Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1977 (84. évfolyam, 1-50. szám)
1977-04-24 / 16. szám
KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA APOR GÁBOR: Egyik tatárjárástól a másikig Szellemi hagyományaink a száműzetésben A mai magyar száműzötteknek gazdag szellemi hagyományaik vannak. Szerencsére, mert ez a száműzetés az összes eddigi száműzetésekhez mérve hatalmasan gazdagabb szellemi értékekben, könyvekben, sajtóban, tanulmányokban és cikkekben. És a végén úgyis ez fog győzni. Szerenétlenségünkre, mert olyan sokáig tart keserű, számkivetett sorsunk. Azonban szellemi gazdagságunk mindkét oka, gazdagsága és hoszszú időtartama arra utasít, hogy idézzük hagyományainkat. Ezért idézzük most a szabad magyar külpolitika egyik művelőjének és nagy tehetségének, Apor Gábornak érdekes tanulmányát, amely az akkori magyar „szamizdat”-ból, gépírással sokszorosított száműzött iratból, a szabadság egyik legelső sajtótermékéből, a KATOLIKUS SZEMLÉBŐL való. Róma, 1949 november. A cikk címe ez volt: „A tatárjárás külpolitikai következményei.” • A TATÁRJÁRÁS rendesen valami borzalmas katasztrófaként él a köztudatban. Katasztrófa, melynek embertelenségét a mai nemzedéknél jobban egyik se tudja megérteni. Úgy él a köztudatban, mint egy egyszeri lezárt esemény, amelynek nem volt folytatása, földrengésszerű valami, következményeinek eltakarítása egy emberöltő munkáját vette igénybe, a hátrahagyott romok pedig sokáig zavarták a magyar nép és vezetői álmát. Végül is nem ismétlődött meg, nyomtalanul elmúlt. Ez bizony nagy tévedés. A következő századok eseményei okszerű összefüggésének a kutatása azt bizonyítja, hogy a tatárjárás, amely a világot a kínai határtól az Adriáig alaposan megrázta, oly mély nyomokat hagyott, hogy azt még a mai napon is, sőt, ma jobban mint tegnap, észlelhetjük. Különösen érdemes ezzel a jelenséggel magyar szempontból foglalkoznunk. A tatárjárás első és közvetlen külpolitikai következménye a kunok birodalmának megsemmisülése volt. A kunságnak egy csoportja Magyarországon telepedett le, és részben pótolta az elpusztult lakosságot. A másik részük pedig felszívódott a saját területén, vagy zsoldos katonák csoportjaiként szétszóródott a Közelkeleten, anynyira, hogy még az egyiptomi szultánnak is jutott belőlük egy csapatra való. Ezekből létesült a híres Mameluk-gárda. A Mameluk-gárda tárna-sza maradt az ország uralkodóinak mindaddig, amíg Napóleon a piramisok tövében meg nem semmisítette. A kunok birodalmának elpusztulásával jelenik meg a románság külpolitikai tényezőként a magyar történelemben. Hogy a románok mióta lakták a Duna alsó folyásának lapályvidékét, hogy Erdélyből jöttek-e oda vagy a Balkánról, ez külpolitikai szempontból közömbös. Tény azonban, hogy azon a területen, ahonnét három évszázadon át a besenyő és kun betörésektől szenvedett annyit Magyarország, ezentúl a havasalföldi, majd a moldovai vajdákkal lett dolgunk. Sem a kunok, sem a besenyők nem voltak kellemes szomszédok, úgy, hogy a románság megjelenése előnyös változásnak látszott, annál is inkább, mert nyugodtabb megélhetést kereső vándorlásukkal, békés pásztorok és földművesekként szivárogtak be Erdélybe, pótolva annak megtizedelt lakosságát. • EZ A KOR NEM ISMERT nemzetiségi kérdést, így a tatárjárástól előidézett változás sem bírt volna akkor jelentőséggel, ha nem ütközött volna ki a mozgásba hozott népek vallási különbözősége, hiszen a vallás volt a fő szellemi mozgató ereje a középkornak, nem utolsó sorban a nemzetközi életnek. A keresztény egység, a „res publica Christiana” a Keleten még a tatárjárás előtt meghasadt, midőn a keresztes hadak 1204-ben meghódították Konstantinápolyt és megsemmisítették a bizánci birodalmat. A keresztény történelem legbarbárabb és legszégyenteljesebb tetteinek egyike volt ez. Vészes következményei lettek. „Még a szaracénok is izgalmasok és jóságosak azokhoz képest, akik Krisztus keresztjét viselik a vállukon” — írja a görög krónikás. Az ortodox hitűek, főleg Konstantinápoly kirablásának hatása alatt, ezentúl semmi közösséget nem éreztek és nem vállaltak a nyugati kereszténységgel. Annyira, hogy későbbi korban a törökök megjelenésekor, inkább megalkusznak a mohamedán uralommal, semhogy közösséget teremtsenek a latinokkal. A fenti eseményekben ártatlan volt Magyarország, mégis éppen ő szenvedett azoktól a legjobban, saját bőrén érezvén káros hatását annak a szellemi vasfüggönynek, amely közte és a Közel-Kelet között leereszkedett, és amely a románok megjelenése által teljessé vált. — Lehet, hogy a pogány kunok megtérítése, amelyet IV. Béla békés eszközökkel és szervesen kezdett volt meg, hiú ábránd volt. Azonban a kunok eltűnésével ez is megszűnt. A következő században megjelenő törökök ellen a lelki kapcsolatot, a Balkán ortodox népeivel már nem lehetett meg- teremteni, a szellemi közösséget, sem a közös védekezést. A lengyelek is, akik a török hódoltság idején a moldovai vajda szomszédai voltak, ugyanezt tapasztalták. A vallási különbség miatt ők sem tudtak szellemi kapcsolatot teremteni, a török veszedelem ellenére sem. • MÁSODIK, TALÁN MÉG FONTOSABB következménye a tatárjárásnak, a lengyel—magyar szövetség elgáncsolása. A lengyel szövetség az Anjou királyoknak alkotása és legfőbb politikai bázisa volt. A 14. században ugyanis Csehország, a Luxemburgi-ház uralma alatt, rohamosan feltört hatalomban, gazdagságban, és Bajorországot és Ausztriát kiszorítva, még a császári koronához is hozzájutott. Ennek kiegyensúlyozására kötött Róbert Károly király szövetséget a lengyelekkel, feleségül vévén Lokietek László lengyel király leányát, Erzsébetet. Sőt fia, Lajos — a lengyel királyi ház kihaltával — 1370-ben lengyel királlyá koronáztatott. Eme két emberöltőn át tartó szövetség, úgy látszott, véglegesen biztosította Magyarország külpolitikai egyensúlyi helyzetét, mégis, Nagy Lajos halála után ez váratlanul felbomlott, és-pedig főleg a tatárjárás okozta fejlemények következtében. Az európai tatár birodalom ugyan-is, már a második generációban gyengülni kezdett, ami legelőbb a nyugati végeken volt érezhető. A politika természete olyan, hogy nem tűr „üres teret”. Mi sem természetesebb tehát, hogy jelentkeztek az örökösök. Nagy Kázmér lengyel király, Róbert Károly király sógora, aki a visegrádi kongresszuson, 1335-ben kénytelen volt I Sziléziát átengedni a cseheknek, kárpótolta magát ezért a veszteségért, kézrekerítve Halics, Lemberg, Cholm vidékét, s megszüntetve ily módon a magyar—tatár szomszédságot. A nagy konc azonban a litván fejedelemnek jutott, aki Fehér-Oroszországot, Podoliát, Volhhyniát, Ukrajnát hódította meg. Országa háromszor akkorává vált, mint a lengyel királyé, és magában foglalta Európának talán legtermékenyebb területét. Nagy Lajos tudvalevőleg fiúgyermek hátrahagyása nélkül halt meg. A lengyel rendek pedig — nem ide tartozik felsorolni az okokat — nem kívánták fenntartani a „personális uniót” Magyarországgal. Ennek következtében Anjou Mária a magyar, húga, Hedvig pedig a lengyel trón várományosa lett. A lengyel rendeken volt a sor dönteni, kit fogadnak el a hercegnő férjéül, aki majd lengyel király leend. A kérdés külpolitikai arculatát a vőlegényjelöltek szolgáltatták: Vilmos osztrák herceg és Jagelló litván fejedelem. Terjeszkedés Közép- vagy Északkelet- Európa felé? A lengyel rendek úgy határoztak, hogy a litvánokkal egyesülnek, akikkel amúgy is évtizedeken át, a német lovagrend elleni védekezésben, a Baltikum vidékén fegyverbarátságban éltek. Ebből az elgondolásból kiindulva adták feleségül Nagy Lajos leányát, Anjou Hedviget, Jagelló litván fejedelemhez, és öt lengyel királlyá választották. Ilyen módon Lengyelország területe megkétszereződött, és évszázadokra elsőrangú nagyhatalommá vált. (FOLYTATJUK) A fillmore-i cserkészpark nyári iskolája 1977. JÚLIUS 3—24. A Magyar Cserkészszövetség ezidén is megrendezi a nyári iskolát, a fillmore-i cserkészparkban, ahol a gyermekek egészséges és festői környezetben, játék és szórakozás mellett tanul- hatnak magyarul. A nyári iskola nemcsak cserkészeknek, hanem minden magyar származású gyermek részére nyitva áll és fő célja az, hogy a részvevők megszeressék és értékelni tudják magyarságukat. Képzett tanárok tanítják a magyar történelmet, irodalmat, a föld- és néprajzot. A tanulás mellett kirándulások, sportversenyek, fürdések teszik élvezetessé és élményekben gazdaggá a nyaralás három hetét. A nyári iskolára jelentkezhet minden magyar fiú és leány, 4—14 éves korig. A 15—20 év közötti korosztály részére július 9—17-ig, előkészítő tanfolyam lesz a magyar történelemből való érettségire. A heti tartásdíj 75 dollár. Jelentkezési határidő: május 15. Bízunk a magyar származású szülők felelősségérzetében, hogy nem mulasztják el ezt a lehetőséget gyermekeik magyarságtudatának erősítésére. Mielőbbi jelentkezést vár: Dr. Bolvári Pál OSP, a nyári iskola vezetője 4735 Chatsworth Ave. Pittsburgh, Pa. 15207 AZ AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET biztosítja életét. Születésének napjától 60 éves koráig válthat ki életbiztosítási kötvényeket. Életbiztosítási terveivel keresse fel az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-et. Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET a legnagyobb magyar és katolikus testvérsegítő biztosító, amelyet 1894-ben éppen azért alapítottak amerikai magyar katolikusok, hogy egymást biztosítva és segítve harcoljanak a bizonytalanság veszélyei ellen. Biztosítsa a maga és szerettei életét az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET-nél. Látogassa meg irodánkat és beszélje meg velünk biztosítási problémáit. Vagy érdeklődjék levélben. Az AMERIKAI MAGYAR KATOLIKUS EGYLET irodájának címe: 11800 Shaker Blvd., Cleveland, Ch. 44120. Telefonon is szívesen adunk tájékoztatást. Telefonszámunk: (216) 491-8550. Szabadságharc emlékünnep Syracuse-ban A Magyar Szabadságharcos Szövetség rendezte a magyar szabadságharc 129. évfordulójának emlékünnepélyét Syracuse városában, március 27-én. Az ünnepély a szabadságharc hőseire emlékező szentmisével kezdődött, amelyet fr. dr. Szelesnyi András S. J., egyetemi tanár mondott a Le Mqgne Egyetem kápolnájában. A szentmisén a helyi magyarság valláskülönbség nélkül megjelent. Az emlékünnepélyt a főiskola tanácstermében tartották, amelynek műsorát Horváth Rudolf, a helyi Szabadságharcos Szövetség főtitkára vezette. Megnyitója után bemutatta az ünnepi szó-nokot, Babnigg Istvánt, aki először Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét szavalta el művészi érzékkel. A megjelent ünnepi közönség is közreműködött a szavalatban azzal, hogy a refrént kórusban mondták: ,,A magyarok Istenéire esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Babnigg István kitünően összeállított beszéídében párhuzamot vont 1843 és 1956 szabadságharcai között. Majd kérte az összmagyarságot, s hogy na feledkezzenek el a magyar ügyről, a hazai és az erdélyi magyarság sorsáról. Kiemelte a száműzött magyar fiatalság New York-i és washingtoni példáját az erdélyi magyarság emberi jogainak követelése terén. Végezetül az előttünk álló feladatokat jelölte meg, és azok támogatását kérte a jelenlevőktől. Beszédének sikerét a közönség hosszan tartó tapsa bizonyította. A műsor következő számaként Kiss Zoltán szabadságharcos és vitéz Szendi József bajtárs 1843-as katonadalokat énekeltek, amelyek legismertebb számait a közönség velük együtt énekelte, családi hangulatban. A jól megszervezett nemzeti ünnep a Szózat síéneklésével zárult. Syracuse hazafias érzésű maroknyi magyarsága ismét méltóképpen ünnepelte Március Idusát, és megjelenésével hitet tett a magyar ügy támogatása mellett. Az ünnepély után a magyarság zöme a kávézóban gyűlt össze, ahol Horváth Rudolf bejelentette egy távirat küldését Carter elnök tanács- idójához, amelyben a szabadságharcosok tiltakoznak Vanek kongresszusi képviselőnek a Szent Korona visszaadására irányuló indítványa ellen. Megjelent a GULAG II Ára 13 dollár (32 DM). — Megrendelhető: Amerikában a Hungarian Central Committee for Books and Education címén: 16403 Southland Ave. Cleveland, Ohio 44111, vagy Nemzetőr, München 34. Postfact 70. W. Germany. Kapható továbbá a Vasárnap könyvosztályán, 1739 Mahoning Ave, Youngstown, Ohio 44509. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT 1977 április 24. ii.in Scotto : ixiam Walker sSp. * Sv Renata Megjött a Metropolitan Opera Clevelandbe Jelentik, hogy a Metropolitan Opera megérkezett Clevelandbe, és április 25-től 30-ig gazdag műsorral gyönyörködteti majd Cleveland operakedvelő közönségét. Előadásait a Public Auditóriumban tartja. Műsorán a következő művek szerepelnek: Sámson és Delila, Tosca, Varázsfuvola, Trubadúr, valamint új előadásban a Bohémélet, Le Prophete és a Lohengrin. A Metropolitan Opera ebben a tavaszi szezonban csak nyolc városba látogat el. Nyitóelőadás hétfőn, 25-én, 7.30-kor: Sámson és Delila; 26-án: Bohémélet (7.30); 27- én: Le Prophete (7.30); 28-án: Tosca (7.30); 29-én: Lohengrin (7.00); 30-án, szombaton: Varázsfuvola (délutáni előadás, 1.30); Trubadúr (8.00). A Metropolitan Opera énekesei között a legkiválóbb amerikai és vendég énekeseket találjuk. Részletes tájékoztatás kapható a (216) 771—0055 telefonszámon. Jegyek válthatók a Cleveland Convention Center pénztárában. Jegyárak: 3 dollártól 25 dollárig. Az olcsóbb jegyekből három kapható két jegy árán, és négy jegy kapható három jegy árán. Highlights of Mayor Perk's Statement urging Citizens to vote NO on "Issue One" “I am announcing my clear and unequivocal opposiion to ‘Issue One’ in the special election to be held on ruesday, April 26, and I urge every citizen of Cleveland 0 vote for a safe Cleveland and vote NO on ‘Issue One’. “This issue calls for repeal of the pay formula that Cleveland voters approved in 1968. It was a good thing or Cleveland then, it is a good thing for Cleveland now. \ NO vote will mean the voters are in favor of keeping he formula. A NO vote expresses confidence in the )rave men and women who provide the citizens of Cleveand with fire and police protection. “One thing I want to put to rest early and completely s the misinformation that is surfacing with respect to he cost and the effect this provision has on the city mdget, ranging from 1.6 per cent to 2.6 per cent of the otai general fund budget. In fact, this year it is only .66 per cent of the total budget. It does not require any tew taxes, and it does not mean a reduction in other ervices. Simply put, the cost of the charter pay raise n the 1977 budget represents approximately 1/2 penny 1 day to individual Clevelanders. “In my opinion, saying NO to the repeal of the pay ormula insures continued progress toward a safer Cleveand. a better C'p,,elf>r'd. a ClevrlapH with more rontructiVe opportunity for everyone. I intend to speak •ut against ‘Issue One’ in every talk and appearance naiw o tw^tn m;w x a April 26. I s..and with the lolice officers and the firefighters in opposing repeal if the existing voter-approved pay formula, and I urge h3 p on'e of C'eveland to ioin with me and dozens of mion, civic, political and religious leaders in voting NO in Issue One.” A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA kiadásában megjelent A TELJES NAGYHETI LITURGIA A kötetben megtalálható a nagyheti szertartások összes olvasmánya, imádsága, liturgikus szövege, a szentmise állandó részei, egyszóval minden, ami így, összefoglalva, már évtizedek óta nem jelent meg. A függelék nagyheti énekeket, valamint a szentgyónás új feloldozási formuláját tartalmazza. A 224 oldalas kiadvány ára két dollár. A kiadványból 5—20 darabot rendelőknek 20 százalék; 21— 50 darabot rendelőknek 25 százalék; 51—100 darabot rendelőknek 30 százalék; 100 darabon felül rendelőknek 40 százalék árengedményt tudunk adni! Kapható a Vasárnap könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. OCEAN TRAVEL 1071 Bathurst St., Toronto, Canada M5R 3G8 Tel.: 534-2874 & 534 1347 OLCSÓ UTAZÁSOK UTLEVÉL - VÍZUM - AUTÓBÉRLET - BIZTOSÍTÁS " FORDÍTÁS — ROKONOK KIHOZATALA IKKA — TUZEX — COMTURIST — IBUSZ GYÓGYSZER — VIRÁG KÜLDÉSE