Kecskeméti Ellenőr, 1905. április (4. évfolyam, 193-197. szám)
1905-04-02 / 193. szám
Vasárnap április 2. Kecskemét, 1905. IV-ik évfolyam, 193. szám. tara Ellenőr POLITIKAI LAP, MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. A lap szellemi részét illető közlemények előfizetések,hirdetések és nyilttéri közlemények G. Fekete Mihály könyvkereskedésében (Deák tér) fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Főszerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos gaiAhtdij FEKETE MIHÁLY. Főmunkatárs: HÓNIG MANÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: Egész évre . . . .......................................8 korona Fél évre.........................................................4 „ Negyedévre....................................................2 „ Vidékre postán küldve V. évre 2 K. A korszellem. Kecskemét, ápr. 1. Az idők szülik az embereket s nem az emberek formálják át saját képükre az idők arculatát. Az idő hatalmasabb az embernél: a gyarlandó porhüvely lelkébe — a világot irányitó eszmék e kitartó tűzfogójába — az ember akarata-tiltakozása ellenére is, pillanat alatt, egyetlen érintésre belopja s lobogó lángra gyújtja a megfelelő korszellem világitó fáklyáját. Ellenben elbizakodott, nagyralátó és törő emberek hasztalan erőlködnek, hogy egyetlen gyönge, mert nem az isteni szikra által gyújtott eszmeparazsat belecsenjenek a korszellem kohójába. A korszellem csak a nemesebb, mert Istentől való eszmék kisugárzó melegét veszi át, de kiválasztja, kidobja magából a salakot, a durva, mert csakis emberi kéz formálta tüzelő anyagot. Nagyon tévednek tehát, akik azt hiszik-hirdetik, hogy néhány ágaskodó temperamentumú ellenzéki honatya okvetetlenkedése teremtette meg a jan. hó 26-án kialakult politikai helyzetet. A köverek, akik nem csüggedtek, nem paktáltak, nem engedtek, csak napszámos munkásai voltak az új bátog tető alá juttatásának. De magát az adott helyzetet a korszellem, az idők szükségszerű parancsa készítette elő s öntötte emberileg is megfogható formába. A korszellem, amely nem tűri, hogy szabadságra termett népek kezén rozsdát fogjon a pribékek által rárakott bilincs s a mely előbb-utóbb, mindenesetre nagyon rövid idő alatt erőszakkal , népek haragjából, keserűségéből öntött fejszével s a népszabadság istenének baszúálló menyköveivel, széttörte volna a bilincseket, ha nem is vetette volna vállát néhány elszánt, lelkes hazafi a börtön vasrácsának s ha békés megegyezésre nem hozná is el a kulcsokat a börtön igazgatója. A gazdasági, katonai, közigazgatási és közjogi reformok, melyeknek zászlója alatt küzdött és győzött a szövetkezett ellenzék a lefolyt képviselőválasztásokon , amiket legutóbb ultimátumba irt és küldött az országgyűlés ezidőszerinti többsége a magyar királyhoz: a korszellem követelései, a korszellem parancsától diktált reformok, amelyekkel dacolni, szembeszálni gyönge a gyarlandó bécsi kamarilla. A férfiak, akik a reformok szószólói a király előtt, elernyedhetnek, meginoghatnak, azért a követelések mégis diadalmaskodni fognak, mert a korszellem erősebb a szolgálatába szegődött, vagy ellene harcoló katonáknál, erősebb magánál a magyar királynál. Ezért nem esünk kétségbe s nem vesztjük el hitünket, midőn a szövetkezett ellenzék követeléseinek teljesedése elé gördülő újabb és újabb akadályokról, a bécsi körök újabb és újabb cselszövényeiről, a király határozott ellenszegüléséről, sőt az ellenzék vezető férfiai kitartásának ernyedéséről is hoz nap-nap után híreket a sok hivatalos és nem hivatalos szócső. Nem esünk kétségbe s nem vesztjük el hitünket, mert sziklaszilárd a mi ügyünk igazságába vetett bizodalmunk és meggyőződésünk, hogy nincs messze az idő, mikor a mi igazságunk okvetlenül győzni fog. Ne engedje hát a magyar nép szivébe férkőzni a kishitűséget. Bízzék igazságában s bizzék országos vezéreiben, a kik ez igazságok védelmében harcolnak. Ha ők ernyednének, mi alulról adjunk nekik uj erőt a kitartásra. S ha — amit nem hihetünk — leraknák a fegyvert, — ragadjuk be A Kecskeméti Ellenőr eredeti tárcája EGY LEÁNYHOZ. Téged kerestek, lelkem ideálja! Ki átmosolygtál álmaim ködén, Téged láttalak a sejtelmes homályba! S a tűnő alkony hamvadó tistén. És ha dalra kelt a szerelmes csalogány Himes májusnak fénylő hajnalán : Léted sejtettem a fák sötét bogán S úgy elmerengtem ábrándos dalán. Ha láttam tavaszszal fesledő virágot, Melyet körülzsong méhek serege: Rád gondoltam akkor és előttem állott Piruló arcod rózsás édene ! Rólad daloltam a csendes éjszakában, Szent hévvel csüngve lényed bájain, S midőn felleltelek: imte benned láttam Megtestesülve legszebb dalaim ! ! fazekas (Kitolj. Bál utáni reggel. ) ... K. Egy rövid félóra alatt virágokkal csillagokkal és ezer szép dologgal hasonlított össze. Hízelegve éreztem magam de nem tudtam, mit feleljek neki. Mikor vissza vezetett helyemre, úgy tett mintha nem tudna tőlem megválni. Én egy ablak mélyedésbe húzódtam vissza s a függönyök, melyek mögöttem voltak, eltakartak a jelen voltak elől. Ekkor hallottam, amint nevetve mondta egyik barátjának, hogy a kisbohó nagyon szerelmes egy barna fiatal pictorba. Aztán a többi hölgyeket is gúnyolta. Végig hallgattam, de nem értettem meg mindent. Én szerelmes egy pictorba nem értem . Táncrend vigasztalóan egy sereg keresztnevet súgott a fülébe-Pálnak kék szemei vannak, Pál nem hazug és olyan éder szép szavakat mondott neked. Igen, igen, ismételte Xénia Pálnak hű kék szemei vannak és Pál nem hazug. És mit szólsz nyulához ? kezdte a táncrend újra: ő azt állítja, hogy te vagy a legjobb táncos a lányok közt. És Elemér és Béla meg Andor? Ők mind bájosnak találnak téged és koldulják mosolyod alamizsnáit. Xénia érezte, hogy a könyvecske égett ujjai között be akarta csukni és nem volt bátorsága hozzá. Mert te voltál a bál királynője, susogta a kisértő a táncrendből. A te fiatal bájaid elhalványították az irigységtől virágbokrétád színeit. Oh néni de sok főt elcsavartál. A fiatal leány pirulva hallgatta a csábító szavakat. Oh, gondolta el sóhajtva. A báli ruhám egyik fodra lefeslett. Bizonyára kinevettek a fiatal urak. Ezek a szabónők nagyon hanyagok! — Hát ő nem táncolt veled ? súgta neki hirtelen a táncrend. — Kicsoda ? Kérdezte Xéni, elpirulva. — És a név, mely egy negyed óra óta szemei előtt repesett és a melynek betűit kis szive epekedve betűzgette, végre az ajkára jött.