Katolikus Szemle 7. (1955, Róma)
3. szám - A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL ÖTSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁRA - Markó Árpád: Hunyadi János török harcai
HUNYADI JÁNOS TÖRÖK HARCAI Magyarország hadászati és földrajzi helyzeténél fogva attól az időtől kezdve, amikor Törökország Magyarországgal határos lett, évszázadokon keresztül kénytelen volt Kelet és Nyugat ellen sokszor egy időben hadat viselni. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar hadügy nem feléledhetett olyan egyenes és csakis egyirányú szervezést, felszerelést és harcmodort biztosító módon, mint Európa nyugati államai. A magyar hadsereget állandóan kétféleképen kellett felfegyverezni és azzal más harceljárás szerint hadakozni Keleten, mint Nyugaton. A magyar hadművészet és hadi mesterség Zsigmond halála után ebbe a nehéz helyzetbe került, amelyből a kivezető utat egy olyan nagyméretű hadvezéri egyéniség találta meg, mint Hunyadi János. Zsigmond király halála után a Rendek vejét, Albert osztrák herceget választották magyar királlyá. Két év múlva 1439-ben bekövetkezett halála után az ország újból pártütések, belső torzsalkodások színhelye lett. Felesége a magyar trónt négy hónappal férje halála után született László fiának akarta biztosítani. Az ország azonban e válságos időkben amikor a török veszély mindég fenyegetőbbé vált, Ulászló lengyel királyt választotta, hogy a török ellen Lengyelország támogatását is megnyerje. A két ellenkirály pártja között fegyveres összetűzésre került a sor. A Bátaszék vidékén bekövetkezett harcban Hunyadi János Szörényi bán az Ulászló ellen hadrakelt sereget leverte s ezzel magára vonta Ulászló király figyelmét. A király Hunyadit Temesvár grófjává, Erdély vajdájává nevezte ki s rábízta Dél-Magyarország védelmét. Magyarország legválságosabb korszakában ily módon jutott az arra legméltóbb ember és hadvezér 48 éves korában az ország egyik legelső méltóságába. Hunyadi hadserege és harcmodorn Az a hadsereg, amellyel Hunyadi János a török elleni háborúit megkezdte, az a haderő volt, amelyet ő mint szörényi bán, erdélyi vajda, majd főkapitány saját bandériumaiból és nagykiterjedésű birtokainak jövedelmeiből fel tudott állítani. Ezeket kiegészítette zsoldos csapatokkal s e hadsereghez csatlakoztak időről-időre az ország távolabbi részeiből küldött bandériumok, nemesi zászlóaljak, idegen segédcsapatok és Nándorfehérvár ostrománál keresztes hadak is. Mindezeknek a csapatoknak szervezete, felszerelése, öltözete, lényegében azonos volt az előbbi évtizedek lovagi hadseregeivel. A legfontosabb fegyvernem Hunyadi János harcaiban is még a nehéz páncélos lovasság volt, de e nehéz és a könnyű, tehát portyázásokra, felderítéseikre használt lovasság között, az ő harcaiban jelentős szerep jutott a zárt rendben harcoló közép-nehéz fegyverzetű lovasságnak. Hunyadi a gyalogságot biztonsági, erődítési szolgálatokra használta fel és a tüzérség védelmére. Hunyadi, bár a tüzérség jelentőségét felismerte, a könnyebb fajtájú mozsarakat, ágyúkat kedvelte, mert ezek könnyebben tudták követni a támadó hadjárataira induló sereget. A magyar hadvezéri tehetségnek valóban ösztönös megnyilvánulását kell Hunyadi Jánosban tisztelnünk. Rendes hadsereg megteremtésére az országnak pénze nem volt. Hunyadinak meg kellett tehát elégedni szerény eszközökkel. Hogy ez mennyire sikerült neki, az bizonyítja, hogy túlerővel szemben helyét mindenkor meg tudta állani. Nehézfegyverzetű lovastömegeit könnyűszerrel tudta mozgatni hegyeken, vizeken át, seregével messze ellenséges területre behatolt. A husziiták harcaiból megismerte a szekérvárak használhatóságát a tömör gyalogsági ércfal ellen. A szárnyakra helyezte könnyű lovasságát, a harcvonal közepére pedig elsősorban szekérgyalogságát és mögéje a nehéz lovasságot. Mihelyt azután a gyalogságnak sikerült éket verni a török tömegében, akkor vetette harcba mindent legázoló páncélos lovasságát. Hunyadi János hadseregében nevezetes szerephez jutott a dunai hajóhad is. Ez természtes is, hiszen hadműveleteinek kiinduló vonala és alapja legtöbbször a Duna vidéke volt. A dunai hajóhadat azonban nem csupán szállítóeszköznek tekintette, hanem például Nándorfehérvár 1456. évi ostrománál mint harcászati tényezőt is számításba vette. Haditervében mindig az ellenség legalább egyik szárnyának vagy mindkettőnek átkarolására törekedett. Ösztönösen ismerte fel a pillanatnyi helyzetet