Kecskeméti Közlöny, 1933. augusztus (15. évfolyam, 172-197. szám)

1933-08-01 / 172. szám

2 Fürdőruhák szezon után majdnem féláron kaphatók a Héjjas Harisnyaházban. 22­8 Pompás élmény volt a lilla­füredi út, amelyen 405-en vettek részt Kecskemétről. Kecskeméti vendégjárás Miskolcon, Lilla­­füreden és Tapolcán. Szombat délután zsúfolt volt a pálya­udvar, 405-en indultak ki Lillafüredre a fil­léressel. Az idei kánikula egyik legmelegg­ebb órái virradtak a kocsikban elhelyez­­edő emberekre. A miskolci állomáson ze­nekar fogadta a filléres utasait. Vasárnap folyamán elevenen iparkodták kihasznál­ni a látnivalókat Miskolcon, Lillafüreden és Tapolcán. Külön meg kell emlékeznünk arról, hogy a nagysikerű, feledhetetlen kirán­duláson részt vett a Katolikus Egyházi Énekkar is teljes létszámmal. A rendezés­ben Bende János alelnök, Póta Aladár karnagy, Labancz Ferenc dr. és Marsa Mi­hály dr. serénykedtek. Az elszállásolást és kosztot Vámos József rendezte, kalauzo­lást pedig Póta László dr. ügyvéd. Asz arató felvonulás és táncmulatság. A délután támadt szélvihar megzavar­ta az aratófelvonulást és táncbemutatót, mégis összeverődött vagy 4 500 főnyi kö­zönség a Vigadó előtti téren és a táncte­remben. A színes, ökrösszekeres felvonu­lás után az ágasegyháziak szép magyar táncokat mutattak be Károlyi Etelka beta­nításában, Gudricza Sándor, a Polgári Da­loskor kitűnő tenoristája rendkívül zajos sikert aratott Kárpáth Zoltán dr. neves szerző remek magyar nótáival, majd haj­nalig tartó tánc volt. smindi. Szombaton nyit a Kamara­színház. Mint Déri Béla igazgató értesít bennün­ket, az Országos Kamaraszínház szerdán meg­kezdi kecskeméti vendégszereplését. MŰSOR: Szerda: Topáz. Vígjáték. Csütörtök: Valaki. Vígjáték. Péntek: A kis Egolf. Színmű. Szombat: Arc és álarc. Komédia. Vasárnap d. u.: Csók a pusztán. Vasárnap este: Kacagó est Hatalmas szélvihar vonult át tegnap délután Kecskeméten. Úszó homoktengerré vált a levegő. A gyümölcsösben tett kárt a vihar. Óriási szélvihar dühöngött tegnap délután. A szél felkapta a port és rohan­va száguldott vele a városon át Szürke ho­moktengerré vált a levegő, két lépésre sem lehetett látni. Közel egy órán át tar­tott a szél játéka. A gazdaságban, mint értesülünk, nem nagy a kár. A kukorica táblák szélét le­fektette a szél. A gyümölcsösben tetemes mennyiséget rázott le a fákról, ennek legnagyobb része a szél nélkül is lehul­lott volna. Néhány ágat is­­letört a vihar. Bútor-árverés. Augusztus 4.-én fél 11 órakor Hunyadi-város 37. sz. alatt szép ebédlőberen­dezés s háztartási tárgyak bíró­ árverésen alacsony becsáron ELADATNAK: 3047 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1933. augusztus 1. A barackkiállítás közönségeil 2000 vidéki látogató. — Kik kaptak oklevelet? Hallatlan sikert aratott a gyümölcs­­kiállítás. Két nap alatt ötezer ember cso­dálta meg «Európa gyümölcskereskedésé­nek kirakatát.» Az ötezer emberből két­ezer volt a fővárosi, illetve vidéki. A díjazások egy részét már közöltük, a többieket illetőleg a következőképpen döntött a zsűri: Állami aranyérmet nyert az Első Kecskeméti Szőlő és Gyümölcstermelő Szövetkezet, ezüst­érmet Keretvás István örökösei, Hübl Milán, bronzérmet Dömö­tör Pál és Sörök­ Pál boraikért. Elismerő oklevelet kaptak Damásdy, Merétey Sándor dr., Kerekegyházai Sző­lősgazdák Egyesülete, Eördögh Gyula, Leskó Lajos, Sváb Kovács Erzsébet, Sze­gedvidéki Gyümölcstermelő Egyesület, Kovács Lajos, Kalapos Gergely, Hübl Mi­lán, Kisnyiri Gazdakör, Szepesi, Takács János, Polgár Antal, Móczár Antal dr., özv. Gyenes Mihályné. Fülbevalót, pecsétgyűrűt, fejkendőt „jósolt el“ a cigányasszony egy hiszékeny szobalánytól. — A Közlöny tudósítójától. — Az utóbbi időbeni megint erősen lábra ka­pott jóslási furfangnak esett áldozatul a na­pokban Szabados Zsuzsanna szobalány, Szé­­chényi­ u. 10. sz. alatti lakos. 28-án délután egy cigányasszony jött az udvarukba, hogy jóslási tehetségét gyümölcsöztesse. A lány beugrott a hókuszpókusznak és hajlandó volt előadni a «munkához» szüksé­ges «kellékeket», egypár aranyfülbevalót, egy becsérgyűrűt és fejkendőt. A jóslásból azon­ban nem lett semmi, mert a cigányasszony másnap reggel volt hajlandó a titkok fáty­lát fellebbenteni. Addig érnie kellett a dolog­nak. A «kellékeket» azonban minden tilta­kozás ellenére elvitte azzal, hogy másnap reggel visszahozza. El is jött, de az aran­y­­nnemük nélkül és mikor kérték, megszökött. Állítólag még 6 károsultja van a furfangnak. A nyomozás folyik. ♦ 4 ♦ ♦ ♦ ♦ 4 ♦ ♦ ♦ 4 ♦ Feleségére akarta gyújtani a egy ittas cipészsegéd a­z utcában. Meggyújtott egy nyaláb szalmát a konyhában, de eloltották. Botrányos jelenetek játszódtak le tegnap délutáni 5 óra tájban a Kazinczy­ utca 9. sz. alatti házban. Kele Pál 48 éves cipészsegéd Ittas állapotban rátámadt feleségére, fojto­gatta, ütlegelte, majd mikor az asszonynak sikerült elmenekülni, az udvarról egy nyaláb szalmát vitt be a konyhába, meggyújtotta és azt kiabálta: «Rád gyújtom a házat.» Az asz­­szon­y egy vödör vízzel eloltotta a tüzet, amely hatalmas lánggal égett. Az izgága férfi ezután elrohant hazulról s a rendőrök eddig nem találták meg. Nyomozzák. Óriási szélvész „fejezte be“ a repülőnapot, szerencsére a hivatalos programnak már vége volt. A dühöngő szél ellen a közönség védte meg a repülőgépeket, amiket a szél összetört volna. — Nagy sikere volt a­­Gerle 130-nak, vitéz Bánhidynak és a vitorlázó repülésnek. — A KÁMC csillagturájs. A vasárnapi események közt szép si­kere volt a csillagtúrának és a repülőnap­nak. A csillagtúra résztvevőinek befutása 9 órakor kezdődött meg a város Rákóczi­ul­ bérpalotája előtt. 7 autó és 47 motor érkezett az ország minden részéből. A vendégek megtekintették a barack­­kiállítást, majd a Széktába mentek. Úgy a kiállításról, mint a pompás fürdőről el­ragadtatással nyilatkoztak. Déli fél 2 órakor volt a csillagtúra ebédje a Gaál-vendéglőben. Jelen volt többek közt Lenz Albin altábornagy,­­a KAMC társelnöke, Hille Ferenc, ny. ezre­des, a győri frontharcosok vezérelnöke. Az ebéd első szónoka Szabó Pál dr. KAMC-elnök volt, majd Kiss Endre dr. tiszti főügyész, ki a várost képviselte, szép beszéd keretében kiosztotta a KAMC ízléses emlékplakettjeit. Az emlékserleget legnagyobb sportteljesítményéért Pötzl Rudolf győri mérnök kapta. A KAMC- nak remekbe készült kis ezüst repülőgé­pet adott Kiss Endre dr. Nagy szélvihar fejezte be a repülő­­napot. Reggel 8 órától kezdve érkeztek a re­pülőgépek a körösi nyomásra. A híres «Gerle 13»-at Bánhidy Antal vezette Kecs­kemétre. Igen érdekes volt a motor nél­küli vitorlázó gép érkezése: Kecskemétig egy rendes motoros gép vontatta a leve­gőben kötélen, a repülőtértől pár kilomé­terre a kötelet lekapcsolták, a motoros leereszkedett, a vitorlás hosszabb ideig le­begett fönt, majd gyönyörűen, finoman, a gyepet szinte alig súrolva leszállt a föld­re. Délelőtt volt sétarepülés, de az idő rövidsége miatt csak kevesen részesülhet­tek benne. Délután 4 óra felé autók, motorok, kocsik, biciklik, gyalogosok hatalmas sora vonult a­­nyomás felé. Jelen volt Fáy István főispán és felesége is. A legnagyobb ér­deklődést a híres, piros-ezüst színű «Gerle 13» és a karcsú vitorlázó gép váltotta ki. Bánhidy Antal, Majoros János és Had­nagy Endre rajrepülést mutattak be. Utá­na Hadnagy Endre külön e célra fölsze­relt gépével drótkötélen fölvontatta kb. 800 méter magasságba a motornélküli gé­pet. A remekbe készült «Professzor»-típu­sú vitorlázógépet Rotter Lajos mérnök, a «Jamboree» műszaki parancsnoka vezette. Nesztelenül, simán írta le a köröket. Köz­ben föltámadt a szél, de ez csak elősegí­tette a repülést. Dicsőffy József és Sirek János egy sörös hordót dobtak le ejtőer­nyőn. Utána Bánhidy és Dicsőffy ballon­­vadászatot mutattak be. Eredmény 8:0 Bánhidy­­javára. Még Bánhidy bemutatta a különböző repülő-bukfenceket, a híres dugóhúzót, azonban mire földre ért, ele­mentáris erővel tört ki a vihar, a nézőkö­zönség egy része a gépek segítségére sie­tett, lefogták, hogy a szél föl ne fordítsa. Irtózatos portenger borította el a nyo­­­­mást. Mindenki menekült. Szerencsére már vége volt a programnak. Ennek örült legjobban a nagy munkát végzett rende­zőgárda, élén Dunay Róberttel, Král Ott­­márral és Wázner Gézával. vililfung "? Nyugat felől a szél gyengülése, a felhő csökkenése és újból erősbödő nappali felme­legedés.

Next