Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)
1973-03-18 / 11. szám
8. oldal Magyarok az Eucharisztikus Kongresszuson Bizonyára a U.S.A.-ból több magyar részt vett az idei Eucharisztikus Kongresszuson, de nekünk a san franciscoi Magyar Katolikus Missziónak külön meg kell emlékeznünk Polgár Rozáliáról, Missziónk kiváló s buzgó tagjáról. Nagy áldozatok árán, alig felépülve betegségéből, csatlakozott az egyházmegye zarándok-csoportjához és Melbourne-ben képviselte Missziónkat és az egész San Francisco és Bay Area magyarságát. A Kongresszus idején többször küldte nekünk üdvözletét és hírt adott arról, hogy útitársaival külön imádkozott hazánkért és magyar népünkért. Köszönjük neki a sok imádságot és köszönjük azt a mély és hívő példaadást, amellyel megmutatta Melbourne-ben a magyar nép igazi szép arcát: a hűséget hitéhez, kereszténységéhez és nemzetéhez. A ,,Vasárnap” olvasói hálásan köszönik megemlékezését is, amelyet üdvözlő kártyáiban külön szeretettel kifejezésre juttatott. A Misszió plébánosa és hívei szeretettel várják vissza a keresztény nagy és szép erények asszonyát a szép kaliforniai tavaszi kék ég alá, ahol majd a magyar szentmiséken velünk együtt újra énekli: Boldogaszszony Anyánk ... Ne feledkezzél el szegény magyarokról. Dr. Jaszovszky József plébános márciusi lázzal! (Folytatás az első oldalról) togatni és bátorítani. És ezt a testvérlátogató magyart a diktatúra nem is használhatja, mert a meglátogatott testvér nyomorúságán, kétségbeejtő szegénységén elkeseredve ugyan nem tanúskodik a diktatúra mellett. Ez segíteni megy be a vasfüggöny mögé, a turista-hazafi szerepelni és élvezni.) A testvérlátogatóktól a turista hazafit éppen a haszonélvezésük különbözteti meg, ahogy itt kint nem merik Amerikát bírálni és amint Magyarországon nem mernek a diktatúra ellen szólni. Rájöttek: megfordítva sokkal könnyebben megy a haszonszerzés. Végül is az otthoni magyar, míg mindezt végignézi, elveszti a száműzöttekbe vetett hitét is. Pedig lehet ez volt az utolsó, amit elveszíthetett. A hazatérő aktorok sikerekről szóló győzelmes beszámolói és a száműzetésből hazautazó turistahazafiak tanúságtétele után nem maradhat más vélemény, mint az, hogy valóban vége lehet minden reménynek, ha kint, a magyarok közt, vége szakadt még csak a hitnek is. Ha odakint már nem maradt annyi magyar hit sem, hogy népük igazságát hajtogassák. Ha az emigrációban már nem maradt több magyar érzés, mint amennyi a pénzeszacskókat és a könnyzacskókat a diktatúra tervei szerint nyitogatja-csukogatja, így szűnik meg a remény is. Ez a diktatúra lélektani támadása. Lényege: Reménység nélkül Magyarországon és hit nélkül a száműzetésben mire az igazság kimondása, mire a március? Nem ügyetlen terv. VII. Petőfi Sándor, akit a diktatúra mindenáron ki akar sajátítani — még kockázatok árán is, ami pedig a legtöbb és legmagasabb ár, amit adhatnak — szinte ezeknek a félrepillantó magyaroknak és a közéjük törekvő, félrepillantó írásadóknak mondotta: „Ne fogjon senki könnyelműen A hurok pengetéséhez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most a kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed, Nincs rád szüksége a világnál, S azért a szent fát félretedd.” Petőfi Sándort minden márciuson idéztük és idézni is fogjuk. 1973-ban különös oka és értelme is van, hogy költői hitvallását idézzük. Ugyanis a magyar nép reményének eltüntetésébe előreláthatóan beiktatták a történelmi életű csoda, a magyar igazságérzet irodalmi forrásainak megfertőzését is. Míg a félrepillantó, akár szabadföldi írástudókat is bemutatják otthon és a száműzött irodalom ,,veszett"-jeinek még műveitől is rettegnek, azokat a lelki forrásokat, amelyeket a magyar szabadságirodalom ad, megfestik, cukrozzák és keverik, hogy a diktatúra legyen a szabadság és a szabadság legyen értelmetlen diktatúra. Ez történik elnémithatatlanul és félremagyarázhatatlanul a magyar írástudók hivatását: „Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet Isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben Isten ilyen Lángoszlopnak rendbé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé.” Petőfi 1973-ban egyformán hívja márciusi hivatásuk teljesítésére a szülőföldjükön és a száműzetésben élő írástudókat. Nem vagyunk vakok, olvasunk, szabadon olvasunk a száműzetésben. A magyarországi magyar irodalom színvonalának fájdalmas csökkenése már a mi messzeségünkből is tisztán látható. Mi ezt, mentegetve, így mondjuk, nem a magyar géniusz mulasztása, hanem a diktatúra sikere. Miután a száműzetésben élő írókat hazulról elüldözték, a magyar olvasótól elszakították, miután a szabad lángolású fiatalokat irodalmi abortusszal, a hármas ,,T” kaparóeszközével a méhben megölték (,,T"ámogatott, „Túrt, ,,Tilalmazott irodalom, aminek léte bizonyítja a vádat és amelyet mint követendő módszert a Magyar Írók Szövetségének főtitkára ajánlott Romániában) — más nem is következhetett. Mégis, sohasem mondottuk mi innen, kintről, hogy az otthon élőknek mit kellene tenni. Irodalmi hanyatlásunk keserű érzésében, 1973 márciusán nem is kell Szolzsenitzint idézni. De Petőfit ma odahaza is és itt kint is éppen ezért idézni kell: „Előre hát mind, aki költő, A néppel tüzön-vizen át! Átok reá, ki elhajítja kezéből a nép zászlaját. Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!” Bizony, a dictatúra árnyéka alatt. VIII. A magyar nép reménységének, a száműzöttek hitének végső erőssége tehát a magyar ember, nép és nemzet jellemévé vált igazságérzet. Ennek a kimondására szólít ez évben is a márciusi láz. Petőfit kell kövessük és el kell feledjük ezen a napon a turista-hazafit, aki ideát is odahaza is az árnyékot keresi. Aki a diktatúrának még csak nem is elvtársa, hanem csupán zsebtársa, elvtársa, vagy dicstársa, hogy aztán visszaforduljon felénk és keresse, amit még itt is, közöttünk is megkaphat. A zsebtársak, elvtársak és dicstársak ne háborítsák március idusát. 1973 márciusán, amikor a nemzetközi körülmények, az új világ politikai forgatagai, az otthoniak szenvedései sötét képet mutatnak, a bennünk élő igazságérzetben a szenvedő magyar néppel kell egyesülnünk. Ma hinnünk kell, hogy a mi népünk igazsága, amit mi magyar igazságnak mondunk, győzni fog ez ellen a diktatúra ellen is. És a magyar szabadság áldássá válik újból népünkön. Ne feledjük: a március lényege a magyar igazságérzet és az igazság márciusi lázzal való kimondása. Mindent elvettek tőlünk, de ezt nem vehetik el, bármiképpen is ügyeskedjenek. Aki pedig 1973-ban ezt a napot nem a magyar igazság lázas kimondására használja, hanem bármi másra, az a mai napon ne lépjen pulpitushoz. Önmagunkkal ezen a napon nem törődhetünk. Értsük meg Petőfi Sándor ,.Ars Poetica”-ját: „És addig? Addig nincs megnyugvás Addig folyvást küszködni kell. Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe.” És addig is, de addig is, a magyar nemzet, magyar nép és magyar ember igazságérzetével, mondjátok ki igazságunkat és követeljétek annak szabadságban való teljesedését. Addig is, mondjátok csak, mondjátok csak márciusi lázzal! Dr. Bobula Ida előadása San Franciscóban A los angelesi előadás után, február 24.-én este 7 órai kezdéssel a san Franciscoi katolikus egyetem egyik előadói termében dr. Bobula Ida szumirológus, nagysikerű előadást tartott a magyar-szumir rokonságról. Az előadáson megjelent hallgatóságot Baur István, a Magyar Ház és az Amerikai MagyarSzövetség titkára üdvözölte. Utána Persik Béla szavalt. Dr. Hites László orvos, a Magyar Ház volt elnöke, dr. Bobula Ida egyetemi tanár munkásságát méltatta és a nagyszámú közönségnek bemutatta. Dr. Bobula Ida magabiztos előadói képességével hallgatóit gondolatban visszavitte Ur város romjaihoz, a mezopotámiai fennsíkra, ahol 1850 év körül Leonard Woolle francia tudós megkezdte az évezredes homoksír tömegei alatt nyugvó cseréptáblák feltárását. E táblák nagy részét a bagdadi múzeumban őrzik. Az ékírást tartalmazó táblák megfejtését először a szemita abc alapján próbálták, eredménytelenül. Majd az asszír nyelv segítségével, miután azonos szövegű táblákat is találtak, szumir asszír nyelven. E kettős táblák akkor keletkezhettek, amikor a szumir nyelvet az asszír világban szent nyelvként tisztelték. A további kísérletezés szerint egyik német tudós a táblák szövegeinél a magyar betűkön keresztül azonossági ismeretet vélt felfedezni. Ennek akadémiai elismerése a világ előtt még nem adta meg azt a méltó keretet, melyen keresztül e megállapítás elindíthatta volna a magyarság hovatartozását. Ezt az álláspontot Oppert francia tudós is támogatta, egyedül Krammer, a philadelphiai múzeum igazgatója szólt ellent. A philadelphiai múzeumban lévő táblák magyarázatánál dr. Bobula Ida egyetemi tanár is több ízben részt vett. Végérvényesen a marosvölgyi cseréptáblák, szobrok, háztartási és harcászati felszerelések feltárása döntötte el a mezopotámiai táblák teljes azonosságát. Itt ért el dr. Bobula Ida teljes sikert, i Krámerral szemben, ki ezzel elismerte a szumirmagyar rokonság elméletét a közösségi vonások alapján. S ezzel Torma Zsófia kutatásai a marosvölgyi feltárások nyomán eredményre vezettek. E dióhéjba sűrített előadás után a hallgatóság számtalan kérdést intézet az előadóhoz, aki megnyugtató válaszaival az eddigi kételyeket eloszlatta. San Francisco és a Bay Area magyarsága az itt elhangzott tudományos előadás alapján a tények teljes felfedésével, tiszta képet kapott dr. Bobula Ida egyetemi tanár tárgyilagos előadása, minden tekintetben választ adott. Előadása kizárólag csak a magyar-szumir kapcsolatok igazolására szorítkozott. Különösen azok előtt, kik hitükben törhetetlenek, de a tudományos régészetet, mint élő, mozgó tudományt, a legnagyobb fokban elismerik, tisztelik. De vallási világukba nem engednek dilettánsoknak beleszólni. Az előadás után a Pannónia Club helységében, Bobula Ida tiszteletére, ismerkedési, közös vacsorán vettek részt a magyarok. (dr. Ágoston Ede) Petőfi Sándor és társai 1848. március 15.-én (Folytatás a hatodik oldalról.) magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élni nélküle gyalázat, veled halni pedig dicsőség!” Van-e közöttünk, van-e a hazában olyan kőszívű zsaltt akinek a lelke mélyéig ne hatnának e bibliai ihlettséggel írt s honszerelmet lehelő szavak? Várjon ki ne adna igazat a dicső most lantosának akkor, amidőn e versét olvassa: „Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mi Huszonnégy óra alatt!” Pest-Buda ünnepel Másnap a főváros a vívmányokhoz méltóan megünneplé a békés átalakulást. A házak zászlódíszt öltöttek, a lakosság s a tanulók zászlók alatt kivonultak a városháztérre, innen egy népküldöttség küldetett a helytartótanácshoz s a „kétfejű sas” és a ,,fekete sárga szín” eltávolítását követelte, egy másik küldöttség pedig arra a célra választatott meg, hogy a 12 pontot, a nemzet közhajtását Pozsonyba az országgyűléshez s Bécsbe a királyhoz felvigye.. Az egyetemi ifjúság szintén választott a tanári karból egy küldöttséget, amely az ifjúság nevében, a magyar egyetem s a jószágok felszabadítását, az egyetem szabadelvű kormányzását, a tanítás és tanulás szabadságát, a tanszékeknek pályázat útján s valláskülönbség nélkül való betöltését, a nyilvános s díj nélküli vizsgák behozatalát kérelmezze. Este fényes kivilágítás volt. Vasárnap pedig ünnepélyes „TE DELIM” tartatott az összes templomokban. Mindenki nemzeti kokárdát, s Kossuth kalapot viselt, még a gyermekek is nemzeti dalokat énekeltek utcahosszat , a rendet, a közcsendet nem háborította senki, mert a fölött maga a polgári „őrsereg” s a „nemzetőrök” őrködtek.★ A lelkesedés, az öröm beszárnyalta az egész országot s a jogegyenlőség, a szólás- és a sajtószabadság ünnepét megünnepelte az egész nemzet. „Földön, égen, szívben, gondolatban, A tavasz ragyogva tört elő, A dicső nap lángján halhatatlan Alkotásra ébredt száz erő. A magyar hazát akárki bántsa, Szabadságunk őre senn virraszt, S ha veszély jön: március varázsa Hoz megint ránk oly dicső tavaszt!” ................... . . —______, (B Gy.) . KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA (Folytatás az ötödik oldalról.) 5. A Wall Street Journal cikke végezetül a hazai élet árnyoldalait, visszásságait és azokat a szomorú jelenségeket ecseteli, melyeknek kihatásai (mint pld. a népszaporulat stagnálása) csak egy-két emberöltő múlva fognak a maguk valóságában megmutatkozni. Az amerikai újságíró összefüggést lát az ország legégetőbb belső problémája, a lakáshiány, valamint a magas válási arányszám, az Európában (sőt — mi úgy tudjuk! — az egész világon) legmagasabb öngyilkossági statisztika és a népszaporulat tragikus visszaesése közt. Megemlíti, hogy a kétmilliós Budapesten százharmincezren várnak lakásra, ugyanakkor 40.000 új lakásnál több nem épül évente. S rengetegen laknak kiöregedett, már-már összedőléssel fenyegető házakban, korszerűtlen körülmények közt. A természetes szaporulat lecsökkenése ma már aggasztja a kormányt is: ösztönzésül a családalapításra, a női dolgozók — akik az összes munkaerő 42%-át teszik ki — u. n. gyermekgondozási segélyt kapnak, arra az időre, amíg kisgyermekük mellett maradnak, maximum három évig. (Ennek összege persze, nevetségesen alacsony! A szerk.) A lakásproblémák miatt — véli az amerikai újságíró — a legtöbb család gyerek helyett inkább kocsit akar szerezni — de ehhez rögtön hozzá kell a magam részéről fűznöm: már aki teheti, mert a szegény magyar dolgozók nagy többsége erre nem is gondolhat a 2.000 forint körül mozgó havi jövedelméből, amikor a Magyarországon kapható legolcsóbb kocsi, a keletnémet Trabant (kéthengeres törpeautó) ára is potom 48.000 forint, tehát egy átlagos magyar munkás négyesztendei fizetése. Ha ugyanennyi ideig kibírja étlen-szomjan, fedél és ruha nélkül . . . Végül idézem az amerikai újságíró megjegyzését a Szent István Bazilika karácsonyi miséjéről, mely — mint írja — zsúfolva volt fiatalokkal, öregekkel, nőkkel, férfiakkal, a prédikáció pedig úgy hangzott, hogy az „egyformán elfogadható volt Krisztus és Marx részére is! ...” Ezek lennének hát egy jóhiszemű és elfogulatlan látogató megfigyelései hazánkban, a mai magyar valóság örömei, bá- 1973. március 18. Hogyan ismeri be bukását a párt? A KOMMUNISTA PÁRT diktatúrájának legreménytelenebb törekvése, amely végül is a diktatúra tökéletes bukását idézi majd elő, hogy az emberi természetet akarja szétrobbantani és új embert akar teremteni, amely ne törődjék magával, gyermekeivel, önnön tehetségével, ügyességével, terveivel, hanem mindent bízzon az államra, a diktátorra, mondjuk a pártra és változzék át szív és ambíció nélküli robottá. Ezzel szemben az ember igenis törődik önmagával, családjával, gyermekeivel, tehetségével, képességeivel és hogy az életet úgy alakíthassa, amint abban neki öröme telik. Tehát mindezért igyekszik magának minél többet és ami lényeges: annál többet szerezni, mint amennyit az állam engedélyez. És így szembe kerül a diktatúrával. És ráfogják, hogy „burzsuj”, nyárspolgár és kispolgár. Nem a közösségnek dolgozik,amelynek a munkájából a hasznot a diktatúra szedi be, amely mindennek a tulajdonosa végeredményben és amely a haszon tejfölét a Szovjetunió megrendült közgazdaságának engedi át. A Csongrád megyei Hírlapban olvastuk a következő kijelentést: ......a társadalom egésze nem tűri el szó nélkül, sőt intézkedések nélkül, hogy egyesek, egyes csoportok az őket megillető javakon felül vegyenek el a többiekéből. Aki ezt kétségbe vonja, annak figyelmébe ajánlom az utóbbi néhány hónapban megjelent szigorú intézkedéseket, amelyeket a kormány hozott, de a társadalom igazságérzete diktálta a szöveget.” (Persze, társadalom alatt a diktatúrát érti a cikkíró.) DE HOGYAN LEHET EZ — kérdi csodálkozva a száműzött. Egy negyedszázadnál több idő teltett el a pártdiktatúra alatt és még mindig „polgári” felfogásúak az emberek és nem váltak kommunistákká? Mire a Csongrád megyei Hírlap így felel — őszintén („Egyenként nem boldogulunk”): „Vegyünk egy alaptényezőt: a társadalom gondolkodásmódját, tudati viszonyait. A több mint negyedszázadnyi időben a mi népünk gondolkodásmódja, világfölfogása és műveltsége nagyot változott. A szocialista gondolkodásmód végérvényesen tért hódított, vezető szerephez jutott az egész társadalomban. De nem vált egyeduralkodóvá. Vezető szerepe mellett érvényesül és hat a burzsoá, a kispolgári szemlélet és életérzések magatartás is. Várjon a telekspekulátort, az álláshalmozót, a kevés munkával sokat keresőt, vagy a társadalom érdekeit kijátszó ember típusát a szocialista életszemlélet és emberi tartás irányítja? Ezt aligha hinné el valaki. Hát akkor ezeket a rossz társadalmi jelenségeket hogyan lehet a gazdaság irányításához kötni, amikor tudati hatásukhoz nem fér kétség. Várjon a korábbi gazdasági irányítás idején — s a lódenkabátos és micisapkás korszakban — ez a szemlélet nem volt meg? De megvolt. Még erőteljesebben, mint ma. . . ” TEHÁT - ÉS KÖSZÖNET a Csongrád megyei Hírlapnak az őszinte tudósításért — a polgári magyar életszemléletet nem sikerült kiirtani. Igaz, nem is lehet, emberi, mély indítékok alakítják. Legfeljebb az emberrel együtt lehet kiirtani. Másrészről, ha ez a polgári szemlélet megakadályozta a pártot abban, hogy a szocialista szemléletet egyeduralkodóvá tegye, amint ezt a Csongrád megyei Hírlap olyan finoman körülírta: bár a párt vezető szerephez jutott, a gondolkozásban egyáltalán nem vált egyeduralkodóvá, akkor hogyan tarthat igényt a diktatúra arra, hogy Magyarországon a társadalomban vezető szerepe legyen? CSAK ERŐSZAKKAL és fegyveres elnyomatással. És pontosan ez az, ami ellen mi, száműzöttek szakadatlanul tiltakozunk. Különösen amikor a párt tagjai beismerik, hogy a polgári életszemlélettel egy negyedévszázad alatt és szakadatlan terrorral sem bírt a párt. A Csongrádmegyei Hírlap tudósítása alapján a polgári életfelfogásnak, szidja akárhogy is a diktatúra, joga van legalább egy ellenzéki, politikai szervezetre, szócsőre, politikai pártra. Polgári pártra. Ezt igazolta a Csongrádmegyei Hírlap cikke. Váth Zoltán: 125.-ik MÁRCIUS Messze, messze, túl a tengeren egy ősi, régi kis országban koratavasz van, ibolyanyílás. Mintha éledő remény rejtőzne friss szántások földszagában és bírókra kelne a jelennel, a tavaszt tipró Kegyetlennel... Házak között, utcán, tetőn márciusi szél jár. A szívekben forró álmok lüktetnek, mert ez a friss, üde, igézetes szél titkos üzenetet susog a kertek alatt. Amint körülsuhan az éledő lombokon, a szent szabadságról beszél, melyre a Puszták Dalnoka tanította egy régi márciuson ... De a rabtartó fegyverrel jár körül ibolyanyíláskor, márciusi szélben ... És a szent szabadság várása is meghal a sötétségbe fojtott márciusi éjben ... ” (1973.) natai, fonákságai és ellentmondásai között szétnézve. Elég messzire kalandoztunk a kiindulási ponttól, az energiaválságtól, de ez az eltávolodás csak látszólagos: egészen nyilvánvaló, hogy a kérdések végső fokon tucatnyi szállal kapcsolódnak, tartoznak egymáshoz és a politikai és gazdasági problémák csak összefüggéseikben, szintézisben vizsgálhatók.