Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-22 / 33. szám
XI. évfolyam, 33. szám, Kecskemét, 1883. április 22. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- és „Nyilttéri“ közlemények (lékre postán küldve: slf jffir jjpSSk vSgr ^Hr jutányosan számíttatnak. Egész évre - J frt kr. H Jf I g \ § ^ M JÉ 1,1 Hivatalos: Félévre - - •| frt ki ||ák Si ffnffnl ||L_J H u. ni városi és bírósági 3 frt, Negyedévre 1 frt 50 kr. E|l§& ipisji ||| lll»S 11“®1 M llÉf Ifi I egyházi, egyleti, társulati stb. Egy számára «kr. W m ffl ” fi . i W m fi ■ ff Ifi M l ■ H hirdetmények minden egyes Előfizethetni a lapra a kiadó- JfiböSÉF A. JgL JBk. ... hivatalban, valamint a hely- A Ä ^ llllll Hl ■■ ^ Beyegdíj beli könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30kv. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. . . , vissza nem adatnak. Szerként!!Iroda: POLITIKAI ES KÖZMÜVELODESI KÖZLÖNYE. ItaiaiT.taU II tized, Deák-tér 1-sö szám. II tized, Deák-tér 1-sö szám MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. •- % i J 4, If I % I « f !§ 1 1 . I . beigtatása 2 frt. Kossuth levelei. Sokan voltak, kik, midőn Kossuth Lajosnak első reményét kifejező levele megjelent, elgondolkoztak a fölött, ha vájjon ezen vasjellemű emberrel, aki 67-ben Deák Ferenczhez irt levelének: „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere, intő hangjától kezdve, tizenöt éven keresztül szakadatlanul a jövőről való lemondás szomorú hangjait küldé hozzánk, — nem a pillanatnyi fölhevülés iratta-e le azt a néhány sokat jelentő szót: ,,Ez a zászló még lobogni fog!“ Sok, nagyon sok volt az, a mi e 15 év alatt fájhatott a magyarnak, midőn önként lemondott jogairól, mind mélyebben sülyedve azon átkos lejtőn, mely mindenét elnyelte, mire büszkén hivatkozhatott Európa népei közt: élénk nemzeti szellemét, állami függetlenségét s megyéinek autonómiáját; midőn katonáit idegen bőrbe öltöztetve, idegen szóra vezényelve elnyomatására emlékeztető nótával vitték a harczba s midőn fölöttük és saját pénze fölött mégsem rendelkezhetett szabadon, önállóan ; midőn közéletét elnyomták, úgy, hogy a korrupczió is felütötte tanyáját a nyomorgó proletár elem felszaporodásával ; midőn egész vidékek lakosai kénytelenek voltak más hazát keresni és midőn mégis kénytelen volt a múltra, az aradi 13 véres árnyára fátyolt borítani, hogy „egy“ embertől bocsánatot nyerhessen. Oh! mindez égető sebet ütött azon nemzeten, mely szerette magát büszke, lovagias nemzetnek mondani és kénytelen volt eltűrni, hogy fiainak a katonai intézetben Haynaus nőket nyilvánosan ostoroztató komisz Urbán legyenek hősök mintájául előállítva és a mely kénytelen volt eltűrni, hogy egy hadnagyocska kutyának czimezhesse őt. De mégis e seb nem lett volna oly fájó s a szenvedés nem oly nehéz, ha Kossuth Lajos vigasztalta volna. Hiszen ő maga volt a reménység kifejezője és még ő is kétségbeesett. És egyszer csak azt írja: „Az a zászló lobogni fog, ezt hiszem, tudom.“ Végig ment e hang az egész országon, de nem lehet csodálni, ha a remény s öröm első sugarai után a kétség is megszállta a szíveket. És azóta leste mindenki újabb szavait: Várjon újra kifejezi-e reményét? És a nemzet kétség káprázatai közt szivdobogva olvasta a többit, a második, harmadik levelet: „Képtelenség volna azt csak álmodni is, hogy az Árpád alkotta hon végleg megadja magát; én azt hiszem, remélem, hogy az ige testté leszen. E hitben reményben fogok meghalni s még haldokló ajkaim is azt fogják rebegni intésül hazám felé, amit a skottok a hazája függetlenségéért martyr halált halt Wallace emlékszobrára véstek: „Nunquam servili Sub nexu vivito ali!“ A hit erősbödött, a csüggedők is remélni kezdtek. Óh! mert hány ember tengődött még a múltak emlékén, — szégyenelve a jelent s nem bízva a jövőben. De ez most már nem igy van: a múltak emléke kísértő árny; a múltak emberének biztató szava eloszlató a homályt, a csüggedést s a régi dicsőség emléke nemcsak szomorúságot képes kelteni, hanem egy vágyat, élénket, forrót : — méltónak lenni a múlthoz! Óh ! mert nem lehet a történtekre oly sűrű fátylat vonni, hogy a reménység alá ne világítson ! Veszprém megye alispánjához írt levelében azt mondja Kossuth : „Rövid idő alatt a fáradt napszámos elmegyen pihenni, talán a pihenést megérdemelte, mely nyugodalmat ad, de az elv, az eszme élni fog, annak élni kell, a mint élt századokon át meg nem támadva, egy időre el is homályositva, de újra feltűnve és buzdítva új nemzedékeket s ha lesz még, — én bízom hogy lenni fog — nemzedék, mely a most félre tett, nem akarom mondani félredobott, vagy épen széttépett zászlót újra fölemeli, én csak azt óhajthatom, hogy szeresse a hazát önzetlenül, mint én szerettem, szolgálja több tehetséggel, mint én szolgáltam s érdemelje ki törhetlen kitartásával, hogy szerencsésebb legyen a sikerben, mint nekem lenni megengedtetett.“ Igenis helyesen bízik, mert ha ebben a nemzedékben nincs meg, meglesz a jövő nemzedékben az erkölcsi bátorság, hogy folytassa, hogy bevégezze a munkát; hogy a jogot az erő, az értelmet az előítélet, a népet az uralkodó fölé tegye s fölélénkítse a demokrata egyszerű erkölcsöket. Lehet, hogyha „az a zászló lobogni fog“, akkor mégegyszer annyi martyr sírja avatandja szentté e földet, de azért az a zászló nem fog széttépetni, annak állani „kell“, mert úgy kívánja az örök igazság. Csak mosolyogjanak mások e fölött, a történelem logikai következetessége be fogja teljesíteni mindazt, amit most a nagy férfiak is csak mint fényes álmot látnak, szomorú sóhaj kíséretében. Azt írja Kossuth: „Elég volt már a kimesterkélt homályból. „Fiat lux!“ És meg van a világosság, a hit, remény világossága, melyet az öröm gyújtott. Ápr. 14-én múlt 34 éve, hogy függetlennek nyilvánitá Kossuth a hazát, 34 éve hogy megválaszták kormányzónak s azóta a remény tartja fönn, a remény egy jobb lét iránt, és 34 év után, 80 éves korában is képes nemzetébe a távolból reményt, bizalmat önteni. Képes ma annyival inkább, mert úgy állanak a dolgok Európa legtöbb államában és nálunk is, hogy nagyon könnyen megtörténhetik „hogy valaki bekopogtat a turini száműzött szegény lakának ajtaján“ és akkor . . . „az a zászló újra lobogni fog.“ Battlai János: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva Politikai szemle. HAZÁNK. Április 21. Az országgyűlés higgadt folyaatú tárgyalásait a Füzesséry-Polonyi-féle odiózus ügy vihara verte ki néhány napra rendes medréből. Miután azonban ez az ügy — amelyről lapunk más helyén részletesebben szólunk — a parlament méltósága által megkívánt és a megsértett egyéni becsületet teljesen rehabilitált megoldást nyert: a kedélyekbe is visszatért a honatyai nyugodtság s a csütörtöki ülésben a ház hozzáfoghatott ismét a zárszámadási bizottság jelentésének tárgyalásához és azt Szapáry pénzügyminiszter felszólalása után általánosságban el is fogadta. Az erre következett részletes tárgyalás igen simán folyt le. Szólottak Madarász József, Orbán Balázs a jelentés ellen, Prileszky Tádé és Lukács László pedig mellette. Nagyobb vita csak a felmentvény megadására vonatkozó határozati javaslat körül támadt. Madarász József ellenindítványt adott be, melyet Györfy Pető és Krisztinkovics Ede pártoltak. Bochkor Károly, Prileszky Tádés Lukács László előadó a bizottság határozati javaslata mellett szólaltak fel. Végre a ház többsége a bizottság javaslatait elfogadta és mellőzte Madarász József ellenindítványát. A ház pénteken szünetelt. A szombati vagyis mai ülésben kezdték meg a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. A Füzesséry-Polónyi ügy. Rendkívüli izgatottságot, sőt fölháborodást keltett a legutóbbi napokban nemcsak a parlamentben, nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban, sőt mondhatni az európai sajtóban is az a fölötte odiózus ügy, amely f. hó 16-án a magyar parlamentből kiindulva, három négy napon keresztül tartotta lidércz nyomásával kínos presszió terhe alatt a kedélyeket. A sajnálatos affair lefolyása röviden a következő : A képviselőház április t1-iki ülésén Füzesséry Géza függőpárti képviselő interpellácziót intézett a belügyminiszterhez, hogy van-e tudomása arról, miszerint a gráczi rendőrség február hóban egy biztosát küldte Budapestre azon czélból, hogy egy állítólagosan Budapesten tanyázó tolvajbandát kinyomozzon, és hogy a gráczi rendőrség által feljegyzett névsorban egy országgyűlési képviselő neve is föl volt írva? Az interpelláczió képzelhetőleg óriási szenzácziót keltett s a legkínosabb benyomást okozta az egész házban. Hangos zúgás támadt; a képviselők felugráltak helyeikről s minden oldalról felhangzott a kiáltás: „Ki az? ki az?“ Polónyi Géza függő párti képviselő pedig a közelében ülőkhöz fordulva, ingerülten monda: „Az egész alávaló misztifikáczió, egy komplet műve, melynek éle ellenem irányul.“ És Polónyi az általános fölháborodás közben még a házban felszólította Mocsáry Lajost, mint a függőkör elnökét, hogy ügyében értekezletet hívjon össze. A függkör értekezlete még az este össze is ült s ott Mocsáry elnök előterjeszti, hogy Thaisz főkapitánynál tett tudakozódásai nyomán hiteles forrásból azon értesítést nyerte, hogy a pár hónappal ezelőtt elkövetett gráczi takarékpénztári lopásra vonatkozó s a budapesti rendőrséghez áttett akták között Polónyi levelének egy másolata is előfordul, amelyben Polónyi azt írja a gráczi takarékpénztárnak, hogy az állítólagos hímpalástolás elleni lépésekre fölszólíttatott, de e felszólításnak csak az esetben tehet eleget, ha bővebb felvilágosítást kap a bűncselekmény körülményei felöl. Polónyi ezen levele természetesen a gráczi rendőrséghez is bekerült s az ebből származó kósza hír, kombináczió és mende-monda alapján, minden positiv adat nélkül tette meg Füzesséry a maga hebehurgya interpelláczióját. Mocsáry elnök előterjesztése és Polonyi néhány fölvilágosító szavai után a körbeható tanácskozás tárgyává tette az ügyet s abban állapodott meg, hogy a képviselőház és a képviselői állás megsértett tekintélyének helyreállítására parlamenti bízott-