Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-14 / 5. szám
1883. — 5. szám. KECSKEMÉT. Január 14. előadás matadorja Miklóssy volt. Don Caesar alakját, e nehéz alakot, amelynél a könnyelmű kalandorság a mesés lovagi érzülettel váltakozik, valódi bravourral állította elénk. Ott láttuk rajta a könnyelműség szeretetreméltóságát, a vig, eleven fiút, akit nem tud megtörni a szegénység, a ki palackok között várja a halált, a ki igazi lovag módra gondolkozik, de a kiből hatalmasan tör ki a megsértett becsület s a kinek bosszúja majdnem regébe illő dolog. E nehéz és változó alakot Miklósa mindvégig hűen és a művészet igazi varázsától bevontan játszotta s bőven megérdemlette ama szerény tapsokat a mivel kitüntették, s amelyhez mi feltétlen elismerésünket csatoljuk. Szakáll Don Jose szerepében szintén igen szépen és igen jól játszott, habár tehetsége érvényesítésére nem is igen nyilt alkalom. Gazsó Margit lehető jó Marijana volt. Peterdy a király szerepében kellő hévvel játszott. Bányay ez este igazi elemében volt; a márki erősen komikus alakját folytonos kaczaj tárgyává tette, ami legjobban bizonyít helyes alakítása mellett. Lipcsey Judit méltón sorakozott mellé. Hevesy eddig már megtanulhatott volna legalább olvasni. Pénteken az „Angolosan“ czímes kis vígjátékot láttuk előadni. Peterdy (Gibbon) a szerző által festett alakot helyesen és szépen domborította ki. Hangsúlyozása, mozdulata mind az öntudatos alakítás látszatát viselte magát és pedig annál inkább jobban, mert az ő egyénisége és vele hibái, nem léptek előtérbe. Szinte jól esett látnunk Peterdyt e szerepben, mert azon meggyőződést keltő bennünk, hogy alakításait el tudja választani egyéniségétől s olykorolykor tud természetes is lenni, vagy legalább a szerep természetességét elő tudja tüntetni. Különösen ügyes volt az a rész, mikor a szerelmi vallomásnál az előbbi hidegség helyébe egy kis hév vegyült, de olyan hév, amelynek e szerephez való alkalmazása finom érzéket követel s amely az egyöntetűséget nem rontja meg. Maszkírozása szintén jó érzékről tett bizonyságot. Némethy Kornélia (Adél) könnyedén és elevenen játszott. E szerep külöbein oly közönséges, hogy alakítani nem lehet s ha jót akarják játszani, elég hozzá egy kis elevenség és finom érzék. Némethy k. a. birt a kellékekkel s igy természetes, hogy a fiatal Özvegy szerepében jóízűen elnézette magát és tetszett. Bányay Ippelberger komikus alakját képviselte s mindenütt megtarta a mértéket ami ily szerepnél egy kissé nehéz az olyan színészre, aki erővel hatni akar. Szepessy egy fürge vendéglőshöz méltóan viselte magát. Sziklay az angol inas szerepében meglehetős volt, Szepessiné eleven komornaként működött. — 1. ----=5=^3^=«.-- lám A HOTELEXHEZ. Nem tudok hol megpihenni, Veszve minden boldogságom, Fáj a szivem, búban élek, Mint madár a száraz ágon. Forró hévvel szerettelek, Drága gyöngyöm csak te voltál, Szivem titkos belsejében Képed volt a fényes oltár! Szerelmemnek csak te voltál Boldogsága, üdve, fénye, Tört szivemnek egyedüli Istenitett égi lénye ! De már ennek vége, vége! Nincs már többé rózsaszálam! Elrepült a hintés lepke, S visszatértét mért is várom! Nincs már többé semmi vágyam, Úgy is tudom meg van írva: Hogy szivem csak ott lel nyugtot, Odalenn a puszta sírba’!... Csongor. Az ördög háza. — Elbeszélés. — (—1 —1.) Szamarat keresett Saul és koronát talált...; az én igénytelenségem csak a közkert fiatal jól iskolázott elefántjának akart látogatót csapni ..., utamat Képzelet barátom keresztezé, kinek úti levelével jártam, és igy esett meg, hogy egy avas szerelem mesével tértem haza, a lapátfülű jószágot pedig meg se néztem. Egy rozzant falkerítés elhordása az arzenál mögött fekvő utczában csodálatosan elzordonult, borzasztóan elhagyott udvar titkát nyitotta föl; maradékba veszett növényvilág játszatt senkitől nem zavart szeszélyes játékát; aranysárga jázmin bujálkodik szerteszét és vet kéjes illatot, mint India hasis virága.... Nem tudtam ellenállni, hogy ne szakítsak egyet belőle; átmásztam egy nagy törmelékrakáson és majd csúszva, majd kapaszkodva leértem a mélységbe, hol egy bemohosodott kutat találtam világoszöld pázsit közé fúrva, fejetlen szobrokkal, összetörött virágcserepekkel körítve; olyan költő- festőnek, mint Böcklin, a legszebb motívum lehetne. Amint két kezemmel a jázmin bokrot lehajtottam, egy festett üvegcserép csördült meg lábam alatt.... velenczei üvegszálkákat nem szokták hányni-vetni, hisz nagyon is hasonlítanak az Aladin barlangi drágakövekhez .... és mégis sötétvörös sugarak villámlottak ki belőle, midőn a nap felé forditottam..........talán egy törmeléke azon kelyheknek, minőket Murano még manapság is készít, bár silányabb anyagból és mégis szebbek, mint azok az aranyból s az ezüstből csináltak, melyekből hajdan a „romantika költő királynéja ivott .... kinek mosolygó vagy tobzódó ajka érintette egykor e darabka üveget, melyet most kezembe tartok ? Egy hangos kiáltás zavart fel éber álmaimból .... „szép kicsikém! szép kicsikém!“ Az a napbarnította férfi, ki tengeri rákokat árul és kinek mását nemrégen egy franczia festő műhelyében láttam , . ... ő is a romokon mászott, hogy útját rövidítse — mint később bevallotta — „Különben signor“ —– téve hozzá — ha e környéken festeni akar, itt nem jó helyeválasztott rá.“ — „S miért nem ?“ — „Iparkodjék csak, hogy elköltözzék innen alkonyat előtt.. . itt van az ördög háza (casa de diavole.“) — „Mit nem mondasz!“ — A rákos csak rázta holló fürtéit, és alig hallhatóan morogta: a csapóajtó 1868 óta be van temetve, — de az apród. Csapóajtó .... apród . . . ! Hisz ez pompás! „Hát beszéld el! maradj itt!“ kiáltam kíváncsiságomban az elsiető után, de emberem sizett, mintha már kergették volna a szellemek , nem hallgatott szavaimra, az udvar túlsó oldalán felkapaszkodott és néhány percz múlva újra hallottam azt a velőt rázó kiállttást: „Szép kicsikém ! szép kicsikém !“ Én meg ott maradtam panaszos arczot vágva, mint Jeremiás Jeruzsálem romjain. Hanem hiábavaló megerölködésem közben, hogy a rákost visszahívjam, agyamban egészen elkészült az apród és a végzetes oubliette története .... Az aranysága jázmin izgató illata segített munkámban .... Hála legyen fent itt úti levelemnek, megtaláltam a regényes világba vezető utat, melyben selyem uszályok suhognak, s melyben Cargaccio és Tiepolo ruháit szép és melegvérű emberek hordozzák. Tehát volt egyszer — Nem, tisztelt olvasóm, ily borzasztó mód még sem akarok dicsekedni! Nem, a szellem és szerelem-történetek nem hullanak lábam elé a tavaszi cserjékről.... Igaz becsületességgel vallom meg, hogy régen, nagyon régen (mikor még Flórencz volt Olaszország fővárosa) egy elaggott velenczei költő (Dall’ Ongarónak hívták) mesélt nekem valamit, egy apródról és egy előkelő úrhölgyről .... és valószínű, hogy a rákos ezeket gondolta. Egy sajátságos ügy. A „Kecskemét“ 3-ik számában a fenti czím alatt egy közlemény jelent meg, amelyre a polgári leányiskola felügyelő bizottságától egy nyilatkozatformát kaptunk. E nyilatkozat a dolog lényegén kívül a szerkesztőség számára utasításokat is foglal magában, amelyek azonban oly naivok, hogy tisztelettel mellőzzük s csak azt jelentjük ki, hogy a 1. bizottság lehet igen jó felügyelő bizottság, de arra még bajosan szerzett jussot és ismeretet, hogy szerkesztőségünk számára utasításokat adjon. A nyilatkozat lényeges része ez. Valótlan azon állítás, mintha Barlós Bertalan tánczmester az ismert igazgatói körirat ellenében a felügyelő bizottsághoz ügyét fölebbezte volna; valótlan az is, hogy a felügyelő bizottság az igazgató körlevelét hatályon kívül helyezte volna.Már magának az igazgatónak a hivatkozott körlevélben nyilvánuló előleges — és épen nem definitív jellegű — intézkedése is a felügyelő bizottság elnökénél történt bejelentés után tétetett meg, és pedig a gyermekeknek csak egyik csoportjára, hol a szülői felügyelet kevésbé volt tapasztalható. A többi szülők figyelmeztetést sem kaptak. Ugyancsak az igazgató s gondnoksági elnök együttes kezdeményezése folytán tartotta meg a felügyelő bizottság a fenforgó ügyben a szükséges vizsgálatot. S ennek eredményekép, tekintve, hogy a növendékek egyik csoportjának tánczóráin valóban fordultak elő oly méltán kifogásolható rendetlenségek, melyek a helyes magaviselet, a megvárható ildom és illem tekintetében a megengedhetőség körén kívül esnek, s további folytatásokban könynyen a zsenge korú leánykák erkölcsi meglazulására vezethetnének: a felügyelő bizottság az igazgató intézkedését nemcsak hatályon kivül nem helyezte, sőt elnöke útján a tánczmestert megdorgálandónak s kötelességei szigorú teljesítésére utasitandónak találta. De mivel a tánctanítás és annak felügyelete közvetlenül és elsősorban a szülők joga, gondja és illetőleg kötelessége, és e tekintetben az iskolahatóságot csupán az ellenőrzés és főfelügyelet joga illeti meg, a felügyelő bizottság nem akarhatta őket sem jogaiktól megfosztani, sem kötelességük alól fölmenteni, s a táncztanfolyam további folytatását és befejezését természetesen nem ellenezte; ellenben viszont el nem mulaszthatta ugyanazon szülőket hatásosan figyelmeztetni, hogy gyermekeik fölött kötelességükhöz híven a tánczórákon való megjelenésükkel éber figyelmet gyakoroljanak. Ehhez mi azon megjegyzést csatoljuk, hogy e nyilatkozat alaphangja meglehetősen elütő a Pásthy igazgató úr múlt számunkba kiadott levelének alaphangjától. E levélben oly hangon beszél, mintha az érintett táncziskolában botrányos dolgok történtek volna, oly botrányos dolgok, amelyek miatt hatósági beavatkozás is szükségesnek ígérkezett. E nyilatkozat szerint pedig csak olyan csekélységek történtek, amelyek könnyen elsimíthatók voltak. Az egész dologban tehát az a bibi, hogy az igazgató úrnak a szülőkhöz írott levele sokkal erősebb vádakat tartalmazott, mint aminő vádak felmerültek. Midőn ez ügygyel végezünk, kijelentjük, hogy megmaradunk azon megírt állításunk melmellett, hogy vagy az igazgató úr vetette el a sulykot, vagy pedig a táncziskolában bűzlik valami. E kettő közül az egyik bizonyosan, de bajosan az utóbbi. A vizityúk és szárcsa. — Természetrajzi csevegés. — I. Ki nem heverészett boldog ifjúsága lezajlott éveiben valaha egy-egy tó vagy nádas partján, a viz sima tükrét szegélyező gyep rugalmas bársonyán, midőn szemei a vizimadarak fáradhatlan járásátkelését kisérték ? A szabad természetnek bizonyára minden barátja ismeri ez örökké nyugtalan, mindig mozgó lényeket, melyek majd kecsesen ringatóznak a habokon, majd bukdácsolva leselkednek zsákmány után, majd ismét ügyesen futnak végig a széles levelű növényeken és valódi életet, elevenséget kölcsönöznek a napfényben szelíd ragyogással tündöklő, az ég kékjét visszatükröző csöndes vízfelületnek. Valójában Tilmler szerint egy sima tó, vakító fehér vízirózsáktól ellepett láp vagy a bókoló káka és zörgő-zúgó nád által szegélyezett vizitkör szárcsa és vizityúk nélkül épen olyan kihalt, néma és puszta lenne, mint egy-egy pompás lomberdő, mely bár a tavaszi nap éltető sugaraiban fördik, de hiányzik be