Katolikus Szemle 4. (1952, Róma)
1. szám - Dr. Mihályi Gilbert: Egyház és világbéke
EGYHÁZ ÉS VILÁGBÉKE A második világháború borzalmas nyomában az élet minden területére kiterjedő és újra robbanásig feszülő válság önként adja fel a kérdést: ez az emberiség elkerülhetetlen sorsa, vagy mégis eljuthatunk a nemzetközi együttélés békés rendezéséhez? Békéhez, amely nem csupán háborútlanságot jelent, nem a kikényszerített, diktált, atombomba erejére vagy félelmére felépülő, ideig-óráig tartó modus vivendit, hanem a szívek és a lelkek harmóniáját, az igazságosság és a testvéri szeretet uralmát, a népek kölcsönös egymást megbecsülését, termékeny együttműködését, természetes és keresztény rendeltetésüknek megfelelő életlehetőség megteremtését és biztosítását. A békebiztosítás sikertelenségeinek láttán sokan elismerik már XII. Pius pápának a Summi Pontificatusban rég elhangzott megállapítását : « Mivel a szomorú tapasztalat azt mutatja, hogy csupán a külső eszközök, az emberi gondoskodások és a politikai kiutak nem nyújtanak hathatós enyhülést a bajokra, amelyek az emberiségre nehezednek, ezért ma szükségesebb az Egyház közreműködése mint valaha ». Mit tud már most segíteni az Egyház a népeknek a nemzetközi béke helyreállításában és a világ rendjének újjáépítésében? Mi az Egyház szerepe és hivatása az emberiség nagy családjában ? Lélekmentés — Békeszolgálat A társadalom élő szervezet. Az egyén magatartása kihat a szociális test egészére. Az egyén bensőjében kezdődik a világ romlása, de ott érlelődik meg javulása, újjászületése is. Lelkületét magával viszi a választási harcokba épúgy mint a gyárba, katedrára, parlamentbe,, vagy a nemzetközi tárgyalásokra. Következőleg az egyén felfogásától, világnézetétől függ az állami és a nemzetközi életberendezkedés. Az isteni világrendnek megfelelő, s így az emberhez egyedül méltó és őt valóban boldogító földi életet pedig csak olyan emberek tudnak felépíteni, akik meggyőződéses hitüket életalakító és történelemformáló erőként beleviszik a közösség ügyeibe és a társadalmi élet minden fórumára. Mivel pedig jelenünk tragédiája épen az embernek Léte gyökerétől és Értelmétől valóelszakadásból ered, mindazoknak, akiknek szívén fekszik a népek békéje, nem felületi kezeléshez, hanem a gyökérbaj orvoslásához kell fogniok , a megtagadott isteni világrendhez való visszatérésen dolgozni. Mert az emberi együttélés minden területén a Teremtőtől szándékolt rend megvalósítása a béke alapja és biztosítéka, hangsúlyozza ismételten XII. Pius pápa 1951 karácsonyi rádióbeszédében. Ennek a keresztény életrendnek felépítése pedig az ember nevelésével munkálható. Hiszen « a válság megoldása nem származhatik fegyverektől, — hirdeti a Summi Pontificatus — az erőknek és erényeknek, amelyek a föld szinét megújítják,, a lélek mélyéből kell származniok ». Vagyis a közösség megújítását az egyén reformján kell elkezdeni. Csak az erkölcseiben újjászületett és megnemesült ember képes időt álló békét teremteni. Viszont az ember nevelését pusztán földi nevelő nem tudja elégségesen elvégezni. Ide a lelkek hivatott nevelője, az Egyház közreműködése elengedhetetlenül szükséges. Az Egyház Egyház ki ! Elég itt XII. Pius és Roosevelt bizalmas levelezésére hivatkoznunk, amely Myron C. Taylor előszavával és jegyzetével 1947 közepén jelent meg New Yorkban, Melocco János fordításában pedig magyarul. Az elnök levelei bizonyítják, hogy episkopális protestáns létére mennyire tudatában volt, hogy az emberi problémák mélyén a legfontosabb szerep az erkölcsi és a szellemi erőknek jut, amelyet az képvisel töretlenül. Ezért is teremti meg személyes képviselője révén a Vatikánnal az összeköttetést 1939 karácsonyán. Bár a történelem diagnosztái politikai, gazdasági és szociális okokban keresik az emberi együttélés válságának magyarázatát, a gyökérbaj mégis az isteni világrend elvetése, ahogy XII. Pius trónralépő körlevelében megállapította, vagy ahogyan Salazar Oliveira, a portugál kormányfő 1939. okt. 9-én mondotta a nemzetgyűlés rendkívüli ülésén: « Európa nagy válsága az, hogy nem tudja határai között megőrizni a békét. Ennek a bajnak oka pedig nem népességének sűrűségében, földjének vagy ásványi kincseinek merülésében, a szűkösségben rejlik, hanem a szellem betegségében ... Az európai válság a szellem válsága Katolikus Szemle, Bpest, 1939. december, 670-671 old.