Katolikus Szemle 7. (1955, Róma)

3. szám - A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL ÖTSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁRA - Markó Árpád: Hunyadi János török harcai

HUNYADI JÁNOS TÖRÖK HARCAI Magyarország hadászati és földrajzi helyze­ténél fogva attól az időtől kezdve, amikor Tö­rökország Magyarországgal határos lett, év­századokon keresztül kénytelen volt Kelet és Nyugat ellen sokszor egy időben hadat visel­ni. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar hadügy nem feléledhetett olyan egyenes és csakis egyirányú szervezést, felszerelést és harcmodort biztosító módon, mint Európa nyugati államai. A magyar hadsereget állan­dóan kétféleképen kellett felfegyverezni és az­zal más harceljárás szerint hadakozni Keleten, mint Nyugaton. A magyar hadművészet és hadi mesterség Zsigmond halála után ebbe a nehéz helyzetbe került, amelyből a kivezető utat egy olyan nagyméretű hadvezéri egyé­niség találta meg, mint Hunyadi János. Zsigmond király halála után a Rendek ve­jét, Albert osztrák herceget választották ma­gyar királlyá. Két év múlva 1439-ben bekö­vetkezett halála után az ország újból pártü­tések, belső torzsalkodások színhelye lett. Fe­lesége a magyar trónt négy hónappal férje halála után született László fiának akarta biz­tosítani. Az ország azonban e válságos időkben ami­kor a török veszély mindég fenyegetőbbé vált, Ulászló lengyel királyt választotta, hogy a török ellen Lengyelország támogatását is megnyerje. A két ellenkirály pártja között fegyveres összetűzésre került a sor. A Báta­szék vidékén bekövetkezett harcban Hunyadi János Szörényi bán az Ulászló ellen hadrakelt sereget leverte s ezzel magára vonta Ulászló király figyelmét. A király Hunyadit Temesvár grófjává, Erdély vajdájává nevezte ki s rá­bízta Dél-Magyarország védelmét. Magyarország legválságosabb korszakában ily módon jutott az arra legméltóbb ember és hadvezér 48 éves korában az ország egyik legelső méltóságába. Hunyadi hadserege és harcmodorn Az a hadsereg, amellyel Hunyadi János a török elleni háborúit megkezdte, az a haderő volt, amelyet ő mint szörényi bán, erdélyi vaj­da, majd főkapitány saját bandériumaiból és nagykiterjedésű birto­kaina­k jövedelmeiből fel tudott állítani. Ezeket kiegészítette zsoldos csapatokkal s e hadsereghez csatlakoztak idő­ről-időre az ország távolabbi részeiből küldött bandériumok, nemesi zászlóaljak, idegen se­gédcsapatok és Nándorfehérvár ostrománál keresztes hadak is. Mindezeknek a csapatok­nak szervezete, felszerelése, öltözete, lényegé­ben azonos volt az előbbi évtizedek lovagi hadsere­geivel. A legfontosabb fegyvernem Hunyadi János harcaiban is még a nehéz pán­célos lovasság volt, de e nehéz és a könnyű, tehát portyázásokra, felderítéseikre használt lovasság között, az ő harcaiban jelentős szerep jutott a zárt rendben harcoló közép-nehéz fegyverzetű lovasságnak. Hunyadi a gyalogságot biztonsági, erődítési szolgálatokra használta fel és a tüzérség védel­mére. Hunyadi, bár a tüzérség jelentőségét fel­ismerte, a könnyebb fajtájú mozsarakat, ágyúkat kedvelte, mert ezek könnyebben tud­ták követni a támadó hadjárataira induló sereget. A magyar hadvezéri tehetségnek valóban ösztönös megnyilvánulását kell Hunyadi Já­nosban tisztelnünk. Rendes hadsereg megte­remtésére az országnak pénze nem volt. Hu­nyadinak meg kellett tehát elégedni szerény eszközökkel. Hogy ez mennyire sikerült neki, az bizonyítja, hogy túlerővel szemben helyét mindenkor meg tudta állani. Nehézfegyver­zetű lovastömegeit könnyűszerrel tudta moz­gatni hegyeken, vizeken át, seregével messze ellenséges területre behatolt. A husziitá­k har­caiból megismerte a szekérvárak használha­tóságát a tömör gyalogsági ércfal ellen. A szárnyakra helyezte könnyű lovasságát, a harcvonal közepére pedig elsősorban szekér­gyalogságát és mögéje a nehéz lovasságot. Mihelyt azután a gyalogságnak sikerült éket verni a török tömegében, a­kkor vetette harcba mindent legázoló páncélos lovasságát. Hu­nyadi János hadseregében nevezetes szerep­hez jutott a dunai hajóhad is. Ez természtes is, hiszen hadműveleteinek kiinduló vonala és alapja legtöbbször a Duna vidéke volt. A du­nai hajóhadat azonban nem csupán szállító­eszköznek tekintette, hanem például Nándor­fehérvár 1456. évi ostrománál mint harcászati tényezőt is számításba vette. Haditervében mindig az ellenség legalább egyik szárnyának vagy mindkettőnek átkarolására törekedett. Ösztönösen ismerte fel a pillanatnyi helyzetet

Next