Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1972 (79. évfolyam, 1-50. szám)

1972-12-17 / 49. szám

1972. december 1­7 HELP WANTED GROW WITH STERLING Can you set-up 6 operate any of the following? LATHE MILLING MACHINE CYL. GRINDERS DRILL PRESS ARE YOU A HEAVY EQUIPMENT ASSEMBLER We offer excellent pay. steady work company-paid fringe benefits in a new fully air-conditioned plant. Call Bob Holt (201) 561-3700 STERLING EXTRUDER 901 Durhan Avenue South Plainfield. N. J. MASSEUSE — part time position for experienced Masseuse for womens health club. Mornings Monday thru Friday. Call (203 ) 236-4571 for Ap pointment. POWERHOUSE ENGINEER Rotating shift position requiring 1-C license from N. J, Dept, of Labor. We offer: 1. $4.71 per hour 2. Shift Premiums 3. Sunday Bonus 4. Full range of paid benefits 5. Opportunities for advancement Apply 9am to 4 pm F M C CORPORATION 500 Roosevelt Ave. Girieret. N. J An Equal Opportunity Employer DUCK SUPERVISOR — progressive transportation company seeks quali­fied dock supervisor in our new North Bergen terminal. Exc. oppty, salary and liberal company benefits. Call or write Mr. G. Paschetto. Acme Fast Freight. 2115 69th St., No. Bergen N. J„ 854-3300. ------------------!______________ AUTOMOBILE MECHANIC Experienced mechanic needed for a foreign car agency. Modern shop fully equipped. Contact Mr. Castroll at WhITEHOUSE IMPORTED MOTORS Rt. 22 Whitehouse, N. J (201) 534-2185 (1) ELECTRICIAN - licensed (I) CLASS — A truck mechanic (1) CLASS - (A) Maintenance Man. Apply LAYTHAM FOUNDRY 899 Market St., Paterson. N. ). H. V. A. C. MECHANIC EXPERIENCED ONLY Good salary, good benefits. Call (201) 267-4669 MACHINISTS GRINDERS (EXTERNAL-INTERNAL) RADIAL DRILL AUTO TURRET LATHE GEAR CUTTER BULLARD V. T. L. MILLING MACHINE ENGINE LATHE H. B. M. MUST HAVE SET-UP & OPERATION EXPERIENCE * Excellent Salaries * Stock Bonus; Savings and Security Program * Many Other FINE Benefits APPLY DAILY TO: GENERAL ELECTRIC CO. 845 East 25th Sit.. PATERSON. N.J. An Equal Opportunity Employer MACHINIST All-around machinist needed to work to close tolerances on a wide variety of parts. Minimum of 4 years expe­rience required. See Mr. Kasmerl or Mr. Faight. VICTOREEN INSTRUMENT DIV. lOlOl Woodland Ave., Cleveland. O. An Equal Opportunity Employer MACHINE OPERATORS Immediate openings in our new plant in the Windsor Industrial Park. TURRET LATHE OPERATOR 2nd shift TAPE DRILL OPERATOR 2nd shift MILLING MACHINE OPERATOR 2nd shift Apply at: PERSONNEL OFFICE EMHART CORP. HARTFORD DIVISION 123 Day Hill Road, Windsor, Conn. 242-8551, Ext. 6-251 An Equal Opportunity Employer FURNITURE FINISHER /POLISHER Experienced, union, permanent, clean shop. John Stuart Inc.. (212) 421-1209 ext. 10. MACHINISTS - 1st, 2nd class. Hardinge chucker 1st class. Deburrers 1st class also Brown & Sharpe screw machine. Set up and operate. Facila­­inatic Instrument (516) 825-6300. MACHINE ASSEMBLER To assemble textile machinery in Passaic Machine Shop. Assembly ex­perience necessary. 1st shift. Liberal benefits. High starting salary. Call: (201) 473-3110 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György 1. A múltheti POSTA-ban — egyebek mellett — olyan témák kerültek szőnyegre, melyek a „Hírünk a világban" címszó alá tartoznak és belekóstolván a kérdésbe, kedvet kaptam ahhoz, hogy jobban körülnézzek ezen a területen. Kapóra jött, hogy éppen ezekben a napokban került a kezembe a nagy Webster Dictionary legutolsó kiadása, melynek számos függeléke közül egyiken megakadt a szemem: Biographical Names volt a több oldalas fejezet címe és betűrendes f­elsorolásban mintegy 5.000 nevet tartalmazott. Annak az ötezer élő vagy holt személynek a nevét, akiket a szótár szerkesztője az emberiség párezeréves történetéből megemlítendőnek, fontosnak tartott, a görög mito­lógia elképzelt alakjaitól egészen napjainkig, Brezsnyev elv­társig ... Izgalmas játéknak ígérkezett magamfajta, minden nyomta­tott betűt átböngésző és mindenütt magyar vonatkozásokra vadászó kíváncsi olvasónak, hogy végigbogarásszam a névsort: vájjon hány magyar hazánkfiára bukkanok bern­e, vájjon az amerikai szerkesztő ki­ mindenkit érdemesített arra hazánk szü­löttei közül, hogy szerepeltesse ebben az illusztris felsorolás­ban? Mindjárt előre kell bocsátanom: az eredmény nem volt valami szívderítő, vagy hízelgő ránk nézve, azonban azzal az érzéssel csuktam be a vaskos kötetet, hogy ebben nem első­sorban mi magyarok vagyunk ludasok, hisz’ arányunkhoz ké­pest kivettük részünket az emberiség történetéből, csak éppen az emberiség nem tud róla, akárcsak az amerikai szerkesztő sem hallott több híres magyar emberről, mint — nem fogják elhinni kedves olvasóim! — mindössze kereken húszról! Hát bizony, hírünk a világban eléggé soványka, különös­képpen, ha még tekintetbe vesszük, hogy ebben a számban már Attila ősapánk is szerepel, akit csak némi jóakarattal sorolha­tunk a magyarok közé . . . Az összeállításból természetesen nem lehet minőségi értékítéletet alkotni, mert abban óhatat­lanul egymás mellett szerepelnek örök időkig világító fároszok s pillanatnyilag felszínen lévő, kéteshírű politikusok, akikre pár év múltán az ördög sem — vagy csak az — fog emlékezni. Nem, sajnos az ilyen bizonytalan pontosságú és mindig szubjektív felsorolások szereplőit nem lehet rangsorolni, vagy pláne pontozni, mint valami olimpiai helyezést, de azt azért mindenki érzi. Hogy az emberiség kultúrtörténetében magasabb dobogó illet meg egy Petőfit, mint azokat a harmad- és negyed­rangú írókat, akiket a névsorban olvastunk és akik szerencsé­­n­kre angol vagy francia nyelvterületen látván meg Isten kék egét nem voltak a nyelv börtönébe zárva, mint pl. a mi Arany Jánosunk, akiről mit sem tud az összeállítás szerkesztője — hogy másokról ne is szóljak. No, de a Toldi költője a smilt században élt, ma viszont annál több magyarral találkozhatunk — ha nem is ilyen re­prezentatív névsorokban, de a mindennapi életben, a világ min­den sarkában. Igaz, ha tekintetbe vesszük, hogy nincs a föld­nek még egy népe, melynek kerek egyharmada hazája hatá­rain kívül él, már nem is olyan érthetetlen a dolog. Inkább elszomorító . . . Nemcsak számszerűleg, de minőségileg is előkelő helyre küzdöttük föl magunkat mi magyarok külországban: nem tu­dom melyik világhírű magyar-amerikai tudóstól származik az bon­not, hogy ha valamilyen magasszintű tudományos ta­nácskozáson közvetítő nyelv után néznek, mindig a magyarnál kötnek ki, azt ugyanis mindegyikük megérti . . . Tehát a bol­dogulással sincsen hiba: ugyancsak egyik külföldön élő tudó­sunknak tulajdonítják a szellemes mondást, melyet egy cikké­ben legutóbb éppen a Washington Post idézett: "A Hungarian is someone who enters a revolving door second, but comes out first.” Ez, azt hiszem, ez nem csak véletlen, vagy szerencse dolga: nekünk, középeurópai, talán valamennyi közül legjobban meg­hajszolt, a felszínen maradásért örökké ügyeskedni kényszerült nép fiainak különleges adottságaink vannak a boldoguláshoz: olyan képességeink fejlődtek ki, melyek más, jobb és kényel­mesebb körülmények közt élő népek fiainak nem volt szüksé­gük . . . Talán ez a titka annak, hogy számarányunkhoz képest eltűnően sok tehetséggel dicsekedhetünk a szabad világban és hogy az elmúlt negyedszázad hatalmas tömegű magyar szám­­űzöttei közül jóformán mindenki megállta helyét, átlagon felüli eredményeket tud felmutatni. De meszire kalandoztunk a Webster-szótár névsorától, melyből kiindultunk és mely nem a ma, hanem inkább a múlt tükrét tartja elénk: a 20 név közül csupán 3 élő személy, a többi halott nagyság. ..Foglalkozása szerint a névsor következő­képpen oszlik meg: 11 politikus, államférfi, hadvezér, 4 zene­szerző, 2 irodalmi nagyság és 3 tudós. Véletlenül ez utóbbi há­rom jelenti egyben a magyar név három élő reprezentánsát is: Szentgyörgyi Albert, Szilárd Leó és Teller Ede. A magyar zenét Liszt, Lehár, Bartók és Kodály képviselik, magyar irodalomból pedig mindössze Petőfit és Jókait tar­totta nemzetközileg említésre méltónak a névsor szerkesztője. zek fölött a nevek fölött nem lehet vitatkozni: helyük a hal­hatatlanságban jogos, legfeljebb azokért emelhetünk szót, akik legalább ennyire érdemesek lettek volna a szerepeltetésre s még­sem jutott számukra egy szerény sor. A ..közéleti érdemek alapján világhírt szerzett történelmi lakjaink mellett és ellen — pro és contra — bőven lehetne fel­hozni érveket, de most ezt nem tekintem feladatomnak: csupán nevek ismertetésére szorítkozom. Oldalági ősapánk, Attila és honfoglaló Árpád helye elvitathatatlan, de első királyunk már kimaradt. Hunyadi Jánosig aztán nem is jut eszébe más magyar név a szerkesztőnek, őutána pedig rögtön Kossuth Lajos következik. Időrendben követi őt Deák Ferenc és a két Andrássy Gyula — apa és fia —, majd Kossuth Ferenc, Kos­suth Lajos fia. Az első világháború idejéből csak Kun Bélát és Károlyi Mihályt tartotta megemlítésre méltónak a biográfia, majd Horthy Miklóst. Végül Tildy Zoltán neve az utolsó, aki fonológikus sorrendben zárja a sort. Hogy ki kit tart ide nem illőnek és kinek a hiányát nehez­ményezi, az felfogás kérdése és szubjektív dolog: egy ilyen felsorolás soha nem lehet tökéletes, de meg kell hagyni: az­merikai szerkesztő elég ötletszerűen válogatott . . . 2. Élő nagyságainkra visszatérve, a három feltüntetett tudó­son kívül — akik vitathatatlanul rászolgáltak a nemzetközi meg­becsülésre —, még kapásból tudnánk vagy féltucat nevet fel­sorolni, akik a tudományos világ élvonalába tartoznak: Neu­mann János, Kármán Tódor, Gábor Dénes, Békésy György, Wigner Jenő és Hevesy György, hogy csak napjainkból em­lítsünk néhányat. De ha már olyan világhírű magyar szárma­zású képzőművészek nevéről megfeledkezett a szerkesztő, mint az Olaszországban élő Tóth Imre, vagy Vasarelly, legalább a washingtoni Kennedy Center hangversenynaptárát nyitotta volna fel, mert abban is talált volna négy-öt olyan magyar nevet, akik a világ zenei életének csúcsain csillognak: Doráti Antal, a Kennedy Center főzeneigazgatója, Ormándy Jenő, a philadelphiai szimfonikusok vezetője, akik mellett még Széll Györgyöt, a clevelandi szimfonikusok karmesterét, a világhírű hegedűművészt, Szigeti Józsefet vagy Starker Jánost, a cselló mesterét említhetjük meg. Nos, hírünk a világban mindig alatta volt a tényleges helyzetnek. Míg más népek agyonreklámozták világhírre ver­gődött szülötteiket, mi sohasem tudtuk önmagunkat menedzsel­ni és szemérmesen elhallgattuk, milyen értékekkel járult hozzá a Kárpátmedence maroknyi népe a világ közös kincseinek gya­rapításához. A névsor hiányosságáért tehát nemcsak az ame­rikai szerkesztőt kell hibáztatnunk, de ludasak vagyunk abban mi, magyarok is: valljuk be, gyakran maguk a „nagy" nevek viselői is, akik bizony nem mindig dicsekedtek magyar mivol­tukkal, de mulasztás terhel valamennyiünket is: nem értünk a publicitáshoz, nem tudunk reklámot csinálni értékeinknek! 3. Ennek az űrnek a kicsinyke szektorát próbálom most ki­tölteni a következő néhány vázlatos portréval, amikor nem a tudományos, nem is a kulturális életben külföldön sikert ara­tott neveket igyekszem csokorba gyűjteni, hanem egy merőben más területen, a sport terén nézek körül. Ott sem az egész vi­lágon, mert azt szinte lehetetlenség lenne számbavenni, merre mindenfelé élnek a földkerekségen szétszóródott magyar sport­emberek, hirt és dicsőséget szerezve a magyar névnek, csupán a „mi" földrészünkön, az Egyesült Államok határain belül foly­tatok nyomozást. Nemrég ért véget a világ sportolóinak seregszemléje, az olimpia és elég, ha végigfutunk az Egyesült Államok olimpiai csapatának névsorán, hogy számbavegyük: kik voltak azok a magyar származású sportolók, akik Amerika színeiben verse­nyeztek, tehát akik ennek a nagy országnak a legjobb sportolói közé küzdötték föl magukat, olyannyira, hogy befogadó hazá­juk képviseletében utazhattak Münchenbe? Mint tudjuk, összesen 650 sportolóból állt az Egyesült Államok olimpiai csapata, melyben hét magyar származású ver­senyzőt, illetve edzőt számoltam össze. Ketten a „klasszikus” magyar sportágban, a vívásban szerepeltek, hárman kézilab­dázók voltak, végül egy a lovasokkal, másik a kenuzókkal uta­zott az olimpiai versenyekre. A legnevesebb magyar-amerikai olimpikon Orbán Sándor, aki ötvenhatos menekült és 18 éves korában került Amerikába. 1955-ben kezdett vívni és az Egyesült Államokban ragyogó vívókarriert futott be. 1969-ben nyerte meg először az országos kardbajnokságot és ezt a bravúrt már kétizben megismételte. 1971-ben első lett a Pánamerikai vívóbajnokságon és három világbajnokságon és két olimpián vett részt. Versenyzői pálya­futása delelőjén áll. Az amerikai vívósportban elévülhetetlen érdemeket szer­zett másik magyar Élthes Csaba, aki az 1964-es olimpia óta az Egyesült Államok vívóválogatottjának vezető edzője. Ő is 1956- ban menekült. Magyarországon 1939-ben indult pályafutása, amikor ifjúsági párbajtőr-világbajnokságot nyert, 1956-ban pe­dig ő vezette a magyar vívócsapatot a melbournei olimpiára. Azóta kiváló eredményeket ért el az amerikai vívósport fej­lesztése terén és jelenlegi működési helyén, a New York-i Atlé­tikai Clubban egy új vívógenerációt nevel, melynek tagjaival még találkozni fogunk a nagy világversenyeken. A három kézilabdázó magyar-amerikai­ Édes Elemér és Riv­­nyák Sándor válogatott játékosok és Jurák László edző. Mind­hárman 56-os menekültek és mindhárman New York államban élnek. Jurák foglalkozására nézve testnevelő tanár és nagy része volt abban, hogy az Egyesült Államok ifjúsága megked­velte a kézilabdasportot. Mindhárman már számos nemzetközi találkozó részesei voltak és az utóbbi esztendők amerikai baj­nokságaiban mindig az élvonalban szerepeltek. Az amerikai lovascsapat edzője — immár másfél évtizede — Némethy Bertalan, aki már 1948-ban érkezett Amerikába. Magyarországon hivatásos katonai pályára készült és ismert úrlovas hírében állt. A lovassporttal itt sem hagyott fel és szép sikereket ért el. Ennek köszönhette, hogy rábízták az Egyesült Államok válogatottjainak nevelését, akik — mióta Né­methy keze alatt dolgoznak — sorra szereznek kiváló helyezé­seket az olimpiákon. Végül a „legfiatalabb" magyar-amerikai versenyzővel zár­juk a névsort: Törő Andrással, aki a tokiói olimpián, 1964-ben még magyar mezben indult. Négy évvel később, Mexikó City­ben már az amerikai kenu-csapat edzőjeként találkozhattunk vele. A müncheni olimpia idejére már elnyerte az amerikai ál­lampolgárságot s igy itt az Egyesült Államok színeiben, aktív versenyzőként szállhatott vízre. De folytathatnánk még a sort olyan sportolókkal, akik talán még nem ütötték meg az olimpiai szintet, de Amerika elsővonalbeli versenyzői közt tartja őket számon a sportrajon­gók népes tábora, most felnövő másodgenerációs fiatalokkal, pl. olyan nevekkel, mint az amerikai fiatalság által szinte bál­ványozott Joe Namath (Németh József) footballjátékos, aki — noha már itt nőtt fel — még ma is kitűnően beszéli a magyar nyelvet és büszke arra, hogy szülei Magyarországról jöttek 56-ban, vagy Szunyogh György­el, aki tavaly megnyerte az amerikai egyetemi vívóbajnokságot, 21 éves és nagy sport­­karriert jövendőinek számára a szakemberek. Akad még egy név az amerikai olimpiai csapatban, melyet aztán igazán szárnyaira vett a világhír: Mark Spitz-re gondo­lok, akinek 7 aranyérmét örök időkre feljegyzik az olimpiák annalesetben. Ki hinné, hogy őt is magyar származásúak közé sorolhatjuk: dédnagyszülei még Magyarországon éltek. Az első világháború előtt vándoroltak ki az Egyesült Államokba és Spitz nagyszülei még megtanultak tőlük magyarul, de édesapja is emlékszik még néhány magyar szóra. Azt pedig, hogy csa­ládja apai ágról Magyarországról származik, nem felejtette el, sőt számontartja azt. 4. KOPJAFA készül lelkemből idegen földbe, HORVÁTH JÓZSEF emlé­kére, távoli Kanadába, Torontóba. Szeretetből, hálából és imád­ságból készül e kopjafa, melyet a lélek könnye köt össze oly időtállóvá, hogy eltartson az idők végezetéig. SZERETETBŐL, a mindig mosolygós, soha el nem fáradó, mindig segíteni kész ‘‘Joe”-nak, ahogy — akik ismerték és sze­rették — hívták. HÁLÁBÓL, a mindig nemeslelkű, az önzetlenül mindig adakozó, s jótettet soha el nem felejtő barát és munkaadó mintaképének. IMÁDSÁGBÓL, hogy a jó Isten fogadja be Csaba királyfi seregébe ott fenn a tejúton és szép, csendes nyári éjszakákon az erdélyi havasokban megbújó kis székely közösségre vi­gyázzon. A lelkek könnye pedig, amely ott szikrázik ittmaradt csa­ládtagjai szivében és önzetlen barátai lelkében, kösse össze s tartsa meg azt a kopjafát, amelyhez hasonlók ezrei állnak szerte a világban a vándorútban elfáradt székelyek sírján, mintegy imádkozó kezet nyújtva az ég felé, kérve a Mindenség Urát, hogy ne hagyja elveszni a drága népet, amelyért Horváth József, székelykeresztúri székely, a sok-sok székellyel együtt haláláig dolgozott. HORVÁTH MARGIT és dr. HORVÁTH MIHÁLY 5. oldal Az olimpiáról jut eszembe: nem hiszem, hogy akadt volna magyar szerte a világban, akinek szívét ne dobogtatták volna meg azok az eredmények, melyeket a magyar csapat München­ben elért. Nekünk, száműzötteknek , bármennyire is messzire szakadtunk a hazai földtől és bármilyen idegen is számunkra a hatalmat otthon bitorló politikai rendszer — itt távol idegen­ben talán még kedvesebb hallanunk a magyar versenyzők si­kereiről, látni, hogy milyen hatalmas nemzeteket utasított maga mögé Magyarország a nemhivatalos olimpiai pontversenyben. Ezek az eredmények még akkor is büszkeséggel kell, hogy eltöltsenek bennünket, ha megkeseríti számunkra a lelkesedés édes ízét annak a tudata, hogy a kommunista rendszer még a sportsikerekből is saját maga részére kísérel meg propaganda­tőkét kovácsolni. De mi tudjuk: nem a rendszer győzött a verse­nyeken más népek sportolói előtt, hanem magyar ifjak, magyar fiúk és leányok ügyessége, akaratereje és rátermettsége aratott diadalt s ennek csak örülnünk lehet. Ha ebben az elkésett olimpiai visszaemlékezésben felidéz­zük a végleges helyezési sorrendet mutató táblázatot — akár­milyen pontozási rendszer szerint állították is föl azt — látjuk: mindenképpen az első hat között van hazánk és csak föld­résznyi, nálánál sokszorta nagyobb, népesebb és gazdagabb or­szágok előzték meg. Ha arra gondolunk, milyen korlátozott, milyen maroknyi emberanyagból fejlődött ki ez a versenyző­­gárda, a helyezés m­ég előkelőbbnek tűnik. És ez nem véletlen: tudjuk, hogy az újkori olimpiák történetében Magyarország mindig az elsők közt végzett és 1936 óta soha nem voltunk hátrább az ötödik-hatodik helynél. Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak — ezen a téren sem és ez jogos öntudatot kell adjon mindnyájunknak, melyet fiainkba is át kell plántálnunk. Nem üres és hamis önteltséget, nem ellenzős sovinizmust, de értékeink tudatos megbecsülését. Nyilvánvaló, hogy egy nemzet értékelésénél nem lehet döntő mérce, hogy ki, milyen gyorsan fut, ki tud nagyobb súlyt felemelni, vagy ki üti hamarább ki az ellenfelét? De ahogy való igaz a klasszikus mondás — mens sana in corpore sano —, úgy igaz, hogy elkorcsosult, kifáradt népek nem szoktak maguk­ból atlétákat, olimpiai győzőket kitermelni. Sportnemzetként könyvel el minket a világközvélemény és ezen nem kell bosszan­kodnunk: népünk ifjúsága az egész világ elismerését kivívta azzal a hallatlan vitalitással, mellyel évtizedek óta minden nemzetközi sporttalálkozón sikert siker után arat. Ha ezeket együtt szemléljük a szellemi, kulturális síkon elért eredmények­kel, a kép sokoldalú és tehetséges népet mutat. Ha nagyon kritikus szemmel nézzük a müncheni olimpia végeredményét, kétségtelen, hogy az aranyérmek elmaradtak a „megszokott" szám mögött. A második és harmadik helyezések aránytalanul magas száma viszont — melyeknek a nemzetek versenyében elért élvonalbeli helyünket köszönhetjük — azt bizonyítja: nem csupán egyes sportágakban, hanem sokféle és változatos síkon, "all around" alapon tettek tanúbizonyságot sportember-mivoltukról a magyar versenyzők. A közönség haj­lamos arra, hogy általában csak az első helyezést, az arany­érmet értékelje nagyra. Ez helytelen, mert ma, amikor a világ­szerte azonos edzésmódszerek következtében az élmezőny össze­tömörült és már sokan képesek nagyjából azonos rekordszínvo­nal elérésére, a versenyek alkalmával rendszerint csupán a pil­lanatnyi diszpozíció, a szerencse dönti el az első helyezettek sorrendjét. Tehát a második és harmadik helyezés, melyet néha csak századmásodpercek választanak el egymástól, legalábbis megközelítően olyan értékes, mint a győzelmi dobogó , s ezt a versenyzők is tudják. De a közönség számára mindig az aranyérem marad az ideál és valóban kár, hogy a magyar himnusz csak hatszor szólalt meg a müncheni stadionban, a magyar zászló csak hat­szor kúszott fel a középső, legmagasabb árbócrúdra. Lehet­séges, hogy az aranyérmek számának csökkenésében most kezd tükröződni az ifjúság rendszer iránti közömbössége, a rendszer­rel szembeni beállítottsága és ebből következően lelkesedésének csökkenése a nemzeti színek, a magyar név diadaláért. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem: a kérdésre csak a következő világversenyek, elsősorban a montreali olimpia fog választ adni... De akárhogyan is áll, vagy bármiképp is alakul a magyar sport sorsa, nekünk öregeknek mindig gyorsabban fog dobogni a szívünk egy-egy magyar győzelem hallatán, ha a Himnusz akkordjai csendülnek fel a televízióban. És ha ezt az érzést képesek vagyunk gyermekeinknek is átadni, hogy ne gondolják szégyelnivalónak "ethult" származásukat, hanem legyenek büsz­kék arra a többletre, amit magyarságuk jelent számukra, talán az ő szívüket is meg fogják dobogtatni egy-egy magyar színek­ben versenyző olimpikon sikerei. .. Az eredmények fölött elgondolkozva az jár az eszemben: szép, szép, de Istenem, mit tudtunk volna produkálni, ha ezek a fiúk és leányok nem egy idegen hatalomtól megszállt ország­ból, hanem egy kiegyensúlyozott, boldog és szabad társadalom neveltjeiként mehettek volna el a nemzetek nagy vetélkedésére!

Next