Kárpáti Igaz Szó, 1991. július-szeptember (72. évfolyam, 124-187. szám)

1991-07-02 / 124. szám

­ NEKI A HATÁRNAK A Szovjetunió Vámbizottságá­­nak az a döntése, miszerint jú­lius 1-jétől új vámilletékeket vezet be, kihatással volt a lengyel­­szovjet határon kialakult hely­zetre is. A szovjet »vállalkozók« ezrei, akik gyakran a varsói piacon vásárolt meghívókkal egy hónap alatt több ízben is meg­fordultak Lengyelországban, most még az új vámilleték be­vezetése előtt igyekeztek vissza­térni a Szovjetunióba. A határátkelőhelyeken szovjet rendszámú kocsikból több kilo­méteres sorok alakultak ki. Nyilvánvalóan azok aggódtak a legjobban, akik ajándék vagy személyi használati tárgyak lát­szatát keltve hiánycikknek szá­mító árukat igyekeztek kivinni a Szovjetunióból és azt a len­gyel piacon értékesíteni. A szov­jetunióbeli áremelkedés ellenére továbbra is visznek a lengyel­­ piacokra kaviárt, konzerveket, elektromos háztartási gépeket, játékokat és sok egyebet, ami­nek kivitele tilos. Különösen sok szeszes italt visznek Lengyelor­­szágba. A lengyel vámhivatalok adatai szerint szinte mindegyik szovjet rendszámú gépkocsiban 30—50 üveg pálinkát próbálnak kicsempészni. Egyes »turisták« a pótkerékben próbálnak elrejteni több üveget. Lengyelország nyugati határa­in is előfordulnak konfliktusok a mi állampolgáraink közreműkö­désével. Amint azt a PAP hír­ügynökség jelentette, a múlt hé­ten egy furgon, amelyben két szovjet állampolgár ült, megro­hamozta a német—lengyel határt, és a vámvizsgálat megkerülésé­vel az ország belseje felé vet­te az irányt. A rendőrség csak a Zielona Góra-i vajdaságban tudta utolérni őket. A furgon­ban 13 színes tévét találtak, ame­lyeket a »vendégek« megpróbál­tak vámmentesen becsempészni Lengyelországba. A DÉLI HADSEREGCSOPORT NINCS TÖBBÉ ИЗВЕСТИЯ Június 27-én Krasznodarban aláírták a Déli Hadseregcsoport felszámolásáról szóló okmányt, amely még nemrég a Magyar Köztársaság területén állomásozott. Az eseményt tudósítónk, V. Lirovkin kérésére A. Betyehtyin hadseregtábornok, a szárazföl­di csapatok főparancsnokának első helyettese kommentálja. — Magyarországon ma nincs ,s egyetlen szovjet katonai ala­­p­kutat sem — mondotta Ana-I­tolij Betyehtyin. — De a Déli Hadseregcsoport nemcsak harc­kocsikat, lövegeket és repülő­gépeket jelent, hanem 165 katonai városkát fejlett infra­struktúrával, 5 732 lakóházat, közigazgatási és egyéb épüle­ Ii tér, amelyek közül 3 783 a Szovjetunió Honvédelmi Mi­nisztériumának a pénzén épült, 1 969-et pedig a magyar féltől béreltünk. A közös szovjet— magyar megítélés szerint ezek értéke több mint 53 milliárd forint, azaz 2,5 milliárd deviza­rubel... — A szovjet—magyar tár­gyalásokon Budapesten én más számot is hallottam — 100 mil­liárd forintot. — Ez az objektumok alap­értéke és piaci értéke közötti különbséget jelenti. — Elképzelem, mennyire jól jönne ez a pénz tisztjeink és zászlósaink családtagjainak idehaza. S milyen összeget si­került kapni a Magyarországon hagyott vagyonért? — Gyakorlatilag nagyon ke­veset. A Déli Hadseregcsoport ingatlana értékesítésének kér­déseit jelenleg kormányközi bizottság vizsgálja, ahol or­szágunk részéről képviselve van a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Külgazdasági Minisztérium. Figyelembe kell venni egy olyan körülményt is, miszerint a magyar fél jogos kifogáso­kat támasztott velünk szemben az ökológiai helyzet megsérté­séért a szovjet katonai csapa­tok állomáshelyein, a lőtereken. — Sajnos, nemcsak az öko­lógia jelenti az egyedüli prob­lémát kapcsolatainkban. Van­nak mások is, például az el­számolásokat illetően. — Igen. Bár az okozott kárért kidolgoztuk a kölcsö­nös elszámolások módszerét, egyeztettük azt és azt aláírta a szovjet—magyar vegyesbi­zottság, a munka során part­nereink állandóan megsértik, szükségtelen vitákat provokál­nak ki, megalapozatlan igé­nyekkel hozakodnak elő. Ezt azzal a törekvéssel magyará­zom, hogy számításainkat a »nullavariáns«-hoz közelítsék, ami szerintem igazságtalan és törvénytelen lenne. — Miért lenne törvénytelen? Hiszen mindaz, ami magyar földön épült, Magyarország tulajdona. — Ez így is van, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a mi érdekeinket sem. Már említettem, mennyibe került nekünk az építkezés. Annál is inkább, hogy ez a pénz rend­kívül szükséges lenne ahhoz, hogy lakást építsünk a Ma­gyarországról távozó tisztek családjainak. Ez pedig 13 ezer családot jelent. Ezt szorozzák meg 3—4 emberrel és akkor megértik, mennyien várnak arra, hogy elementáris emberi létfeltételeket teremtsünk szá­mukra... Hiszen ők semmiben sem vétkesek. — Ki a vétkes? — Úgy gondolom, a mi rö­vidlátásunk, az a naiv elkép­zelésünk, hogy örökké idegen területeken fogunk tartózkod­ni, valamint a csapatkivonás rendkívül korlátolt határideje. Természetesen a magyarokat, a cseheket, a szlovákokat és a többi kelet-európai népeket meg lehet és meg is kell érte­ni. Ki kell vonulnunk. De nézzék meg, az amerikaiak 10 év folyamán szándékoznak tá­vozni Európából. Először meg­teremtik az ehhez szükséges szociális feltételeket, ők érté­kelik embereiket, mi pedig?... МОСКОВСКИЕ НОВОСТИ AZ ELNÖK FELESÉGE Cseh-Szlovákiában rokonszenveznek Olga Havellel Vajon azért, mert a népszerű elnök elválaszthatatlan fele és automa­tikusan rá is kiterjed az elnök iránti jóindulat? Vajon azért, mert mértéktartó? Vajon azért, mert könnyen beilleszkedik a nagyvilági környezetbe? Vajon azért, mert mindig igyekezett önmaga maradni? Mi könnyebb — egy disszidens vagy az elnök feleségének lenni — kérdeztem Olga Havelt. — Az igazat megvallva ez egy és ugyanaz — mosolygott. — Akkor is rendőrök követtek, most is... Nem tudom, hol él országom elnöke. Prágában viszont min­­denki tudja, hol lakik Vacláv Havel. Megkérdeztem az egyik járókelőt, aki a következőket mondotta: »Menjen le a folyó­hoz, bal oldalon lesz egy ház, ü­vegkupolával.« A Vltava partján levő ház negyedik emeletén él Havel Ol­gával és kutyájukkal. A máso­dik szinten van egy jótékony­­sági intézmény irodája, amelyet Olga kezdeményezésére hoztak létre. Itt beszélgettünk. Kívülről a ház olyan, mint a többi, nincs benne semmi különös. Mint megmagyarázták, minimum két őrnek kell lennie, plusz egy megfigyelésre szolgáló filmka­merának. Olga: »Bennünket egész éle­tünkben »védelmeztek«­. A múlt­ban a helyi állambiztonsági szer­vek munkatársai. Érdekes, hogy a forradalom után amerikaiak fedeztek fel a háztól nem mesz­­sze az egyik tornyon egy film­kamerát, amely lefényképezte azokat, akik beléptek ide.« Olgával abban a szobában be­szélgetünk, amelynek ablakai a prágai várra nyílnak. Olga: »Az elnökök ritkán éltek a várban. De nem is erről van szó. Nagyon ragaszkodom a szokásaimhoz. Ezért volt olyan fontos számomra, hogy itt ma­radjunk, ebben a házban. Szá­momra úgy tűnik, hogy ez a ház a normális létezés garan­ciája. Havel 17 éves volt, amikor megismerkedtek. Olga szülei munkások voltak, 6 színésznő szeretett volna lenni. Olga: »Egész életünkben együtt voltunk. Igaza van, hogy az írók, a bohém emberek eseté­ben ez ritkaság. Hogy féltékeny vagyok? Nem gondolom. Egy­szerűen csak nem szeretem sem az emberi kapcsolatokban, sem a politikában a titkos összeesküvé­seket, a csalást.« Olga jegyszedő volt abban a színházban, ahol Havel első da­rabját vitték színre. 1964- ben esküdtek. Havel ma 54 esz­tendős. Nem tudom, Olga hány éves lehet. Megőrizte sudár alakját és természetes elegan­ciáját. Teljesen ősz és csodála­tos szürke szemei vannak. Sokat dohányzik. Nem könnyű vele be­szélgetni, de,, egyáltalán nem azért, mert az elnök felesége. Úgy néz ki, hogy eléggé zárkó­zott ember. Régebben nadrág­ban és trikóban szeretett járni, új helyzete azonban megköve­telte, hogy változtasson öltözkö­dési stílusán. Olga: »Az ember sajnos nem mindig öltözködhet úgy, ahogy megszokta és ahogy kényelmes neki. Ez nemcsak rám vonatko­zik«. A forradalom után továbbra is mindenki pulóverben járt. És bármennyire furcsa, az emberek­nek ez nem tetszett, és írni kezdtek: az elnök úr miért nem visel öltönyt, miért jár nyakken­dő nélkül? Most öltönyt és nagy nyakkendőt visel. Most többet van szem előtt. Olga: »Szükségét érzem an­nak, amit csinálok. A jótékony­­sági alap tavaly óta létezik. Az emberekért teszem, hogy a sze­rencsétleneknek nyújtott segítsé­gen keresztül egyszerűen megta­nuljuk az emberiességet — eb­ben van az emberi élet értelme. Nem avatkozom abba, amit Vac­láv csinál. Ha politikával sze­retnék foglalkozni (én pedig nem szeretnék), akkor saját erőmből tenném, nem pedig úgy, mint az elnök felesége­. Beszélgetésünket az elnök úr szakította félbe. Csendesen be­nézett a szobába, hogy elbúcsúz­zon, mielőtt a várba indulna a politikusok egy csoportjának fo­gadására. Sötét öltönyt és nyak­kendőt viselt. Olga mosolyog. Olga: »Nehezen viselem a hi­vatalos fogadásokat. A legbor­zasztóbbak a hivatalos ebédek, a vacsorák. Már csak azért is, mert nem szoktam ebédelni. Nappal maximum egy tányér le­vest eszem.« Olga régebben sem szeretett különösebben főzni. Vad­ác vi­szont igen, különösen a nya­ralójukban, ahol barátaikkal jöt­tek össze. Szakácsuk nincs, csak egy házvezetőnőt tartanak. Olga: »Ha akad egy szabad esténk, akkor ide megyünk a sa­rokra vagy a folyópartra az ismerős éttermekbe. Az emberek teljesen normálisan reagálnak erre. Köszönnek, de nem tolako­­dóak. Vaclávtól néha autogra­mot kérnek.« Meg tudják-e őrizni az egyko­ri disszidensek saját erkölcsi kó­dexüket, lelki tisztaságukat, fel­váltva a kazánházakat, ahol fű­tők voltak, vagy a kórházakat, ahol szanitécekként dolgoztak a miniszteri kabinetekre, a par­lamenti székekre? Ki győz? Az ember vagy a politikai funkciók hordozója az ebből eredő összes lehetőségekkel és csábításokkal? Olga: »Meggyőződésem, hogy vannak emberek, akik ma hivata­los tisztségeket töltve be soha nem veszítik el azt, amit múlt­jukból hoztak magukkal, soha nem hasonulnak meg önmaguk­kal. De vannak olyanok is, akik változni kezdtek, miután belekós­toltak új helyzetükbe. Nem sze­retném, hogy szavaimat dicsek­vésnek fognák fel, de számomra igen fontos megőrizni bizonyos arányokat az életben. Félek, hogy elveszítem természetessé­gem. Félek, hogy megváltoznak irántam a barátaim. Félek, a »te mindenki felett állsz« ér­zéstől, a fölényesség érzetétől..« _ Natalija Gevorkjan Heuréka —91 — ezzel a címmel nyílt meg Zürichben a hagyományos nemzeti kiállítás, amely a Keys­ton hírügynökség szerint bemutatja az emberiség vívmányait Galilei korától napjainkig. Más szóval, a kiállításon a nyugat-európai ésszerűsítök és feltalálók szokatlan és kimagasló munkái láthatók. Képünkön: a zürichi kiállítás egy részlete. (Keyston—TASZSZ) КОМСОМОЛЬСКАЯ П РАВДА A válogatást Guthy Éva rendezte sajtó alá ­ A KURSZKI ORVOSOK ÜGYE A kurszki 2. sz. városi kór­ház orvosai saját életüket tet­ték kockára, hogy megmentsék kis pácienseiket, amikor meg­ették mindazt, amit humanitá­rius segélyként Németország­ból kaptak. A T. Alekszandrova főorvos által kijelölt bizottság szerint a beteg gyermekekre káros hatással lett volna, ha gyümölcsbefőttel, mazsolával, pálmaolajjal etették volna, ká­véval, teával, tejjel itatták vol­na őket (csípős fűszereket tar­talmaznak, nem eléggé tartós a csomagolás stb., stb.) és amint az a gyűlés jegyzőköny­véből kiderül, A. Kurcev párt­szervező ellenőrzésével a kül­földről kapott élelmet egyen­lően szétosztották az egész­ségügyi dolgozók között. A kockázat nemes dolog. Valamikor a nagy Louis Pas­teur is saját magán próbálta ki az új vakcinákat és szerencsé­re nem halt meg. A kurszki orvosok önfeláldozása is sze­rencsésen ért véget. A 2. sz. városi kórház valamennyi mun­katársa és családtagjaik a ve­szélyes kísérlet után élve ma­radtak és egészségesek. Arról nem tudok semmit mondani, hogy segített e a beteg gyere­keken ez a diéta. T. Béla ja

Next