Katolikus Szemle 42. (1928)
8. szám - Könyvismertetések és birálatok - Várdai Béla: Kozma Andor: Petőfi. Költői regény
tások ezek, melyekhez most harmadikul a Parnasszus legnagyobb magyar meghódítójának, Petőfinek költői regénye társul. A három mű, mintha szoros eszmei vonatkozásban volna egymással: az első kettő a magyarságnak létéért a sorssal vívott diadalmas birkózásait, a harmadik a magyar költői szellemnek érvényesüléséért vívott azt a legdicsőségesebb küzdelmét dalolja meg, amely Petőfiben, az ő életpályájában öltött testet. A nemzetté létei, a hon megszerzése után Petőfiben ime előttünk áll a magyar szellemnek a költészet birodalmában vívott legnagyobb diadala. Kozma Andor újból nemzetét igaz hálára kötelező művet alkotott Petőfijében. Műve nem afféle hideg, görögtüzes apotézisa a legnagyobb magyar költői géniusznak, hanem épen ellenkezőleg az ő oly emberi közelségbe hozása, ahogy azt semmiféle más írott könyvben, a prózaiakat is ideértve, nem találjuk meg. Epikájának nem eposzi színvonalat ad, sőt az alapjellegében inkább krónikaszerű. Ebbe az olcsóbb alapszövetbe azonban aranyfonalas, drágaköves igazi költészet van belehímezve, mely az alapot úgy beborítja, hogy úgyszólván eltűnik s a nagyon vizsgálódó is alig hogy rátalál itt-ott jelentéktelen nyomaira. Gyönyörűen állítja be Petőfi pályáját, mint az isteni Gondviselés művét, melynek jóvoltából számára a tenger-nyomor csodás albymiával kifejezendő anyag s így végső eredményben a kimondhatlan lelki örömök forrása lett. Ezt talán a költő székelyhídi és debreceni irtózatos szenvedéseinek megindító festésénél érezzük a legjobban. De nemcsak Petőfi egyénisége emelkedik ki plasztikusan a kötetből, hanem szépen sorban mindazok, akiknek az ő élete sorsában jelentékeny szerep jutott, így elsősorban édesanyja, a feleségek felesége, aztán Tarczy, Bocsor, Megyeri, Vörösmarty, Bem, hogy csak a legnevezetesebbeket említsük. Valóban hatalmas feladat volt egy ily változatos pályát eleven, egységes körképbe foglalni és Kozma Andor ezt a nagy feladatot mindvégig igazi megjelenítő erővel, fokozatos érdekkeltéssel oldotta meg. Külön ki kell emelnünk a Petőfi házasságát megéneklő részt. Ebben annyi lélektanilag felvilágosító, mondhatnók adatszerű van, oly mesteri megörökítése annak a nagy lelki hullámzásnak, hogy talán költői formába öntéséül tekinthetjük ama felvilágosításoknak, melyeket Kozma Andor idevonatkozólag Gyulai Páltól kaphatott valamikor, aki családi összeköttetések alapján is legpontosabb, leghitelesebb ismerője lehetett Petőfi e nagy lelki drámájának. Petőfi, Júlia, Szendrey Ignác mind valami megragadó valószínűséggel élnek ebben a részben. Szendrey Júliával kapcsolatban azonban hadd említhessük meg, hogy az ő rajongása Georges Sandért, mely oly elismerést fakasztott Petőfiben, s amelyet mintha költőnk is értékelő hozzájárulással kísérne («a nagy George Sand», a 179. lap 3-ik versszakában), tulajdonkép nem oly örvendetes, mint futó tekintetre látszik. Georges Sandról helyesen mondották, hogy ő hű tükörképe kora erkölcsi dekadenciájának, az ennek felébe való emelkedés nélkül, afféle jelenség, szóval, mint volt pl. a