Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-02-14 / 7. szám
— 50 — nal megnyilának neki az egek, és látá az Isten lelkét alálőni, mint egy galambot, és rája szállni. És ime! szózat jött mennyekből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, kiben írekem kedvem telt( 5). — Emeljük föl mi is szemeinket az égre, és emlékezzünk meg, hogy miután Jézus példája és rendelete szerint mi is megkereszteltettünk, részünkre is megnyíltak az egek boltozatai, leszállt a mi keblünkbe is az Isten lelke; velünk kíván állandóan maradni, csak mi ne kényszerítsük őt tőlünk távozni; és azon örvendetes hirrel vigasztal, hogy minket is a mennyei Atya az ő fiainak fogad és kedvét találandja bennünk, ha a keresztségben tett fogadalmainkat híven megtartjuk, és erkölcsös magunk viseletével kedvét megnyerni és állandóan megőrizni igyekszünk. És mindezekről mi is biztosítva lévén a Jordánnál történt események által, nem telik-e meg örömmel szivünk, ha azokról gyakrabban és jóindulattal megemlékezünk, s azokat magunkra is alkalmazzuk? De hagyjuk el kissé mi is Jézussal a Jordán folyót, s kövessük őt a pusztába, a hová vonult; vagy a mint szent Máté evangélista magát kifejezte, a hová „viteték a lélektől“ 6). Igenis, földi pályája harminczadik évében volt már Jézus akkor, midőn megkereszteltetvén, végtelen bölcs határozata következtében nyilvános tanítását megkezdenie kelletett. Kiméne hát előbb, egy felsőbb, benső ösztöntől, a Szentlélektől indíttatva, azon vad sivatagba, mely Jericho és Jerusalem közt feküdt, hogy ott a csendes magányban ájtatos elmélkedések által készítené el magát legszentebb hivatalára. Hogy pedig belássuk mi is, mik történtek ott vele, kövessük oda őt elménkkel, szent elmélkedések között. Azt mondja az evangélista, hogy negyven napot s negyven éjt töltvén Jézus a pusztában, ezen idő alatt kemény böjttel sanyargatta testét, elannyira, hogy már „meg is éhezék“ 7); és ez által kijelenté, hogy istenségével az emberiség is kapcsolva van, neki valóságos teste lévén. Böjtölt hát Jézus a pusztában; nem azért, mintha a böjtre neki szüksége lett volna, hanem azért, mert arra nekünk vola szükségünk. Böjtölt, hogy ő helyre hozza azon tiltott evést, melyet ősatyáink elkövettek a paradicsomban; hogy a mi torkosságaink által megbántódott Istent böjtölése által megengesztelné, hogy példát hagyna nekünk is a böjt általi test-sanyargatásra, melylyel a test vétkes puhaságán biztosan győzedelmeskedhetünk , a böjt levéli az, mely a testet a lélek uralma alatt tartja, a szivet alázatossá s megtörődötté teszi, a vétkes kívánságok veszedelmes felhőit eloszlatja, a test vágyainak tüzét eloltja, és az élet tisztaságának világát meggyújtja, szent Ágoston atya mondásaként). Azért a katholika anyaszentegyház is parancsolattal kötelezi híveit, hogy Jézus példáját követve, böjttel sanyargassák festőket, megemlékezvén, hogy ha Jézus,az ártatlan bárány, a mi bűneinkért böjtölt, mennyivel inkább kell nekünk böjtölni, kik számtalan vétkekkel vagyunk terhelve ! De a test böjtje mellett böjtöljön a lélek is a bűnöktől; mert,sz. Leo pápa észrevételeként, a böjt érdeme nem annyira a testi böjtölésben, mint inkább a léleknek vétkektőli megóvásában áll; azért „az böjtöl szerinte üdvösen, ki midőn a testet a böjt által sanyargatja, akkor •) a lelkét is a bűnöktől megóvja“ 9). Böjtöljön hát ne csak ízlés és gyomor a kedves eledelektől, de a szem is a vétkes tekintettől, a fül is a hiú beszédek hallásától, a nyelv is a rágalmazó, zúgolódó, káromkodó és tisztátalan szavaktól és beszédektől, a kezek is a tilos tettektől, a lábak is a bűnre vivő lépésektől, sz. Bernard atya intéseként 10). És ekkor lesz a böjt tökéletes, Isten előtt kedves és ránk nézve igazán üdvös. Igaz ugyan, hogy a sátán minden alkalmat fölhasznál arra, hogy az embert a böjtöléstől elvonja, jól tudván , hogy a böjt hathatósabb szer az örök üdv eszközlésére, mint a föld minden kincsei, miután „a böjt érdemei a sirontól is fönmaradnak, a kincsek pedig a sírnál elhagyják az embert“ “). Azért Jézust is, mint emberi testbe öltözött Isten fiát a böjtöléstől elvonni megkísértvén, arra ösztönözé, hogy, ha valóságos Isten, változtassa hát az ott levő köveket kenyerekké, és enyhítse azokkal éhségét, mely testét ellankasztotta, hosszas lévén böjtölése. De Jézus visszautassa a gonosz lélek incselkedését, és a megkezdett böjtöt állhatatosan folytatta. Körülöttünk is incselkednek a böjt idején a gonosz lelkek, kik az üdvös böjt érdemeitől megfosztani akarván, majd alattomos fondorkodások, majd nyilvános megtámadások, rágalmak, gúnyok által törekeszenek a böjttől elidegenitni. S mi ekkor a mi kötelességünk? Siessünk elménkkel Jézus közelébe, a pusztába, és követvén példáját a böjtbeni állhatatosságban, szégyenítsük meg a gonosz lelkeket, gyözedelmeskedvén kisértéseiken, támogatva az Úr Jézus Krisztus kegyelme és segítsége által. És ha igy függünk Jézus példáin szívben és lélekben, oh mily nagy erőt nyerünk a kisértetek biztos legyőzésére! Éltelvén Jézusra nézve a böjt ideje a pusztában, onnan legelőször is Jerusalembe ment vala, s innen ismét a Jordán környékére, hát azután is gyakrabban megfordult, hirdetvén az üdvösség tudományát a hozzá siető népcsoportoknak. Kövessük hát mi is Jézust lélekben, s kisérjük őt vissza Jordán vidékére. És midőn halljuk a sz. evangéliumokban hirdettetni, hogy gyakran tanította ott a népet az üdvösség tudományára, legyünk mi is ott lélekben, és midőn azt mi is hirdettetni halljuk, legyünk éber figyelemmel, s határozzuk el magunkat erős szívvel és lélekkel, hogy szent tanításai szerint akarunk élni, és azokat követve üdvösen meghalni. Vezerle Gáspár. •) Máté 3, 16. 17. - 6) Máté 4, 1. — ') Máté 4, 2. — ») August. Sem. de jejunio. — Feszület előtt. Oly rég legel már elborult szemem Ez egyszerű feszületen! A fájdalomnak nézi tán határát? De mindenütt a végtelenbe lát__ Lezárul olykor ... s ismét rá tapad ... Oly nagy fájdalmad, Isten! Mint magad. A szivén lát egy könyerő sebet, Hol üdvünk újra született; Bámul az ész ily égből szállt szerelmen, Egy kisded szívben ah hogy férhet el ?! Keblem feszül és a szem fönakad.... *) Leo, de rejur.. septimi mensis.— ") Bernard. Serm. 38.— ") Tób. 12, 8.