Kecskeméti Lapok, 1873. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1873-07-06 / 27. szám
datlan dolgaim miatt jelen nem lehetvén, önmagam iránti kötelességből mostan pótlólag kell kinyilatkoztatnom, miszerint én a nevem alatt is közlött határozati pontnak idézett részét nem oszthatom. Lehet, hogy a határozat, figyelmemet kikerülve, szóról-szóra úgy hozatott, amint közzé téve lett, én azonban amint a bsz. ülésben is kijelentettem, úgy mostan is kijelentem azon nézetemet, miszerint kiskorúságnak tartanám ugyan, ha egy vegyestartalmú hetilap minden közleményét a politikai pártfegyelem szűk korlátai közé s nagyító üvege alá kellene szorítani, még inkább azt, ha a szerkesztőnek egyesekkel támadható szóváltásaiból s meghasonlásából mindjárt pártkérdést kellene csinálni, de kijelentettem és újólag ismétlem egyszersmind azt is, hogy én a „Kecskeméti Lapok“-nak a közelmúltban elfoglalt álláspontját, kizárólag két fontos ügygyel szemben nem oszthatom, akár tiszta deákpárti, akár pedig és különösen helyi társadalmi szempontból. Ezen két nagy ügy pedig a helybeli nőegyletnek és az országos (épen a deákpárt által alkotott) törvény védelme alatt álló községi iskolának ügye------és az ezekből felzaklatott egyéb üdvtelen ügyek. Laukó Károly. * * * mint a gyűlésben azon alkalommal ugyancsak t. Laukó úr e tárgybani felszólalására, nevezetesen t. Laukó úr igen roszul emlékezik, mert a folyó évben, tehát szerkesztésem alatt, egyetlen cikk, egyetlen sor sem jelent meg a „Kecskeméti Lapokéban a községi iskolákról, így tehát ez által és ezekből semmi üdvtelen ügyek sem zaklathattak fel, tehát a neheztelt határozat helyesen és jogosan hozatott, mert nyíltan mondja, hogy: „a f. évben volt hű tükrözője.“ T. nyilatkozó úr tehát csak azt neheztelheti deákpárti szempontból, hogy miért nem szólt a lap e fontos ügyhöz, de ezt is csak akkor tehetné jogosan, ha t. Laukó úr, vagy bárki más e tárgyban cikket küldött volna be és azt a szerkesztő nem közölte volna, de mint kijelentettem, ismétlem most is, hogy senki e tárgyban a szerkesztőséghez egy sort sem küldött és így sem a lapot, sem a szerkesztőt felelőségre senki sem vonhatja. Ezekből mindenki és J. Laukó úr is meggyőződhetik , hogy a bizottság a kérdéses határozatot, mint pártbizottság, bárki egyéni nézetének korlátozása nélkül jogosan kimondhatta. Kecskemét, 1873. jul. 4. Sziles Imre, felelős szerkesztő. Igen tisztelt elv- és munkatársunk fentebbi nyilatkozatának készséggel helyt adtunk, azonban az abban foglalt félreértés és érzékenykedés fölött őszinte sajnálatunkat fejezzük ki, mivel a kérdéses határozat idézett és neheztelt része a legtávolabbról sem mondja, hogy a lapban megjelent minden magánügyi, vagy egyéni nézetet magáénak vall vagy helyesel, mert hiszen határozottan ki van fejezve, hogy „a deákpárt által egyes kérdésekben elfoglalt álláspontnak volt ha visszatükrözője“, magánügyekben vagy egyéni nézetekben pedig a deákpárt álláspontot nem is foglalhatott. Igen tisztelt Laukó úr kiválólag két fontos ügygyel szemben nem oszthatja a „Kecskeméti Lapokénak a közelmúltban elfoglalt álláspontját, t. i. a helybeli nőegylet és a községi iskolák ügyében. A nőegyletre vonatkozólag nem csodálkozunk, mert az egyéni nézet, de igen a felszólalás miatt, mert midőn a június 22-én tartott bizottsági ülésben a kérdéses határozat hozatalakor. Laukó úr ugyanezen ügyet sérelmül felhozta, mindamellett, hogy a bizottság egy része egyénileg a kérdéses cikket helyesnek, a másik rész elmaradhatónak véleményezte, a bizottság azt nem politikai és nem pártkérdés, hanem magánügynek és egyéni nézetnek tekinti, tehát ezen magán nézetnyilvánítás nem zavarhatta a bizottság határozatát. A második neheztelt kérdés a községi iskolák ügye sokkal súlyosabb vád volna, hanem ezen ügynek újra és itteni felelevenítésén valóban és fölötte meglepettünk. Erre nézve most is és nyilvánosan az olvasóközönséggel szemben sem nyilatkozhatunk másként Rózsa Sándor és a börze krach hősei. (Z. S. K.) A lapok mellett közelebb egy előfizetési hirdetmény küldetett szét ezen sensationális regényre: „Rózsa Sándor’s des Räuberkönigs von Ungarn Glück und Ende“, melylyel egy porosz regényíró és egy berlini könyvkiadó a nagy német publikum előtt nagy érdekeltséget vél kelthetni s ez által jó „Gschäftet“ csinálni. Szegény szép hazám, te áldott Magyarország! te csak arra vagy jó, hogy minden Schwindler üzletet csináljon belőled, minden fény- és árnyoldaladból nyerészkedjék. Nagyobb ingerül egy hatalmas feldicsérés után, Rózsa Sándor arcképe adatik a hirdetményhez, amint a puszták ezen fia a börtön nehéz láncaival terhelve, keresztbe tett kezekkel múltja és jövője fölött elmélkedik. S hogy a vállalatnak még nagyobb kerete legyen, ingyen képek, persze a poroszokat is már unalomig ismert hadjáratukat bálványozó képek, sőt még némi aranyékszerek is ajánltatnak az előfizetőknek mellékletül. Nem célunk a magyar „Szegény-legények“ ezen hősét bármi tekintetben dicsőíteni, elég szomorú tanulmányozásra ad okot minden jó hazafinak , minden emberbarátnak a szegedi és más börtönök lakossága, s óhajtva óhajtjuk, hogy önkormányzatunk és jobb népnevelés folytán a betyárkodás mindinkább szűnjék hazánkban, de azon általános országos lehangoltság, azon ezer és ezereknek károsodása mellett, melyet a bécsi börze hősei előidéztek , lehetetlen a magyar zsiványság újabbkori hősének esete és ezen utóbbi gaz zsebelők között nem tanulságos összehasonlítást nem tenni. Eddig is már 800 millióra létezik az országos károsodás a bécsi börze bukása következtében, hány ezer és ezer kis hivatalnok , kereskedő, iparos , földműves, kisebb-nagyobb birtokos, se a szegény cselédig veszti ezen felső helyről engedélyezett rablóbanda által véresverejtékkel szerzett pár száz forintját, mig a lelketlen bankárok ezen rettenetes összeget bezsebelhették, s most nincs törvény, mely őket kárpótolná. Hány emberéletbe került már ezen börze szédelgés s hányba kerül még, s hány viruló családi állapot jutott általa a nyomor örvényére ? Szegény Rózsa Sándor, mi a te rablói hűséged ezen banküzletekhez képest, s te társaiddal együtt részint bűnhődtél a börtönökben, a vesztőhelyen, részint várod bünhödésedet, mig ezen milliókkal biró rablók új milliókra tesznek szert, a mellett országos nemességre, báróságra emelkedve büszkélkednek , s hideg lelketlenséggel nézik hozzá férhetlenségök tudatában az ezer és ezer károsultak jajveszékléseit. A népek bámuló tekintete előtt csarnokot állított e fényes felirattal: „Haladás, a népgazdászat emelése, közjólét!“ Azonban e csarnok belsejében hazugság, csalás, rablás trónolt. Aki a csarnokban ama bálványoknak hódolt, az gazdagsággal, kitüntetésekkel, hivatalokkal terhelten jött ki. Elvetemült emberek palotákat építettek, fényes fogatokban jártak és megvetéssel tekintettek le azokra, kik a becsületes munkát eléje tették a csalásnak. Nem csoda, hogy e corrumpáló példa a társadalom minden rétegeire hatott. A sülyedés csakhamar beállott. De az épület beomlott és a nyomorultak egy részét romjai alá temette. Midőn tehát irók és festők a szegény Rózsa Sándor élményeit elrettentő például rajzolják, mindnyájunk szent kötelessége, kiknek népünk boldogsága szivén fekszik, a modern civilizatio egyik mérges kinövésére figyelmeztetni híveinket, a börze spekulatio alávaló szédelgéseire s azon kis és nagy Rózsa Sándorokra, kik Sobri, Grasel és Rinaldo veszélylyel járó hősködésökre igényt nem tartva, mint nyilvános útonállók, a sokkal biztosb háttérből különféle engedélyek és szédelgés ígéretek, falragaszok, újsághirdetmények cége alatt leselkednek keservesen megtakarított filléreinkre, s kiknek üzéreik minden faluban legalább egy két példányban éber szemmel kísérik vagyonunkat, s ha körmönfoghatnak, mint a vipera mérges szemeitől megigézett bárányt addig szorongatnak, míg utolsó csepp vérünket kiszívják, amint ezt most ezer együgyű iparos saját kárán tapasztalhatja. A magyar embernek becsületes munka való, e mellett testben, lélekben egészséges marad. Előre szorgalom s takarékosság, biztosan mutatja mi a boldogság! konyha közt feküdt, de a világért sem aludt el, hanem a lépcsőre ült s hallgatódzott. Hallására mozgását, hogy zárja föl majd le az íróasztal boritékát, s miként rendezgeti papírjait. Végre csend jön a szobában, mely egy óráig tarthatott, ennek dacára Anders helyén maradt. Sóhajt hallott, majd alig kivehető nyögést, tüstént felnyita az ajtót. A szobában gyertya égett. Sára ide-oda hánykódott fekhelyén, arca tüzessége, rövid lélekzete, folytonos nyögése eléggé igazolák erős lázát. Anders rémülve kiáltott s a fekhelyhez rohant. „Kedves jó Sára asszonyom, hogy van?“ kérdő és könyek ragyogtak az erős ember szemeiben. Sára nem ismerte meg. Feleletül néhány öszszefüggetlen szavat dadogott. Anders, ki egyébkor érzéktelennek nézett ki, most gyermekként sírt. Zokogására a beteg feléje fordult, alig érthetőn így szólt: „Ne sírj ... ne sírj . . . majd . . . csak . . . jobban . . . leszek.“ De a szegény Anders csak zokogott. Az éj órái neki századok lettek. Alig virradt, már fölzörgette a mosónőt, megkérte vigyázna a betegre, míg orvosért megy. Hamar visszatért az orvossal, miután az a beteg arcát látta, literét megtapogatta úgy nyilatkozott, hogy a baj komoly. Sára igen beteg volt. Alighogy a kisasszonyok értesültek Sára állapotáról, fölajánják magukat őt ápolni. Sára irányokban előzékeny volt, ők ezért igen szerették a derék aszszonyt. Cornelia a fiatalabb kisasszony haladéktalanul helyet foglalt a beteg ágya mellett, Anders eltávozott. Sokáig maradt el. Míg Sára lázas álmok közt feküdt. Beszélt gyermekeiről, panaszkodik , hogy meghal a nélkül, hogy őket ölelhetné, a nélkül, hogy azok anyjukat ismerték volna. Mindez a jó Corneliának és nővérének sok gondolkodni valót adott. Dacára előkelő származásuknak , részvétüknek , melylyel a beteg iránt viseltettek, nem tudtak kíváncsiságukon uralkodni. Ennek következménye ártatlan kutatás lett, melynél véletlenül az Íróasztal különben is föltárt boritéka kinyílt. Itt különböző tárgyakra bukkantak, többek közt egy több százados arany nyakláncra is, zárján nemesi címerrel pompázva. Összekötött csomag is hevert itt, mely külsője után ítélve leveleket tartalmazott s nemesi pecséttel volt leerősitve, mely az Íróasztalon hevert. A csomagon következő cím volt olvasható : Méltóságos báró Sköldkrona Göran Károly úrnak. Dél felé visszatért Anders, nem egyedül és nem gyalog, hanem egy urasági szán kocsis bak-ján ülve, melyből előkelő hölgy és fiatal úr szállott ki segélyével. Anders bevezette őket a betegágyhoz , Sára nénének néhány szót súgott. Cornelia ezt hallotta hogy: „Itt vannak gyermekei.“ Sára fölnyitá szemeit, tisztán , világosan nézett Andersre , lankadt hangon így szólt: „Hol vannak ?“ Anders helyet engedett, a két idegen közeledett. Sára kitáró karjait, kivehető hangon így szólt: „Nyugodtan halok meg; művem befejeztem, jövötök biztosítva van. Fiam , leányom , a mindenható őrködjék fölöttetek! Öleljétek meg anyá '•tokat!“ „Anyánkat?“ ismétlé mindkettő, megindulva hajoltak a beteg fölé. Sára egyik karjával a fiú nyakát, másikkal a leányét ölelte át, halkai így beszélt: „Minden világos lesz, mindent megfogtok tudni halálom után.“ Többet nem is beszélt. A láz és ábrándozás erőt vettek rajta, megfoszták eszméletétől. Nyolc nappal ezután Sára néne földi maradványait sírba tették. A temetési menetben látták a mély gyászba öltözött Sköldkrona Göran Károly bárót. Anders a koporsóvivők közt volt. A következő tavaszszal a sirdombon egyszerű márványkereszt állt, melyen csupán a Sára név volt olvasható. A temető minden sirdombja közt Sáráé kiválóan volt ápolva. Reggelenként mély gyászba öltözött ifjú hölgy látogatta meg, s ékesíte föl új koszorúval. Esténként Anders ápolta virágait. De mi történik most a boltocskában? — Ezt Anders vette át. A vevők, bár nélkülözték a jószívű Sárát, mégis hogy emlékét tiszteletben tartsák , szükségleteiket még mindig onnan veszik. Anders persze nem volt oly barátságos , megelőző, mint Sára, hanem komoly és kevésszavú, de azért nővére fia volt. Bár zokon esett vevőinek, hogy boltját hamar lezárta, mert Sára sírjához zarándokolt esténként, de mit tehettek róla? nem hagyhattak föl a tőle vásárlással. Ha némelykor egy-egy szegény munkásnő kénytelen volt gyermekének tejet hitelbe venni, s Anders nem hitelezett, már ráolvastak s ez szivét meglágyító, elég volt azt mondani: „Az öreg Sára asszony nem tette ám“ haladéktalan mindent kaptak a mi csak kellett. A két öreg kisasszony is becsüleg gyászolta és nélkülözte Sárát. Ők Sárában támaszt és tanácsadót vesztettek. (Folytatása következik.) Reáltanodai jelentés. A helybeli állami alreáltanodánál az évi rendes vizsgálatok folyó hó 10-én reggel veszik kezdetüket és tartanak bezárólag 24-ig. A magánvizsgálatok pedig 28-án tartatnak a délelőtti órákban.