Kecskeméti Lapok, 1868. október-december (1. évfolyam, 1-13. szám)

1868-11-21 / 8. szám

lett, műhelyében vagy boltjában és ne tö­rődjék a közügyekkel, bizza a közügyek iránt való érdeklődést másokra. — E bölcs tanácsadók nem gondolják meg, hogy meggondolatlan tanácsuk nem illik az alkotmányosság rámájába, hogy az absolutismus vagy kényuralom fölkent apostolai is hasonlót tanácsolnak és parancsolnak az elsat­­nyult nemzeteknek. Az eféle bölcs tanácsadók ad­ják inkább azon józanabb, szabadelvű tanácsot a népnek, hogy a földművelő, iparos és kereskedő is, napi foglalkozásainak pontos teljesítése mellett, igyekezzék a közügyeket is megismerni, s a haza szent nevét nemcsak száján, de szívén is hor­dozni , mert csak a fölvilágosult, szabad lelkületű polgárok honszerelme biztosíthatja a haza alkot­mányát , mert csak a közügyeket kellően ismerő nép adhatja önállóan és lelkiismeretesen döntő szavazatát; mert csak a törvényes szabad­ságért lelkesülő polgárok biztosíthatják hazánk teljes alkotmányát! Azt hiszem, azok a nép igaz barátai és az alkotmány hű őrei, a­kik egy szívvel és szájjal vallják, hogy a világot teremtő istenség legmagasztosabb igéi akkor zendültek el, midőn e szavakat ejté, hogy: „legyen világosság1’! Igen, legyen világosság a nép között! Nem félek én a felvilágosult néptől, de rettegem az elbutított tö­meget ! Tisztelt polgártársak! Legyünk mi azon ősök méltó utódai, kik dicső apánkat, Árpádot fejedel­mükké választván, még e szeretett fejedelemmel szemben is biztosíták alkotmányos befolyásukat az ország közdolgaira. Íme, az etelközi vérszerződés a 889-ben kelt­ős alkotmánylevél 3-dik pontja így szól: „A kik Árpádot szabad akaratból vezé­rükké , uirokká választották, se magok, se mara­dékaik ki ne rekesztessenek a vezér tanácsából s az országlás tisztéből.11 c­íme, az ősalkotmány e drága pontja, mintegy ezer esztendővel ezelőtt megalapító a magyar országgyűlést, a magyar nép törvényhozási jogát, melyen ezer év óta nép és király testvérileg osztozik Árpád országában. Tisztelt polgártársak! Lelkesítsen minket azon szellem, mely a hűbériség, vagyis a fokozatos alá­rendeltség állami és egyházi szervezetével nyűgö­zött nyugati befolyás által megvesztegetett magyar alkotmányt 1848-ban a népuralom, democratia, vagyis a népképviselet alapján újjáteremté, s az összes magyar nép kezébe nemzeti lobogót adott, melyre e számok: „1848“ és ezen nagy eszmék: „egyenlőség, szabadság, testvériség, népképviselet, szabadföld, szabadsajtó, nemzeti hadsereg, füg­getlen felelős magyar minisztérium s a magyar királyság állami önállásai vannak fölirva. — E lo­bogó alatt bátran előre a koronás magyar király és a haza nevében!! íme, akaratlanul is eljutottam oda, hová a mi népkörünket — nem titok tehát, kimondhatjuk — baloldali pártállása vezeti, az 1848-as lobogóhoz. Védjük e szent lobogót, mely­nek árnyékában pihen maga az 1867-es alkot­mány is. Mi baloldali elveket vallunk, mert a balolda­liak által látjuk az 1848-iki alkotmányt leghívebben képviseltetni. Mi baloldali kormányt óhajtunk, mert hitünk szerint a baloldali elvek diadala biztosítja legjobban a magyar haza jövőjét s a magyar király érdekeit. — De óvakodjunk, egyesületünk érdekében óvakodjunk az egyenetlenségtől; a bal­oldali két pártszinezet maradjon együtt el nem váltan, mert csak az egyesülés ad erőt, s mert a bihari 3 pont (a delegatió eltörlése s az abból ki­folyó közös minisztérium megszüntetése, magyar királyi hadsereg és diplomatiai elismertetése a ma­gyar államnak) elfogadása óta alig van valami kü­lönbség az úgynevezett balközép és az 1848-as párt között; szélső­baloldali párt pedig többé nincs a hazában és nincs Kecskeméten sem. Egyetértés legyen jelszavunk politikai pártállásunk­ban is. Ez biztosítandja egyesületünk főczélját, jelesül városunk erkölcsi és társalmi művelődését és haladását is, melyet időleges, kisebb érdekeknek fel nem áldozhatunk. Egyletünk czélja, jövője, jó hírneve, városunk becsülete és hazánk üdve, valamint forró honsze­relmünk parancsolja nekünk a legszigorúbb tör­vénytiszteletet. Alkotmányos polgár előtt az alkot­mányos törvény mindig szentség legyen. A­ki a törvényt nem tiszteli, nem szereti a rendet, a­ki nem szereti a rendet, nem érdemli a szabad­ságot! A rend szabadság nélkül, a szabadság rend nélkül nem üdvös, de veszélyes. Türelem és nemes versenyzés vezessen minket a más pártbeliek irányában; ne gyanúsítsunk és ne ingereljünk sen­kit ; vessük meg nagylelkűen a gyanúsítást, rágal­mazó fordítást, bárkitől s bárhonnan jöjjön is az. Mutassuk meg az egész világ előtt, hogy mi nemcsak a politikai, hanem a társalmi és erkölcsi mivelődés terén is határozottan haladni akarunk! Alkotmányos törvényeink határain belül terjeszszük becsületes, nyílt úton elveinket, és az egyenlőség, szabadság, testvériség nagy igéit, és a diadal el nem marad s társulatunk becsültetni fog. Előre az erkölcsiség, előre a munkásság s előre az alkotmányosság nevében!!! Éljen a haza és éljen a király! Kecskemét, november 1. 1868. Fehér Péter: T­Á R­C Z A, Ősz idején. Hallom az örökgyászt viselő madarat Jajgatásaival. — Zord idők postája! Halotti­ éneked szivem- s velőmig hat; Vissza, repülj vissza, miért jösz e tájra?! Hiszen nem öltött még a vonagló róna Szemfedőt magára, — halott mintha volna. Oh nézd, a mindenség örökfényü szeme Le­lepillant még a hervadt, bús mezőre, Mintha keresné az elhunyt virágokat, Miknek ő volt mindég éltetője, őre, Bágyadt, de biztató sugárt hint le rája: Nem tart mindég a nagy álom éjszakája! Ne gyönyörködj azért olyan igen rajta, Ha látod a mező néma haldoklását, És hallod a száraz, megfosztott lomb között, Távozó kis madár fájó zokogását; Ne örülj oly nagyon, nincs rá okod, hidd el, Mert a sötét éjjelt fölváltja víg reggel. Fel fog az ébredés reggele mosolygni, Midőn a természet újjá szüli magát, S a tavasz szellője szárnyain elhozza Ragyogó ékeit s balzsamos illatát; Majd elnémulsz akkor te szánandó pára. A mező láttára, csalogány dalára. Az én reményem is ezért olyan biztos, ki végnapjaimat közelegni látom. Kecskemét város 1868. évi Nov. 9-én tartott közgyűlése. (A régi városház nagytermében. Kezdete d­r. 9­/2 órakor.) Elnök: Nagy Lajos polgármester, jegyzők: Hornyik János fő-, Szálkai Gergely, Dö­mötör Sándor és Czapik Antal aljegyzők. — Bizottsági tagok elegendő számmal. Nagy Lajos, mint a hús- és borfogyasztási adó bérlete iránt menesztett küldöttség elnöke je­lenti, hogy pénzügyér ő méltósága városi közön­ségünk ajánlatát elfogadta, s múltkor fölterjesztett jegyzőkönyvünket a budai pénzügyigazgatóságtól kapott távsürgöny szerint már jóváhagyta, minél­fogva nincs hátra egyéb, mint a kivetés módoza­tait megállapítani, erre pedig javaslat készítésével egy bizottság lett megbízva, mely bizottság ezúttal nézetem szerint, tekintve az ügy fontosságát és az idő rövidségét, megsürgetendő. (Helyeslés.) Les­tár P.: Úgy hiszem, senki sem akar az imént előterjesztett ügyhöz hozzá­szólani. Ezúttal én sem akarok. De szabadjon egy mindnyájunkat érdeklő egészen más ügyet discussió tárgyául föl­hoznom. Közgyűlésünk feladata városunk anyagi és szellemi emelkedését fejleszteni és előmozdítani. Nemes feladatának felelt meg közgyűlésünk, midőn legelső indítványom tételekor elhatározta, egy kis­­dedóvoda fölállítását s e czélra a B. Kiss Pálné hagyatékához tartozó ház megvételét. E határo­zatra azonban közgyűlésünknek jelentés mind ez ideig nem létetett. A kérdéses ház már egyszer árvereztetett, újábbi árverése f. é. nov. 17-re van kitűzve; könnyen megeshetik tehát, hogy közön­ségünk e házat majd meg sem vásárolhatja, ha késedelmezünk. Azt hiszem, ha városunk 2400 frtot ígérne e házért, az örökösök készek lesznek az árverés elmellőzésével azt városunk birtokába bo­csátani, s ha jelenleg nem ragadjuk meg az alkal­mat, hogy egy felállítandó kisdedóvoda részére olcsó és alkalmas helyiséget szerezzünk , jöhet idő, midőn majd közönségünknek kétszer annyiban fog kerülni, hogy határozatát egy kisdedovoda felállí­tása iránt foganatosíthassa. Nézetem szerint Isten is arra teremtő e házat, hogy kisdedovoda legyen, ne szalaszszuk el a kínálkozó alkalmat, annyival inkább ne, mert városunk jelenleg a vételt minden megerőltetés nélkül eszközölhetné. Indítványozom tehát, hogy 2400 frtért egy felállítandó kisded­óvoda helyiségéül vetessék meg a többször emlí­tett lakház. Szalkay G.: Nézetem szerint, ha az e tárgy­ban kiküldött bizottság az árverésen megjelennék, a kérdéses házat 2400 írton jóval alább megvá­sárolhatná. Nagy L.: A ház, melyet Lestár képviselő megvétetni óhajt, tudomásom szerint oly rész kar­ban van, hogy az tetemes javítások után volna csak bármily czélra is fordítható, kisdedóvodának pedig egyátalában nem alkalmas helyiség. Ha­­laszszuk el ez ügyet, míg alkalmas a helyiség nem kínálkozik. Szappanos I. Mint privát ember belátom, hogy a helyiség kisdedovodának ugyan alkalmas, de megvételét még­sem tartom szükségesnek, hisz ott van a „Cserepes“, a régi „Aranysas“ szálloda, fordítsuk arra azt, miért vásárolnánk mindég új helyiségeket? Különben is óhajtandó, hogy egy városháza legyen és ne szaporodjék vagy 13-ra. Hajagos I.: Nézete szerint a kérdéses épü­let a többször említett czélra igen alkalmas s czélszerűbb helyiséget nem igen lehetne kapni. Javalja, hogy kísértessék meg újból az alku 3200 frt. ajánlattal az örökösökkel. Szappanos L: Kérdezem, vájjon egy kis­­dedóvodát akarunk-e fölállítani, vagy többet? és kérdem, ha­dd föl nem állítunk egy másikat, p. o. az Ürgésben, vagy Muszályban, vájjon számítha­­tunk-e, hogy a külvárosi kisdedek ide szállíttat­nak ? Úgy vélem, hogy központi és széjjel fekvő kisdedóvodákat kell felállítanunk. A­mikor azután nem kell oly értékes, költséges házat megvennünk. Szűcs I. A kérdéses ház megvételét szüksé­gesnek látja, mert a városnak még eddig középü­­ogy a sötét sírban, a sir étetében. Nem lesz örök az a hosszú, nehéz álom, Hanem fölváltja majd egykor a szép reggel Virágos mezővel s fi­lmile-énekkel. Varga Gyula, Galambosi Mária. Elbeszélés. Irta: Merényi László. (Folytatás.) IV. A leány képzelt világa, hogy hazaért, mintegy szép álom elrepült. A hideg, száraz, kérlelhetlen való­ság nyakon zudjta érzelmei forró hevét: a szív nemes gerjedelmei, édes álmai, jövőbeni tervezgetései, szent fogadalmai mind eltűnt a mindennapi élet parancsoló beavatkozására. Atyját, ki egynegyedrész fizetéssel nyugalmazott kántor volt, és nagynénjét a jázmin-lúgos alatt ülve találta; mindkettőnek arcza szomorú bánatos volt s a jó nagynénének szemei vörösek valának, mi azt bizonyitá, hogy csak kevéssel ezelőtt kényezett. A leány, szokása szerént, nyájasan üdvözölte őket, de köszönését egyik sem fogadta el, mi­nt aggasztani kezdé; okos nagy szemével hol egyik hol másik arczán kémlelt, de azokról a megtestesült szomorúságon kívül egyebet nem tudott leolvasni. — Itt valaminek kellett történnie, de minek ? — kérdé önmagától s azzal helyet foglalt az öregek közt. — Mari, — szólalt meg legelőször a nagynéne, — kérlek, hagyj magunkra; apáddal fontos beszélni valóm van! A leány már készült elmenni, midőn az öreg Ga­lambosi tompa rekedt hangon közbe szólt: — Maradj! — De kedves öcsém-----­— Minek titkolódtunk előtte, mikor előbb-utóbb úgy is meg kell tudnia a megtudandókat? Maradj, ülj le leányom és hallgasd: még ma összepakoljátok a mitek van és holnap------­— És holnap? — Elutaztok. — Istenem, ily hamar! — Meg kell lenni, leányom! Ép ezen versengtünk nagynénéddel, mert ő sehogy sem akar beleegyezni az elutazásba; három napot kér s azt mondja, hogy azalatt a három nap alatt minden jóra fordulhat... Nem hiszem, rajtam már az isten sem segíthet!... Utaztok, punktum. A kocsist is megfogadtam már, Koncz János viszent jó, becsületes, ügyes magyar ember, egészen rábízhatlak titeket. — Atyám, nagynéném, szóljanak, beszéljenek, mi történik itt?! Egészen elijesztenek, elrémítenek! Tudni akarom: mi történt?! Utazni s ily rögtön!... — Meg kell lenni leányom! Holnapnál tovább nem maradhattok e hajlékba; mert — mert — az már nem miénk!... Tönkre jutottunk gyermekem, tönkre! Hol­napután már itt más parancsot s nem akarlak annak ki­tenni , hogy tanúja légy, mikép rakják ki ősz apádat az útezára. Az útezára, Marim!... Nem érem túl azt a napot!... — És én akkor hagyjalak el, mikor legnagyobb szükséged van gyámolóra?! Nem-nem, azt nem teszem; itt maradok veled, vigasztallak, gondozlak, ápollak! Ha szégyen, ha gyalázat ér, érjen engem is, mert leányod, mert gyermeked vagyok; megosztjuk a nyo­morúság kenyerét, együtt viseljük a szegénység terheit s igy tán könnyebb lesz ?! Nem-nem, a nyomorúság napjaiban nem hagylak el! Tudok én dolgozni, várni, hímezni, elmegyek ha kell, szolgálni, de agg napjaid­ban nyomorúság közt még sem hagyhatlak el. — Kedves jó gyermek! Úgy van Mária, nem megyünk el, nem hallgatunk apádra! Dolgozunk, ha

Next