Kecskemét és Vidéke, 1921. január-június (2. évfolyam, 1-145. szám)

1921-04-09 / 79. szám

Kecafcemét, »S2S április 9. Szombat II. évfolyam,79. Szám Kecskemét íjk­iírT St.ÖFEZETÉSI ÁRAK. » Iz évre 460 K. KagyecEévr­« K­HO II. félévre 240 K. Egy hóra 40 K. 'feWom »Sa. Egye» ezám 2 K. Szerfefe­ sztesért ideiglenesen felelős: Br. Hegedűs Ferenc »«««szteség és kiadóhivatal « : : 1»OS . : Kacakanté*, 123.« Arany János»u. 6. »*. Általános KERESZTÉNY IRAN?U. a rótm.Kath.bérház átjáró udvarában. FÖCIVETLEN POLITIKAI NAPILAP. Mtoristettoteeft fetaefth a kiadóhivatal. mttKöymtHHZttamm ————— i ■ immimammmmsmmmmm i vw wwirrnrrtTrsByvfth'if' Mély megdöbbenést váltott ki a magyar nép lelkéből az a farizeuskodó viselkedés, ahogy az an­tant elbírálta IV. Károly magyarországi útját. Azok, akik vállalták a király húsvéti kalandos útjával kapcsolatos esetleges események következményeit, mint a nemzetgyűlésen elejtett sza­vakból kivehető, Franciaország garan­ciája mellett cselekedtek. Remélték, hogy a habsburgi dinasztia restaurá­lását jóhiszeműleg tudomásul veszi a francia kormány, — mert erre biztató ígéreteket is kaptak — és a többi szövetségesek csatlakozva hozzá, semmi akadályt sem fognak gördíteni a ma­gyar királyság megerősödése elé. De az nem következett be. Ha­nem ellenkezőleg, a francia misszió volt az, amelyik legelőször és legeré­lyesebben tiltakozott bármiféle restau­­rációs kísérlet ellen, avval indokolva beavatkozását, hogy a trianoni béke ellen vét a nemzet, ha eltűri a Habs­burg ház uralkodását. Most nem azt akarjuk bírálat tár­gyává tenni, hogy ki volt a bűnös és mennyiben vétkeztek a nemzet jóhi­szeműsége ellen, hanem csak arra akarunk rámutatni, hogy rossz utakon halad az a minden következetesség nélküli néhány tőlünk és felfogásunk­tól idegen úriember, akiknek összes­ségét a magyar diplomáciai kar dagá­­­­lyos címével tisztelnek. A magyar érdek nem változott a­­ vesztett háború után, sőt még jobban létkérdés lett ennek hangoztatása, mert bekapcsolódott egy új és örökké ak­tuális diplomáciai problémának körébe, az elvesztett területek bármi után való visszaszerzésének keresztülvitelébe. Ide­ges, kapkodó, következettlenség lenne erőszakosan ketté szakítani a régi, de még mindig ki nem próbált német barátságot egy pillanatnyilag szebb haszonnal kecsegtető antant rabszol­gaságért. Mert mi, a porig lealázottak nem számíthatunk antant jóakaratra, bármennyire is igyekszünk az ő tet­szésükre, érdekeink ellen és gyönge­­ségü­nk rovására irányítani nemzeti életünket, jóakaratra, segítségre nem számíthatunk és ne is számítsunk. Ez a legutóbbi frappáns eset végre lerántja a leplet az antant ba­rátság rosszul összetákolt élettelen szobráról. Önkénytelenül megkérdez­zük a szobrászt, aki ezt a művet kon­tár kezekkel alkotta, miért halad a rom­boló iskola nyomdokain és miért nem követi a megfontolt régi mestereket, akik ilyent sose alkottak. El az antanttól, el a kalandos politikától! Városunk álkultúrájáról. Kultúra anny­it jelent a filozófusok sze­rint mint meghódítani a természet zabolátlan erőit és a sötétségből feltörtető emberiség­nek olyan állapotot teremteni, hogy a földi létünk legboldogabb és legkellemesebb le­gyen. Tényleg ez a legjózanabb életrend és a sokat szenvedő emberiség minden törek­vésének ide kell irányulni, hogy megszerez­hesse magának a haladás legszükségesebb feltételeit. Az ész, vagy az érzés minden egyébb produktuma, amely ezzel ellentétes, vagy nem erre törekszik, álkultúrát jelent. Az alföldi városok s köztük Kecskemét, a legtökéletesebb példái az álkultúrának. Nézzük a várost. Középütt hatalmas kifent házak, olyik két emeletre is fel­merészkedik, gyönyörű banképületek, nagyszerű iskolák, színház, nagyszerű szobrok, melyek majdnem olyan rosszak, mint a budapestiek és így tovább. Kívülről ezalatt hatalmas porfelhőben úszkáló babilus hadsereg özönlik be erre alkalmas sikátorokon, büszkén megszállja a várost és ráfekszik az amúgy is elkopott tü­dőkre, az emberek káromkodnak egyet, aztán megírják a statisztikába, hogy a polgárság 30 százaléka tüdőbajos. Hát ez nagy baj, építtetnek tehát egy házat egy-két fával az udvaron abból a célzatból, hogy majd jó le­­vegőt lehet szívni és esetleg orvosolni is lehet a nagyon rossz húsban levő betegeket, igaz, hogy egy kicsit már késő, de hát a karmra, az kultúra­. Egy kultur­város erdőővvel veszi ma­gát körül s igy kirekeszti a port. De ha már porunk van, legalább lenne egy nagy fürdőnk is, ah­ol megtisztulhatnánk­­ a portól. Ez sz óhajunk azonban nem tel­jesül, mert azon napokon vagy nincsen fürdő, s vagy ha van, nem jutunk be, ha pedig be is jutunk és megfürdünk, akkor még piszkosab­ban megyünk el, mint jöttünk. Nézd meg egy város fürdőjét és meg­mondod, milyen a város. Hát én ajánlom hogy ne nézd meg Kecskemét város fürdőjét. Azonban vannak időszakok, mikor nincs por Kecskeméten. Ilyenkor természe­tesen az eső esik és por helyett a pacso­­lában lubickolunk. Mikor aztán az esőzések elállnak, akkor a sok sarat és szennyet kis kupacokba gyűjtik és kinthagyják a napon aszalodni. A gyerekek a dán iskolából kijö­­vet eljátszanak rajta főzőcskét meg angyal­kát, míg nagy sajnálatukra a szél meg a kocsik széjjel nem hordják a városban. A kultur város csatornákat épit s mi­után pora nincs tehát sara se, a vizet pe­dig csatornákon elvezeti. De ha nincs is a városnak csatorna és vízvezeték hálózata van viszont egy igen fontos kulturtényezője, művésztelepe. Itt so­káig Budapestről elcsábított művészek éltek, azután lassan kint megszökdöstek, mire a polgármester új művészek fogásán törte a fejét. Ezek az ártatlan emberek aztán odáig vitték, hogy képkiállítást rendeztek a hely­beli rajztanárokkal, hogy­ új szellemi és mű­vészeti munkájukhoz anyagi erőt szerez­hessenek. Az emberek aztán elmentek megtekin­teni a képeket, egyiknek ez tetszett, másik­nak az tetszett s aztán elmentek haza. Kü­lönös bohém fajzat ez a piktor, — mondo­gatták egymásnak még egy darabig s aztán befejeződött a tárlat. Egy-két ember ugyan képverésre csüggesztette reménytelen fejét, de csak azon képzelt társadalmi kényszer hatása alatt, hogy ismeri a festőművész apját, vagy anyját, vagy épen őt magát személyesen. Ez a művésztelep sok pénzbe került a városnak, de Kada Elek polgármester úr kultur ember lévén, belátta, hogy kerül amibe kerül, de arra szükség van. Hej! polgármes­ter uram, az egészség és egészséges élet pedig nagyobb himnusz az emberi tökéle­tességről, mint minden művészet és minden irodalom. Istenem, Istenem de m­ost már kinek lehet ezt a töméntelen ferdeséget és álkul­túrát elpanaszolni. Azelőtt a városatyáknak panaszoltuk az ilyesmit, de most már ők is tudják ezt, most már nekik se lehet panasz­kodni. Már ők is tudják, hogy álkultúránk van és csúnyán vissza vagyunk kom­promitálva Ázsiába. Ezért és hasonlókért tartanak ben­nünket barbároknak, de mi ezt nem tudjuk, mint ahogy az eszkimó nem érzi a halzsir­­bózt, mert vele van egész életében. (zé) megszüli a forgalomkorlátozás. Júniustól kezdve rendesen mennek a vonaton,­­ gyorsvonatok is lesznek. A háború és a forradalmak szülte zavaros állapotok egyik legpontosabb és világszerte elismerést kivívott üzemünket a Máv.-ot igen érzékenyen érintette. Az össze­torlódó események erősen lezsillesztették ezt az intézményt is. Mégis vasutunk reorga­nizálása a nagy bajok ellenére is­­szépen folyik. Az eddig igen érezhető szénhiány örvendetes javulást mutat. Az államvasutnak sikerült nagy mennyiségű poroszszenet be­szerezni és így a vasútvonalakon a régi rend örvendetesen be fog állni. A kereske­delmi minisztériumban tartott­ankéten az igazgatóság javaslatára tervbe vették, hogy június 1-től kezdve az összes korlátozásokat megszüntetik és a fővonalakon a gyorsvo­natokat a forgalomba helyezik. Ezzel a szombat—vasárnapi korlátozás is megszűnik és remélhető, hogy rövidesen ismét háború előtti hírnevére fog jutni a magyar vasút­­forgalom. Veszélyben a termés. He ess nem lesz, komoly kár várható. Az egész országban nagy a szárazság. A gazda szívszorongva várja az esőt, mely igazán megmentője lenne a szépen induló tavaszi és őszi vetéseknek, de hiába. Az idő­járás, dacára, hogy már áprilisban vagyunk nem olyan szeszélyes mint hajdan, mikor egyik percben esett, másikban sütött a nap, és mintha ez is büntetni akarna nagyon meg­szenvedett bűneinkért. Az ország minden tájáról panasz hangzik és igazán komoly veszedelemben van egyetlen mentsvárunk, az életet adó termés. Egyes helyeken voltak ugyan kisebb esők, de ezek a nagy szárazság mellett na­gyon kevésnek bizonyultak. A Dunántúlról fagyot is jelentettek. Kétségbeesni azonban nem kell, mert komoly kár nem volt és bíz­zunk Istenben, hogy az áldást hozó eső mi­előbb megérkezik. A tavaszi munkálatok már mindenütt folynak. A gazdák jövendölése szerint ha idejekorán eső érkezik, gyönyörű termésre van kilátás.

Next