Kecskeméti Közlöny, 1920. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1920-10-01 / 225. szám
2 fraesKEMrrr közlony 1920. Október 1. egységes táborba tömöríti az egész világon szétszórt élősködőket s a megszokott piócaéletükhöz való ragaszkodás ösztönös leleményességével különböző frontokon lépnek fel ellenünk. Hogy önbizalmunkat lefokozzák, harcunkat „kurzusnak“ nevezik. Összefognak a sajtóban és „fehérterrort“ kürtőinek, hogy megszállják és bojkott alá helyezzék „Horthy országát.“ És e hiábavaló kísérletek, eredménytelen küzdelem után sem csüggednek és nem sajnálják a hadiszállításokkal összeharácsolt vagyont. Újabb frontot építenek ellenünk, a lélekmérgezés frontját, melyen sajnos Magyarországon sikerrel dolgoztak és 1918. októbert, 1919.márciust vérünkkel testünkbe írták. Ezt az új frontot most Németországban és Ausztriában építik , Sztettintől a magyar határig és minden vonalon, ahol az orosz fogságból annyi szenvedés után hazatérő véreink vonatja elhalad. E front kiépítése, megerősítése és rendszeres támadó szakaszokra osztása zsidó szervezettségre vall. A legénységet magyarországi „pacifistákból“ frontiszonyban szenvedő emigránsokból toborozzák. Minden nagyobb vasúti állomásokon magasabb parancsnokságot állítanak fel, munícióval, kommunista pénzzel bőségesen ellátva. Ezek az u. n. főügynökségek, melyek a támadó csoportokat , a repülőügynökségeket irányítják és utánpótlással ellátják. A repülőügynökök feladata azután a tulajdonképeni lélekmérgezés, mely hazatérőink egybehangzó elbeszélése szerint a következőképen folyik: Alig végzi el feladatát a kikötőállomásra kiküldött magyar fogadó bizottság, megjelennek a repülőügynökök és „meleg szeretettel ölelik keblükre a hazatérő honfitársakat“. Nagyon előzékenyek, udvariasak és készségesen vállalkoznak a kalauzolásra. Szóval előbb igyekeznek minél megnyerőbbek lenni. Ez az előkészítés. Azután jön a támadás. Megkezdődik a huszonöt bottal. — Milyet változott az ország, mondja az egyik, amig oda voltak! Nem is tudják, mire jönnek haza. Micsoda ázsiai, micsoda középkori állapotok ! Istenem, egész a botozásig visszasülyedt mvik. — És érzelegnek a hiénák. Borzalmasabbnál borzalmasabbra festik „Horthy országát.“ Folytatják a fehérterrorral és levonják a következtetést, hogy „egyedül a proletárság újabb forradalma válthatja meg a magyarországi munkásságot“. Ilyen útravalót adnak a hazatérőknek mindjárt a kikötőállomáson. A legközelebbi megállónál azután ezek az „érzelgős honfitársak“ lemaradnak a vonatról és újabbak szállnak fel, akik pihent erővel újból elölről kezdik a lamentációt és a kioktatást. A tanulságos előadás gondolatmenete természetesen mindig ugyanaz. És így megy végig „rokonszenvesebbnél rokonszenvesebb arcokkal“ egészen a magyar határig, Ausztrián keresztül folyton növekedő vakmerőséggel. Ez érthető is, mert ott nagyon otthonosan érzik magukat az emigránsok. Vigasztaló, hogy e lélekmérgezéssel, ezzel az újabb harcmodorral sem érnek célt. Mert hadifoglyaink tengernyi szenvedések között küzdik magukat haza és e sok szenvedés a honvágyat fokozza, a haza jelentőségét, értékét lelkükben növeli. Kemény magyarrá kristályosodott lelkükről, bármilyen finoman igyekeznek őket megközelíteni, minden mérgezett tőr visszapattan. Mennél tovább voltak távol, mennél többet szenvedtek, annál egészségesebb magyar lélekkel térnek vissza. lis M Magomzägliffl. Hat százalékban állapították meg a zsidó egyetemi hallgatók számát. — A bölcsészeti karon 300, a gyógyszerészetül 100 új hallgató számára van hely. — Megkezdték a birtokreform bizottsági tárgyalását. — Ötszáz vörös fogoly érkezett Debrecenbe az oláhoktól. —A románok sorba beszüntetik az erdélyi magyar lapokat. — A felvidéki postákon a cseh a hivatalos nyelv. — A Csanádi püspök oláh rabságban sínylődik. it is kivett a Nagyvilágitól. A Wrangel hadsereg áttörte a vörös frontot, elvágta Voronistől Varszinig vezető vasútvonalat. — Stambulinszky bolgár miniszterelnök okt. 7 én Londonba utazik. — A corki polgármester 42 nap óta éhezik. — Egy német tanár új gyógyszert talált fel a tuberkulózis ellen. — A népszövetség meghívta Ausztriát a párisi forgalmi tanácskozásra. — A szovjet kormány minden körülmények között békét akar Legyelországgal. — A bécsi „emigránsok“ magyar nemzeti tanácsot alakítottak. — A cseh lakosság , hite megingott az állam gazdasági helyzetében, pénzt senki sem helyez el a takarékpénztárakban, mert attól tartanak, hogy egy napon elkommunizálják a betéteket. — A rigai békeértekezlet legutóbbi ülésén a lengyel delegáció közölte a békefeltételeket. — Ausztria föderatív állammá alakul át. Nem lehet ám gyere ki! Válasz a K- L sárhajigálására. A Kecskeméti Lapok nem tudta tűrni a szemébe tartott lámpást és megkísérelte, hogy kiüsse ezt kezünkből, még mielőtt a nagyközönség megdönthetetlen bizonyossággal ráismerne tulajdonképeni liberális, szabadkőműves, filoszemita mivoltára. Ez a hármas jellemvonása ugyanis cáfolhatatlanul kiderült abból, hogy egyik tőlünk ollózott vezércikkéből (a Szarvasi Halap is tőlünk vette, de teljes egészében s így csak örülünk rajta) kihagyta mindazt, ami ezzel nem egyezett. Védekezése azonban a csapdába került róka erőlködéséhez hasonlít, amely szívesen hagyná már ott a farkát is, csak az életét elhurcolhassa. Körülbelül háromnegyed oldalon foglalkozik leleplezésünkkel, de az egész betűhalmazból csak annyi tartozik a tényállásra, hogy az „inkriminált szószaporító részleteket“ csak azért hagyták el, mert egy hasábra akarták öszszeszorítani a cikket, amelynek lényege azonban ezáltal nem változott. A dolog e részét tegnapelőtt már teljesen megvilágítottuk. Legyen tehát a Kecskeméti Lapok lelkiismeretére mondva. A mi „bűnünk“ abban áll, hogy nagykőrösi származású tanító tragédiájának hírét átvettük — de nem, mint odaát hiszik, a Kecskeméti Lapokból, mert mi csakugyan „nem szopjuk híreinket az ujjainkból“ — átvettük a Nagykőrös és Vidékéből. Ezt is álírtuk, azonban a K L. ellenére nem Cikknek, hanem egyszerű napihírnek és nem metszettük liberálissá sem. Ami ezen a jámbor állításukon túl van, az közönséges sárhajigálás. Ilyen az az állítás, hogy lapunkat a Magyar Alföld nyomdájában készítik, holott a kommunista Magyar Alföldet állították elő a „Kecskeméti Lapok“ nyomdájában. Azután, hogy nekünk a liberalizmus, szabadkőmivesség és zsidókérdés csak „zsebfájdalom“, amit csak az állíthat, aki egész ideológiáját, vele materialista felfogását is Lőwi Ödöntől vette át és így képtelen az események eszmei rugóit meglátni. Megértjük tehát, hogy Lőwiéknek igaza volt, mikor csak a 95. sz. Madách-csal akartak üzletet csinálni. S nem adták akkor át egy nagyobb árajánlatot tevő intranzigens keresztény érdekeltségnek. Csak csodálkozni tudunk, hogy vádjait és sárhajigálásait oda nem terjeszti, hogy a kommunistákkal egy ég alatt lakunk, ezüstkanalat loptunk, kommunista és anarchista előadásokat tartottunk, szobánkból kommunista képkiállítást rendeztünk és lakásunkba milliós értékeket harácsoltunk össze s a kommün bukása után három napot a Margit- körúton ültünk. Mert csak ezek után volna érthető az, hogy, bár burkoltan, megrágalmaz bennünket, hogy munkatársunk a Magyar Alföldbe dolgozott. Nevet kérünk, hogy a bíróság előtt bizonyításra szoríthassuk. Mert aki bizonyítás nélkül állít, az közönséges rágalmazó és mivel rágalommal hadakozna, gyönge ellentét, akinek foga beletörik a dióba. A kommunista barátságot pedig ne emlegessék, mert ha megírjuk, hogy kik voltak a kommün alatti gégecimborák és „Igyunk pertut Laci“ hangos kiáltói, szikrázna a szemük és levágnák a förmedvényüket fogalmazó négytagú kupaktanácsnak körmeit, amiért e dolgot felszínre hozták. A mi „szalmatüzünk“ már évtizedek óta lángol s igazán nincs szükségünk arra, hogy a „Kecskeméti Lapok“ álljon mellettünk őrt. Az ő keresztyénségütk csak konjunkturamáz, melyet levakartunk s megmutattuk a való arcot, amely a ref. boltbérlőktől kéregeti össze 3 ik és 4 ik oldalát. A bírósági tárgyalótermekben fityegő felhívásokról ne is beszéljünk. Igaz viszont, hogy ez „nem apró kiszórásokkal, piszkálódással, ijesztgetésekkel, handsbandával és nyelvöltögetéssel“ való elintézése a zsidókérdésnek, hanem „céltudatos, talán nem olyan hangos, de annál eredményesebb szívósan kitartó“ munka „a zsidóktól eltanult taktikával.“ Ellenben tévedni máltóztatik újból a Kecskeméti Lapoknak akkor, midőn azt állítja, hogy lapterjesztő vállalatunkat is zsidókommunista kézből szereztük meg és most destruktív lapokkal együtt árultatjuk a Kecskeméti Közlönyt. Tévedni máltoztatik, mert a Magyar Újság- és Könyvterjesztőt ugyanis nem lapunk, hanem 8 intranzigens keresztény úriember vette meg, akik súlyos áldozatokat hoztak azért és igaz, hogy zsidótól vették, de olyantól, akire még saját rágalmazó kommunista fajsorsosa sem tudta a kommunista bélyeget reáütni, viszont munkájukat azzal kezdték, hogy az összes destruktív írásműveket kiselejtezték s olyan téren vették fel a versenyt, amely eddig zsidó birodalom vot. A .K. L .at azonban csakugyan a „Népszava“, „Világ“ és „Az Est“ kocsiján árulják, míg a Kecskeméti Közlöny egyedül a keresztény lapok árusítóinál kapható. Erre az lehet a felelet, hogy mi sajtógyűlést is rendeztünk a keresztény újságok érdekében. Hát ez ugyan így nem igaz, de vádnak mindenesetre súlyos. A Központi Sajtóvállalat azonban arra hivatkozhatik, hogy csak nem kérhette meg a rendezésre a Kecskeméti Lapokat, amely a liberalizmus, szabadkőmívesség és judeizmus kérdésének elhallgatásával és kendőzésével époly destruktívnak bizonyult, mint asztaltársai. Mi, akik csak az elvekért küzdünk, cikkünkben hallgattunk a nevekről. Azonban a Kecskeméti Lapok dühében most neveket is emleget és így kénytelenít bennünket, hogy ezekről is beszéljünk. Legnagyobb tisztelettel vagyunk azok iránt, akik nagy anyagi áldozattal elérhetőnek vélték, hogy a Kecskeméti Lapokat kiragadják a Lőwi féle érdekeltség kezéből. Nekünk nincs és nem is lehet az érdemes férfiak ellen kifogásunk, hiszen ők a mi intranzigens álláspontunkon vannak. Egyedül a lap szelleme az, amire a részvényeseknek úgy látszik nem sok befolyásuk van s az irányítást az végzi, aki az egész alakulást elsősorban saját és a többi liberális becses személyének védelmére öszszekalapálta. — Így került két név a lapra, amit mi is kénytelenek vagyunk megemlíteni. Hankovszky Zsiga bátyánk ama bizonyos szabadkőmíveseket megbélyegző közgyűlési határozat után méltatlankodva jött szerkesztőségünkbe és cikket akart közölni lapunkban a szabadkőmívesek védelmére. Értjük, hogy miért jött hozzánk, akkor még nem volt „főszerkesztő“. Kérését megtagadtuk. Talán az olvasóközönség megérti, hogy miért lépett az általunk egyéb kiváló polgári erényeiért igen tisztelt Zsigaban őszülő fejjel a főszerkesztői rögös pályára. A másik névről minek beszéljünk. Olvasóközönségünknek egyszer már bemutattuk. Frontmögötti részeik és spiritus rektoraik is belátták már, hogy „tévedtek“ . . . Egyébként pedig hetet-havat összehozó „szószátyárkodással“ és otromba „sárhajigálással“ nem lehet elbeszélni, amit mi ismételten is leszögezünk, hogy a Kecskeméti Lapok azokkal a bizonyos végzetes kihagyásokkal megmutatta az ő igazi le nem tagadható „negatív“ arcát. S úgy járt, mint a róka, mely bebújta magát most is a lukba, de mivel dombos az oldala lett: Nem lehet ám gyere ki!