Kapu, 1989. szeptember (2. évfolyam, 9. szám)
Újabb levél, mely fényt vet Ceauşescu diktátor személyiségére
Újabb levél, mely fényt vet Ceausescu diktátori személyiségére 1988. november, New York City Levél Nicolae Ceausescunak, az RKP KB főtitkárának Traian Umbrarunak hívnak, orvos vagyok, politikai menekültként élek az Egyesült Államokban , amely új hazámmá vált, anélkül hogy feledtetné velem román nemzetiségemet. Őszintén sajnálom, hogy nem kezdhetem levelemet tiszteletteljes megszólítással. Az „uram” használatával bemocskolnám a román nyelvet. Az „elvtárs” hiányzik a szóhasználatomból, és különben is politikai allergiát kapok tőle. Úgy sem tudom megszólítani az RKP KB főtitkárát, ahogyan az RSZK egyesült államokbeli követségén diplomataként működő, vagy New York Cityben a TAROM-nál és az ONT-nél alkalmazott fajankók beszélnek velünk. Hogy az RKP KB főtitkárának értelmi szintjén maradjak, egyszerűen tegezni fogom, így inkább megérted, ez áll legközelebb felkészültségedhez. Tehát: nagyon régóta ismerlek, 14-15 éves korod óta, amikor mocskosan, mezítláb, kötekedve jártál-keltél, figyelve, mit találsz őrizetlenül. Igen, azon kevesek közé tartozom, akik gyerekkorod óta ismernek, s akik életben maradtak, vagyis nem haltak meg makkegészségesen, nem estek áldozatául holmi titokzatos betegségnek. A bukaresti Serban Voda negyedben tengetted napjaidat, s együtt éjszakáztál a környék csavargóival a Krematórium mellett lévő Mora-dombi (Dealul Móra) pincékben és a ma Ifjúsági Negyednek (Cartierul Tineretului) nevezett, nemrég még Cocioc nevet viselő dombokon. A Piața Olimpuluion, Moldoveanu cipészmesternél voltál segéd először. Mivel a mester dolgoztatott, bosszúból elloptál egy pár lábbelit, és megpróbáltad eladni Iordache Minciulescu közeli kocsmájában. Elcsíptek, s bevittek a ma Valerian Prescurea, hajdan Szenátus utca és Biserica Alexe utcák kereszteződésénél lévő rendőrőrsre. A rendőrfelügyelő, aki amúgy rendes ember volt, egy életre szóló leckét akart adni neked, s úgy járt el, ahogyan a királyságbeli tolvajokkal: nyakadba akasztotta a lopott lábbelit, s kivont szuronyú rendőrrel kísértetett végig az utcán. Akiben volt vajmi jóérzés, az a helyes útra tért, az elvetemült csavargók nem. Jó nevelési módszer volt, nem mint amit az RSZK-ban alkalmaznak, ahol a gyilkosokat, tolvajokat pártaktivistává léptetik elő, ahogyan Nicu Ceausescuval tetted, akit verekedések, botrányok, három lány „véletlen” halála, az odobestii borpincéknél defloreálás (ezt ötezer lejért vállaló) közben halálát lelő gimnazista lány, az orgiák alatt villával összeszurkált énekesnők (I Poliana) esetei után KISZ-titkárrá neveztek ki, amit más politikai előléptetések követtek. Nemhiába tartja a mondás, hogy „a vér nem válik vízzé”, és hogy „ami macskától születik, mind egeret eszik”. Mikor a rendőr végigkísért az utcán, büszkén húztad ki magad, s leköpdösted a téged dorgáló embereket. A negyed többnyire munkásokból álló lakossága jól ismert, hiszen kötekedő és rosszindulatú voltál. A Mora-dombon tarháló bandához tartoztál, s ez volt a névjegykártyád. Tolvajok, késelők, prostituáltak és pederaszták tartoztak oda. Közöttük léptél az életbe, tőlük tanultad mindazt, ami hozzásegített, hogy az RKP első emberévé légy, s hogy doktorátust szerezz a KGB-nél. Ezeknek az ismereteknek a segítségével tiprod most a román népet. A Mora-dombi bandából egy egyszerű ember, a Manu Cavafu utcában lakó Mihai nevű munkás próbált kimenteni. Ellenszegültél, de mégiscsak hozzá menekültél, amikor a rendőrség lopásokért le akart tartóztatni. Mihai mentette meg kétszer vagy háromszor is az életedet. Mihai, miután főtitkár lettél, megbánta, hogy segített rajtad, s ezért fiatalon, 54 évesen ő is „titokzatos” betegség áldozata lett. Annak a betegségnek az áldozata, amelybe azok az egészséges emberek halnak bele, akik elcsodálkoznak azon, amit látnak, s szóra nyíló szájukat scornicetti földdel tömik be. Sokan haltak ebbe bele a bandából, csak a hajdan gyorsan késelő Emil Bobu menekült meg közülük, s ő melletted van. Rokonod, Rusu cipész, aki a Serban Vodá úton, a Serban Vodá híd mellett nyitott műhelyt, sem tudott megtanítani a mesterségre. Őtőle a „poétikus" néven ismert „Kőkereszt” negyedbe szöktél, a Virág utcába, ahol számos társadalmi aktivista hölggyel ismerkedtél meg, s akikből később pártpropagandista lett. Láthatod tehát: egészen jól ismerlek. Ismerem a múltadat. A jelenedet az egész világ úgy értékeli, mint ami a hitlerizmus és a sztálinizmus között húzódik. A jövődet nem jósolom meg. Én nem fordulok jósokhoz, mint feleséged, Bicska Leana (Leana Briceag), aki rendszeresen megkérdezte a Laila nevű cigányasszonyt. Laila általában a szellemekkel társalgott, de mivel egy alkalommal egy kupica konyak mellett másoknak is mesélni kezdett, fiatalon meghalt, titokzatos betegségben. Most Bicska Leana a szófiai Mendeleev utcában lakó, vakon született Dimitrovna nevű jósnőt látogatja. Az öreg jósasszony megmentett már néhány kormánypuccskísérlettől. Nem hiszem azonban, hogy megóvhat attól is, amit a sors tartogat számodra. Nem túl sok ész kell ahhoz, hogy megértsd: nem szeretlek, ahogy apád sem szeretett, Andruta bá, Isten nyugtassa. Állandóan átkozott, mert amikor otthonról Bukarestbe szöktél, hogy ott ember legyen belőled, kihasználván részegségét, elloptad a pénzét. Éppen eladott egy pár lopott lovat, s afölötti örömében, hogy sikerült túladnia rajtuk, berúgott. De Andruta bá akkor is szidott téged, amikor a Piata Dorobanti környéki kocsmákat és bodegákat járta cujkáért. Szitkozódott, hogy egy pokolravaló kölyök voltál, s kölyökeszed van most is, amikor már nagyobb vagy a királynál. Bezárattad a kocsmákat, s Andrutabával is végzett a betegség. Meghalt Marin Préda is, mert — a hülye — azzal dicsekedett „baráti társaságban”, hogy Dej politikai perének iratai között olyan dokumentumra bukkant, mely bizonyos Nicolae Ceaușescu nevezetű fiatalkorú bűntényesre vonatkozik. Marin Preda is meghalt egy titokzatos betegségben, a dokumentum pedig eltűnt. Nem találta meg a rendőrség. Kérdés, vajon kinél lehet ez a börtön irattárából származó dokumentum. Nem vesztegettem volna azzal az időt, hogy emlékezetedbe idézzem a bűneidet s a módszereidet, melyek hozzásegítettek, hogy az RKP főtitkárává nődd ki magad, Románia diktátorává légy, de a román emigránsok ellen szervezett tevékenységed rákényszerít ennek a levélnek a megírására és közzétételére. Jelenleg közel kétmillióan vagyunk, román emigránsok, akik a kommunista rezsim elől menekülve választották a száműzetést. Mindent: egy élet munkájának gyümölcsét, rokonokat, barátokat, emlékeket és sírhantokat hagytunk magunk mögött, s más tájakon telepedtünk le, kezdtünk új életet. A román emigránsok közé is beépítetted a szekusokat és ügynököket, akik azon iparkodnak, hogy éppúgy megnehezítsék éle .