Új Szó, 1970-1971 (42. évfolyam, 1-50. szám)
1971-07-31 / 47. szám
Hazádnak rendületlenül . — ■■ ■ híve New Word. INTÉZET • 1971. július 31. v■ Toronto, Ontario Vol. 42. évfolyam — No. 47 Ára 10 . Sürgős teendők a pekingi vizit előtt Írta: Rev. GROSS A. LÁSZLÓ, B.D., Tm.M. Alig néhány nappal a tervezett pekingi látogatás drámai bejelentése után Nixon nyomatékosan figyelmeztette a Fehér Házba meghívott törvényhozók csoportját, hogy tartózkodjanak az ilyen rendkívüli esetekben szokásos találgatásoktól (spekulációktól), vérmes remények hangoztatásától, hamisnak bizonyulható következtetésektől, stb., amelyek a látogatáshoz fűződő lehetőségek kialakulását nemcsak hogy nem segítenék elő, hanem azt egyenesen veszélyeztetnék. (Persze, arra nem gondolt az elnök úr, hogy a „spekuláció” megakadályozásának a legegyszerűbb és leghatásosabb módja az volna, ha teljes nyíltsággal kijelentené, mit várhatunk és mit nem várhatunk ettől a régen túlesedékes lépéstől...) Mivel én nem vagyok honatya, ezt az elnöki intelmet nem tartom magamra nézve irányadónak és — egy kissé illetlenül — veszem magamnak a bátorságot, hogy ebben az írásomban elspekulálgassak nem annyira a várható és nem várható fejlemények, hanem inkább ama „aprócseprő” teendők felett, amelyeknek elvégzése nélkül a pekingi csúcstalálkozás nem lehet egyéb, mint egy üres udvariassági gesztus. Elismerem: ez is több a semminél, hiszen két hosszú évtizeden át csak vaskos gorombaságokat vágtunk Kína fejéhez, ha egyáltalán hajlandók voltunk tudomást venni a puszta létezéséről ... Térjünk a tárgyra. A pekingi vizitnek csak akkor lehet értelme és gyümölcse, ha a következő hat-nyolc hónap folyamán — lelkes buzgalommal és komoly elszántsággal — hozzálátunk a következő „függő ügyek” sürgős elintézéséhez (nem okvetlenül ugyanebben a sorrendben): 1., A vietnámi, helyesebben: indokínai háború felszámolása. Ez előfeltételezi az összes amerikai, valamint a „szövetséges” (vagy zsoldos) hadiegységek teljes kivonását, párhuzamosan az amerikai hadifoglyok szabadonbocsátásával. 2., A jelenlegi saigoni „kormány” kitessékelése és egy ideiglenes koalíciós kormány létesítése. (Ha annak idején Diem-et el lehetett távolítani, nem látom be, miért ne lehetne Thieu-t is leszállítani a lováról és elröpíteni — mondjuk — Párizsba, ahol svájci bankbetéteinek a kamataiból élete végéig lesz mit a tejbe aprítania...) 3., A kínai népi demokráciának, mint egész Kína egyedüli törvényes képviselőjének a meghívása és beiktatása az Egyesült Nemzetek kebelébe és természetesen a Biztonsági Tanácsnak az őt megillető tagságába. (Ez a lépés nyilvánvalóan együtt jár a bitorló taiwani „kormánynak” ezekből a testületekből való kizárásával.) 4., A normális diplomáciai kapcsolat helyreállítása a népi Kína és az Egyesült Államok kormányai között. (Az Egyesült Államok elnöke tudvalévőig nem látogathat meg egy olyan országot, amellyel nincs diplomáciai kapcsolata.) 5., Laosz és Kambodzsa helyzetének a tisztázása — a két nép, valamint a szomszéd országok megelégedésére. (Ezt esetleg el lehet halasztani a csúcstalálkozó idejéig, de bizonyos előkészítő tárgyalásoknak meg kell történniük a pekingi randevú előtt.) 6., A hamarosan létrehozandó délvietnámi ideiglenes, koalíciós kormány és az északvietnámi kormány közötti fegyverszünet megkötése és a két országrész további sorsa felől való békés tárgyalások megindítása. (Mert ahogy csak egy Kína van, azonképpen csupán egy Vietnám létezik — ezt ne feledjük el!) 7., Egy kis barátságos terefere, szintén csúcsmagasságban, egy másik ázsiai nagyhatalommal arra nézve, hogyan lehet közös nevezőre hozni a három kolosszus érdekeit anélkül, hogy a kisebb ázsiai országok ennek a megegyezésnek áldozatul esnének. Ezt a másik ázsiai nagyhatalmat úgy hívják, hogy Szovjetoroszország... Aki Ázsia sorsa felől ennek az országnak a bevonása és közreműködése nélkül akar dönteni, az már eleve kudarcra kárhoztatja a vállalkozását. Oroszország hathatós részvétele és segítsége nélkül Ázsia problémái megoldhatatlanok... ■ Ha a föntebb nagyjából körvonalazott teendők a pekingi találkozás előtti hónapok során nem nyernek elintézést, akkor kevés reményt fűzök ehhez a vizithez. Az a gyanúm (és egyszersmind reménységem), hogy Nixon azért jelentette be a szokatlanul távoli határidőt (1972. május 1.), hogy legyen elég ideje a pekingi összejövetel sikerét biztosító, előzetes eredmények elérésére. Mert ha ezeket az eredményeket nem viszi magával a tarsolyában Pekingbe, akkor szerény véleményem szerint onnan nagyon csalódottan és lehangoltan fog visszatérni Washingtonba. Egy csúcstalálkozó ugyanis nem arra való, hogy ott a tárgyaló felek kezdeményező lépéseket tegyenek és különböző ötleteket vessenek fel, hanem azt a célt szolgálja, hogy a már korábban letárgyalt és lényegében végrehajtott akciókat a szerződő felek jóváhagyják és szentesítsék. Oda bizony már kész portékával kell menni , miután az alkudozások már előzőleg megtörténtek ... Hát ha Nixon ilyen felkészültséggel toppan be Pekingbe, útján a legjobb kívánságaim kísérik. És ha onnan a fentvázolt feltételeket magában foglaló szerződéssel tér vissza, még talán a szavazatommal is megtisztelem 1972 novemberében — ha élek addig ... De azon a szerződésen Szovjetoroszország meghatalmazott képviselőjének az aláírását is látni szeretném ... Lapunk vakációja Lapunk megjelenése szünetelni fog augusztus második felében. Szabadságunk két hetében nem fog megjelenni az augusztus 21 és 28 keltezésű két számunk. Kérjük olvasóinkat, hogy meghívókat a szünidőt megelőző utolsó számunkban való közlésre legkésőbb augusztus 9-re, hétfőre szíveskedjenek beküldeni, mivel lapunkat keddi napokon zárjuk, a következő nap pedig már postáztatjuk. NINCS ARAB EGYSÉG Úgyszólván nap mint nap meghiúsulnak az arab világ egyesítését célzó törekvések. Hatalmi vetélkedések, viszálok, államcsínyek, palotaforradalmak akadályozzák a közel "’’élet egyensúlyát. A szudáni puccs és ellenpuccs példázta a múlt héten az arab államok viszályát. Az utóbbi hónapok során Egyiptom, Szíria és Líbia szövetségbe tömörülése azt a benyomást keltette világszerte, hogy az arab világ egyesülése a megvalósulás stádiumába jutott, de a jordániai király hadserege hadjáratot indított a palesztinai gerillák ellen. Libia rokonszenvezett a marokkói király ellen kirobbant felkeléssel, a közös ellenség, Izrael elleni fellépés hatékonysága csökkent. Az Egyesült Államok múlt évi indítványát Egyiptom hajlandó volt komolyan venni, Irak viszont elutasította. Az Izrael által megszállt arab területek visszaszerzése ügyében a különböző arab államok vezetőinek a magatartása egy nevezőre nehezen hozható. Izrael, a közös ellenség miatt háromszor voltak háborúban az arabok az utolsó 20 év alatt, de az egyesülésüket ugyanannyiszor gátolták belső vetélkedések, hatalmi versengések, a népi demokratikus erők és az uralkodó rétegek közötti harcok. Az arab egyesülés meghiúsulása miatt erőtlen maradt az arab világ Izraellel szemben. Izraelt sem visszakényszeríteni nem tudták eredeti határai mögé, sem békét nem tudtak kötni vele. Tovább kuszálta a helyzetet Jordánia azzal, hogy a palesztinai kommandók ellen megsemmisítő hadműveletet indított. A kommandókból sokan Izraelbe menekültek. A szomszédos Szíria erélyesen bírálta a jordániai királyt és kormányát, az Egyesült Arab köztársaság azzal a kérelemmel fordult Huszszeinhoz, ne látogasson Kairóba, Irak erélyesen bírálta Huszszein királyt. Husszein hadserege 10 hónappal azután indított felszámoló támadást a gerillák ellen, hogy megígérte az arab államok kormányainak, hogy békét fog hagyni a palesztinai gerilláknak. További bonyodalmakat okozott Hasszán marokkói király elleni felkelés elvetélése. Líbia állítólag a felkelőkkel rokonszenvezett, de Husszein Rabatba repült, hogy bátorítsa a marokkói királyt. Ugyanakkor Szaudi Arábia királya is kiállt a marokkói király mellett. Ilyenformán az arab világban még létező három királyság nem Izraeltől fél jobban, mint a saját népétől. A királyok félelme saját népüktől, akadályozza az arab államok szolidaritását Izraellel szemben. A monarchiák félnek egy arab győzelemtől, mely a királyságok megszüntetését vonhatná maga után. A Közel-Kelet keleti szélén új bajok keletkezhetnek, ha a brit kormány megvalósítja azon tervét, nem fog tényező maradni a Perzsa öbölben ez év vége után. Az öböl vidékének hat sejksége szövetségi megállapodásra jutott, de a hetedik sejksége nem csatlakozott a szövetséghez. Bahrain és Qatar ugyanakkor célul tűzte ki függetlenségének nyélbe ütését. Szudánban Jafaar El-Nimeiry visszakerült az elnöki székbe, s noha irgalmatlan intézkedésekkel igyekszik hatalmon maradni, jövője bizonytalan. Szudán déli részein folytatódnak a fekete törzsek gerillaharcai. Anwar Szadat, az EAK elnöke arab szolidaritást sürget, annál in inkább, mivel ő is kénytelen volt lecsapni májusban a vetélytársaira, akik közül Aly Szabry volt alelnököt ma is szobafogságban tart, s hat volt miniszterrel együtt hazaárulás vádjával fog bíróság elé állítani. Kérjük olvasóinkat, hogy szíves adományaikat a népszerűségi verseny kapcsán mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Népszerűségi versenyünket augusztus 7 után nem folytatjuk, és megemlítjük, hogy kérelemre szívesen közöljük az adományozók neveit és öszszegeit.