A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)
1984-01-20 / 1. szám
PORTRÉK Dr. Zobory István A közlekedéskari tévékokonferencia eredményhirdetése, mindenki mögött, az utolsó sorban egyik legnépszerűbb oktatónk csendesen mosolyog. Egy időben mérnöki fizikát oktatott nekünk. Akkoriban jártam a szobájában is, azóta viszont nem volt kapcsolatunk. Az egyetemi oktatók erdejében számomra mégis fix pont maradt. Az erre hajló, arra dőlő fák között fenyők egyike: szabályos, egyenes, formáját-színét megőrző. Ami a szobáját illeti, a mai helyzet ott is majdnem változatlan. Csak az ajtón vehet észre változást a figyelmes szemlélő, a névtáblán ugyanis ez áll: dr. Zobory István, egyetemi docens (vasúti járművek tanszék). — Általában elérkezik az ideje; ha a feltételek teljesülnek, akkor megtörténhet egy ilyen kinevezés. — Mik ezek a feltételek? — Megfelelő időtartamú műszaki gyakorlat, oktatói gyakorlat, tudományos fokozat, nyelvt öneret... — Tudományos fokozaton itt a kandidátusi értendő? — Igen. Aztán persze sok minden más tevékenység, aminek alapján az embert megítélik. Bizonyos pályázat benyújtása után egy bizottság elbírálja, ennek megfelelően döntenek. — Ön milyen nyelveket beszél? — Angolul tudok, ezt talán merem mondani. Németül középszinten. Mind a kettőből van nyelvvizsgám, és hát oroszból az aspirantúra során kandidátusi nyelvvizsgát tettem. Abból állami nyelvvizsgám nincsen. Dr. Zobory István 1961-ben érettségizett a Madách Gimnáziumban, majd itt a közlekedésmérnöki karon diplomázott 1967-ben. Ezután a Ganz-MÁVAG-nál dolgozott kilenc évig, ebből hat évet tervező mérnökként, majd az utolsó három évben aspirantúrára került. Így maradt meg a vasúti járművek tanszékén. 1976-ban — idekerülése után — pár hónapig tudományos munkatárs volt. 1976 decemberétől a tavaly július 1-én bekövetkezett docensi kinevezéséig volt adjunktus. — Milyen emberi tulajdon. Silókat tart a legfontosabbnaak? — Egyetemi oktatóként eléggé kritikusan kell megítélni ezt a kérdést. Nyílt személyiségnek kell lenni, aki a tudás átadása során megfelelő módon tud kommunikálni a hozzá fordulókkal. Megfelelő szaktudással kell rendelkezni — ez rendkívül fontos —, ezenkívül pedig alapvető az erkölcsi erő, aminek meg kell lennie az emberben. — Milyen tárgyakat oktat a legszívesebben? — Mérnöki gyakorlatom során rájöttem arra, hogy a jó elméleti felkészültség igen gyakorlati lehet. Ennek értelmében bizonyos elméleti igényességű tárgyak oktatásával foglalkozom. Ezen belül a felsőéves „vasúti járművek tervezése és vizsgálata” című tárgygyal, mint szaktárggyal, és a szakmérnökképzés több tárgyával. Nagyon szeretem a mérnöki fizikát is. Az elsőéveseknek olyan anyagot adtunk itt összegyűjtve, amely megalapozza az elsőéves szaktárgyak elméletét. — Úgy tűnik, ön az egzakt matematikai megfogalmazást, tárgyalást kedveli! — Egyfajta matematikusi beütés van talán énbennem... — Gondolom, hogy nem kell eltitkolnunk: ön az ELTÉ-n szerzett matematikusi oklevelet is. Kanyarodjunk most egy kicsit vissza téték a munkához, hiszen annak apropóján indult ez a beszélgetés! Mi az eredményesség titka? — Nem titok, a tudományos diákkörben folyamatos munka folyik, heti egy-két órában foglalkozás van a félév során. Kis előadásokat tartunk, ezeket megbeszéljük, és így sikerül csoportmunkát kialakítani. A feladatok komplex jellege és a munkamegosztás szükségessége elengedhetetlenné teszi ezt. Szeretem ezt a tevékenységet. Hallgató koromban már megkezdtem a tévékámukat, bár akkor még a másik oldalról. — Kérdezhetem diákköri eredményeiről? — Volt akkor is pályázati kiírás, hát bizonyos díjakat nyertem, a címekre már nem is emlékszem pontosan. Témájuk inkább a fejemben van: akkor kezdtem ismerkedni Kádas Kálmán professzor előadásaitól indíttatva matematikaistatisztika elméletével, és próbáltam összekapcsolni ezt a mechanikai ismeretekkel. — Oktatói munkájában milyen visszajelzésekre ad? — Megnyugtató, ha kialakul az ember körül egy hallgatói csoport. Épp a tétékáról volt szó, érdekes módon 15 fiú — talán megemlíthető, hogy nem is különösebb unszolásra, megmaradt az ember mellett. Ez mindenképpen jó érzés. — Hallgatói véleményezések? — Figyelembe veendő, értékelendő dolgok. Feltétlenül van hatásuk, mi Gémáiik — Tanár úr csendben dolgozik, indulatok nélkül, nem dohányzik, úgy tűnik nincs is szenvedélye. — Dohányozni nem dohányzom, ha erre gondolt, nem tudom, hogy a szenvedélyről mit lehetne mondani... — Szabad idejében mit csinál? — Festészettel is foglalkozom, illetve foglalkoztam. Elég sokat festettem, kisebb-nagyobb intenzitással ... meg kell mondani, mostanában csökkenő intenzitással... Elméleti kérdésekkel, a festészet irodalmával ismerkedtem. Talán, ha nem lennék oktató, ezzel foglalkoznék. Ha vissza tud emlékezni, a szemléltetés számomra központi kérdés. Próbálom megjeleníteni azokat a folyamatokat, melyek elég elvontak, de amelyek még képileg megjeleníthetők. — Mi okoz bosszúságot önnek? — Hát vannak ilyen dolgok ... Talán bizonyos haszontalan tevékenységek bosszantanak, ahol több a beszéd és a papírmunka, mint ami kijöhet belőle. — Véleménye szerint mi teheti tönkre az embert? — Ha az ember személyiségének nincs meg az integritása, ha tevékenysége nem találja meg a célját — azt hiszem valami ilyesmit lehetne megfogalmazni. — Az ön tevékenysége megtalálta célját? — Igen, ebből a szempontból feltétlenül. — Most is késő este fogadott. Van aki tolerálja ezt? Van családja? — Igen. Évek alatt kialakult, hogy késő estig benn maradok, ha sok dolgom van. De most a feleségem is jól viseli már. — A közelmúltban ön a „J” épület könyvtárában előadást tartott. Miért került erre sor? — Az intézetben időszakonként egy-egy oktató beszámol kutatási eredményeiről, ilyenkor vitadélutánt szoktunk rendezni, hát ennek keretében került erre sor. Egyik fő kutatási területein a vontatójárművek sztochasztikus terhelési viszonyainak vizsgálata — elég általános, sokrétű kérdés — erről volt szó ezen az előadáson. — Közéleti tevékenységéről viszonylag keveset tudunk! — Több bizottság munkájában veszek részt: oktatási bizottság munkájában, egyetemi nyelvoktatási , bizottságban, tanszéki és intézeti felülvizsgáló bizottságban, szakmérnöki oktatásban, kari számítástechnikai bizottságban, „ad-hoc” bizottságokban és lehetne még sorolni. Vagyis sok ilyen kari bizottságban. Főképpen ez lehetne közéleti tevékenységem összefoglalója. Azonkívül részt veszek a GTE munkabizottságaiban is. Az ember tudományos oktatói tevékenységével összekapcsolódik minden. — Százszor elkérdezett kérdés, mégis mindig izgat, amikor ennyit dolgozik valaki: vannak-e barátai? — Sok barátom van, de hát ezek a kapcsolatok telefonkapcsolatokra redukálódnak, sajnos. És tényleg egyfajta hiányként élem meg ezt. Munkakapcsolatok vannak inkább. Azok vették át a főszerepet. — Milyen hallgatót kívánna magának? — Kérem szépen, érdeklődő hallgatót. Persze bizonyos szorgalmat nem lehet nélkülözni a tanulásban. Kell, hogy a hallgató is nyílt személyiség legyen. —Tehát a tanár úr szerint egy jó szájízű oktatás mindkét oldalról nyílt személyiségeket követel? — Nagyon jó viszonynak kell fennállnia. Én magam igyekszem ezt kierőszakolni, fölszólítom a hallgatókat, hogy jöjjenek, az ajtóm nyitva, néha mégis bizonyos passzivitás érzékelhető. Nem tudom, mi az oka ennek. Nem általános dolog, de van ilyen is. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy élni kell a lehetőséggel. Nem feltétlenül csak puszta szó, ha valaki felajánlja a segítségét. Ez a nyílt kapcsolat alapja. — Ez lesz a vége. Itt fejezzük be a beszélgetést! — Jó. Koncz István (Közhír dec. 15.) ihi — haha — hubu Csöng a telefon. A kutya odamegy, felveszi a kagylót és beleszól: — Itt Baldu úr kutyája. Mit óhajt? — Kutya? És hogy-hogy nem ugat? — Nem akartam önt megijeszteni ...★ — Mondja, eredeti nagyságig is tudnak fényképeket nagyítani? — Természetesen! — Nagyszerű! Lenne egy diafelvételem a Matterhorn- TÓl!★ Még receptet is akartam magának írni, de nem tudom hová tettem a tollamat... — A hónom alatt van. Tíz perccel ezelőtt tetszett odatenni, doktor úr... — Maga hisz abban, hogy a patkó szerencsét hoz? — Nem. — Akkor miért tette az ajtó fölé? — Mert állítólag akkor is szerencsét hoz, ha az ember nem hiszi el, hogy szerencsét hoz.★ Spanyolország egyik kisvárosában a zöldségkereskedőkhöz belép egy idősebb férfi, és így szól: — Megveszem az egész paradicsomkészletét, az utolsó darabig. — Úgy, szóval ön is színházba megy ma este, annak az öreg tenoristának a „fogadására”, aki városunkba érkezett? — Nem.Én vagyok az öreg tenorista. A JÖVŐ MÉRNÖKE — A Budapesti Műszaki Egyetem lapja — Felelős szerkesztő: SALGÓ RÓZSA — Budapest. Műegyetem rkp 3. till — Telefon: 45'1 565 — Kiaritas Hirlapkiadó vállalat — Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959 — Felelős kiadó: TILL IMRE igazgató — 84—262. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató ISSN 6236—7510 Számítástechnikai oktatás Milyen is a számítástechnikai oktatás helyzete az egyetemen? A kérdést nem lehet néhány mondatban megválaszolni, mi sem vállalkozunk rá. Decemberben az egyetemi tanács egy 30 oldalas előterjesztés alapján vitatta meg a dolgot, s a vita két és fél órán át tartott. Ez is jelzi, hogy rendkívül összetett, bonyolult dologról van szó. Most felvillantunk egy-két fontosnak ítélt tényt és gondolatot. Ne merüljön feledésbe: az egyetem 1971. március 15-én, a rektori tanácsülésen foglalkozott először a számítástechnika oktatási, kutatási és alkalmazási kérdéseivel. (Tehát: nem túl régen.) A tanácsülésen kialakult állásfoglalás alapján átfogó fejlesztési program és intézkedési terv készült. Azóta a rektori tanács 18, az egyetemi tanács két alkalommal tűzte napirendre ezt a kérdést. (Elég sűrűn.) A 70-es évek elején négy ODRA—1204 típusú számítógép kezdte meg működését az egyetemen, majd az R—32-es. Akkor ezek többé-kevésbé megfeleltek az igényeknek és a lehetőségeknek. Ám az elmúlt években igen nagy technológiai fejlődés történt a számítástechnikai eszközök területén. Ez indokolja a korábbi elképzelések felülvizsgálását. „A korszerűtlen és elavult ODRA-gépek mind több problémát okoztak a kari központok számára. Nyilvánvaló, hogy az R—32 kapacitása elégtelen az egyetem valamennyi igényének kielégítésére. Ezért a rektori tanács 1981. évi anyagában hangsúlyozottan szerepel a kari központok korszerűsítése és fejlesztése.” — olvashatjuk az előterjesztésben. Azóta a karok lecserélték az ODRA-gépeket, illetve az idén a közlekedési kar is TPA-gépet kap. A tervek szerint az öt épület között kiépül a kábelhálózat, s a számítógépeket egymáshoz kapcsolják. Ez nem kis részben a postán múlik. Mint dr. Szabó Imre rektorhelyettes szóbeli kiegészítőjében elmondta, az utóbbi kilenc hónapban akkora géppark érkezett be az egyetemre, amely másfélszerese az addiginak, összesen 157 munkahely alakult ki. Várható, hogy az idén további 60 gép érkezik. Az egyetem gyorsan és jól reagált a kínálkozó lehetőségekre. Ezt a folyamatot két-három éve el sem lehetett volna képzelni. A tanszéki számítógépekről az előterjesztésben megállapították: „Az egyetem számítástechnikai kapacitásában jelentős és várhatóan növekvő szerepük lesz a tanszékeken elhelyezett számítógépeknek. Ezek kapacitása többszöröse a központi kezelésben levő gépekének. Ez a számítási kapacitás azonban csak kismértékben hasznosul közvetlenül az oktatás érdekében. Ugyanakkor ezek a gépek hatékonyan járulnak hozzá a számítástechnika alkalmazásával kapcsolatos kutatómunkához, a számítástechnikai oktatásban közvetlenül részt vevők, a szaktárgyi alkalmazást elősegíteni tudó oktatók számítástechnikai ismereteinek bővítéséhez.” A személyi számítógépekről az egyetemen összegyűjtött eddigi tapasztalatok is egyértelműen alátámasztják azt, hogy a számítógép oktatási alkalmazásának legkorszerűbb és legmeggyőzőbb módja a közvetlen ember-gép kapcsolat. Vonatkozik ez a hallgatók oktatására és az oktatók számítástechnikai képzésére is. A terminálok számának növelése lehetséges sokfelhasználós rendszerek alkalmazásával, valamint a személyi számítógépek alkalmazásával... Egy személyi számítógép számos oktatási feladat esetében, a felhasználó számára — jellegében — hasonló szolgáltatást nyújthat, mint egy közepes, többfelhasználós gép egy terminálja. A számítástechnikai kapacitás növelésének egyik fontos lehetősége tehát a személyi számítógépek alkalmazása. A vitában sok okos gondolat hangzott el, különböző nézetek csaptak össze a tekintetben: mit hozhat a jövő? Ez a legizgalmasabb kérdés. Azon ugyanis ma már kár tűnődni, hogy helyesek voltak-e a tíz évvel korábbi döntések; a mai helyzetből történelmietlen lenne felülbírálni a múltat. Mint kiderült, a jövő megítélése sem egyszerű; ahány ember, annyi vélemény. A fejlesztésre nem lehet részletes koncepciót kidolgozni, mert mire a koncepció — a Vélemények egyeztetése után — elkészülne, már el is avulna. Sokkalta fontosabb, hogy a változó, s ma még nem látható helyzetekhez rugalmasan alkalmazkodjon az egyetem, a karok, a tanszékek is. „A technológiai fejlődés tükrében át kell értékelni a régebben kialakított nézeteket és deklarálni kell a decentralizált fejlesztés elsődlegességét” — javasolták az előterjesztésben. Ez a realitások felismerését tükrözi. Hiszen nem csupán az egyetemtől függ, hogy be tudja szerezni éppen azt, amit szeretne. S ami az oktatást illeti: az oktatásnak a kar, szak képzési rendjében elfoglalt helyét, időtartamát, módszereit továbbra is a kari sajátosságoknak megfelelően kell meghatározni. De ennek során figyelembe kell venni az egész egyetemre érvényesnek mondható irányelveket is. Hadd zárjuk ezt a cikket azzal, amit Páris György valahogy így fogalmazott meg: az új korszak még csak most kezdődik az egyetemi számítástechnikai oktatásban. A középiskolások az idén először megismerkednek a számítógépekkel, s jövőre olyanok jönnek az első évfolyamra, akik előtt már nem ismeretlen a számítógép. Ez új helyzetet teremt majd. P. J. Szobacica Szenvedélyes macskaimádó vagyok. Épp ezért rögtön kaptam az alkalmon, mikor megtudtam, hogy alattunk Lakik egy cica. A szoba kedvence ott feküdt — szokás szerint — az asztalon, könyvek és jegyzetek között elnyújtózkodva és nyugodtan tűrte a közvetlen rávilágító lámpa sugárzását. — Szadisták vagytok? —"• hökkentem meg a látványon, de aztán elmagyarázták, hogy a cica szereti a meleget és azért feküdt a lámpa alá. Tudtam, hogy a környéken sok kóbor macska mászkál, de a srácok mégsem az utcán szedték fel. Egy harmadik emeleti gyakteremben találták, mint síró kis kölyköt. Hazahozták, azóta etetik, gondozzák. Jól összeszoktak, kitapasztalták, mit szeret a cicus és rengeteget játszanak vele. Csaba néha arra ébred, hogy lábujjával foglalkozik a cica — mindjárt vidámabban kezdődik a nap. (o) Csicsija cicája ZLU*.*. Szeretem a meleget. Nem tudtad? (Fotó: Orosz Ágnes)