Kecskemét, 1904. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-03 / 27. szám

1904. — 27. sz. KECSKEMÉT • Nem mutattam még rá, miféle csodabalzsamokkal óv­ták az alapítók zenekarukat a kecskeméti egyesületekben dúló elmúlás-kór ellen. Mirabile dictu zeneegylet és 25 esz­tendő ! Hiszen, mióta az Uribanda megszületett, már két testvérjét is elparentáltuk, az egyiknek pláne úgy várták a tagdíjtól borzongó tagok a kimultát, mint a tékozló unokaöcsi gazdag paklijáról a gyászos jelentést. Mi tartotta hát meg? Kedves bandista kollégáim le­sajnálnának naiv magyarázatommal, ha jól megszerkesztett alapszabályokra hivatkoznám. Mert volnának ilyenek is, ám ezek azért hozattak, hogy senki meg ne tartsa. Nem is olvasta azokat a banda egy tagja sem, magam is csak a hivatalos krónikás kötelességéből. Mert a banda egy akara­tot nem ismer, s annál kevésbé respektálja egynek akaratát. Olyan mint a fejetlen köztársaság, a feje csak arra való, hogy annak parancsoljon. Hanem fennmaradását biztositá a rajongás, mellyel minden tagja egyaránt hódolt a muzsika csábos múzsájának. S biztositá az a benső, közös lángban egybeforrott baráti érzelem, mely mint egy testnek a részeit, harmonikus együttérzésben fűzte a tagokat a szeretett vaj­dához és viszont. S e közös barátság összetartó erejére nem egyszer kellett támaszkodni. Hiszen többször fenyegették erős válságok. A tagok a körülményekhez képest sokszor változtak. Egyik-másik kivált, többen elköltöztek. S fájda­lom, hat lelkes muzsikus örökre elszakadt amaz örök or­szágba, hol a seraphok és cherubinok harmóniájánál álmo­doznak az itt hagyott jó komponistákról. A zenekar tagjai között kifejlődött baráti ragaszkodás oly erős volt, hogy akiket hivatásuk más térre szólított is e kedves körből, mindig éber figyelemmel kísérték lépéseit. Boldogult Pintér Kálmán kegyesrendi tanár, midőn rend­kormánya szavára e várostól s kedves bandájától meg kelle válnia, a távolból is ép oly meleg érzéssel ápolta a barát­ság szálait, melyek keblében csak akkor szakadtak meg, mikor nemesen lángoló szive utolsót dobbant. Megkapó köz­vetlenséggel sugárzik ki az ő mély ragaszkodása egyik kedves költeményéből, melyet a 10 éves ünnepélyre küldött, mikor 1889 május 1-jén a zenekar jubilált. „ . . . . köztetek éltem! Föl van írva minden mozzanat elmémben ; Mert a­kit e banda tagjává fogadott, Nem felejti az a sok szép órát, napot. Hogy összestimmolt a szerszámunk s a lelkünk! Közös barátságban közös hangra leltünk, S ez a közös hang volt bandánk ideálja, Mindenik nótánknak szép harmóniája.“ Vagy kell-e még beszédesebb szószólója e vonzó, őszinte érzésnek, mint a mi kedves vendégeinknek, Preszler Miklós mérnök úrnak és dr. Tassy Pál koronaügyész­­helyettes úrnak megjelenése!­lm, a vajda hivó szavára eljöttek közénk, itt vannak újra, hogy régi szeretteiket köblökre ölelve, újra éljék át azt a sok tarka, színes álmot, melyek lelkükben itt, e szerető baráti körben szövődtek. Ilyen erős kötelékek, közös ideálnak közös kultusza volt zenekarunk főbástyája, melyen a közöny és unott fásultság bomlasztó erői megtörtek. Fontos tényezőnek tekintem azt a keresetlen egyszerű­séget és természetes kedélyt, ami minden ténykedésére rá­nyomja bélyegét. Igazi ős bohémek, a bohémia minden affektált szenvelgése nélkül. Avagy tessék, hölgyeim és uraim, végig mustrálni e délceg törzseket, kiknek árnyé­kában mi ifjabb generáció cincogunk, mind jól táplált, mily természetesen egyszerű, partriarchális alakok, öregedő fővel, ifjuló lélekkel. Ezeknek nem hetvenkednek ajkaik felett széttorzott bajuszszörnyek művészi allure-ökkel, a troubadour lengő fürtéi sem ágaskodnak halántékuk felett (Koller Feri barátom ne érezze magát találva, neki nem tiltják adonisi fürtjeit bandahagyományok, lévén ő­­ csak kültag.) Györffy Balázs bátyánk próbálta meg egyszer, hogy a secundprimben Gyenes István bátyánk előtt imponáljon (mert az még mindig opponál vele szemben) használni Farkas Ignác pomádéját, de nem érte meg a kúra végét hajasan. Vidám jelentekben, pajzán csínyekben bővelkedtek a közgyűlések. Ezek kezdetben a tagok rovására háznál, vagy szőlőben tartattak, legfőképpen azonban a mükerti kirán­dulások vonzottak, kivált Maecenásokat. Egy mükerti görbe éj után táncoltatta meg boldogult Kis Pál az Uri­banda muzsikájára Bandiékat. Elképzelhető, mily mulat­ságos tableaut nyújtott Bandi, amint hosszú bőgőse kar­jaiban libegett a „schnellpolká”-ban. Táncolni pedig muszáj volt, mert Kis Pál bátyánk a szemérmesebbeknek ugyancsak verte a taktust a hátán egy összesodort abrosszal. Nagy szerepet játszott a huszonöt év történetében az­­ adósság is. Ez volt talán a legerősebb összetartó kapocs. Jaj volt a könnyelmű pénztárnoknak, ki a közgyűlésen plus­szal mert előhozakodni! A banda azonnal folyóvá tette egész pénztárát. Volt eset, midőn a vajda szórakozott­ságból egy hatvan aláírással ellátott váltót — ily nagy volt a banda fizető szándékai iránt a bizalom s viszont másrész­ről az áldozatkészség — kifizetett s persze elfeledte. Nosza volt aztán megriadás: feloszlik a banda, nincs váltó! Persze a nagybőgősök mindjárt constatálták a gyantahiányt s jön újra adósság. Utoljára emelem ki a leghatóbb tényezőt, — erről kellett volna legelőször szólnom, — az alapító tagok ön­zetlen munkálkodását, áldozatkészségét. Az ő tiszta, önzetlen lelkesedésük lobogásánál izmo­sodott, szilárdult e zenekar annyira, hogy ma, e fényes társaság előtt, huszonöt esztendei munkásság eredményei­ről számolhatok be. Első helyen kell nyújtanom koszorú­mat kedves vajdánknak, dr. Szeless Józsefnek. Kiváló zenei képességével, tüzes, izzó temperamentumával lelke volt a zenekarnak alakulásától kezdve s ha a szükség kívánta, áldozni is kész volt érette. Nevével össze van forrva a zenekar eszméje. Őszinte elismeréssel kell méltatni a hasonlóan lelkes alvajda, Györffy Balázs érdemeit, ki még a násznagy tisz­tét is csak úgy vállalja el, ha zeneórába nem ütközik be­töltése. Az alapvetés dicsőségét is ő vallja büszkén magáé­nak s most is kegyelettel őrzi az első összehívót. Vizet hordok a tengerbe, ha a Baktayakról óhajtok magasztalon szólni. Baktay család és Uribanda már egészen egy fogalom. Baktay bácsi hangszerelt, dirigált, Mihály komponált, Albert jegyzősködött, mindhárman pedig vetél­kedtek minél erősebbé, népszerűbbé tenni a bandát. A népszerűsítés érdeméből jelentékeny részt, talán az oroszlánrészt kell juttatnunk Füvessy Imrének, ki mint a felpofozó bizottság végrehajtója, egyszerűen jelképelte, ki bandáját ócsárolni merész volt. Gyenes István is csak akkor opponált igazán, ha a­­ banda hírét veszedelem környékezte. Pásthy Károly a maga csendes munkásságával és han­­­­gos brácsával szerzett babérokat. Tisztelt közönség! Kedves bandatársak! Midőn hosz­­szúra nyúlt szómat befejezem, egyszersmind huszonöt év zárókövén egy új negyedszázad krónikájának alapját le­tesszük, zárjuk be ünnepségünket az emlékezés ez ünnepén forró óhajtással, munkálkodjék továbbra is e nemes egye­sület, művelve a zene magasztos céljait, a köznek ügyét s forrassza össze annak tagjait továbbra is eggyé a munkás szeretetet, hogy újabb huszonöt esztendő se legyen erős megbontani, amit ők alkottak. FÜGGELÉK. I. A Kecskeméti műkedvelők Zenekarának tagjai megalakulása óta, 1879-ben. Ifj. Baktay Mihály, Heskó József, dr. Szeless József (I. prim hegedűsök); Gyenes István (II. prim hegedűs); dr. Schwarz László, Ujszászy Imre (fuvolások); Baktay Albert, id. Baktay Mihály karmester, Györffy Balázs, dr. Tassy Pál (kontrások); Kovács Béla, Pásthy Károly (mély hegedű­sök); Dékány Mihály (kisbőgős); Gotsch József, Salamon Dénes (nagybőgősök). 1889-ben: Baktay Albert, ifj. Baktay Mihály (I. prim hegedűsök); Gyenes István, Györffy Balázs, Szigethy Zoltán (II. prim hegedűsök); Horváth Béla (cimbalmos); Füvessy Imre Pásthy Károly (mély hegedűsök); id. Baktay­ Mihály kar­mester, dr. Kiss János, Kocsis József, dr. Tassy József (kontrások); Dékány Mihály, Horváth György (kisbőgősök); Gotsch József, Mikó László, Tóth István (nagybőgősök). 1904-ben. Baktay Albert jegyző, ifj. Baktay Mihály, Kozma András, dr. Szeless József vajda (I.prim hegedűsök); Gyenes István, Györffy Balázs alvajda (II. prim hegedűsök); dr. Réthey Ferenc (cimbalmos); Füvessy Imre, Pásthy Károly (mély hegedűsök); id. Baktay Mihály (meghalt június 19-ikén), Farkas Kálmán pénztáros, dr. Garzó Béla, Katona József, Soós Ferenc (kontrások), Balog Dénes, Geday Sándor (nagybőgősök).

Next