Kanadai Magyar Munkás, 1945. január-július (16. évfolyam, 26-53. szám)
1945-03-08 / 35. szám
CSÜTÖRTÖK, 1945 MÁRCIUS 8. KANADAI MAGYAR MUNKÁS 5. OLDAL MICSODA MÁRCIUS!?! IRTA SZŐKE ISTVÁN VJÁRCIUS van újra ... De Uj Március!... A »Uj szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az uj magyar csodákat«! (Ady.) Árulások sorozatával, kevesek kétségbeesett ellenállásával, habzó szájakkal üvöltött maszlagos fenyegetésekkel és megbénult tespedtséggel teli fasiszta pokolból — félholtan, de mégis élve és szabadon! — került ki a napfényre a magyar nemzet. Éppen az utolsó pillanatban! A feudál-fasiszta uralom végső hónapjaiban a Hitler-Németország délkeleteurópai végvárává tett Magyarország — a szervezett ellenállás gyengesége, Horthyék néptől-irtózó ingatagsága és a Szálasi-pribékek felülkerekedése következtében — a teljes pusztulásnak, a nemzeti lét teljes megszűnésének a folyamatába került. Ebből a minden eddiginél végzetesebb Mohácsból egy történelmi fordulat mentette ki a nemzetet az Új Március számára ! Ennek a fordulatnak a fő hordozója a Vöröshadsereg volt; a biztosíték a fordulat visszacsinálása ellen — a Vöröshadsereggel együtt — a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front mögött kibontakozó magyar nemzeti újjászületés, a szomszéd népek demokratikus talpraállása és a Nagy Háromnak a jaltai konferencián újra megerősített együttműködése. Ez a pokolból való menekülés és ennek azúj helyzetnek a léte az, ami a múlt évek szégyen márciusai és az Új Március kilátásai között való végtelen különbséget megadja. Nincs és nem is lehet becsületes, nyitottszemü és szabadságszerető magyar e föld kerekségén, aki ezt ne tudná és aki ne ennek az égyföld különbségnek az értékelésével és áldásával készülne Március AZ 1800-AS évek első évtizedeiben, mégiz a nagy francia forradalom magyar visszhangját képező Martinovics-mozgalom folytatásaként, olyan reformmozgalom bontakozott ki, mely ha nem is hozott közvetlen változást a magyar feudalizmus és Habsburg-függőség, kettős járma alatt sorvadó magyar életben, mélyen felszántotta azt a szellemi talajt, mely az 1848 februárjában és márciusában kirobbanó európai forradalmak sorában a magyar Március 15-én és a nyomán kibontakozó függetlenségi szabadságharcot nemzeti küzdelemmé tette. Az 1900-as évek első évtizedeiben, különösen az 1918/19-es forradalmak letörése után, éppen ellenkezőleg: olyan, parlamentálist játszó önkényuralom bénította meg, fojtotta le és vezette sokszor vakvágányra a magyar reformtörekvéseket, amely Magyarországot ebben az antifasiszta népháborúban a világreakció csatlósává tette. Míg 1848/49-ben Kossuth Lajos — a Petőfi-vezette pesti ifjúság-polgárság tömegmozgalmára és a Táncsics,képviselte parasztságra, mint hajtóerőre támaszkodva — a magyar küzdelmet az európai szabadság-forradalmak »hősies utójátékának« (Marx) tudta tenni akkor, amikor már »magára hagyták, egymagára a gyáva népek a magyart** (Petőfi) — addig e népháborúban 1944 decemberéig a Horthy- Szállási banditák csatlósuralma, a szabadság hadseregeivel szemben, a világreakció csatlósaként tartották fogva a magyart. * * * ' EZÉRT, az árulók ezerszeres, halált érdemlő bűnén kívül, a magyar nemzet felelőssége annál nagyobb, mert e háborúban sokkalta nagyobb lehetőség volt és van arra, hogy a magyar függetlenség és demokratizálás ügyét az európai és világszabadság ügyével összekössék, mint volt arra 1848-ban, de különösen 49-ben, amikor már »lánc csörg minden kézen, csupán a magyar kezében cseng a kard«!(Petőfi.) E háború elején, igaz, a világ zsandár-"ságára pályázó Németország Dél-Európát lehengerelte, de az angol-szovjet-amerikai koalícióval, és azon is túl az Egyesült Nemzetek szövetségével, a világdemokrácia minden reakciót elsöpörni képes együttese lépett akcióba, elsősorban a magyar ősi ellensége, a német ellen! E népháborúban az »Európa zsandárját« képező 49-es cári Oroszország helyett a Szovjetunió szerepel ellenkező tényezőként , mint az emberiség haladásának és a kis nemzetek segítésének leghatározottabb és legerősebb élcsapata. Míg 49-ben a cári hadak segítettek a szorongatott Habsburgoknak a magyar szabadságharcot széttörni, addig 1944 második felében éppen a szovjet Vöröshadsereg volt az, mely az árulással, terrorral és, maszlaggal pusztulásba vitt magyar nemzetet kimentette és Kossuth-Petőfi örökségének útjára juttatta. Ebben a népháborúban, Petőfinek és Táncsicsnak 48/49-ben alig létező vagy csaknem teljesen szervezetlen munkás-népi tömegei helyett, ezek a rétegek társadalmilag kifejlődve, hivatalos ellenzéki vagy földalatti pártokba és szakszervezetekbe tömörülve, múltbeli harcos tapasztalatokkal rendelkezve léptek bele; ezek a tömegek kellő egység és bátor vezetés mellett a nemzetmentés döntő tényezőjévé válhattak volna mindjárt kezdetben, vagy legalább is a sztálingrádi és voronyezsi sztratégia-fordulat idején. Ennek hijján:Münchentől Voronyezsig és Voronyezstől az 1944 október 15-étől elindult fordulatig rengeteg szenny és bűn halmozódott fel a magyar név, becsület és felelősség rovására! Mindez óriási felelősséget hárít a kimentett, Kossuth-Petőfi-Táncsics útjára visszalépett magyar nemzetre és külföldön lévő leszármazottjaira. * 4 * 15-e megünneplésére. * * ❖ 15-IK MÁRCZIUS, 1848 IRTA PETŐFI SÁNDOR Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatunk szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani. Szálljatok szét a hazában, Melyet eddig lánczotok Égető karikájában Kínosan sirattatok. Szabad sajtó! . . . már ezentúl Nem féltelek, nemzetem, Szívedben a vér megindul S éled a félholt terem. Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjúság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát. Míg az országgyűlés ott fenn, Mint szokása régóta, Csak beszélt nagy sikertelen: Itt megkondult az óra! Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Alit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen; Inkább szurong a szívekben, Mitit bilincs a kezeken! Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai! . . . S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani. (Folytatása a 11. oldalon) PETŐFI Sándor: 1823—1849. AGYARORSZÁGTÓL az új helyzete, az Új Március valósága, nemcsak a hitlerista háborúban más népek rovására elkövetett anyagi károk jóvátételét követeli meg, hanem azt is, hogy kimentett és felszabadult erejével siessen a háború befejezésének meggyorsítására, és hogy a nemzet a fegyverszüneti egyezmény által nyújtott lehetőségeket minden erejével arra igyekezzen felhasználni, hogy egy demokratikusan virágzó, a szomszéd népekkel és a nagy szövetségesekkel együttműködő magyar életet teremtsen mielőbb. Az ideiglenes kormány, mely Debrecenben, tehát ugyanott mondta ki a szakítást Hitler-Németországgal, ahol 96 évvel előtte Kossuth a Habsburgok eben kimondotta azt, a kossuthi nemzeti egység örökébe lépő Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programjára helyezkedett. 48/49 történelmi örökségének útján indult el a szakítással és hadüzenettel, a fasizmus felszámolását és demokratikus Magyarország megvalósítását célzó gyökeres reformokkal. A fegyverszüneti feltételek vállalásával és reformprogramjával a Miklós-kormány megmutatta, hogy jóvá akarja tenni a 48/ 49-es, az 1918/19-es örökség útjáról való letérést és a magyar becsületet a fasisztacsatlósság szennyétől megtisztítva a nemzetet, Táncsics parasztapostoli, Kossuth duna szövetségi és Petőfi világszabadsági meglátásainak szolgálatába állítja. A magyar nemzeti újjászületés folyamata biztatóan indult meg, közvetlenül a magyar történelem legtragikusabb fejezete után, a világszabadság hajnalhasadásakor. Micsoda más Március virradt a magyar nemzetre az előzőek, de különösen a német megszállást hozó tavalyi után! * * * "VITT KELL tennie a külföldi magyarságnak, hogy ezekben a döntő történelmi időkben úgy a magyar újjászületést és an(Folytatása a 12. oldalon)