Katolikus Szemle 27. (1913)
8. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Vay Péter: Afrika kulturája
A kérdés mindig érdekelt. Több mint két évtizede, még tanuló koromban kerestem föl először a fekete világrészt. Beutaztam a legtöbb nevezetes vidéket és pár ismerőssel egy jól fölszerelt karavánt létesítve, bejártuk a Szaharát is. Az érdekes út egyes naplótöredékei 1887. és 88. telén (a Vasárnapi Újságban) láttak napvilágot. E hajdani afrikai följegyzésekkel kezdtem irodalmi működésemet. Azóta sok minden megváltozott a berberek és beduinok országában, de nem csökkent érdeklődésem a kimeríthetlen gazdagságú föld iránt, több ízben visszatértem hoszszabb rövidebb időre az egyes ásatások színhelyére, így kerültem ismét két ki- és visszavándorlókat szállító hajójárat közben a fekete világrész északi partjaira. Innét kerestem föl a legújabb fölfedezések tájékát. Utolsó üteniétem óta nagyon sok szerencse koronázta az ásatásokat. Nem kevésbbé számos azon értékes tárgyak száma, melyeket a tenger fenekéről hoztak napvilágra. A bizertai öbölben talált arannyal berakott ezüst dísztál egymagában megérdemelte volna utam fáradtságát. Egyike a legszebb, sőt mondhatnám a legpompásabb ötvös műremekeknek, melyet Róma műhelyeiből eddig ismerünk. Felülmúlja úgy nagyszerűségben, mint kivitelben még a híres Boscorealéban talált kincset is. Nem kevésbbé magas művészeti fokot árulnak el azon bronzszobrok és edények, amelyeket csak nemrégen Medea partjain hoztak a búvárok felszínre. Ami engem e ritka tárgyaknál elsősorban érdekel, az, hogy kitűnő világot vetnek a római gyarmatélet magas műveltségű színvonalára, és hogy a legközvetlenebb tanújelei azon társadalom művészetének. E műtárgyakat látva, alkothatunk csak fogalmat, milyen volt az emberek fölfogása, érzése és ízlése. Egyegy műremeket csodálva, érthetjük csak meg a római gyarmatélet művelődésének, fejlettségének nemcsak külső, de belső viszonyait is. Mert végre is egy-egy a sivatagban fölfedezett színgazdag mozaik, a vadonban talált szobor, a tenger fenekéről évezredek után előkerült díszedények, a legintimebb megnyilatkozásai nemcsak a művész egyéni tehetségének, de az egész társadalomnak is, melynek tagja volt, egyszóval a népnek, melynek dolgozott, fölfogásáról, egész világnézetéről a legbecsesebb dokumentum.