Katholikus Hetilap, 1881 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1881-01-06 / 1. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhe (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1881. 1. szám. Január 6. Boldog újévet! Régi köszöntéssel, magyar szokással kezdjük ez uj esztendőt, mindenkinek boldogságot, üdvöt, megelégedést kívánva. Lehet, hogy egyik-másik tisztelt olvasónknak phrasis gyanánt zeng füleibe, az uton-útfélen hetekig hangoztatott mondás: »Boldog újévet!« Pedig ha valaha, úgy most van szükségünk e szavak beteljesedésére, most van szükségünk boldog új évre! Politikával lapunk nem foglalkozik, soha sem is foglalkozott, de amennyiben nagyobb fontosságú kérdések a társadalmi életbe mélyen behatnak, lehetetlen előttök szemet hunynunk, lehetetlen. olvasóinkat mulasztás nélkül nem tájékoznunk. Több ily alig felvetett, de mégis megpendített, avagy tárgyalásban megszakított kérdés áll előttünk kérdőjel gyanánt megoldásra, melyektől társadalmi életünkre nézve oly sok függ, mondhatni boldogságunk. Itt csak érinteni óhajtjuk pl. a polgári házasság, az új ipartörvény s több ezekhez hasonló vitális kérdéseket, valamint a biró ítélő széke elé hurczolt, kötelességeket híven teljesített egyháziak még el nem döntött sorsát, melytől nem egyéb, mint azon fontos — magában véve ma is teljesen világos — elv elismerése függ, váljon a a hold. Szűznek ajánlott országban, hol apostoli király viseli a koronát, hol nagy többségben vannak a katholikusok, szabad-e büntetés nélkül keresztelni a kath. papoknak, szabad-e a szülőknek gyakorolni — a teljes vallásszabadság alapján — természeti jogukat, a gyermekek vallásos nevelését illetőleg? Ennyire jutottunk az ó-esztendőben: vájjon mit hoz majd az új? Még csak nem is sejthetjük, annál kevésbbé mondhatnék előre meg. Ha régi szokásokhoz mereven ragaszkodva, biablonszerűleg akarnánk nyilatkozni, habozás nélkül mondhatnék, hogy minden jót remélünk! Hiú áltatás, mit sem érő remények, szivárványszínekkel festett délibábok, mihaszna utópiák meggondolatlan előidézése volna ez csupán, mely még a tetterőt is lankasztva, semmit tevő renyheségre vezethetne! Nem, nem kívánunk mi boldog uj évet azon kath. olvasóknak, kik ily Pató Pál-féle nyavalyában akarnak túltengeni, mint már túlhevertek annyi sokat, az 1881-iki uj évet is! A kath. szellem ébredésére, a kath. hivek szorgos sorakozására köszöntjük mi az újév reggelén a szokásos mondást! Nagy munka vár reánk, melyre soha nem fognak hívni, toborzani bennünket, inkább mellőznek, csak hogy a kisebbség cselekedhessék. Az önérzet, és kath. vallási öntudatunk kell, hogy sarkaljon a munkára minden irányban, nehogy elnyomatásról panaszkodjunk. Ki nyom el bennünket ? Ellenségeink? Hisz az kisebbségben van! Saját ügyfeleink? Ezt mégsem tehetjük fel! Talán egymást segítjük elnyomni és a működési térről leszorítani ? Ezt nem engedik Krisztus vallásának elvei! Ki vagy mi nyom el tehát bennünket? Nem egyéb, mint a tespedtség álma, azon titkos álom, mely jó hosszú idő óta elharapózva köztünk, kevés kivétellel, ural bennünket. Az ellenfél midőn cselekszik, csak kötelességét teszi, ha többet tesz a kellőnél, egyedül a mi engedékenységünkön fordul meg; ha minden lehetőt megteszen, mi vagyunk oka, mert semmit sem teszünk. Intézményeink, melyek a katholikus közszellem fentartó erejével kapcsolnák és tömörítenék össze az elvtársakat, alig néhányak által cultiválva, a nagy többségtől elhagyatva, magasztos czéljaik felé nem segíttetnek. Társulataink, kiadványaink a méltó pártolásban oly idegenek. Szépirodalmi és tudományos közlönyeink alig képesek megélni, mert a jó ügyért harczolva, a katholikus közönség kellően nem támogatja azokat. Családi életünk