Kapu, 1989. szeptember (2. évfolyam, 9. szám)

Újabb levél, mely fényt vet Ceauşescu diktátor személyiségére

Újabb levél, mely fényt vet Ceausescu diktátor­i személyiségére 1988. november, New York City Levél Nicolae Ceausescunak, az RKP KB főtitkárának Traian Umbrarunak hívnak, orvos vagyok, politikai menekültként élek az Egyesült Ál­lamokban , amely új hazámmá vált, anél­kül hogy feledtetné velem román nemzeti­ségemet. Őszintén sajnálom, hogy nem kezdhetem levelemet tiszteletteljes megszó­lítással. Az „uram” használatával bemocs­kolnám a román nyelvet. Az „elvtárs” hi­ányzik a szóhasználatomból, és különben is politikai allergiát kapok tőle. Úgy sem tu­dom megszólítani az RKP KB főtitkárát, ahogyan az RSZK egyesült államokbeli kö­vetségén diplomataként működő, vagy New York Cityben a TAROM-nál és az ONT-nél alkalmazott fajankók beszélnek velünk. Hogy az RKP KB főtitkárának értelmi szintjén maradjak, egyszerűen tegezni fo­gom, így inkább megérted, ez áll legköze­lebb felkészültségedhez. Tehát: nagyon régóta ismerlek, 14-15 éves korod óta, amikor mocskosan, mezít­láb, kötekedve jártál-keltél, figyelve, mit ta­lálsz őrizetlenül. Igen, azon kevesek közé tartozom, akik gyerekkorod óta ismernek, s akik életben maradtak, vagyis nem haltak meg makkegészségesen, nem estek áldoza­tául holmi titokzatos betegségnek. A buka­resti Serban Voda negyedben tengetted napjaidat, s együtt éjszakáztál a környék csavargóival a Krematórium mellett lévő Mora-dombi (Dealul Móra) pincékben és a ma Ifjúsági Negyednek (Cartierul Tineretu­­lui) nevezett, nemrég még Cocioc nevet vi­selő dombokon. A Piața Olimpuluion, Moldoveanu cipész­­mesternél voltál segéd először. Mivel a mes­ter dolgoztatott, bosszúból elloptál egy pár lábbelit, és megpróbáltad eladni Iordache Minciulescu közeli kocsmájában. Elcsíptek, s bevittek a ma Valerian Prescurea, hajdan Szenátus utca és Biserica Alexe utcák ke­reszteződésénél lévő rendőrőrsre. A rendőr­felügyelő, aki amúgy rendes ember volt, egy életre szóló leckét akart adni neked, s úgy járt el, ahogyan a királyságbeli tolva­jokkal: nyakadba akasztotta a lopott lábbe­lit, s kivont szuronyú rendőrrel kísértetett végig az utcán. Akiben volt vajmi jóérzés, az a helyes útra tért, az elvetemült csavar­gók nem. Jó nevelési módszer volt, nem mint amit az RSZK-ban alkalmaznak, ahol a gyilkosokat, tolvajokat pártaktivistává léptetik elő, ahogyan Nicu Ceausescuval tetted, akit verekedések, botrányok, három lány „véletlen” halála, az odobestii borpin­céknél defloreálás (ezt ötezer lejért vállaló) közben halálát lelő gimnazista lány, az orgi­ák alatt villával összeszurkált énekesnők (I Poliana) esetei után KISZ-titkárrá neveztek ki, amit más politikai előléptetések követ­tek. Nemhiába tartja a mondás, hogy „a vér nem válik vízzé”, és hogy „ami macskától születik, mind egeret eszik”. Mikor a rendőr végigkísért az utcán, büszkén húztad ki ma­gad, s leköpdösted a téged dorgáló embere­ket. A negyed többnyire munkásokból álló lakossága jól ismert, hiszen kötekedő és rosszindulatú voltál. A Mora-dombon tarhá­ló bandához tartoztál, s ez volt a névjegy­­kártyád. Tolvajok, késelők, prostituáltak és pederaszták tartoztak oda. Közöttük léptél az életbe, tőlük tanultad mindazt, ami hoz­zásegített, hogy az RKP első emberévé légy, s hogy doktorátust szerezz a KGB-nél. Ezeknek az ismereteknek a segítségével tip­­rod most a román népet. A Mora-dombi bandából egy egyszerű ember, a Manu Cavafu utcában lakó Mihai nevű munkás próbált kimenteni. Ellensze­gültél, de mégiscsak hozzá menekültél, ami­kor a rendőrség lopásokért le akart tartóz­tatni. Mihai mentette meg kétszer vagy há­romszor is az életedet. Mihai, miután főtit­kár lettél, megbánta, hogy segített rajtad, s ezért fiatalon, 54 évesen ő is „titokzatos” be­tegség áldozata lett. Annak a betegségnek az áldozata, amelybe azok az egészséges emberek halnak bele, akik elcsodálkoznak azon, amit látnak, s szóra nyíló szájukat scornicetti földdel tömik be. Sokan haltak ebbe bele a bandából, csak a hajdan gyor­san késelő Emil Bobu menekült meg közü­lük, s ő melletted van. Rokonod, Rusu ci­pész, aki a Serban Vodá úton, a Serban Vo­­dá híd mellett nyitott műhelyt, sem tudott megtanítani a mesterségre. Őtőle a „poéti­­kus" néven ismert „Kőkereszt” negyedbe szöktél, a Virág utcába, ahol számos társa­dalmi aktivista hölggyel ismerkedtél meg, s akikből később pártpropagandista lett. Láthatod tehát: egészen jól ismerlek. Is­merem a múltadat. A jelenedet az egész vi­lág úgy értékeli, mint ami a hitlerizmus és a sztálinizmus között húzódik. A jövődet nem jósolom meg. Én nem fordulok jósokhoz, mint feleséged, Bicska Leana (Leana Brice­­ag), aki rendszeresen megkérdezte a Laila nevű cigányasszonyt. Laila általában a szel­lemekkel társalgott, de mivel egy alkalom­mal egy kupica konyak mellett másoknak is mesélni kezdett, fiatalon meghalt, titokzatos betegségben. Most Bicska Leana a szófiai Mendeleev utcában lakó, vakon született Dimitrovna nevű jósnőt látogatja. Az öreg jósasszony megmentett már néhány kor­mánypuccskísérlettől. Nem hiszem azon­ban, hogy megóvhat attól is, amit a sors tar­togat számodra. Nem túl sok ész kell ahhoz, hogy meg­értsd: nem szeretlek, ahogy apád sem szere­tett, Andruta bá, Isten nyugtassa. Állandó­an átkozott, mert amikor otthonról Buka­restbe szöktél, hogy ott ember legyen belő­led, kihasználván részegségét, elloptad a pénzét. Éppen eladott egy pár lopott lovat, s afölötti örömében, hogy sikerült túladnia rajtuk, berúgott. De Andruta bá akkor is szidott téged, amikor a Piata Dorobanti kör­nyéki kocsmákat és bodegákat járta cujká­­ért. Szitkozódott, hogy egy pokolravaló kö­lyök voltál, s kölyökeszed van most is, ami­kor már nagyobb vagy a királynál. Bezárat­tad a kocsmákat, s Andruta­bával is végzett a betegség. Meghalt Marin Préda is, mert — a hülye — azzal dicsekedett „baráti társaságban”, hogy Dej politikai perének iratai között olyan dokumentumra bukkant, mely bizo­nyos Nicolae Ceaușescu nevezetű fiatalkorú bűntényesre vonatkozik. Marin Preda is meghalt egy titokzatos betegségben, a do­kumentum pedig eltűnt. Nem találta meg a rendőrség. Kérdés, vajon kinél lehet ez a börtön irattárából származó dokumentum. Nem vesztegettem volna azzal az időt, hogy emlékezetedbe idézzem a bűneidet s a módszereidet, melyek hozzásegítettek, hogy az RKP főtitkárává nődd ki magad, Romá­nia diktátorává légy, de a román emigrán­sok ellen szervezett tevékenységed rákény­­szerít ennek a levélnek a megírására és köz­zétételére. Jelenleg közel kétmillióan va­gyunk, román emigránsok, akik a kommu­nista rezsim elől menekülve választották a száműzetést. Mindent: egy élet munkájának gyümölcsét, rokonokat, barátokat, emléke­ket és sírhantokat hagytunk magunk mö­gött, s más tájakon telepedtünk le, kezd­tünk új életet. A román emigránsok közé is beépítetted a szekusokat és ügynököket, akik azon ipar­kodnak, hogy éppúgy megnehezítsék éle­ .

Next