Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1970-06-06 / 44. szám
8 oldal [HÉTVÉGI LEVÉL, J fra: Rev. GROSS ,4. LÁSZLÓ, BJD., TAjts. | JÓ VOLT HAZAMENNI ... (III.) HOL TALÁLSZ még egy országot a földkerekségen, ahol a kormányzat egyrészt tiszteletben tartja a nőnek azt a jogát, hogy egyedül ő döntse el, hogy terhesség esetén óhajtja-e világra hozni magzatát, vagy meg akarja szakítani a terhességet és másrészt minden lehetőt elkövet—bőséges anyagi támogatást és ingyenes orvosi és kórházi gondozás révén—annak érdekében, hogy az anyajelölt anyagi gondoktól mentesen élhessen a viselősség, a szülés és a megszületett csecsemő első életévének a tartama alatt? Szülőhazánk ilyen ország! A kormányzat nem áll útjában az orvosilag végrehajtandó abortusnak, ha a teherbe esett nő nem kíván az anyaság áldásában részesülni (vagy azt el akarja halasztani egy neki kedvezőbb időpontra), de ugyanakkor olyan intézményes előnyöket biztosít az anyajelölt számára, hogy az valósággal kívánatosnak találja a családalapítást. Hogy egy visszájára fordított magyar közmondással éljek: Amit a nemzet elveszít a réven (abortus), azt visszanyeri a vámon (az anyasági segély által inspirált és támogatott népszaporulat). Ezt nevezem egészséges egyensúlynak, mert míg egyfelől lefékezi a robbanásszerű szaporodást, másfelől elősegíti a normális mértékű népesedési mozgalmat, amely a szülők szabad elhatározásával, valamint anyagi képességeivel tökéletes összhangban áll. Talán nem hívom ki magam ellen a frivolitás vádját, amikor egy másik közmondással jellemzem ezt a helyzetet: A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad . . . ★ * * A Fejér megyei Besnyő községben lévő “Sallai” termelőszövetkezetben tett látogatásunk kitörölhetetlen benyomásokat hagyott bennem. Tudni kell, hogy ez a község a felszabadulás előtt egyszerűen nem létezett. Egy nagy grófi uradalom cselédjeiből és zselléreiből alakult a felszabadulást követőleg; ezekhez csatlakozott vagy 250 Heves megyéből odatelepített szegényparaszt (családostul természetesen), akik ugyanebben az uradalomban szoktak dolgozni régebben, mint summás munkások, tavasztól őszig—látástól vakulásig—hosszú éveken át. Mivel a község alig több 20 évesnél, a házak mind újak, csinosak, tágasak és igényesek—jómódra tanúskodnak. Hasonlóképpen a középületek, iskolák, tanácsház, nemkülönben a klinikának is beillő orvosi rendelő szintén korszerűek. Az elnök távollétében (beszaladt a lelkem a városba az érettségi vizsgájára pont a látogatás napján) a szövetkezet titkára kalauzolt bennünket a különböző üzemekben és tenyészetekben (ő már régebben leérettségizett). Ő maga is cseléd volt a grófi uradalomban zsenge korától kezdve, miután sikerült elvégeznie az elemi iskola három osztályát . . . Igen, az egykori cselédek közül kerülnek ki a mai vezetők, akik felnőtt fővel beülnek az iskola padjaiba és szorgalmasan tanulnak, hogy minél különb vezetői lehessenek egykori cselédtársaiknak. (Érdekes megfigyelni ,hogy az ilyen kiművelődött egykori cselédek, noha a nyelvtan szabályai ellen sohasem vétenek és kerek, összefüggő, jól megfogalmazott mondatokban fejezik ki magukat, egy jottányit sem vesztettek el korábbi parasztos kiejtésükből, hanghordozásukból és humorukból, ami oly zamatossá, élvezetessé teszi a beszédjüket). Ha a besnyői szövetkezetet tipikusnak lehet tekinteni, akkor nagy megelégedéssel és hálatelt szívvel állapíthatjuk meg, hogy az egykor nincstelen magyar parasztok a szociális termelési rendszerben végre révbe jutottak, emberhez méltó életet élnek, semmiben hiányt nem szenvednek és aki nem túlságosan sokat és gyakran önt fel a garatra, az csinos takarékbetéttel is rendelkezik. (Mert a jó kereseti viszonyoknak egyik—negatív—velejárója az is, hogy egyesek az alkoholizmus csapdájába esnek...) Nincs köztük ma már egy sem, aki visszakívánná az egyéni gazdálkodást a maga néhány holdacskáján; mindenki rájött az évek során, hogy a szövetkezeti gazdálkodás a legbiztosabb, legelőnyösebb útja-módja a boldogulásnak . . . Ha viszont ez a szövetkezet nem tipikus, hanem a legjobbak közül való, akkor úgy tekinthetünk rá, mint iskolapéldájára annak, hogyan lehet szorgalmas munkával és testvéri egyetértéssel sikeressé tenni a szövetkezeti gazdálkodást az ország bármely részében. Mert úgy vélem, hogy ami elérhető Besnyőn, annak a megvalósítása Markotabögödén (ilyen nevű falu valóban létezik!) sem ütközik komoly akadályokba — ha a tagság körében megvan az egyetértés és a vezetőkben a hozzáértés — no meg egy kis fantázia és vállalkozó szellem . . . Nem túlzás, amikor azt állítom, hogy a mai átlagos szövetkezeti tag életszínvonala legalább olyan kedvező, mint az átlagos városi szakmunkásé és sok tekintetben még annál is kedvezőbb. Értem ez alatt a háztáji parcellán termelhető zöldség- és gyümölcsfélét, a jószág- és baromfitartás előnyeit és sok esetben a különb lakásviszonyokat. (Faluhelyen tudvalevőleg a családi ház építése kevésbé problematikus, mint a városban.) És ha ez így van, akkor elmondhatjuk, hogy az egykori cselédek, zsellérek, summás munkások és törpebirtokosok — akik valaha a magyar agrárnépesség óriási többségét képezték — nagyon sokat köszönhetnek a 25 évvel ezelőtt megszületett ÚJ MAGYARORSZÁGNAK! ★ ★ ★ Ideje már, hogy megköszönjem a Magyarok Világszövetsége nagyérdemű főtitkárának: Kárpáti Józsefnek, agilis helyettesének, Kobarcsics Pálnak, valamint kitűnő munkatársaiknak: Kocziha, Kozári, Czidor és dr. Miklós barátainknak azt a mindenre kiterjedő figyelmet és előzékenységet, amellyel igyekeztek otthontartózkodásunkat feledhetetlenül szép és tanulságos élménnyé tenni. Hogy kellemes időjárással — egyetlen nap kivételével—nem szolgálhattak, azt nem írjuk a terhükre . . . Ismétlem: jó volt hazamenni! ÚJ SZÓ iiiiiiiiiiiiiiiiMuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiwiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiMWiiiwiiiiiiiimwiiiiwii SZLOVÁKIÁBÓL Magyar Diáknapok ÉRSEKÚJVÁROTT Magyar Diáknapot tartottak, amelyen versmondók, prózamondók és színpadi versenyek díjai lettek kiosztva. A versenyen több iskola részt vett, közöttük a pozsonyi, komáromi, ipolysági, losonci, érsekújvári magyar diákok csoportjai nyertek a legtöbbet. ——POZSONYPÜSPÖKÖN, a Csehszlovákiai magyarok helyi szervezetének 20 éves megalakulásának alkalmából “Világszabadság!” címmel irodalmi délutánt rendeztek, melyen Dr. Czine Mihály, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense tartott előadást Petőfi és Illyés költészetéről. —— A CSEHSZLOVÁKIAI magya MIIIIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIitlIllllililllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIHIIIIi rok pozsonyi városi bizottsága megemlékezést tartott március 15-én, melyen megkoszorúzta Petőfi Sándor ligetfalusi szobrát. A hontlexaifsfirmati nAllist niarapló Ez évben van ötven esztendeje annak, hogy az imperialista trianoni békeszerződésben Magyarország “lemondott” Erdélyről, Felvidékről, Bácska - Bánátról, Kárpátaljáról és az Ausztriához csatolt Burgenlandról. Ebben a békeszerződésben Magyarország nemcsak a más nemzetiségi területekről “mondott” le, hanem sok olyan területről, amelyen magyarok laktak évszázadokon keresztül. Ezen az évfordulón, itt az emigrációban, egyes magyar szervek gyászolják a trianoni szerződésben elvett területeket, és “történelmi” határokra hivatkozva még mindig hirdetik, hogy “Nem, nem soha!” Mivel azonban van az emigrációnak egy demokratikusabb része is, sőt olvasóink között túlnyomó többségben vannak a haladó, szocialista gondolkodású egyének, így jónak találom, hogy a hirdetett “történelmi” határokat szocialista eszmékhez hűen vizsgáljuk meg. Először is meg kell, hogy határozzuk, hogy mi is az a történelmi határ. A burzsoá nacionalizmus mindig is azt a határt tartja “történelminek”, amely a legnagyobb volt, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiségek éltek a szóbanforgó határokon belül. Ez a felfogás ,melyet mi burzsoá nacionalizmusnak nevezünk, tulajdonképpen imperialisztikus felfogás és törekvés, mert egy más nemzet, más nép bekebelezését tűzi ki célul ,és szentesíti azt. A szocialista tanok ezeket a törekvéseket reakciósnak nyilvánítják, tekintettel, hogy a bekebelezett nemzet, vagy nemzettöredék a legtöbb esetben ki van téve, vagy rá van kényszerítve, vagy rákényszerülve, a másik nemzetbe való asszimilálódásra. Ez már elnyomásnak számít ,legyen az nemzeti, kulturális, gazdasági vagy technikai kényszerítés. A történelmi nemzeti határok mindig azok, amelyeken belül egy nemzet él. Ez a természetes határ. Egy ország vagy állam határain belül nemzetiségi kisebbségek már ki vannak téve ,hogy nemzeti létüket az asszimilálódás veszélye fenyegeti, akaratuk ellenére fognak beolvadni egy más nemzetbe. Egy nemzetből pedig ha leszakítanak egy darabot, az nem más mint az emberi jogok meggyalázása, melyet az imperialisták gyakran alkalmaztak. Erre a legjobb példa a szovjet történészek véleménye Afrikáról. (Az Outline History of Africa, Moscow, 1965.) Itt Afrikában, ahol a legtöbb imperialista hatalom verekedett a minél több területért, a legjobb példát találni erre, mert itt valóban szétdaraboltak nemzetiségeket, törzseket, nemzeteket az imperialisták maguknak, amit felosztásnak neveztek. Erről így ír a fenti könyv: “A colonialista határok kegyetlenül vágtak fel törzsi és egynemzetiségű csoportokat.” Majd másutt meg így: “A gyarmati határok . . . önkényesen osztották fel történelmileg alkotott területeket, választottak szét egynyelvű és kultúrájú népcsoportokat és megszakították a természetes kialakulását az afrikai nemzeteknek.” -M- * A SZOVJET tudósok és történészek ezen megállapításai a történelmi materializmuson alapulnak s helytállóak nemcsak Afrikában, hanem minden más részén a világnak. Azonban ezen történészek megállapításai nemcsak a régmúlt történelemre vonatkoznak, hanem a jelenre is, tekintettel arra, hogy a fenti törvényeket nem lehet két mércével mérni. így, ezen az alapon került kritika alá a Kínai Népköztársaság nemzetiségi politikája is. Tudott dolog, hogy Kínában a nemzetiségi kisebbségeket a mongolok, tibetiek, dzungarok és ujgurok alkotják lényegében. A Szovjetunióban megjelenő Kommunist c. folyóirat 1967-es számában egy kritikát olvashatunk, amelyből megtudjuk, hogy a fent említett kisebbségek helyzete nem valami jó és a velük való bánásmód nem valami nemzetközi szellemben történik. A Tibeti Autonom területről megtudjuk, hogy a jelenlegi Tibeti Autonom területen kívül még kilenc terület van emellett, melynek lakosai tibetiek, és akiket a területtel együtt egyesíteni kellene az anyaországgal, Tibettel. A másik példa Külső-Mongóliával kapcsolatos, melyből megtudjuk, hogy 1957-ben a Külső- Mongol Autonóm Területhez hozzácsatoltak több területet, melynek az eredménye az lett, hogy a mongol lakosság kisebbségbe került a saját autonóm területén belül. A harmadik példa a Sinkiang tartomány illetve autonóm terület, ahol az ujgurok, dzungarok, kazakok, és törökök éltek. Itt a kínaiak megváltoztatták a terület nevét Dzsungáriáról és Ujgurisztánról Sinkiangra, annak ellenére, hogy a helybeli lakosság illetve nemzetiség ellenzte ezt. A Kommunist c. lap még elmondta azt, hogy erőszakos kínaizálás folyik több nemzetiségi kisebbség területén, a helység és terület neveket is megváltoztatják, a nemzetiségi kisebbségeket diszkriminálják, a területekre kínaiakat telepítenek, sokszor meg a nemzetiségeket ellakoltatják belső Kínába. Erről a kinaizálásról így ír a kínában megjelenő Sinkiang Jibao: “Ez a keveredés marxista és kommunista asszimiláció, ami elkerülhetetlen következménye a szocialista fejlődésnek. Akárki, aki ellenzi ezt az asszimilálódást, ellenzi a szocializmust és kommunizmust és a történelmi materializmust.” A kínaiak úgy látszik elfelejtkeznek arról, hogy a Szovjetunióban, ahol a szocializmus öregebb, több idő volt a materialista tanokat tanulmányozni, és azokat a szovjetunióbeli nemzetiségi kisebbségekre alkalmazni, és a helyes utat megtalálni. A szovjet történészek tudják, hogy az asszimilációs törekvésekben nincs különbség akár szocialista akár nem szocialista követi el. A történelmi materializmus a nemzetiből a nemzetközi felé mutat és nem pedig az egyik nemzetből egy másik nemzet felé. * * * AMINT A fentiekből láthatjuk a materialista történészek a Szovjetunióban helyesen fognak hozzá a dolgokhoz és nem tesznek különbséget egy erőszakos asszimilálódási törekvés között, ha az egyik esetleg egy szocialista államban, míg a másik egy nem szocialista államban történik. És ez a helyes és igazi útja a szocializmusnak. Két igazság nincs ebben a kérdésben. Ha helytelen volt az imperialista hatalmak azon politikája, amely nemzeteket választott szét, nemzetiségi kisebbségeket akart aszszimilálni, akkor még helytelenebb ha ez a politika egy szocialista országban történik. A fenti afrikai és kínai nemzetiségek és nemzetiségi kisebbségek helyzetéről szóló vélemény alapot ad nekünk ahhoz, hogy a trianoni és az az utáni helyeztet elemezzük. Tekintettel arra, hogy a trianoni békeszerződés és az azzal járó feldarabolás imperialista nagyhatalmi beavatkozás volt, mely figyelmen kívül hagyta a nemzetiségi (nem történelmi!) határokat, a szóbanforgó nemzetiségek, illetve nemzetiségi kisebbségek véleményét, így úgy tekintünk Trianonra, mint egy imperialista osztoszkodásra, mely nem volt különb az afrikai nemzetek felosztásától. Mivel szocialisták vagyunk és ragaszkodunk a szocialista elvekhez, így ragaszkodunk a nemzetiségi határokon belül lévő nemzetiségi kisebbség emberi jogaihoz, hogy mindig és mindenkor szabadon választhassa meg a hovatartozását és nemzetiségi életét. A reakció, a burzsoá nacionalizmus és imperializmus által hirdetett “történelmi” határokban nem hiszünk, mert azok mindig más nemzetek kárára szélesítettek határokat és kebeleztek be nemzetekből részeket. Ellenben hiszünk a nemzetiségi kisebbség TELJES jogaiban, a kétnyelvű és nem asszimilációs autonómiában — feltéve ha azt a kisebbség óhajtja — mert csak így látjuk valóra válni az emberi jogokat, a szocialista tanokat, melyek KELL, hogy különbözzenek a régmúlt reakciós jogoktól és tanoktól. K.O.A. TRIANONI PÁRHUZAM 1970 június 6