Kecskemét, 1874. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
II. évfolyam. Kecskemét, 1874. November 8. 45. szám. ■ SS* M mh?deren ? m ? Előfizetési díj: ^ Vasárnap. 1 Egész évre • 5 frt “ kr-Szerkesztd lakása: fT ^ fi O fW EJ MV fj Ri ’ jj ’ • Ifi fi I. ; ' Kiadó : , n v.-; -i « 1 u nuvejk tér egyszer Szűcs Ferenc, igtatva 17, kétszer: 13, fss- Politikai és társalmi hetilap. hu"~8‘" y alatt, a törvényszék épny. J 5 lete átellenében. twársíT" Bélyegdij: 30 kr. Jj \^-—----------^ Az ellenzék legelső kortese. Az 1874 —75-ki országgyűlés harmadik, utolsó ülésszaka, a múlt Október hó 24-dik napján megnyittatott s a pénzügyér sietett a jövő 1875-ik évre szóló költségvetést mindjárt eleinte, már 28-kan beterjeszteni. Ezen kett óta, ha nem sok is, mindenesetre lefolyt annyi idő, hogy most már a meglepetés nyomasztó hatása alatt szólás gyanúja nem fenyegethet. A pillanatnyi hatás ereje elpárologhatott már s a tiszta, mindent megfontoló, minden körülményt latba vető ész szavival szólhatunk. A 28-iki pénzügyéri előterjesztményről már nyilatkozott a fővárosi és vidéki sajtó is egyiránt s bár tagadhatatlan, hogy mindenik nyilatkozatra reá vetette árnyát a politikai árnyalat, mindeniken, mint vörös fonál húzódik végig a politikai álláspont, mégis lehetetlen egy átalános , közös vonást nem fedeznünk fel, mely nem egyéb, mint az előterjesztéssel való meg nem elégedés. Bármit állítsanak is a „Pesti Napló“ vagy a „Magyar politika“ stb. szavai, a sorok közül ez elégedetlenséget ki lehet olvasni. Elégedetlenek a bal és jobboldali lapok egyiránt, csak az elégületlenség forrása, kiindulási pontja más. Azt mindenik párt érzi, hogy ez előterjesztés szomorú időszak előfutárja lehet. Az állam összes kiadása, a 222.816,918 forint bevétel mellett 250.307.896 forintra rúgván — a bevétel tétele a kiadás összegével nem tart lépést. Tehát hiány mutatkozik 27 és fél millió. És ugyan mi által véli ezt Ghycy fedezhetni ? Talán új pénzforrások megnyitása, talán az ország jószágainak az eddiginél jelentékenyen bővebb gyümölcsöztetése által ? Korán sem. Gondoskodik az adó kérlelhetetlen behajtásáról; adót emel, új adót vet, és a felvett kölcsönt a még ezen felül is maradt hézag bedugására használja. Az adófizetés hazafias kötelessége lévén minden polgárnak, az adó gyors, pontos behajtása ellen, rendes körülmények között helyes kifogást nem lehet tenni. Úgy helyes , úgy igazságos , hogy adóját mindenki befizesse. Azonban helyzet és helyzet közt különbséget kell tenni. Az adót behajtani ott, ahol, ha az adó megkerül, az adózó vesz el — nem helyes cselekedet. Pedig már ilyen eset is fordult elő. Tudunk példát idézni Komárom megyéből, ahol az elmúlt télen — midőn a falusi napszámos kereslete szünetel — egy ily életmódú, több gyermekű özvegy apától adó fejében elvitték egyetlen zsák lisztjét, a kéményből levették felaggatott néhány darab füstölt húsát s ennek következtében a családfői gondok stílya alatt összeroskadott, fölakasztó magát. És ilyen példa lehet több is. Az ilyeneken az adó kérlelhetetlen behajtása , sőt ezen felül még nagyobb adóval terhelése nem helyes. Főleg nem helyes emelni az adót akkor , a midőn az ipar és kereskedelem már eddig is megbénult, épen az adó következtében is; emelni akkor, a midőn a polgárokat semmiféle, sem anyagi sem politikai kedvezőbb kilátás még a távol jövőben sem kecsegteti; a midőn még ezt sem lehet, a zaklatott ember megnyugtatására mondani: „csak tűrj és dolgozzál, majd a jövő években kevesebb terhed lesz“, mert hiszen annak az éhes, falánk kétfejű sasnak kielégítésére minden munkánk s fáradságunk gyümölcse is kevés, csekély és a szegény adózónak még csak azon vigasztalása sincs, hogy ha már fárad, izzad, hogy adóját előteremtse, legalább édessé tenné fáradozását ezen gondolat: „Hazám független, szabad ország, élvezem a szabad ország polgárát megillető jogokat, a polgári házasság s egyéb szabadelvű intézmények áldásait.“ Ezek azonban mind csak jámbor óhajtások tárgyai! Az új adónemeket ami illeti, itt már Ghycyt szerencsés gondolat vezérelte. Az u. n. fényűzési adó behozatalát, mely a tőkepénzes, nagybirtokú és a kisebb birtokosok s készpénzfizetésből élők adózása közt az arányt igazságosabbá teszi — üdvözöljük. Ez jól várva várt intézkedés, de ebből oly csekély bevételt mer a miniszter kilátásba helyezni, hogy ezzel a baj kisebb lesz, de elmúlni nem fog. Mit mondjunk tehát Ghycy előterjesztményéről ? Az ellenzéki lapok közül többen s főleg a középpárti „Reform“ Ghycy ellen fordulnak s szemére lobbantják, hogy „ő sem ér többet a Deákné vásznánál.“ A mi következtetésünk másként üt ki. Igaz, hogy a bevételben több oly összeg van számításba véve, melynek befolyása bizonytalan, sőt a mely, a legnagyobb valószínűség szerint, nem fog befolyni a pénztárba; hogy a reménynek, a valószínűségnek, az isteni gondviselésnek igen nagy mező van engedve a költségvetésben; igaz, hogy az új adóbehajtási s díj adó kivetési törvényjavaslatok készítésénél nem vétetett figyelembe, hogy: „Chi tira troppo , rusta la corda“ (Aki túlságosan megfeszíti a kötelet, végre elszakítja); igaz, hogy a kiadások a biztosan befolyó összeget jóval felülmúlják , de van Ghycy előterjesztményének egy nagy előnye, az eddigi pénzügyminiszterek exposéi fölött, és ez az őszinteség. Míg az eddigi pénzügyérek örökösen, soha be nem teljesülő szép reményekkel kecsegtettek , az ország kedvező helyzetével ámítgattak, addig Ghycy nyílt, őszinte vallomást tesz, be enged pillantani az ország pénzügyi helyzetébe, amely bepillantás eddig előttünk elzáratott. Hogy roszul állunk, azt tudtuk eddig is, de hogy hányadán vagyunk, azt csak most tudjuk, midőn a pénzügyér maga mondja meg s számaival elismeri az eddigi út rosszaságát. Mi azért, mert Gh. nem segített, nem tehetsége, esze, képessége ellen fordulunk. Mi nem azt mondjuk, hogy ő nem képes a bajon segítni s a pénzügy rendezésére, hanem azt, hogy nem képes a régi alapon segítni. A lehetetlenség neki nem sikerült, de az bárki másnak sem sikerülne. Ez oly tény, amely az előterjesztmény minden tételéből, nemcsak kilátszik, kirí! Akinek szeme van a látásra, annak figyelmét e körülmény el nem kerülheti. Annyira nem, miként hisszük, hogy a kik eddig az édes remény karjaiban szunnyadoztak és hittek a 67-es alap üdvös voltában és életrevalóságában — magyar honpolgári szempontból —, azoknak most be kell látniok, hogy reményük csalfa, hitük vak hit volt s az a fény, a mely a távolból látszott, mocsárba vezető bolygótűz fénye valt! És mivel ezt a belátást az eddigi politikai vakok Ghycynek köszönhetik, és mivel hisszük, hogy minden józan eszű ember, amint belátta , hogy az eddigi rendszer az óriási, úgyszólván megbízhatatlan terhek vállaira helyezése mellett, még polgári jogait is csorbítja, — vonatkozván a választási jogra, — azonnal hátat fordít a kormányon levő pártnak, — azért mondtuk és mondjuk , hogy a számok hatalmával beszélő Ghycy az ellenzék legelső, leghatalmasabb kortese. Politikai szemle, Kecskemét, 1874. november 5. Napi lapjaink , sőt bízvást elmondhatjuk, hogy a hazai sajtó orgánumai csaknem kivétel nélkül Ghycy pénzügyminiszter beszédével és adójavaslataival foglalkoznak. Hogy e beszéd nagyon vékony reménynyel biztat, s hogy e javaslatok az utolsó kútforrásokat képezik, oly tények, melyek fölött vitatkozni csak meddő munka lenne. Szóval a kettőből együtt véve nem vehetünk ki egyebet, mint azt, hogy a jelenleg uralkodó párt képes lesz még vele életét rövid ideig tengetni. Azzal azután megszűnik minden , mert be lesz bizonyítva, hogy a jelenlegi politikai helyzet a legnagyobb pénzáldozatokkal sem tartható fenn tovább, s hogy olyan kútforrásokat, melyekből ezen áldozatokat meríteni lehetne, még Ghycynek óriási szorgalma és becsületes igyekezete sem képes többé felfedezni. Valóban ideje volna a deákpártnak belátni már egyszer azt, hogy a legkonokabb ragaszkodásnak és a legvérmesebb reménységnek is meg kell hajolni a számok mindenhatósága előtt, s ha csak a nemzetet magával együtt eltemetni nem akarja, nyisson tért már egyszer azoknak, kik más irány-