Kecskeméti Közlöny, 1924. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1924-05-02 / 101. szám

Május 1. Május elseje van. Az ötödik május el­seje, amelyen újra megjelenünk. Ez ép oly dokumentum, mint az előző évek május el­­ső­ lappéldányéi. Magyar lelkünk, magyar migfyfszedettünk tiltakozást minden nemzet­közi törekvés ellen. Dokumentálni akarjuk, hogy az a harc, amelyet elkezdtünk, nem fejeződött meg be, hogy azok az ideális el­vek, amelyek a küzdelembe hívtak minket, ma is változatlan ás caorbitaiian épségűek. Május elseje van. Nem az internacio­nálii elvek ünnepnapja, hanem az áldást kérő és az áldást kereső mindennapi munka­nap. Romok között állunk, melyekért az internacionális eszmék a felelősek, de ame­lyeket ha újra épületté akarunk emelni, nem ünneplésre van szükségünk, hanem az áldott munkára. Dolgozunk, építünk és reménykedve a várjuk a jobb jövőt, amilyben már a nem­zeti érzés hiatja elő az ünnepnapokat. WWWWVWVWWWWWWWWWVWWWVWVWWWV Terjed az aranykorona­­számítás. A takarékkoronán­ál valorizáció korszaka 3igy látszik végefelé közeledik. A takarék­­o­­ronát mindenünnen kiszon­­ja a hivatalosan ugyan míg nem kötelező, de enélk­ül is mind­­inkább terjedő aranykorona számítás. Az adó­­­zás irányait pra helyette, a közalkalmazottak I aranyalapon csökkentett fizetésének medálla- f pirosa most van folyt­matban A Migyar Nem-­­­zeti Bank részvényeit színtén aranyértékben­­ jegyzik. Aranyéréiben van a májusi lakbér is megállapitva. Magánhasználatban is egyre­­ nagyobb tett hódit az msrgkoronaérték hasz­­­­nálata. Debrecen város pl. 4 aranykoronában állapította meg az iparost, norciskolai okta­­tási dijat. A minap éppen a Kecskeméti Köz­löny adott hírt egy városunkban kötött ingat­lan adásvételi ügyeiről, melyben ez eladó és vevő aranykoronaértékben állapodték meg Az aran­ykoronaért­ék számítás teljes ér- s véryre julását az segítené elő, ha általánosan kötelező érvíz­nyei naponként, vagy legalább hetenként megállapítanék az arany és papír­­korona egymásközi értékviszonyai. Termé­szetesen ennek a megállapításnak min.den mester arges átalakítástól függetlenül kellene történnie, kizárólag az arany súlyszerinti vi­rágpuci átlagos érának figyelembe vételével. Ha ez év eleji óta arany­ban számíta­nánk, látnunk keltet volna, hogy kb február 20- án ért legkevesebbet a papirfeoréna, mi­kor a szinarany gratija 70,000 koronát ért Budapesten. Ugyanakkor az arany tízkoronás 200—210 koron­a volt. Eszerint egy arany­korona 20—21 ezer koronával volt egyenlő. Azóta javult a helyzet. Április 15 én a szín anny gram­ja 50100 koronáig esett vissza. Ennek 15000 p­pkrkoronás aranykorona fe­lelt volna meg. De az éhcpénz nem követte a világpiacon mutatkozó aranybesszt a 40 százalékos esésben és kerek 10 százalékkal drágább maradt a szinaranynál s április 15 én 1­ 500 volt az arany és papírkorona közti értékviszony, a Napoleon arany a devizaköz­­pont jelentése szerint pontosan az arany vi­lágpiaci áréhoz igazodott s a fond napon 15600 fős indexszámot mu­atott, a frank és aranyk­orona 5 százalékos békebeli d­iferen­­ciáját és devizaközpont pénz és áru kalku­lációi­ közt mutatkozó különbséget is figye­lembe véve. Április közepe óta a papírkorona az aranykoronával szemben ismét visszsszorult. Minthogy az arany tíz- és húszkoronás nem «­r 1924 május 2 API 1000 toréin. Péntek, V­. évfolyam, 101. szám KECSKEMÉTI KOZLONiy BLIFIZSTK­l ARAK: FtleHU surkMzti^ dr. KISS ENDRE. S Z E­RK ESZ T ö S É 6: $$©9» tm................................... 60006 ksrasa. s$get Kim ára: I0£0 koreai. nu. Szalwdaáa-tér I. számol, e. 3. ajtó. Telefon: (20. Mm*' .................. 20010 korosa. neoisb­ark hétfő kivételével eladóa nap. KiADÓHIVATAL:Szécbeogi-tér 5. szám. Telefon: ((4. fM-ogBcafajRW;.' jímj« juMWWHMaMBM—yp—mbh ■ iniiiimiia—B—wwHas—be3»wwr—mb—bbmwh—m——WttUBHBB—i a legitim forgalmában kialakult árakat nem ve­­­­hetjük fgyelembe, a Napóleon aranydeviza-­­ központi árfolyamjegységéből számíthatjuk­­ csak ki az arany hivatalos értékelését Esen­­ az alapon az előbb említett korrektúrákkal­­ kb. 16000 pepsik­orona értékűnek találjuk az­­ aranykoronát, ami az új lakbérlettel kapcso­­lt latban megjelent hivatalos aranykoronaérté-­­ keléssel teljesen egyező. A rendslet egész 1 mi­­us hónapra állapítja a 16000 tes in­­f­or­xszámot. Ez nem egészen helyes, mert­­ sokkal rövidebb idő alatt is már érzékeny is elteltolások lehetnek az aranykorona érté-­­ kelésében. uvw­/vwwwvwwyvs/vwvwwwvwwvwwwywvw ! Fölemelték a fényüzési érték­határokat. A Budapesti Közlöny vasárnapi április­­ 27-iki száma közli a pénzügyminiszter 53500 fj —Vili. b. 1924 számú rendeletét, amely a f fényűzési értékhatárokat a feoronaromlásnak­­ megfelelőiig lényegesen felen éli. A butorok­­nál a következő értékhatárok lépnek folvő évi május he 1­től életbe ezresekben: Ágy 1 1750, psilag 4ooo, szekrény 35oo, könyv­­szekrény 8ooo, éjjeli szekrény 7co, toalett vagy mosdó tükör nélkül 21oo, kredenc 72oo, konyha és előszobaszekrény 12co, pohár­­szék, tálaló, edénymkríny 35oo, ebéd casz­­f­­al 2oco, forrhaíztal 5co, íróasztal 4ooo, | szék 35o, konyhmík 2oo, kárpitozott szék, | kitömik 85o, kárpitozott karosszék 15oo,­­ fotes 2oco, fa és szénláda 4oo, egyéb be-­­­rendezési tárgy 12oo, fa ószőnyegek f. méte­­­­renként 25o. Be főidőn készült síremlék fel- ? állítással 25oo, ssines cserépkályha felállítás-­­­sal 4ooo, fehér vagy krém cserépkályha és 1 kandalló mindenkor fényűzés. Játékszerek 40. 1 Hangszerek: hegedűk l­oo, cselló 14oo,­­ tamburica 3co, citell, gitár 6oo, fúvó hang­szer 6oo, harmonika 4oo, WWWWWWWWWWS/NA/WWWWWWWWWWWWWWW Kis hírek a Nagyvilágéi. A jóvátételi bizottsághoz a német jóvá­­t­­ételi kérdésben megérkezett Jugoszlávia ég­y Japán válasza. — Paliéban cáfolják Pitincaré­­ és M­cdonald közeli találkozásának hírét. Ez­­ csak a választásos után történhet meg. —­­ A bécsi légforgalmi társaság május 5-ére | tervezi a Budepest Bécs közötti légforgalmm | megnyitását. — A jóvátételi bizottság elha­­t­­ározta, hogy az április 17 i jegyzékre kül- I­dött német válasz és a szövetséges hatalmak | kormányainak erre adott válaszának tárgya­­l­­ását elhalasztják. — Az Egyesült Államok f 350 atlétája vesz részt a párisi olimpiádon. Kis hírek Magyarországból Máliczky Vilmos operaénekes 79 éves korában meghal. — A Tiszán levonuló ár­hullám Tisza­füredig érezteti hatását; fejebb, igen magas vízállás mellett, apad. — Mol­nár Bél budapesti terménykereskedő hamis fuvarlevelekkel 50 millió koronát csalt ki a Magyar Gazdák Mezőgazdasági Rrról. Le­tartóztatták. — A tornypepá­csi görög katho­­likus templomba beleütött a villám. Egy fia­­talembert, aki a kóruson volt, agyonütött. — A ni­pokban a rábapüspöki­­ Marton-féle malomban nagy tűz pusditolt. A Üsztka­­tifra elpusztult. 180 mázsa rozs és 120 mázsa búza elégett. — Nyíregyháza kör­nyékén Napkor községben hetek óta egy rablóbanda garázdálkodik, mely ragy rette­gésben tartja a környék lakosságát. — A sek­reci bény­a egyikében gazdag aranyérre bukkantak. Napi hírek. — Hírek a kir. ügyészségről. A Kor­mányzó Bardőc* Árpád Jecskemét királyi ügyészségi elnöki címmel felruházott kir. ü­g­yészt ugyanezen kir. ügyészség elnökévé kinevezte. A kinevezés dr. Bardó cz ügyész­ségi elnök vezetői megbízásának véglegesí­­tését jelenti. — A kir. igazság­ügyminiszter Ffu­rdi Zsigmond kir. ügyészségi irodafőtisz­­tet a VIH. fsz. osztályba sorozott irodaigaz­­gatóvá nevezte ki. — A város részvényjegyzése ügyében hétfőn május 5-én délelőtt 11 órakor rend­kívüli közgyűlés lesz. — Három gyár kivételével minden üzem­ben dolgoznak, a rendőrkapitányságtól nyert értesülésünk szerint május 1 én a Konzerv­gyár, Gyursgyár és Vasgyár kivételével min­den üzemben rendszer­ folytatják a munkát. — ez április havi vilanyáramdijak. A városi tanács a villanyáram­dijakat ép­ills hó­napra az alábbiakban állapította meg. Ház­tartások és hivatalok részére 530, üzletek, vendéglők, motoros üzemeknek 650 korona. Átalány egységár hekkwaffonkint és gyer­­tyafényenként 600, árammérődíj 500 korona. Az emelés 10 százalékos. a K­szigazgatási bejárás. A kecskemét állomás rakodójától a Coliner téren át a Hingya telepére vezető keskeny nyomványú iparvágánynak közigazgatási bejárását tegnap tartanak meg. A bizottság nem támasztott nehézségeket az iparvágány megépítése ellen és javasolja az engedély megadását. — Razzia. A rendőrség tegnap este fél 10 órakor általános razziát tartott a város te­rületén, mely alkalommal ismét előállítottak három hely és foglalkozás nélküli egyént, akik a sétatér­en akarták tölteni az éjszakát. — 12 000 korona a belföldi bor fény­­üzési értékhatára. A pénzügyminiszter a bel­földi bor fényűzési értékhatárát a következő­­képen állapította meg: F évi május ké 1­ső napja és literenfeint kimérés esetében 12.ooo kor., padekban történő eladás esetében a palack árét is beleszámítva 15ooo K. Ez az 'rf'khatár egy liternél kisebb frrts?ta­npu pa­lackra nézve aránylagosan átszámítandó Hí a pHickbor eladása s padek visszaadásá­nak kikötése mellett, vagy pedig cserepalsok ellenében­örténik, ebben az esetben nem a 15cod K, h nem a 12coo­t os értékhatár az irányadó. A fiz iskolaszék ülés­e. A községi is­kolaszék szombaton, május hó 3 án délután tartja meg a tanulóválasztói ülést. — A város április h­ói adózása. A vá­rosi adópénztárba április hóban befolyt ösz­­szesen 126,726 630 korona adóösszeg. Ebből állami adó­őke 45,124 246­­, késed kamata 9,484 596 keresk. és iparkim. ill. tőke 2 millió 221 493, kamata 1,513 710, községi pótadó tőke 4,193.669, kés. kam. 1,894 697, alkalmazottak ált. kereseti sdíja 31,098,345, kés. kam. 187 304, időbehajtási illeték 2 mil­lió 89 243, városi átírási illeték tőke 17 mil­lió 482 769, kés. kam. 190 891, végrehajtási illeték 23 470, cselédsegély díj 253.970, buza­­földadó és pótlék­ 3 993 280, mezőgazg. kam. ill. 32 710, behajt. illetéke 277 235, B) füg­gelék b?hs­t. illetéke 44 457, átadó tőke 2 millió 358 938, kam. 1,065 767, ebidó tőke 2800, kam. 90, 1922-923. évi inségadó és kamata 2,785 052, beh?jt. illetéke 163 800, 1923-924. évi inségadó behít­ási illetéke 722, nyomtatványok díja 243 376 koron­a. A­Z Smí­r magyar főbiztos május 1 én, csütörtökön reggel a keleti r­epressei Genf­­ből Budapestre érkezett.

Next