Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)

1861-02-14 / 7. szám

— 50 — nal megnyilának neki az egek, és látá az Isten lelkét alálőni, mint egy galambot, és rája szállni. És ime! szó­zat jött mennyekből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, kiben írekem kedvem telt( 5). — Emeljük föl mi is sze­meinket az égre, és emlékezzünk meg, hogy miután Jé­zus példája és rendelete szerint mi is megkereszteltet­tünk, részünkre is megnyíltak az egek boltozatai, leszállt a mi keblünkbe is az Isten lelke; velünk kíván állan­dóan maradni, csak mi ne kényszerítsük őt tőlünk tá­vozni; és azon örvendetes hirrel vigasztal, hogy minket is a mennyei Atya az ő fiainak fogad és kedvét találandja bennünk, ha a keresztségben tett fogadalmainkat híven megtartjuk, és erkölcsös magunk­ viseletével kedvét meg­nyerni és állandóan megőrizni igyekszünk. És mind­ezekről mi is biztosítva lévén a Jordánnál történt ese­mények által, nem telik-e meg örömmel szivünk, ha azok­ról gyakrabban és jóindulattal megemlékezünk, s azo­kat magunkra is alkalmazzuk? De hagyjuk el kissé mi is Jézussal a Jordán folyót, s kövessük őt a pusztába, a hová vonult; vagy a mint szent Máté evangélista magát kifejezte, a hová „viteték a lélektől“ 6). Igenis, földi pályája harminczadik évében volt már Jézus akkor, midőn megkereszteltetvén, végte­len bölcs határozata következtében nyilvános tanítását megkezdenie kelletett. Kiméne hát előbb, egy felsőbb, benső ösztöntől, a Szentlélektől indíttatva, azon vad siva­tagba, mely Jericho és Jerusalem közt feküdt, hogy ott a csendes magányban ájtatos elmélkedések által készí­tené el magát legszentebb hivatalára. Hogy pedig be­lássuk mi is, mik történtek ott vele, kövessük oda őt el­ménkkel, szent elmélkedések között. Azt mondja az evangélista, hogy negyven napot s negyven éjt töltvén Jézus a pusztában, ezen idő alatt ke­mény böjttel sanyargatta testét, elannyira, hogy már „meg is éhezék“ 7); és ez által kijelenté, hogy istenségé­vel az emberiség is kapcsolva van, neki valóságos teste lévén. Böjtölt hát Jézus a pusztában; nem azért, mintha a böjtre neki szüksége lett volna, hanem azért, mert arra nekünk vola szükségünk. Böjtölt, hogy ő helyre hozza azon tiltott evést, melyet ős­atyáink elkövettek a paradicsomban; hogy a mi torkosságaink által megbán­­tódott Istent böjtölése által megengesztelné, hogy pél­dát hagyna nekünk is a böjt általi test-sanyargatásra, melylyel a test vétkes puhaságán biztosan győzedelmes­kedhetünk , a böjt levéli az, mely a testet a lélek uralma alatt tartja, a szivet alázatossá s megtörődötté teszi, a vétkes kívánságok veszedelmes felhőit eloszlatja, a test vá­gyainak tüzét eloltja, és az élet tisztaságának világát meg­­gyújtja, szent Ágoston atya mondásaként­). Azért a ka­­tholika anyaszentegyház is parancsolattal kötelezi hí­veit, hogy Jézus példáját követve, böjttel sanyargassák festőket, megemlékezvén, hogy h­a Jézus,az ártatlan bá­rány, a mi bűneinkért böjtölt, mennyivel inkább kell nekünk böjtölni, kik számtalan vétkekkel vagyunk ter­helve ! De a test böjtje mellett böjtöljön a lélek is a bű­nöktől; mert,sz. Leo pápa észrevételeként, a böjt érdeme nem annyira a testi böjtölésben, mint inkább a léleknek vétkektőli megóvásában áll; azért „az böjtöl szerinte üd­vösen, ki midőn a testet a böjt által sanyargatja, akkor •) a lelkét is a bűnöktől megóvja“ 9). Böjtöljön hát ne csak ízlés és gyomor a kedves eledelektől, de a szem is a vét­kes tekintettől, a fül is a hiú beszédek hallásától, a nyelv is a rágalmazó, zúgolódó, káromkodó és tisztátalan sza­vaktól és beszédektől, a kezek is a tilos tettektől, a lá­bak is a bűnre vivő lépésektől, sz. Bernard atya intése­ként 10). És ekkor lesz a böjt tökéletes, Isten előtt ked­ves és ránk nézve igazán üdvös. Igaz ugyan, hogy a sátán minden alkalmat fölhasz­nál arra, hogy az embert a böjtöléstől elvonja, jól tud­ván , hogy a böjt hathatósabb szer az örök üdv eszköz­lésére, mint a föld minden kincsei, miután „a böjt érde­mei a sirontól is fönmaradnak, a kincsek pedig a sírnál elhagyják az embert“ “). Azért Jézust is, mint emberi testbe öltözött Isten­ fiát a böjtöléstől elvonni megkísért­vén, arra ösztönözé, hogy, ha valóságos Isten, változtassa hát az ott levő köveket kenyerekké, és enyhítse azok­kal éhségét, mely testét ellankasztotta, hosszas lévén böj­tölése. De Jézus visszautassa a gonosz lélek incselkedé­­sét, és a megkezdett böjtöt állhatatosan folytatta. Körü­löttünk is incselkednek a böjt idején a gonosz lelkek, kik az üdvös böjt érdemeitől megfosztani akarván, majd alattomos fondorkodások, majd nyilvános megtámadá­sok, rágalmak, gúnyok által törekeszenek a böjttől el­­idegenitni. S mi ekkor a mi kötelességünk? Siessünk elménkkel Jézus közelébe, a pusztába, és követvén pél­dáját a böjtbeni állhatatosságban, szégyenítsük meg a gonosz lelkeket, gyözedelmeskedvén kisértéseiken, tá­mogatva az Úr Jézus Krisztus kegyelme és segítsége által. És ha igy függünk Jézus példáin szívben és lélekben, oh mily nagy erőt nyerünk a kisértetek biztos legyőzésére! Éltelvén Jézusra nézve a böjt ideje a pusztában, onnan legelőször is Jerusalembe ment vala, s innen is­mét a Jordán környékére, hát azután is gyakrabban megfordult, hirdetvén az üdvösség tudományát a hozzá siető népcsoportoknak. Kövessük hát mi is Jézust lélek­ben, s kisérjük őt vissza Jordán vidékére. És midőn halljuk a sz. evangéliumokban hirdettetni, hogy gyakran tanította ott a népet az üdvösség tudományára, legyünk mi is ott lélekben, és midőn azt mi is hirdettetni halljuk, legyünk éber figyelemmel, s határozzuk el magunkat erős szívvel és lélekkel, hogy szent tanításai szerint aka­runk élni, és azokat követve üdvösen meghalni. Vezerle Gáspár. •) Máté 3, 16. 17. - 6) Máté 4, 1. — ') Máté 4, 2. — ») August. Sem. de jejunio. — Feszület előtt. Oly rég legel már elborult szemem Ez egyszerű feszületen! A fájdalomnak nézi tán határát? De mindenütt a végtelenbe lát__ Lezárul olykor ... s ismét rá tapad ... Oly nagy fájdalmad, Isten! Mint magad. A szivén lát egy könyerő sebet, Hol üdvünk újra született; Bámul az ész ily égből szállt szerelmen, Egy kisded szívben ah hogy férhet el ?! Keblem feszül és a szem fönakad.... *) Leo, de rejur.. septimi mensis.— ") Bernard. Serm. 38.— ") Tób. 12, 8.

Next