Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1878-05-05 / 18. szám
VI. évfolyam Kecskemét, 1878. Május 5. 18. számCKECSKEMÉT a kecskeméti függetlenségi párt politikai hetilapja. Ö . Megjelelt minden Vasárnap. Önserhentőés kiadóhivatal , hova a lap szellemi és anyagi részét illető küldemények intézendők. Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Egész évre : 5 frt. — kr. Félévre . . 3 * — „ Negyedévre: 1 , 50 , Egy hónapra — , 60 , Egyes szám ára : IS kr. Hirdetés díjak: Magánhirdetéseknél: 1 centiméter magas hasáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . • 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért külön 3 frt. Belyárosít ■ minden iktatásnál külön 30 kr. Vigyázzunk. ii. Mint a tíz évi szomorú tapasztalás igazolja, a közösügyeskedés gyakorlatban sem kivihető; látjuk, hogy amely ügyeket a közös ügy kaptájára erőszakolnak , mennyi keserűséggel, boszúsággal, kölcsönös gyűlölséggel történik meg, és még sincs soha egyik fél is vele megelégedve, minélfogva örökös panaszok, kölcsönös recriminatiók uralják a közösügyes téreket. Utoljára az a közösügy a magyar nemzetre nézve rettentő jogtalan is. Ugyanis Magyarország ezredes alkotmányával, egy önálló tekintélyes királyság Európában, s mint ilyen, a viszonyok folytán szabad elhatározása és akarata szerént, önállásának Ausztriától, teljes és mindenkori függetlenségének megtartása mellett lett szövetségese társa Ausztriának, de azzal az osztrákokat nem jogosította fel arra, hogy ezután ők legyenek a magyarnak tutorai, vérének, pénzének elharácsolói — kereskedelmének — művészetének, mivelődbetésének akadályozói, a jó honfiaknak üldözői, sőt ez ellen folyvást és örökké protestált, küzdött, vérzett a mai napig és hogy az osztrák mint kedves elsőszülött mégis mindig tehette és tette azt, annak meg volt az oka, melynek helytelenségét az idő folyvást megcáfolta és fogja is cáfolni mindaddig, míg Magyarország alkotmányos küzdelmei egyensúlyba nem jutnak, — azaz mindaddig, míg Magyarország azt az állapotot el nem éri, melyben volt társa létei alkalmával. Nem meghódított országa vagy provinciája, nem acquisituma tehát Magyarország Ausztriának, — nem az osztrákok kegyelméből vagy nagylelkűségéből van ennek alkotmánya — s nem is köteles a magyar annak épségbeni fenntartásáért senkivel alkudozni, hanem kötelessége ön esze, önérdekei szerént saját lábán járni, — kötelessége minden tettet, minden szót, melyből Magyarországnak osztrák provinciává tétele rína ki, gondosan kerülni — mert mint a hosszú tapasztalás igazolja, az osztrák nem kevesebb furfanggal halad politikájában Magyarország ellen, mint Oroszország szokott. Mi közünk nekünk az uralkodó személyén és annak területi érdekein kívül Ausztriával? mi közünk nekünk az ő böléletéhez, s mi köze neki a miénkhez? Mi nem lévén oly természetűek, s nem szeretvén senki belügyeibe dolgaiba avatkozni, tőlünk ők tehetik amit akarnak odahaza — mi is tesszük a magunkét. Ami pedig a nagyobb erőt, nagyobb hatalmat s biztonságot illeti, arra nem közös ügy, nem örökös civakodás, hanem egy becsületes véd- és dacszövetség szükséges, két önálló nemzet között, melynek folytán a magyar nemzet kötelezi magát Ausztriával szemben arra, hogy az osztrák császár birodalmának területi épségét mindenkor és mindenki ellen egész erejével megvédeni segíti, — viszont Ausztria a magyar királyság területi épségét segíteni fogja minden tehetsége szerént megvédeni, így az egy személyben uralkodó két fejedelmi kötelességnek és érdeknek elég van téve, s vele elég van téve a nemzeti biztonságnak és még a nagyhatalmi állásnak is. Azontúl a külügyek vezetését, két különálló nemzet részéről, hol az érdekek , elvek, nemzetiségi óhajok, tervek, célok úgy is annyira különbözők — habár egy uralkodó felügyelete alatt is, két külügyérnek kellene vezetnie , mert hogy a mostani hatalom öszpontosítási elvek mellett az egy kilügyér helyzete s eljárása mily nehéz s mily céltalan s mily sok veszélylyel is járhat vagy egyik vagy másik országra nézve, azt a jelenlegi tapasztalás eléggé igazolja. Nem az itt a baj hogy Ausztriára és a közös uralkodó érdekeire nézve a közös ügynél okosabbat tenni nem lehetne — hanem az, hogy Ausztria a hatalmaskodó állásából nem akar, nem szeret kimozdulni s míg lehet üti a vasat, s miután azt látja, hogy ilyen, egy kis haszon, cím, rang után ásítozó, s tulajdon maga javát felfogni sem biró pálya népséggel van dolga, tehát napról napra hatalmasabb s követelőbb állásba helyezi magát velünk szemben. Ami a sokféle nemzetiségekkeli ijesztgetést illeti — arra csak azt mondjuk, hogy ha közös ügy nem lesz, hanem lesz független Magyarország, mely alattvalóinak sorsát nem Bécs, hanem a maga jóbelátása szerént vezetendő, egyik sem fog zúgolódni — hiszen maga a „Kecskeméti Lapok“ cikkezője is azt mondja, hogy azok közül egyik sem akar muszka lenni; — tehát mitől fél, hogy magyarok lesznek ! ? ! Töredék László Károly naplójából. (Folytatás.) A török férj hűtlen nejét, büntetés nélkül , halállal büntetheti s boszulhatja (mint hajdan tehette a magyar nemes.) A kéjhölgyeket nemcsak a policia, hanem még a nép is üldözi. Mihelyt valamely nőre afélét megtudnak, legyen az bár lány, özvegy, vagy férjes nő, rokonai s férje tudta, engedelme nélkül is elfogják, s minden törvénykezés nélkül a városból kitoloncozzák, s megy amerre akar, s oda , hova akar, s oda, hol őt befogadják. Kutahiától nem messze egy falu, az ilyen asszonyokból és a velük, vagy utánuok menő férfiakból népesedett el. Egyébiránt sok kitoloncozottak titkon , vagy ajándékozás utján később visszakerülnek. Ebből az ember természetesen azt következtethetné, hogy ott kéjhölgyek nincsenek. Vannak, de nem nyilvános bordély házakban , — Konstantinápolyt kivéve, hol nemcsak nő — hanem még fiú bordély házak is vannak, — honnan a nőkerítésből élő asszonyok által, azoknak házaihoz , mind a török, mind a keresztény polgárok nejei s lyányai beszereztetnek. — Szégyenlve bár és tartózkodva, meg kell itt említenem azt, hogy a hölgyeknek elzárása lehet oka annak, a törökök között átaljában uralkodó — s embert a háromnál lejebb alacsonyító, természetellenes, utálatos szokásnak, a zsodomiának. A török jószívű, s barátságos, de a vendégszeretetet gyakorlása, a nők elkülönzése miatt, igen szűk korlátok közzé van szorítva. A nőknek társas összejöveteleik gyakrabban, mondhatni minden nap vannak a női osztályban, de a férfiak lakásaikban ritkán látogatják egymást, hanem összejöveteleik rendesen a kávéházakban s a szabadban levő kávézó helyeken a fák árnyaiban vannak, hol földre terített gyékénykékre telepedve , kávézás , csibakozás és nergilezés közben társalognak , vagy tambura mellett éneklést, vagy szerelmes , vagy hős regényt, vagy mesélést hallgatnak. Vannak ugyanis dalnokok, kik egyszersmind költők is és a közönséget gyakran a maguk költeménye dallásával is mulattatják, természetesen a hallgatók által adogatott néhány ,,pará“-ért, vagy kávéért. Vannak oly egyének is, kik regélés után élnek. Ezek szerelmes regényeket, tündéres meséket is szoktak mondogatni, de többnyire hős történetek elbeszélésével mulattatják a halálcsendben hallgató közönséget, s fölösleges említenem, hogy ezen elbeszélésekben félő hely adatik a törököknek a magyarokkal vívott csatáinak. Ekép tanulják a a törökök a történettant, mulatva. Egyébbaránt máskor is ugyan néha, de különösen főünnepeken a férfiak, s barátok egymást, az alsóbb rangúak a többeket megszokták házaiknál látogatni. Kitűnő vendégét a török ekép fogadja. A látogató rangjához s gazdagságához képest a gazda őt vagy szobájában ülve várja be, (kopogtatni nem szükség, mert az ajtó télen-nyáron zárva nyitva áll) vagy az ajtóig ebbe megy, vagy az ajtón kivül fogadja, vele kezet szorít s szóval és a szokásos jelekkel rangja szerént üdvözli. A látogató, az idő szerént, jó reggelt vagy jóestét kíván (jónapot nem szokás kívánni), mit a gazda hasonlóan fogad, utánaa tevén „hős geldiniz, szefák geldiniz“ melynek jelentése olyan forma, mint a német „Willkommen“ vagy a magyar „Isten hozta.“ Erre a látogató ezt feleli „hoz holdak, szefák bulduk“ jól vagy boldogul találtunk. Ezután maga előtt beereszti s a divánra ülteti, miután az újonnan jöttek és már ott voltak egymást kölcsönösen köszöntik, mely abból áll , hogy jobb kezöket mellökre téve vagy azt mellükről ajkukhoz s onnan homlokukhoz emelve , s ez alatt kevéssé meghajtva magokat mindegyik ezt mondja „merhaba.“ A társalgás alatt a szolgák nagy tálcákon finom édes befőtteket s cukor nyalánkságokat hordanak körül; a befőzöttből mindenki egy kanálkával eszik, mert csészét amire kivenne nem adnak, s utánna iszik egy kis vizet s egy kis nyalánkságot eszik. Más szolgák hosszú szárú töltött s égő pipákat osztanak, és „serbet“-et (mely édes, jó illatú , szesztelen ital) apró findzsákban. A társalgás eközben foly s ha valakinek a pipája kiég, pontosan szolgálnak neki mással. Az egész társalgás alatt az ajtók tárva nyitva állanak, s a szolgák azt, részint kivül , részint belől állva, a hasukon összetett kezekkel végig hallgatják. A nőknél is éppen igy megy a vendégfogadás , és társalgás, azzal a különbséggel , hogy nekik nőszemélyek szolgálnak. A mivelt világrészből jövő utas, török vendégfogadóba szállni borzad. Említem már előbb, hogy házát a török javítói, meszelni nem szokta. Képzelni lehet tehát, hogy a különben is gyengén épített, düledező félben levő , keshedt falú fogadó épületnek már csak külseje is mily hatással van a kényelmes pihenésre vágyó utasra! A ganéjjal borított ronda udvarra bemenve, egy lelket se lát ki őt fogadná, ki lova lenyergelésére neki szolgálatát ajánlaná. Leszedi tehát holmiját s lenyergeli lovát, az udvarnál még rondább istállóba beköti s élelemmel ellátja , és holmiját magára rakva , egy rozzant falépcsőn az emeletre felmászik , hol egy épen nem pincér kinézésű szurtos férfi által, a szeméttel borított karfával ellátott nyílt deszka folyosón vezettetik, míg nem az egy, csak vakolt (néha vakolatlan) befirkált piszkos falú üreg nyitva álló ajtaja előtt megállva, mondja „itt van uram az ön szobája" s azzal őt magára hagyja, ő pedig álmélkodva s nézelődve áll, s azon gondolkodik, hogy maradjon-e vagy ki és elmenjen ? de hova menjen ? hiszen máshol se kaphat jobb helyet. Leteszi tehát terhét a földre — mert a vendégszobák ritkán padlózottak és elkezd a szobában szemlét tartani. Először is látja azt, hogy a menyezet füsttől teketedett deszka, a szobaföldje szeméttel borítva, hogy a szobának a folyosóra nyíló egyetlen kis ablaka üvegtelen, dehogy a szoba közepére „mázgál“ (mázatlan, durva cseréptálban betett faszén-parázs melege a szobában maradjon , papírral be van faggatva, mit róla az utasok nyáron rendesen lekoppasztanak. Szemei semmi bútort fel nem fedezhetnek, nincs nyoszolya, nincs szekrény, nincs asztal , se pamlag, se szék, se mozsdó szekrény. Minek volnának ezen fényűzési cikkek. Egyik sarokba van a földre terítve egy gyékény , melyre külön megrendelésre, néhol kaphat az utas egy összecsomósodott gyapottal töltött derékaljat, egy szinte úgy töltött vánkust és paplant, mind lepedő és haj nélkül, és ezen ágyban az utas, ha a padlódeszkák között felható erős lószagot kölni víz szagnak tudja képzelni; ha bőre a szürke, barna és fekete állatocskák csípését megszokta; vagy ha a nagy törődöttség miatt az álom elnyomja, jóizan alhatik. Mosdótál és víz a szobában nincs, hanem ha a jámbor utas képéről az ágybéliről ráragadt piszkot le akarja mosni, úgy mint mások tesznek, sár és ganéjban bokáig gázolva az udvaron levő vízmedencéhez megy s a csapon csurgó friss vízzel megmosdik. Mondom egy török vendégszobában semmi egyébb nincs, mint egy gyékény , egy „mangás" és egy tűzfogó. De megjegyzendő, hogy Konstantinápolyban a a keresztény városrészben vannak németek, olaszok, angolok s franciák által tartott csinos, kényelmes, az ő országaik szokásai szerént bútorozott és mindennel ellátott hotelek. A török fogadóban enni semmit se lehet kapni, inni se egyebet, mint vizet és főtt aszalt szilvalé kinézésű, gyenge, salakos fekete kávét. Ha az utas enni akar, felkeres a boltok között szétszórva létező, nyilt elejű, padlásolatlan , füstös, poros, piszkos lacikonyhák közül egyet, s a kondérokban kis katlankákon faszén tűznél jövő ételeket végig nézi s az ízléséhez valókból rendel magának, és a telitetlen, piszkos, testetlen asztalhoz ülve azt elkölti, ha a szagos vaj, büdös juhzsír miatt gyomra azt beveszi. És szerencsés, ha addig érkezik oda, mig az ételek főnek vagy tűz van alattok, mert azután csak hideg ételt kaphat, mihez a törökök hozzá vannak szokva , s élvezettel eszik, mig a mívelt európai azzal gyomrát elrontja, s szerencsés, ha egypár hétig étel helyett gyógyszerre s szakács helyett orvosra nem lesz szüksége. De jaj neki, ha kénytelen magát török orvosok kezére bízni, mert azok csak tudatlan kuruzsolók s emberéletet rövidítő méregkeverők, kik mesterségüket vagy apjoktól tanulták, vagy csak öncsinálta doktorok. (Folytatjuk.) Pesti szemle, Budapest, 1878. Május. 1. Húsvéti ünnepeink a legpompásabb időben zajlottak le, mintha a természet is ünnepet ült volna, de valóban azt is ült, mert elérkezett végre az a hónap, mely a fővárost és mindenkit szobafalainak börtönéből — édesanyánk, a természet keblére csalt. Kedves viszontlátás. „Szép kikeletre régen vártalak, Pedig semmit se hozhatsz már nekem!... Mindössze percig a komor falak hidegségit felejtem kebleden. Mit homályos szobában élvezünk A könyvbe irt bölcseség oly hideg. Tavasz, tavasz! megifjult képedet Úgy nézem, mint hű mátka kedvesét. Budára az ünnepek alatt ezerekre menő sokaság vándorolt át, a helyőrségi templomban tartott ceremoniás misére, hol minisztereink , tábornokok és számos főúr voltak jelen. Főpapjaink közül is számosan