Kassai Ujság, 1922. április-június (84. évfolyam, 75-146. szám)
1922-05-14 / 110. szám
LXXXIV. évfolyam, 110. szám. Vasárnap, 1922. május 14 . t» : Ksätc-itwvi*. f'S-nrie* M. IwihdeC mäjM&zxc! JzenMB.) Telefc*»*w: ÍM •iöj."v$e <9 0-0 O'-*®*“» Mcgjeioák-napoxU. 00000000 FELELŐS SZERKESZTŐ ! D*- KÖVES ILLÉS ÍÜSÍIjcsíw dijak helynén fc* ví«Sefcc*5 Cj £ y ejgínfc iám.i 316 korona. ífcléwe 108 korona, negyedemre 34 hiftmu. honapra 18 hormwa. — Egyen számára * íwsrormt Az utódállamok magyarsága és a magyarországi kurzus Válasz egy válaszra. — Néhány szó Lovászy Mártonnak. Beregszász, május 12. Aki elolvassa Lovászy Mártonnak a „Kassai Ujság“-ban megjelent cikkét, valamint az igen tisztelt Szerkesztőség nyomban e cikk után következő válaszát, arra a meggyőződésre juthatott, hogy Lovászyéknak (vagyis a emigráció polgári demokrata árnyalatának) és a K. U.-nak az „Utódállamok magyarsága és a magyarországi kurzus“ felől alkotott felfogásában mutatkozó ellentét csak látszólagos, sőt eme felfogások — legalább is a végcélt illetően teljesen azonosoknak nevezhetők. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy ezen látszólagos ellen tét mégis mennyi baj kulforrása volt eddig is: magyarságnak évek óta gyönge párttöredékekben szétforgácsolt erői az általános emberi jogok kivívásáért csak eredménytelen szélimalom harcot folytathattak, mert hiszen hiányzott az a fascináló erejű gondolat, és az a célra vezető Programm, mely a szétdarabolt magyarságot egységes táborba sorakoztatta volna. Ez a tény késztetett engem arra, hogy bár az aktív politikai élettől mindig távol álltam, ezúttal mégis tollat ragadjak s a „K. U.“ olvasótábora előtt a magyarság jelenlegi legnagyobb problémáját a magam minden pártpolitikától mentes és így teljesen objektív álláspontjának kifejezésével — közelebb segítsem a megoldáshoz. Egész helyesen állapítja meg a választ adó cikkíró, hogy a külföld, melynek segítségére számított az emigráció, egyszerűen nem törődik a magyarországi kurzus uralommal . Így az egész eddigi emigrációs politikának szükségképpen meg kellett buknia. A legsúlyosabb természetű könnyelműség azonban ebből azt a következtetést vonni le, hogy a legsötétebb reakciónak magyarországi fellegvára ellen nem szabad kívülről harcolni, és hogy az emigrációnak ölhetett kezekkel, némán kell szemlélnie a fehér terror maga kirombolását, éppúgy, mint ahogy az utódállamok magyarsága sem avatkozhat bele az események magyarországi menetébe, mert hiszen — ahogyan a cikkíró optimizmussal véli — „Magyarország majd csak elintézi a maga baját, úgy ahogyan tudja“. Mindenek előtt le kell szögeznünk: a jelenlegi Magyarország belpolitikája és az összmagyarság érdekei között szerves kapcsolat áll fenn. Ugyancsak szűk politikai látókörről tesz tanúbizonyságot az, aki meggondolatlanul meg meri kockáztatni azt a kijelentést, miszerint az elszakított országrészek magyarságára teljesen közömbös, milyen kormányzati rendszer tartja kezében a hatalmat az anyaországban. Éppen a legutóbbi három esztendő története bizonyítja, hogy a néhány politikai hazardőr és konjunktúra lovag martalékául esett Magyarország, mely az atrocitások végnélküli sorozatának szomorú színterévé vált, elvesztette minden tekintélyét a hatalmas és művelt Nyugat előtt s így a vele szemben ellenséges érzületű uj államok közt izoláltan maradva, nem rendelkezhetett azzal az erkölcsi súllyal és erővel, amellyel egyedül lehetne az utódállamokba szakadt magyarság nehéz helyzetén segíteni. Sőt: az a féktelen, olykor még a kardcsörtetéstől sem vissza nem rndó „Nem-nem sohás“ demagógia, amely tetszetős frázisaival sajnos elszakadt magyarság bizonyos rétegeiben is utat tört magának, szükségképpen a legnagyobb reakciót váltotta ki a magyarsággal szemben amúgy is bizalmatlankodó új nemzeti államokban. Valóban csak a véletlenen múlott, hogy ez a reakció hét hónappal ezelőtt Csonkamagyarország újabb megszállására és ezzel teljes megsemmisítésére nem vezetett. Az utódállamok magyarsága tehát súlyos hibát követett el akkor, amikor — megtévesztve a szépen csengő „keresztény és nemzeti“ jelszavaktól, — a kurzus iránt érzett szimpátiájával annak mintegy erkölcsi támasztékot és jogosultságot nyújtott kívülről s így közvetlenül hozzájárult ezen ultrareakciós, sőt véreskezü rendszer életének meghosszabításához. Mert nyilvánvaló, hogy az anyaország belpolitikája és az utódállamok magyarságának politikai helyzete között a legközvetlenebb kölcsönhatás áll fenn. Ha Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia magyarsága már régebben nyíltan és félreérthetetlenül adta volna tudtára a kurzus szellemi és politikai vezéreinek, hogy megtagad minden közösséget azzal a rendszerrel, mely a kifejezetten antidemokratikus, sőt a vörös bolsevizmus erőszak ideológiájával ominózusan rokon mentalitásával csak szégyent és megalázást szerzett a magyar névnek, — úgy nagyon valószínű, hogy — ezzel egy igen jelentős erkölcsi bázist rántván ki a kurzus talpa alól — ennek az amúgy is tarthatatlan rendszernek élete megrövidült volna. S mert ez nem történt meg, ezért — ezt ma már egész őszintén bevallhatjuk; — az utódállamok magyarsága eddig valósággal öngyilkossági politikát folytatott. Ennek tulajdonítható, hogy például itt nálunk Szlovenszkóban és Ruszinszkóban alig van már magyar nyelvű iskola, illetőleg hogy magyar iskolák felállítására irányuló jogos kérelmeinket az államhalam következetesen visszautasítja, mert attól tart, hogy gyermekeinket irredenta szellmben neveljük s főleg, hogy mi a horthyzmus számára akarjuk itt előkészíteni a talajt. Odabenn a külvilágtól hennetire elzárt anyaországban a legnagyobb méretű jogfosztottság a magyar nép milliói számára, — itt künn az utódállamokban pedig a magyarság anyagi és kulturális létének szisztematikus megfojtani akarása; — ez az az abszolút negatívum, amivel a magát „keresztényinek és „nemzeti”nek hazudó kurzus szerencséltet bennünket. Nem Lovászy és vele az októberista emigráció az, amelyet az utódállamok magyarságának sorsa „hidegen hagy“, hanem igenis a Bethlen— Gömbös és az ébredők kurzusa az, akiket a legridegebb pártpolitikájukon kívül egyéb se érdekel, — mégha egy egész ország s vele egy jobb sorsa érdemes nemzet végromlása is volna az ára áldatlan uralmuknak. Nagyon helytelenül teszi tehát a K. U. igen tisztelt politikai rovat vezetője, amikor Lovászyt arra szólítja fel, hogy „ne az anyaországban most uralkodó kormányrendszer ellen izgasson“, mert hiszen ő, valamint harcostársai kitűnő politikai érzékkel, csalhatatlan biztossággal látták meg, hogy jelenlegi szerencsétlen helyzetünk rákfenéje Budapesten keresendő, itt van a veszélyes kelevény, amelyet operatív uton el kell távolítanunk, hogy a beteg meggyógyulhasson. Ilyen formán egy cseppet sem csodálható, ha Lovászyék és Jásziék nem közvetlenül az utódállamok kormányainak reakciós nemzetiségű politikája ellen irányítják nehéz küzdelmüket: nekik az anyaországban tisztek és ébredei terrorja alatt nyűgó hét milliónyi magyarság sorsa mégis csak elsőbbsorban fekszik szívükön, mint a mégis csak szabadabb levegőjű utódállamok közel három milliónyi magyarságának sorsa. Nekünk itt legalább a tiltakozás lehetősége áll rendelkezésünkre, az anyaországban azonban az ellenvéleményt megkockáztatóknak számolniok kell a pokolgéppel, vagy a csendőrszuronnyal (mint aminőre a legújabb választási komédia minden argumentumnál fényesebb és egyben megrázóbb példát nyújt.) Mindegyikünk egyet akar, — a K. U. politikai rovatvezetője éppen úgy, mint Lovászyék, s általában minden becsületes szándékú egyén, aki csak a magyarsággal együtt érez: az összmagyarság érdekeinek előmozdítását, a magyar nép millióinak külső erőszak folytán lekötött politikai, gazdasági és kulturális éleíenergiák felszabadítását.A különbség csak az, hogy közülünk egyesek (attól a tévhittől befolyásoltatva, miszerint a kurzus ellen küzdeni annyit tesz, mint Magyraország ellen áskálódni, merő szentimentalizmusból nem tartják ildomosnak, hogy kívülről beavatkozzunk Magyarország belpolitikájába. Pedig eljön még az idő, amikor a K. U. igen tisztelt politikai rovatvezetője is be fogja látni, hogy az előbbi tévfelfogással ellenkezőleg: a kurzus ellen harcolni annyit tesz, mint Magyarországért, az összmagyarság érdekeiért küzdeni. Örvény szélén állunk, nincs sok idő a habozásra. Magyarország hajója az ántant jóvátétel követeléseinek Scyllája és az uj nemzeti államok gyűlöletének Charybdise közt hánykolódik s miközben ezernyi veszély fenyeget, a hajó legénysége ahelyett, hogy a gyors mentésre gondolna — egész a polgárháborúig menő véres harcot folytat egymással — a hatalomért . . . Nekünk, akik a hajón kívül vagyunk . Így józanabbul ítélhetjük meg a helyzetet, egyetlen kötelességünk lehet: minden rendelkezésünkre álló erővel segítséget kell nyújtanunk, mielőtt még nem késő. Mindez azon múlik, van-e az utódi államok magyarságában annyi politikai öntudat, mely a veszélyt kellő mértékben fölértékelje s annyi elszántság, mely a múlttal szakítani képes?! Legyünk végre tisztában a helyzettel és vessük szivünkbe ezt az igazságot. Az anyaország bukása, a mi exisztenciánk végleges megsemmitését, — míg Magyarország fellendülése és az európai kulturközösségbe való beleilleszkedése az utódállamok elnyomott magyarságának a megmentését is jelenti. Örvény szélén állunk, nincs sok idő a habozásra . . .! DR. ZÁKÁNY ELEMÉR. P. S. Közvetlenül a fenti cikk elküldése előtt jelent meg a Kassai Újságban dr. Molnár Bélának a szerkesztőséghez intézett levele. Miután az a vak gyűlölködés, amelynek hatása alatt a leközölt levél íródott, már ab ovo kizárja a problémához való komoly hozzászólni akarás egyetlen előfeltételét: a tárgyilagosságot, illetőleg a tárgyilagosnak lenni törekvést, épp ezért, nem tartottam szükségesnek, hogy a fenti cikkben változtatást eszközöljek. Különben is, azt hiszem, hogy a levél érdemi részére vonatkozólag fenti cikkem megfelelően válaszol, — egyéb vonatkozásaival (pl. egynémely alaptalan meggyanúsításával és súlyos tévedésével) szemben pedig a K. U. szerkesztősége nyomban a cikk után olvasható válaszmegjegyzésében már a maga nevében is leszögezte a bizonyára minden efogulatlanul gondolkodó magyarnak elutasító álláspontját. Dr. Z. E. BBHB Válasz dr. Zákány Elemér cikkére: Határozottan állíthatjuk, hogy ebben a cikkkben van igen sok életre való gondolat és a szög fejére való találás, de éppen annyi politikai tájékozatlanság is jellemzi. Mert hogyan képzeli el például Zákány Elemér, hogy az utódállamok magyarsága beleavatkozhat a magyar politikai ügyekbe, amikor magában Magyarországba is aegilletékesebb polititikusok felszólalásai és figyelmeztetései eredménytelenek és hatástalanok voltak. Hiszen ma úgy áll a helyzet, hogy a régi politikai világnak összes szerkintélyes Apponyi, Andrássy, Rakovszky, Beniczky, Búza Barna, Batthányi, Baltazár, Mikes stb. stb. a legerélyesebben emelték és emelik fel tiltakozó szavukat az ott uralkodó rendszer ellen és semmi látható javulás nem tapasztalható. Ezek a politikusok ugyanazt hirdetik, amit mi, éppen úgy elítélik a felelőtlen elemek terrorisztikus és Magyarország tekintélyét aláásó büntetlen cselekvényeit, mint mi. És nem emlékezik Zákány, hogy ezért falragaszokon állapították meg ezekről a nagyfetamin politikusokról, hogy hazaáruilok?! És ha az utódállamok magyarsága ugyanezt teszi, akár népgyűjtéseken (amint a munkásság nem is egyszer megtette), akár a parlamentben (tiltakozó szó itt is elhangzott!), akár a szlovenszikói sajtóban, nem közelfekvő az a feltevés, hogy ha egy Andrássyt, egy Apponyit illettnek hazaárulás vádjával, ezt a vádat még hamarabb kiterjesztik mindazon utódállambeli magyarságra, akik nem gondolkoznak és éreznek úgy, amint ők akarják. És hányan, de hányan vannak, akik szívesen elviselik és büszkén hordanák a hazaárulás bélyegét, ha ezzel használnának Magyarországnak. Vagy azt hiszi, hogy Szabolcska Mihály ama erős kijelentése: — Ha azok odaát keresztények, akkor én nem vagyok keresztény? bármit is használt. Legfeljebb Szabolcska annyit ért el, hogy bekerült a fekete könyvbe s ha átmegy, a határon lefogják és internálják, mint hazaárulót. Nem látja Zákány, hogy a mostani választásokon az egész magyar nép tiltakozni akar a liberális, demokrata képviselők megválasztásával a mai rendszer ellen és a kormány máris avval fenyegetődzik, hogy második, harmadik választást rendeli el mindaddig, amíg olyan többséget nem kap, amely nem az ország népének akaratát képviseli, hanem a kormány akaratának szolgai végrehajtója. Hát ezzel szemben amilyen gyenge az utódállamok magyarságának a hangja és erőtlen az akarata! De ha a hangunk erős volna, ha akaratunk célt érő, még akkor is tiltakoznunk kell minden idegenből jövő beavatkozás ellen. Mert nekünk magunknak, utódállamok magyarságának kell tüntető példát adnunk arra, hogy anyaországunk függetlenségét abszolút tiszteljük. Szívünk bármennyire fájjon is az ott lefolyó események miatt, mi ez események ellen kívülről semmit sem tehetünk. Mert csak egyszer sikerüljön az utódállamok magyarságának az, hogy akaratát elfogadtatja Magyarországgal, akkor Magyarország igazán kívülről dróton ráncigált torz állam, árnyékország lesz, amely végelemzésben az utódállamok kormányainak fog engedelmeskedni. Mert világos, hogy az utódállamok kormányai az alattuk élő magyarságnak csak azt az akaratát fogják engedni, hogy megnyilvánuljon, amely az ő céljaikkal és szándékaikkal egyezik, minden egyebet elnyomnak és ezen a kormány intencióival ellenkező magyar akarat képviselőit üldözni fogják. Az üldözés címe itt is „hazaárulás!“ Az utódállamok magyarságának állásfoglalása tehát lehetetlen helyzetet teremt úgy az utódállamok magyarságára, mint magára Magyarországra nézve. És ez a tarthatatlan helyzet még elképzelhetetlenebb, ha tekintetbe vesszük, hogy az utódállamok magyarsága négy államban foglal helyet. Mind a négy államnak más-más rendszerű a kormánya. Mindegyik kormány más politikai elvben találja meg a maga kormányzati igazságát. Mind a négy kormány ezt a maga speciális igazságát akarná Magyarországra az utódállamok magyarsága- H „Laurin & Klemet“ automobilgyár vezérképviselet: Kosicén! Vezérképviselet: Vezérképviselet: AUTOZENTRALE A „Laurin & Klement“ A.G. automobiljai versenyen felül állanak minden más gyártmánnyal szemben. Kitűnő anyag, precíz kidolgozás, stílusos kivitel. Legmesszebbmenő garanciák. Kedvezményes fizetési feltételek. Állandóan raktáron minden típus. Díjmentes bemutatás. TOPERCZER KOSICE, SZEPSI-KÖRÚT 42. SZÁM. — INTERURBAN-TELEFON 375.