között, s megkapja a neki járó tiszteletet tőlük is, az igazgató irodájában is. Talán nagyobbak lesznek az akadályok, mint itt — csak nem olyan direktek. Van, akinek ott könynyebb lesz ezért, mint itt a padokban. Zömök, szőke a következő felelő, enyhe alföldi tájszólással beszél. Történetesen a jövőkutatás, a futurológia módszereiről. Aztán a közgazdasági szabályozókról. (A tétele a gazdaságirányítás.) Még a döntésről, a döntések feltételeiről kérdezik, informáltság, ismerni kell a szituációt, és ... és érdekelt, legyen a döntés eredményében, aki a döntést hozza. A tanár megértő — a drukkban sokszor a legkézenfekvőbb jut legnehezebben az ember eszébe — annyira lefoglalja, hogy a bonyolultabb dolgokat mind fejben tartsa. — Csak tanuljon meg írni, olyan ronda az írása, egy dolgozatát sem tudom elolvasni. S ezzel a delikvens, ugyancsak négyessel, elbocsáttatik. Hát nem vagyok biztos benne, hogy főmérnök lesz belőle — ezzel a megfontolt tempóval. De nem is kell annyi főmérnök. Meg én se vagyok jós. Hogy elfogytak a vizsgázók, a folyosón mondja Csáki Attila adjunktus, ahogy már közeledünk a menza felé: — Utálok vizsgáztatni. Bár ne kellene. Elcsodálkozom. Úgy képzeltem, ha a diákoknak csak egy töredéke, a tanároknak a zöme örül a vizsgáknak. Hogy itt méri le, mit csinált egész félévben, mit tudott átadni, mit tudnak neki visszaadni abból, amit átadott. De hát ebben az esetben nem így van. — Olyan nehéz igazságosnak lenni, olyan nehéz közelítő képet is kapni a tényleges tudásról. Annyit számít a pillanatnyi készenlét. De hát így van ez az életben is. Jó, ha valaki egyáltalán törekszik rá. S a pillanatnyi reakció? Ott ugyanilyen sokat számít. Kontinuitás Ennek a vizsgának légköre van. Légköre persze mindennek van, de itt olyan, hogy felold és feldob. Élénkebbé válnak a színek, elevenebbek a gondolatok, ahogy beülünk a kis szoba karosszékeibe. Kopottak és drapp színűek ezek a fotelek, mégis úgy érezzük, luxuskivitelben vizsgázhatunk. Egyszer beszélgettem egy szociálpszichológussal, Pataki Ferenccel. Éppen a vizsgákról. Arról, hogy egészséges stressz nélkül, feszültség nélkül nincs teljesítmény. Hát itt erről van szó. Ez a termékeny feszültség érződik. Aki megteremti, dr. Simonyi Alfréd, docens. Megteremti a hangjával — akármelyik színész, vagy tv-bemondó megirigyelhetné. Megteremti a mozdulataival — s egészben saját lényének dinamizmusát úgy viszi bele a vizsgába, hogy a hallgató tempóját, gyorsabb vagy lassúbb gondolkodását ez azért nem zavarja. Örülök, mert megértem, miről van szó, ha a jegyzetet elolvasnám, én is lemehetnék — nem is olyan nehezek ezek a műszaki tudományok, épp a gőzmozdonyok sebességéről felel valaki előttem. Ábrákat kell felrajzolni, aztán képleteket. Aztán felelni arra a néhány kérdésre, amit a docens még feltesz. — Nem muszáj mindenkinek vizsgáznia — mondja. — Félévben öt zárthelyit írunk — akinek nincs egyetlen elégtelenje sem, s osztályzatai egyenletesek, annak megajánlok jegyet. Vizsgából mégis azért választom a szóbelit, mert az itteni kontaktust semmi nem pótolja. Meg aztán, sorra-rendre kiderül, hogy az egyetemet elvégzők nem tudnak beszélni, az egyetemen egyre kevesebb lehetőség nyílik arra, hogy gyakorolják a hallgatók azt, hogy a gondolataikat mondatokba öntsék. Aki készült, ezen a vizsgán jó dolga van — biztos szinte, hogy azt tudja nyújtani, amit tud. De aki tájékozatlan az anyagban, annak nincs esélye. Úgy látom, Simonyi docens vizsgáját nem lehet „megúszni”. Akinél kiderül, hogy nem tud egy alapképletet, nem mehet át. Utóvizsgára viszont akkor jön a hallgató, amikor akar. Ez a vizsga nem lutria, gondolkodni lehet, segítő kérdéseket is kap a vizsgázó, sőt a docens is rajzol a táblára,, hogy segítse a feleletet, de az eredmény a valóságnak megfelelően dől el. Itt a legtöbbem azt kapják, amit érdemelnek. Még akit meghúz, se csalódott képpel távozik. Fogynak a szóbelik? Elsősök vizsgáznak vasúti járművekből. Az anyag jó része még a középiskolás fizikára, matematikára épül —viszont aki csak a középiskolában szerzett ismeretekre támaszkodik — az nem felel meg. „Tanuljon — mondja Simonyi egyik srácnak, aki az Eötvös gimnáziumba járt —, tanuljon, aki matematikából közepes, annak ezt a tárgyat megtanulni nem nehéz. De le kell ülni, tanulni — az egyetemen másképp nem boldogul. Jó lenne sok ilyen vizsga. De egyre kevesebb van belőle. Egyre nehezebb szóbeli vizsgát találni, egyre kevesebbet tartanak. Pedig, ha diátt lennék, és választhatnék, ezt választanám. Persze, ha lehet, nemcsak ezt, hanem ilyet — itt kontaktus is van, oldódni is lehet —, az eredmény pedig legalább annyira reális, mint egy kétórás teszté. És jó az, ha egy jövendő mérnök szavakkal is jól ki tudja fejezni magát. Hiszen a munkának is csak egy része képlet, számítás, tervrajz, program, komputer — a többi megbeszélés, megegyezés —, szóval jó, ha egy mérnök tud beszélni is. Éppen a kontinuitás törvényéből felel a vizsgázó. Hogy a gázok áramlásakor a felület és a sebesség szorzatának állandónak kell lenni. Akkor az áramlás folyamatos. Erdész Gabriella