Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1873
A föld nagy szárazulatainak összehasonlítása. (Földrajzi értekezés.) Müller Miksa nyelvészeti felolvasásainak elsejében azt mondja, hogy minden természettudománynak három fejlődési I. fokon kell keresztül mennie: az első fokot tapasztalatinak, is a másodikat osztályzónak, a harmadikat végre elméletinek nevezi. Minden természettudomány szerinte a fejlődés első fokán csak adatokat gyűjt, a másodikon pedig a gyűjtött adatokat összehasonlítja és osztályozza. „Sok tudomány, úgymond, mikor ezen az osztályzó fokon halad át, az „összehasonlító“ nevet veszi föl.“ —Ha a földrajzot, mit kétségtelenül tennünk szabad, a természettudományok közé számítjuk és mai állásában megvizsgáljuk, azon meggyőződésre fogunk jutni, hogy a földrajz, mely Strabotól Humboldt és Ritter Károlyig puszta adathalmaz volt, e két nagy szellem által az összehasonlítás fokára emeltetett. A külföldön e téren megjelenő munkák nagy része az „öszszehasonlító“ jelzőjével bővült címet viseli homlokán, sőt még az ezen címet nélkülözők sem tagadhatják meg egészen a földrajzi tudománynak ezen összehasonlító jellegét, mivel ha tárgyukat kellőleg megvilágítani kívánják, az összehasonlítás módszeréhez kell folyamodniuk. A nyelvész a különböző nyelvekben előforduló töket és azok viszonyítását vizsgálja, hogy a nyelveket osztályozhassa és csoportosíthassa; a növény- és állatbúvár egymás mellé állítja az egyedeket, hogy belőlök osztályokat alakíthasson; a boncoló a különböző állati testekben előforduló szerveket kutatja, hogy az összetartozókat egy osztály alá foglalja, egymáshoz fűzze és így lassan a létezők fokozatos láncolatát kifejtse; a földrajzár végre a földet, közös hazánkat, „eme élő, fejlődő és tökéletesedő szervezetet“ teszi kutatásainak tárgyává, hogy annak egyes szárazulatait egymás mellé állítsa és egymással összehasonlítsa, hogy ezen után a hasonlatokat és ellentéteket kifürkészsze és kinyomozza azon okokat, melyek az egyes szárazulatok ruházatának, a növényzetnek, az ebben lakó állatországnak és földünk lelkének , az öntudatosan fejlődő embernek jelen elterjedését és állapotát létesítők. E soroknak nem lehet feladata az említett célt elérni, hanem mindössze csak az e cél felé tartó kutatások eredményét dióhéjban reproducálni. Opposita juxta se posita magis elucescunt. Hogy ezt eszközölhessük, egymás mellé állítjuk mindenek előtt a két félgömbön elterülő nagy szárazulatokat, és azután pedig a kevésbbé ismert és csekélyebb fontosságú Austrália melleztével egybe hasonlítjuk az egyes földrészeket , éspedig azoknak alakját, domborzatát, vízrajzi viszonyait, éghajlatát, növényzetét, állatvilágát és emberi lakosait. I. A Ferro szigetén áthaladó első délie által két felé osztott félgömb keleti felén az ó-, nyugati felén pedig az újvilág terül el. Mindkét szárazulatnak nagyobb tömegei az északi sark köré csoportosulnak, míg az ezeknél kisebb részek az egyenlítőn túl a déli félgömbre is terjednek. Mindkét szárazulaton ugyanazon jelenség mutatkozik, hogy t. i. az északi nagyobb szárazon fekvő területek sokkal szerencsésebb tagosultsággal bírnak, mint a déli félgömbre nyúlók, sőt abban is egyeznek, hogy míg az északi sark felé széles oldalukat nyújtják (Európa, Ázsia és Észak- Amerika), addig délfelé többé kevésbbé hegyes csúcsokban végződnek (Dél-Amerika, Afrika, Elő- és Utóindia). Eme hasonlóságaiknál azonban sokkal nagyobbak az ellentétek, melyekben egymással állanak. Az óvilág ugyanis északnyugat felé domborodik félkör alakjában, mely félkörnek középpontja a k. h. 120°-ra, az egyenlítőre (Sumatra szigetére) esik, kezdőpontjául pedig az Anadyr torkolatát tekinthetjük, honnan az ír Szibéria északi partján, Kólán, Skandinávián, Ó-Britannián, a Bretagneon és a pyrenai félszigetnek északnyugati csúcsán át a Verdefokig vonul. Az újvilág ellenben északkelet felé domborodik oly félkör alakjában, melynek középpontja a ny. h. 120°-ra, az egyenlítőre (a csendes óceánban) esik, íve pedig a Barrow csúcsánál veszi kezdetét, elmetszi Boothia és Melville félszigeteit, elhalad a Labrador és Új-Fundland északi partjain, míg végre Dél-Amerikában a S. Roque foknál végződik. A két szárazulat tehát egymás felé domborodik, Európa és Észak - Amerika mintegy egymás szemébe néznek. Amerika két felfedöztetése) ezért nem a tagolatlan Afrikából indult ki, ) Amerikát a normannok már a X. század végén ismerték. Columbus K. pedig 1492-iki oct. 12-én másodszor fedezte föl.