Katholikus Hetilap, 1879 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1879-09-11 / 37. szám
Budapest, 1879. 37. szám. Szeptember 11. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. A gyümölcstenyésztés érdekében. A gyümölcstermelés és kertigazdaság hazánk egyes részeiben, különösen a nagyobb városokban s azok vidékein tagadhatlanul magas fokon áll, mindazáltal másrészről tagadhatlan az is, hogy ez csak kivétel s még távolról sem érte el azon fejlettséget, mely a legelőrehaladottabb e nembeli gazdaság szigorú követelményeivel minden tekintetben kiállhatná a versenyt; az ország legnagyobb részében pedig mind a gyümölcstermelés, mind a kertigazdaság igen kezdetleges állapotban van, sok helyen úgyszólván ismeretlen. Tudjuk, hogy kerti vetemény- és virágmagvakat évenként nagy mennyiségben hoznak be hozzánk Németországból, s hazánknak talán egyetlen zuga sincs, hol a kereskedésekben nem találkoznánk külföldről hozott e nemű czikkekkel. Bizony ez nincs rendén, s méltán elszomorodhatunk azon indolentián, melylyel e tekintetben népünk részéről országszerte találkozunk. Mintha, Isten tudja, mily borzasztó fáradságba s mennyi időbe kerülne egy pár hasznot hajtó nemes gyümölcsfát ültetni kertünkbe vagy udvarunkba! A nemzet életrevalósága azon munkakifejtésben nyilvánul, melyet egyes tagjai együttesen s külön a közélet terén s a magános élet szükségeinek s követelményeinek különböző ágaiban tanúsítanak. Az erő nagy, megbecsülhetlen kincse rejlik a lankadatlan, kitartó tevékenységben, s amelynél hiányzik a törekvés eleget tenni az élet mindazon feltételeinek, melyek annak terheit megkönnyíteni alkalmasak, megszerezni azon jóllétet, mely képes megadni az életnek szükséges megújító erőt, az soha sem lesz maga ura, hanem csak más népeknek dolgozó napszámosa. Ennek elérésére minden jó és nemes eszközt felhasználni, kiaknázni, saját javunkra fordítani családi s hazafiús kötelességünk. Hogy a jóllét fokozását előmozdító feltételek között nem utolsó helyet foglalja el a gyümölcstermelés és kertigazdaság, azt bizonyítanunk fölösleges. Nem tudjuk, hogy mennyi pénz megy ki évenkint hazánkból kerti vetemény- és virágmagvakért, de hogy ezekért csak egy krajczárt is juttatunk a külföldnek, ez szégyen reánk nézve, a kizárólagosan gazdálkodó nemzetre. Nem elég, hogy ruházatunkért a külföldnek adózunk, de könnyelműségünkben annyira megyünk, hogy amit minden gazdasszony maga állíthatna elő, részben még azt is külföldről hozatjuk. A gyümölcstermelés és kertigazdaság rendkívül hálás. Legjobban bizonyíthatnák ezt azon vidékek lakói, kik a piac számára termelnek. De hálás ez nem csak azon haszonért, melyet az eladásból hoz, hanem hálás különösen azért is, mert elsősorban saját szükségleteinket fedezi. Megkímélünk általa nem egy forintot, mi különben a piaczra vándorolna. Ha körültekintünk hazánk nem egy vidékén , ott látjuk parlagon heverni a szép nagy kertet, melyben legfölebb dudva és a szél által oda hordott magból kikelt vad alma- vagy körtefa hirdeti a háziasszony s a gazda restségét s indolentiáját, lehetlen el nem szorulnia keblünknek. Ausztriában, Stájerországban, Tirolban, Csehországban még az országutak szélei is nemes gyümölcsfákkal vannak szegélyezve, melyeknek láttára az ember lelke örvendez. Miért nem lehetne ez így nálunk is ? Miért nem lehetne minden gazdának kertjében legalább annyi gyümölcsfa, mely legalább saját házát ellátná télére gyümölcscsel? Sokakat visszatart a gyümölcsfa-ültetéstől azon félelem, hogy lelopják agyü-