Új Szó, 1973 (44. évfolyam, 1-49. szám)

1973-03-24 / 12. szám

ÚJ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSOK ? Új szövetségi választások elkerül­hetetlenségéről suttognak a politiku­sok. A hatalmas vállalatok minden eddiginél több adókedvezményt köve­telnek, s követelésüknek szívesen tenne eleget egy konzervatív kor­mány. Sürgetik tehát az új választá­sok mielőbb kiírását abban a re­ményben, hogy megbuktathatják a liberális kisebbségi kormányt. A vá­lasztások elvesztésétől rettegő liberá­lis kormány hajlandónak mutatkozik eleget tenni a monopóliumok követe­lésének. A vállalatok részéről köve­telt adókedvezmények ügyében e hó végén dönt majd a parlament. A vállalatok az új gépfelszerelések árainak adókedvezményesítését kö­vetelik, hogy milliókat takaríthassa­nak meg a részvényeseknek és az adóterhek még nagyobb részét ra­kathassák a dolgozó emberek hátára. A szociáldemokrata párt (NDP) par­lamenti csoportja nevében David Le­wis pártvezér a monopóliumok köve­telésének elutasítását ígérte. Az NDP támogatása nélkül viszont meg­bukna a kisebbségi Trudeau-kor­­mány, parlamenti bizalmatlansági szavazat következtében. A konzervatív ellenzék parlamenti vezére, Stanfield meghirdetett köte­lességének tartja, hogy a legközeleb­bi kínálkozó alkalommal megbuktas­sa a liberális kormányt és „kijavít­sa” a hatalmas vállalatok ellen elkö­vetett „tévedését.” Ebben a helyzetben is minden attól függ, hogy megérti-e a dolgozó nép többsége, miről van szó és odahat-e majd, hogy a liberális kormány ne engedjen a monopóliumok nyomásá­nak. A nagyvállalatoknak, nagyüzlet­­nek nyújtott még több adókedvez­mény még lejebb fogja szorítani a dolgozó nép életszínvonalát. A dolgozó nép parlamenti NDP- képviselői hihetőleg a nagyüzlet kö­vetelése ellen fognak szavazni, de gondoskodni fognak egyben arról is, hogy a liberális kormányt a konzer­vatív ellenzék meg ne buktathassa. Az NDP parlamenti képviselőcso­portja, melynek kezében van a hata­lom egyensúlyozásának lehetősége, gondoskodni fog arról is, hogy a szo­rult helyzetben evickélő liberális ura­lomtól minél több előnyt csikarjon ki a dolgozó nép számára. Majd mindenki irtózik az új vá­lasztásoktól. A kívántnál többjük van a kanadaiaknak a választások­ból. Szövetség, tartományi, városi, falusi, területi, meg mindenféle más választás unos-untalan fárasztó dolog és költséges is. A dolgozó nép jelölt­jeinek költségeit a pénzgyűjtésbe már ezerszer belefáradt munkásem­bereknek kell begyűjteniök, illetve, adományozniok. De mindenféle más gyűjtésekkel is szakadatlanul zaklat­va vannak. Természetes tehát, hogy irtóznak a legtöbben a júniusra re­besgetett választásoktól. Hihetőleg vissza fogja vonni a kor­mány a nagy üzletnek újabban tett ígéretét és nem fog a parlament elé terjeszteni számukra új adókedvezmé­nyeket nyújtó törvényjavaslatot. Ha azt teszi, az NDP jószívvel támogat­hatja és mentheti meg a bukástól. Ha a szakszervezeti csoportok, tár­sadalmi és kulturális szervezetek til­takozó leveleinek és táviratainak özönét fogja kapni a liberális kor­mány, bizonyára polcra fogja tenni a nagyüzletnek még több ajándékot adó törvénytervét. Ha azonban sem a szakszervezetek, sem a farmszerve­zetek nem fognak tiltakozni, ügyet fognak nyerni és sok pénzt a nagy­­vállalatok. Tiltakozik a kommunista párt erő­sen, szó sincs róla, de a kommunis­ta párt kicsi, egymagában nem elég erős, hogy döntő mértékben gyako­rolhasson nyomást a kormányra. Más az NDP helyzete. Amíg a kom­munista pártnak egyetlen parlamen­ti képviselője sincs, az NDP-nek nagy képviselőcsoportja van, amely tehet arról, hogy a nagyüzlet ne markolhasson ki még több milliót az adófizetők kasszájából. Képünkön: Mitchell Sharp külügyminisztert tájékoztatja Saigonban Duncar Me Alpine altábornagy (kanadai), a 290 főnyi kanadai katonai ellenőrző és felügyelő csapat szolgálatáról. A "külügyminiszterrel együtt Vietnamban volt március 18-ig Andrew Brewin NDP-képviselő és Eudore Allard SC-kép­­viselő. Kötelessége lenne a külügyminiszternek erkölcsi szempontból, hogy kiszabadítsa a politikai foglyokat a saigoni kormány gyilkos karmaiból. A külügyminiszter azonban a kanadai csapat hazavezénylését helyezte kilátás­ba annak ellenére, hogy más kormányok között a japán kormány is kérte ne szüntesse meg Kanada szerepét a tűzszünet ellenőrzésében. Március 11-én hunyt el Tim Buck többszörös szélhűdés következtében Mexikóban, ahol orvosai tanácsán tartózkodott. Tim Buck a Kamadai Kommunista Párt főtitkára volt 1929-től 1962-ig, később pedig pártjának elnöke. Vezetése alatt sok és nagy segítsé­get nyújtott a párt a gazdasági vál­ság, az „éhes 30-as évek” során ,a háború és fasizmus elleni küzdelem­ben,­ Kanada demokratikus haladásá­ért, valamint a monopóliumok hatal­ma korlátozása elleni harcokban és a különböző politikai és gazdasági rendszerű országok békés egymás mellett élésének lehetővé tételéért folytatott törekvésekben. Tim Buck neve világszerte ismert volt. Hozzá hasonló nagy és népszerű vezére talán sohasem lesz a kanadai kommunista mozgalomnak. _ W A Hajúdnak rendületlenül izééí mmj-^ ~^. —-:^~ ■ JKBm Légy híve óh magyar! -=£. _______________________________-N____________________________New Word__________________ 1973. március 24. • J Toronto, Ontario Vol. 44 évfolyam — No. 12. Ara 10 . ----------------------------------------------.:-_----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ Megrettentek a francia urak a Közös Fronttól Annyira beijedtek Franciaország­ban a nagyurak a szocialisták és a kommunisták Közös Frontjától a március 4-i választási eredmény mi­att, hogy a március 11-i döntő vá­lasztásokat megelőző órákban eger­­földet megmozgatva fűt-fát ígértek a népnek, hogy megmenthessék rend­szerüket, a monopóliumok jobbközép uralmát. Georges Pompidou elnök szavazatokért esdekelve szentül meg­ígérte a francia népnek, hogy jóvá fogja tenni a rendszer vétkeit, a dol­gozó nép ellen elkövetett igazságta­lanságait, Franciaországot a haladás útjára fogja vezetni, csak ne szavaz­zon a nép a kommunista-szocialista Közös Front jelöltjeire. ígérte, hogy gondoskodni fog róla, hogy senki se gátolhassa a demokratikus fejlődést. A munkásosztály, a néptömegek ál­lamhatalmától megrettenve politikai, gazdasági és társadalmi előbbre ju­tását garantálta. Ennek ellenére a szavazatok 46 százaléka Pompidou elnök gaullista pártja szervezetéhez csatlakozott jobboldali és reformista tömörülés ellen szólt. A politikai élet jobbra to­lása nem sikerült a nagyuraknak. Hogy a francia választásokat sza­bályzó törvények mennyire nyakate­­kertek, mutatja az a tény, hogy bár a gaullista párt által vezetett jobbol­dali szövetség sem kapta meg a le­adott szavazatok 46 százalékánál többjét, mégis 90 mandátummal nyert többet, mint a Közös Front. A gauilista blokk, a független köztársa­ságiakkal és a centristákkal 271 man­dátummal vonulhat a parlamentbe, a Közös Front pedig csak 181 képvise­lőséggel. A reformisták 30 képviselő­séget nyertek. A kommunisták 29 új mandátumot nyertek, a szocialisták pedig 36-ot, így a kommunista parlamenti cso­portnak 73, a szocialista parlamenti csoportnak pedig 89 tagja lesz. Érde­mes megjegyezni, hogy a március 4-i választási­­ eredményen semmit sem változtatott Pompidou elnök két­ségbeesett rimánkodása a Közös Front ellen. A március 11 utáni sza­vazatszámlálás ugyanazt az ered­ményt regisztrálta. Talán sohasem hangzott e­l több torzítás, ferdítés, hamisság és hazug­ság a kommunisták ellen, mint a mostani választásokban. A rágalom a szocialistákat sem kímélte. JOHN TURNER pénzügyminiszter, akit Trudeau miniszterelnök utódja­ként emlegetnek. Magasan képzett, valódi kapitalista diplomata, az ál­cázott, tekervényes politika atyames­tere. Amikor az újságírók megkér­dezték, ő lesz-e a következő liberális pártvezér: ,,A vezérség nem vonat­kozó kérdés. Eszem ágában sincs. Ámbár ki tudja biztosan." Más szó­val igen is meg nem is, vagy ahogy az egyszerű ember mondaná: „No­­hát, mégiscsakhát, tehát ...”

Next