Kecskemét, 1878. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1878-05-05 / 18. szám

VI. évfolyam Kecskemét, 1878. Május 5. 18. szám­­CKECSKEMÉT a kecskeméti függetlenségi­ párt politikai hetilapja. Ö . Megjelelt minden V­asá­rnap. Ö­nserhentő­és kiadóh­ivatal , hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők. Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Egész évre : 5 frt. — kr. Félévre . . 3 * — „ Negyedévre: 1 , 50 , Egy hónapra — , 60 , Egyes szám ára : IS kr. Hirdetés díjak: Magán­hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . • 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. Belyá­rosít ■ minden iktatásnál külön 30 kr. Vigyázzunk. ii. Mint a tíz évi szomorú tapasztalás igazolja, a közösü­gyeskedés gyakorlat­ban sem kivihető; látjuk, hogy amely ügyeket a közös ügy kaptájára erősza­kolnak , mennyi keserűséggel, boszú­­sággal, kölcsönös gyűlölséggel történik meg, és még sincs soha egyik fél is vele megelégedve, minélfogva örökös panaszok, kölcsönös recriminatiók ural­ják a közösügyes téreket. Utoljára az a közösügy a magyar nemzetre nézve rettentő jogtalan is. Ugyanis Magyarország ezredes alkot­mányával, egy önálló tekintélyes király­ság Európában, s mint ilyen, a viszo­nyok folytán szabad elhatározása és akarata szerént, önállásának Ausztriától, teljes és mindenkori függetlenségének megtartása mellett lett szövetségese tár­sa Ausztriának, de azzal az osztráko­kat nem jogosította fel arra, hogy ezu­tán ők legyenek a magyarnak tutorai, vérének, pénzének elharácsolói — ke­reskedelmének — művészetének, mive­­lődbetésének akadályozói, a jó honfiak­nak üldözői, sőt ez ellen folyvást és örökké protestált, küzdött, vérzett a mai napig és hogy az osztrák mint ked­ves első­szülött mégis mindig tehette és tette azt, annak meg volt az oka, mely­nek helytelenségét az idő folyvást meg­cáfolta és fogja is cáfolni mindaddig, míg Magyarország alkotmányos küzdel­mei egyensúlyba nem jutnak, — azaz mindaddig, míg Magyarország azt az állapotot el nem éri, melyben volt tár­­sa létei alkalmával. Nem meghódított országa vagy provinciája, nem acquisi­­tuma tehát Magyarország Ausztriának, — nem az osztrákok kegyelméből vagy nagylelkűségéből van ennek alkotmá­nya — s nem is köteles a magyar an­nak épségbeni fenntartásáért senkivel alkudozni, hanem kötelessége ön esze, önérdekei szerént saját lábán járni, — kötelessége minden tettet, minden szót, melyből Magyarországnak osztrák pro­vinciává tétele rína ki, gondosan ke­rülni — mert mint a hosszú tapasztalás igazolja, az osztrák nem kevesebb fur­­fanggal halad politikájában Magyaror­szág ellen, mint Oroszország szokott. Mi közünk nekünk az uralkodó sze­mélyén és annak területi érdekein kívül Ausztriával? mi közünk nekünk az ő böléletéhez, s mi köze neki a miénkhez? Mi nem lévén oly természetűek, s nem szeretvén senki belügyeibe dolgaiba avatkozni, tőlünk ők tehetik amit akar­nak odahaza — mi is tesszük a magun­két. A­mi pedig a nagyobb erőt, nagyobb hatalmat s biztonságot illeti, arra nem közös ügy, nem örökös civakodás, hanem egy becsületes véd- és dacszövetség szük­séges, két önálló nemzet között, mely­nek folytán a magyar nemzet kötelezi magát Ausztriával szemben arra, hogy az osztrák császár birodalmának területi épségét mindenkor és mindenki ellen egész erejével megvédeni segíti, — vi­szont Ausztria a magyar királyság terü­leti épségét segíteni fogja minden tehet­sége szerént megvédeni, így az egy személyben uralkodó két fejedelmi kö­telességnek és érdeknek elég van téve, s vele elég van téve a nemzeti bizton­ságnak és még a nagyhatalmi állásnak is. Azontúl a külügyek vezetését, két különálló nemzet részéről, hol az érde­kek , elvek, nemzetiségi óhajok, tervek, célok úgy is annyira különbözők — ha­bár egy uralkodó felügyelete alatt is, két kü­lügyérnek kellene vezetnie , mert hogy a mostani hatalom öszpontosítási elvek mellett az egy k­ilügyér helyzete s eljárása mily nehéz s mily céltalan s mily sok veszély­lyel is járhat vagy egyik vagy másik országra nézve, azt a jelen­legi tapasztalás eléggé igazolja. Nem az itt a baj hogy Ausztriára és a közös uralkodó érdekeire nézve a kö­zös ügynél okosabbat tenni nem lehetne — hanem az, hogy Ausztria a hatalmas­kodó állásából nem akar, nem szeret kimozdulni s míg lehet üti a vasat, s miután azt látja, hogy ilyen, egy kis ha­szon, cím, rang után ásítozó, s tulajdon maga javát felfogni sem biró pálya nép­séggel van dolga, tehát napról napra hatalmasabb s követelőbb állásba he­lyezi magát velünk szemben. Ami a sokféle nemzetiségekkeli ijesztgetést illeti — arra csak azt mond­juk, hogy ha közös ügy nem lesz, ha­nem lesz független Magyarország, mely alattvalóinak sorsát nem Bécs, hanem a maga jóbelátása szerént vezetendő, egyik sem fog zúgolódni — hiszen maga a „Kecskeméti Lapok“ cikkezője is azt mondja, hogy azok közül egyik sem akar muszka lenni; — tehát mitől fél, hogy magyarok lesznek ! ? ! Töredék László Károly naplójából. (Folytatás.) A török férj hűtlen nejét, büntetés nél­kül , halállal büntetheti s boszulhatja (mint hajdan tehette a magyar nemes.) A kéjhölgyeket nemcsak a policia, ha­nem még a nép is üldözi. Mihelyt valamely nőre afélét megtudnak, legyen az bár lány, özvegy, vagy férjes nő, rokonai s férje tudta, engedelme nélkül is elfogják, s min­den törvénykezés nélkül a városból kitolon­­cozzák, s megy amerre akar, s oda , hova akar, s oda, hol őt befogadják. Kutahiától nem messze egy falu, az ilyen asszonyokból és a velük, vagy utánuok menő férfiakból népesedett el. Egyébiránt sok kitoloncozot­­tak titkon , vagy ajándékozás utján később vissza­kerülnek. Ebből az ember természetesen azt kö­vetkeztethetné, hogy ott kéjhölgyek nincse­nek. Vannak, de nem nyilvános bordély házakban , — Konstantinápolyt kivéve, hol nemcsak nő — hanem még fiú bordély há­zak is vannak, — honnan a nőkerítésből élő asszonyok által, azoknak házaihoz , mind a török, mind a keresztény polgárok nejei s lyányai beszereztetnek. — Szégyenlve bár és tartózkodva, meg kell itt említenem azt, hogy a hölgyeknek elzárása lehet oka an­nak, a törökök között átaljában uralkodó — s embert a háromnál lejebb alacsonyító, természetellenes, utálatos szokásnak, a zso­­domiának. A török jószívű, s barátságos, de a vendégszeretetet gyakorlása, a nők elkü­­lönzése miatt, igen szűk korlátok közzé van szorítva. A nőknek társas összejöveteleik gyakrabban, mondhatni minden nap vannak a női osztályban, de a férfiak lakásaikban ritkán látogatják egymást, hanem összejöveteleik ren­desen a kávéházakban s a szabadban levő kávé­zó helyeken a fák árnyaiban vannak, hol földre terített gyékénykékre telepedve , kávézás , csibakozás és nergilezés közben társalog­nak , vagy tambura mellett éneklést, vagy szerelmes , vagy hős regényt, vagy mesé­­lést hallgatnak. Vannak ugyanis dalnokok, kik egyszersmind költők is és a közönséget gyakran a maguk költeménye dallásával is mulattatják, természetesen a hallgatók által adogatott néhány ,,pará“-ért, vagy kávéért. Vannak oly egyének is, kik regélés után élnek. Ezek szerelmes regényeket, tündéres meséket is szoktak mondogatni, de több­nyire hős történetek elbeszélésével mulattat­ják a halálcsendben hallgató közönséget, s fölösleges említenem, hogy ezen elbeszélé­sekben félő hely adatik a törököknek a ma­gyarokkal vívott csatáinak. Ekép tanulják a a törökök a történettant, mulatva. Egyébbaránt máskor is ugyan néha, de különösen főünnepeken a férfiak, s barátok egymást, az alsóbb rangúak a többeket megszokták házaiknál látogatni. Kitűnő ven­dégét a török ekép fogadja. A látogató rangjához s gazdagságához képest a gazda őt vagy szobájában ülve várja be, (kopog­tatni nem szükség, mert az ajtó télen-nyá­­ron zárva nyitva áll) vagy az ajtóig ebbe megy, vagy az ajtón kivül fogadja, vele kezet szorít s szóval és a szokásos jelekkel rangja szerént üdvözli. A látogató, az idő szerént, jó reggelt vagy jóestét kíván (jóna­pot nem szokás kívánni), mit a gazda ha­sonlóan fogad, utánaa tevén „hős geldiniz, szefák geldiniz“ melynek jelentése olyan forma, mint a német „Willkommen“ vagy a magyar „Isten hozta.“ Erre a látogató ezt feleli „hoz holdak, szefák bulduk“ jól vagy boldogul találtunk. Ezután maga előtt be­ereszti s a divánra ülteti, miután az újon­nan jöttek és már ott voltak egymást köl­csönösen köszöntik, mely abból áll , hogy jobb kezöket mellökre téve vagy azt mel­lükről ajkukhoz s onnan homlokukhoz emel­ve , s ez alatt kevéssé meghajtva magokat mindegyik ezt mondja „merhaba.“ A tár­salgás alatt a szolgák nagy tálcákon finom édes befőtteket s cukor nyalánkságokat hordanak körül; a befőzöttből mindenki egy kanálkával eszik, mert csészét amire kivenne nem adnak, s utánna iszik egy kis vizet s egy kis nyalánkságot eszik. Más szolgák hosszú szárú töltött s égő pipákat osztanak, és „serbet“-et (mely édes, jó il­latú , szesztelen ital) apró findzsákban. A társalgás eközben foly s ha valakinek a pi­pája kiég, pontosan szolgálnak neki más­sal. Az egész társalgás alatt az ajtók tárva nyitva állanak, s a szolgák azt, részint ki­vül , részint belől állva, a hasukon össze­tett kezekkel végig hallgatják. A nőknél is éppen igy megy a vendég­­fogadás , és társalgás, azzal a különbség­gel , hogy nekik nőszemélyek szolgálnak. A mivelt világrészből jövő utas, török vendégfogadóba szállni borzad. Említem már előbb, hogy házát a török javítói, me­szelni nem szokta. Képzelni lehet tehát, hogy a különben is gyengén épített, düle­­dező félben levő , keshedt falú fogadó épü­letnek már csak külseje is mily hatással van a kényelmes pihenésre vágyó utasra! A ganéjjal borított ronda udvarra bemenve, egy lelket se lát ki őt fogadná, ki lova le­­nyergelésére neki szolgálatát ajánlaná. Le­szedi tehát holmiját s lenyergeli lovát, az udvarnál még rondább istállóba beköti s élelemmel ellátja , és holmiját magára rak­va , egy rozzant falépcsőn az emeletre fel­mászik , hol egy épen nem pincér kinézésű szurtos férfi által, a szeméttel borított kar­fával ellátott nyílt deszka folyosón vezette­tik, míg nem az egy, csak vakolt (néha vakolatlan) befirkált piszkos falú üreg nyitva álló ajtaja előtt megállva, mondja „itt van uram az ön szobája" s azzal őt magára hagyja, ő pedig álmélkodva s nézelődve áll, s azon gondolkodik, hogy maradjon-e vagy ki és elmenjen ? de hova menjen ? hi­szen máshol se kaphat jobb helyet. Leteszi tehát terhét a földre — mert a vendégszo­bák ritkán padlózottak é­s elkezd a szobá­ban szemlét tartani. Először is látja azt, hogy a menyezet füsttől teketedett deszka, a szobaföldje szeméttel borítva, hogy a szobának a folyosóra nyíló egyetlen kis ab­laka üvegtelen, dehogy a szoba közepére „mázgál“ (mázatlan, durva cseréptál­­ban betett faszén-parázs melege a szobában ma­radjon , papírral be van faggatva, mit róla az utasok nyáron rendesen lekoppasztanak. Szemei semmi bútort fel nem fedezhetnek, nincs nyoszolya, nincs szekrény, nincs asz­tal , se pamlag, se szék, se m­ozsdó szek­rény. Minek volnának ezen fényűzési cikkek. Egyik sarokba van a földre terítve egy gyé­kény , melyre külön megrendelésre, néhol kaphat az utas egy összecsomósodott gya­pottal töltött derékaljat, egy szinte úgy töltött vánkust és paplant, mind lepedő és haj nélkül, és ezen ágyban az utas, ha a padlódeszkák között felható erős lószagot kölni víz szagnak tudja képzelni; ha bőre a szürke, barna és fekete állatocskák csí­pését megszokta; vagy ha a nagy törődött­­ség miatt az álom elnyomja, jóizan alha­­tik. Mosdótál és víz a szobában nincs, ha­nem ha a jámbor utas képéről az ágybéli­ről ráragadt piszkot le akarja mosni, úgy mint mások tesznek, sár és ganéjban bo­káig gázolva az udvaron levő vízmedencé­hez megy s a csapon csurgó friss vízzel megmosdik. Mondom egy török vendégszo­bában semmi egyébb nincs, mint egy gyé­kény , egy „mangás" és egy tűzfogó. De megjegyzendő, hogy Konstantinápolyban a a keresztény városrészben vannak németek, olaszok, angolok s franciák által tartott csinos, kényelmes, az ő országaik szokásai szerént bútorozott és mindennel ellátott hotelek. A török fogadóban enni semmit se lehet kapni, inni se egyebet, mint vizet és főtt aszalt szilvalé kinézésű, gyenge, salakos fekete kávét. Ha az utas enni akar, felkeres a boltok között szétszórva létező, nyilt elejű, padlásolatlan , füstös, poros, piszkos laci­konyhák közül egyet, s a kondérokban kis katlankákon faszén tűznél jövő ételeket végig nézi s az ízléséhez valókból rendel magá­nak, és a telitetlen, piszkos, testetlen asz­talhoz ülve azt elkölti, ha a szagos vaj, büdös juhzsír miatt gyomra azt beveszi. És szerencsés, ha addig érkezik oda, mig az ételek főnek vagy tűz van alattok, mert az­után csak hideg ételt kaphat, mihez a törö­kök hozzá vannak szokva , s élvezettel eszik, mig a mívelt európai azzal gyomrát elrontja, s szerencsés, ha egypár hétig étel helyett gyógyszerre s szakács helyett orvosra nem lesz szüksége. De jaj neki, ha kénytelen magát török orvosok kezére bízni, mert azok csak tudatlan kuruzsolók s emberéletet rö­vidítő méregkeverők, kik mesterségüket vagy apjoktól tanulták, vagy csak öncsinálta dok­torok. (Folytatjuk.) Pesti szemle, Budapest, 1878. Május. 1. Húsvéti ünnepeink a legpompásabb idő­ben zajlottak le, mintha a természet is ün­nepet ült volna, de valóban azt is ült, mert elérkezett végre az a hónap, mely a fővárost és mindenkit szobafalainak börtö­néből — édesanyánk, a természet keblére csalt. Kedves viszontlátás. „Szép kikelet­re régen vártalak, Pedig semmit se hozhatsz már nekem!... Mindössze percig a komor falak hidegségit felejtem kebleden. Mit homályos szobában élvezünk A könyvbe irt bölcseség oly hideg. Tavasz, tavasz! megifjult képedet Úgy nézem, mint hű mátka kedvesét. Budára az ünnepek alatt ezerekre menő sokaság vándorolt át, a helyőrségi temp­lomban tartott ceremoniás misére, hol mi­nisztereink , tábornokok és számos főúr vol­tak jelen. Főpapjaink közül is számosan

Next