Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1883-06-03 / 23. szám

TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 23. Szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI Díj: Tr_0­7- i T rs T-v i-w-v HIRDETÉSI DÍ­J Egész évre 5 frt - kr.­­ Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP 4 hasábos petit sor 5 kr„ többszöri vagy terje-—- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP de,me8 hirdet^k°^rle^e^ a^5atik-Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-ÚTCZA, 17. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden léig­tatásért 30 kr. Félévre . . 2­9­50 „ Egy szám ára 12 kr. 1883 JUNIUS 3. Ipartanonczok iskolája és a pusztai iskolák. A népoktatás érdekében szüksé­gessé vált intézkedések hosszú soro­zata , a­melyeket Kecskemét város lelkes közönsége ritka áldozatkészség­gel, sok buzgósággal évek előtt kez­dett életbe léptetni, hála Istennek, a befejezés stádiumához közeledik. A nagy műnek alapfalai szilárdan állanak, a tetőzet hiányzik még, re­­ménylhetőleg azonban ez is meglesz. A legutóbb, folyó évi május 18-án tartott r. h. közgyűlésében elhatározta ugyanis a város r.­h. b. közgyűlése, hogy még 5 pusztai iskolát állít fel, s felállítja fokozatosan az iparos-tanon­­czok iskoláját ; és pedig már az 1883/4. iskolai évre, ha csak határo­zatának azon része miatt, mely a pusz­tai iskolák tanítóinak fizetése fejében a vallás- és közoktatásügyi m. kir. n. m. minisztériumtól rendeli a tanítók évi fizetésére szükséges 2000 frtot ki­eszközöltetni, továbbá az iparos-tanon­­czok iskolájához szükséges évi 1040 írthoz is, 315 írt évi pótlékot ugyan­ezen minisztérium által óhajt kiutal­­ványoztatni, késedelmet, vagy halasz­tást nem szenved. Örvendetes határozat ez valamennyi lakosára Kecskemét városának, két­szeres örvendetes azonban a pusztai lakosokra és iparosainkra, valamint örvendetes a tanügy barátaira nézve is, s valóban fájdalmasan eshetnék mindnyájunknak, ha a kivitel elé épen onnét gördíttetnék az akadály­kő, honnét a segedelmet várjuk ... a ma­gas kormánytól. Ettől azonban az ügyet mi nem féltjük! Mert ha kicsiny is az néhány millió, mit Magyarország kultusz­­minisztere a közoktatás érdekében, ezer szükségünk s bajunk közepette az országgyűlésen megszavaztatni szokott, elegendő arra, hogy egy olyan város­nak, mint Kecskemét, a­mely a tan­ügy oltárára rakott áldozataiban el­ment azon határig, hol már valóban az anyagi romlás követné a haladás­ban , a fenkölt lelkületű kötelességei teljesítésében hivatása magaslatán álló miniszter juttasson belőle néhény fil­lért, mely nemcsak nekünk, de az ál­lamnak is kamatozni fog, mert hiszen a népnevelés gyümölcsei nem egyesek, nem egyes községek , de az egész nem­zet, az egész emberiség számára te­remnek ! És valóban a mi közoktatási mi­niszterünk volt az, ki a városhoz a múlt 1882-ik év május 8-án intézett leiratában így írt: „A magam részé­ről hajlandó vagyok mindenütt, a­hol erre szükség van, a ren­delkezésem alatt álló pénzösz­­szeg erejéig ilyen czélokh­oz mérsékelt összeggel járulni.“ Az ilyen czél alatt az ipartanonczok számára állítandó iskolát értette a miniszter úr, ezért meg vagyunk győ­ződve , hogy városunk közönsége nem fog tele üres marokkal jönni vissza. A pusztai iskoláknál a város adja a helyiséget és a felszerelést, a tanítók fizetését mind az ötnél az állam vál­lalná magára. Ez hasonlóképen olyan dolog, hogy indokolt felterjesztésre , bizonyára kedvező megoldást nyer. A helyiségeket a város mind az öt pusz­tai iskolánál még a nyár folytán felépítteti. Az ipartanonczok iskolájá­nál új építkezésre szükség nem is lesz, mert a kerületi iskola helyiségei ezt is befogadhatják, s a városnak 500 frt felszerelési és 725 frt évi kiadásá­nál többet erre alig kell költenie. Ezen utóbbi összegben pedig benne van már azon 500 frt is, melyet eddig a város iparczélokra a helybeli ipar­egyletnek szokott kiutalványozni, va­lamint azon 125 frt is, mely eddig az ipartanonczok rajzolásbani oktatásáért, s azon 100 frt, mely az iparostanon­czok iskolája felállítása esetén meg­szüntetendő 2 ismétlő­ osztály feloszla­tásával megtakaríttatik. Nem rak tehát új terhet a lakosság nyakára a város, midőn itt méltatott határozatával népoktatás ügyében tett intézkedéseit befejezni készül, s való­ban elismerésre méltó tettet követ az elöljáróság körültekintő eljárásával, miben derék iskolaszékének oroszlán része van. 1.—r. TÁRCZA Felköszöntő. Bort, bort a pohárba! Félre a búbánat. Szedjük virágait E rövid órának. Búslakodjék a ló Azért nagy a feje — Bort, bort a pohárba , De telides-tele! Bort iszik a magyar Ha a bánat tépi, Akkor is ha néha Öröme van néki: Igyunk hát barátim S aminek a leve Poharunkba’ csillog — Éljen a — venyege! De most szavaimat Más útra terelem: Éljen a ragyogva — Ragyogó szerelem ! . . . Az élet virága . . . Édes keserűség . . . Sírva mosolygó könny . . . Vagy csapodár hűség ! . .. Mit tudom én, hogy mi ? . . . Halál-e vagy élet, Az a láng mely bennünk Olyan nagyon éget; Mit tudom én, hogy mi? — Ne törődjünk vele : Éljen az, aminek Szerelem a neve ! Fiuk! még egy pohár, Mind, mind igyunk érte, Nézzünk a pohárnak A legfenekére! Érte, kinek nevét Ajkam alig meri Erőtlen szavával Meg is érinteni. Érte, ki szegény bár: Lelkünk büszkesége, Érte, kié szivünk Minden érvelése, Kié karunk, ajkunk Minden tette, szava: — Mindörökké éljen Az imádott haza! • __________ Szappanos Sándor. A diák-majális. (Egy 16 éves leány levele barátnőjéhez.) Kedves Mariskám! Végre engedett a papa. Mondott ugyan olyasmit, hogy azért mivel kiereszt a majá­lisba, ne gondoljam ám még, hogy már nagy leány vagyok, de elvégre is mit bánom én ezt, az eredmény egy — kinn voltam és má­­r láttam is úgy, mintha csak igazán nagy leány volnék­. Úgy van angyalom, mintha csak igazán­­ nagy leány volnék. Négy óra délutántól reg­geli három óráig­­ fúrt, mindig tánczoltam; igaz, hogy a vége felé már a zekszszittes közben a drájszittesbe kaptam és az utolsó csárdásban annyira sem voltam képes megtar­tani a tudtást, mint az a jogász, a­kivel a második négyest tánczoltam, és a ki mindig irkálta a leányok neveit, hogy csak kitehesse őket az újságba. (Istenkém, ugyan kitesz-e engem ?) Jogászról szólva, eszembe jut, hogy alig láttam kinn kettőt-hármat. Pedig a mama, a­mikor ifjú éveiről beszél, mindig a jogászokat emlegeti. A majális előtti éjjelen, a­mikor egy szikrát se tudtam aludni, én is azt gon­doltam, hogy jogász tánczosom lesz legtöbb, és ime kisült, hogy alig jött ki belőlük mu­tatványul néhány. Vagy talán azért maradtak el, mert rös­­tellik, hogy a deákok ügyesebbek náluk? Pedig úgy van! Mert hát nem elég ügyesség-e az, hogy ők avatták föl az új tánczhelyiséget, hogy össze tudtak hozni olyan nagy társaságot (az első négyest száznál több pár tánczolta), és hogy mindenek fölött olyan minden izében kitűnően sikerült mulatságot tudtak létrehozni? Egy vörösses szakállú főhadnagy tánczosom ugyan azt mondta, hogy nagyon komoly han­gulat uralkodik és hogy tavaly az erdőben fesztelenebben és vigabban múlt el a diák­majális, de hát én beiz elég jól találtam ma­gamat, minden­esetre jobban, mint tavaly, a­mikor a majális napján iskolába kellett mennem, a­miért aztán olyan rossz kedvem volt, hogy a könyvvitelből secundára feleltem. Hahaha! még most is nevetnem kell , ha eszembe jut, hogy a tanár úr, épen az, a­ki most egy éve a secundát adta, milyen tűzzel járta velem a csárdást, és hogy hogyan megnagysodolt . . . Csodálkozot­tán már, hogy csak csárdás­ról beszélek. Bizon lelkem, a tánczrend nagy része csárdásból állt. Haragudtak is érte a hadnagy urak. De — bár ez a leg­fárasztóbb táncz — én ezt nem bántam és máso­dik négyesbeli tánczosom — a­kivel aztán is legtöbbet tánczoltam — azt mondta, hogy úgy van az jól, ha ilyen tősgyökeres magyar deákok magyar tánczot járnak leginkább. Evvel a tánczosommal a szünóra alatt is igen jól mulattam. A­mint körülsétálgattunk a termen, majd mindenkiről tudott valami érdekest mondani. Egy eléggé csinos fiatal ember állt egy oszlophoz támaszkodva, überzieherben. — Valószínűleg azért nem tánczol — mondá kísérőm — mert olyan leányt keres, a­ki mint kérőnek, nem adna neki kosarat. — Hogyan — kérdem —­ hát ez az úri­ember ilyen fiatal léttére házasodni akar, és már kosarat is kapott? — Úgy van — kaptam feleletül — még pedig eddig is már ötöt. — Jézusom — mondám önkénytelenül — s miért? — Semmi másért, csak azért, mert kicsi. Mintha csak mind az öt leány össze­esküdött volna szegény Nyasnyóczi ellen (úgy emlékezem, ezt a nevet mondta tánczosom), mind avval kosarazta ki, hogy — kicsi. — No — mondára — most megboszulja magát, mert petrezselymet hagyja őket árulni. — Nem tud tánczolni — felelé kísérőm — s egy fiatal emberre tett figyelmessé, a­ki Városi közgyűlés. 1883. május 29. A múlt hó 29-ikén Lestár Péter polgár­­mester úr elnöklete alatt megtartott rendkí­vüli közgyűlés igazán rendkívüli érdeklődés mellett folyt le. A bizottsági tagok igen szép számmal voltak jelen, sőt a helybeli sajtó részéről is, mindig kívánatos, de soha nem tapasztalt érdeklődést láttunk. — Hallgatók szintén szép számmal. Elnök úr a gyűlést 9 órakor megnyitván, első­sorban a lakbérleti szabályok tárgyal­tattak s a bizottság által beterjesztett javas­lat el is fogadtatott.­­ Ezen szabályok a háztulajdonos és a lakó közötti viszonyt sza­bályozzák s minthogy ilyen még nálunk nem volt, mindenesetre hiányt pótolnak. Második tárgy a helybeli gazdakör je­lentése volt, melyben a városi közlegelőkön legeltetett gulyák, csordák és ménesek feletti­­ felügyelő bizottság megválasztását kérte. A gazdaközönség által ajánltattak: Szél Imre, Szeless Kálmán, Csorba Menyhért, Szél Lajos, Török Imre, Héjjas József, Ifj. Aczél Szabó Pál, Sváb Kovács István és Kovács Sándor urak, kik is a közgyűlés által meg­választottak. Ez után a közgyűlés áttért a napirend legfontosabb tárgyára a fogyasztási adók, ja­vadalmak és városi zálogintézet vezetése és kezelése végett felállítandó javadalmi hivatal szervezetének tárgyalására, melyet elnök polgármester úr azzal nyitott meg, hogy rö­viden előterjesztő azon körülményt, hogy a­­ múlt rendes közgyűlésről ezen tárgy azért maradt le, mert előzőleg a bizottsági tagok-­­­kal nem közöltetett, a­mi most már meg­történt. Ezután Mádi János úr szólalt fel, indít- t ványozván, hogy az általános tárgyalás ejé t tessék el, hanem fogjunk mindjárt a részletes­­ tárgyaláshoz; mire Szappanos István úr fel­­­szó­lalása után, ki a javaslatot általánosság­ban ellenezte, a közgyűlés a részletes tár­gyalásba kezdett. Az 1. és 2. §§. felolvastattak, melyek a felállítandó hivatal czélját foglalják maguk­ban , a mire Fördős főkönyvelő hosszabb beszédben ismertette a bizottsági tárgyalások menetét és eredményét, felhozván, hogy a bizottságban nézeteltérés volt a város körül­­sorompózásánál s különös aggodalom merült föl arra nézve, hogy ez által esetleg előse­gítjük, hogy az állam mielőbb zárt várost fog Kecskemétből csinálni. — A maga részé­ről ez aggodalmat indokoltnak nem látja s szemben azon előnyökkel , melyeket a sorompó a fogyasztási adó és regale és a piaczbér kezelésénél és magában a kövezetvám-sze­­désben nyújt, egészen elejtendőnek tartja. A városi zálogház érdekében meleg szavakban nyilatkozott s azt még azon esetben is felál­­litandónak tartja, ha a többi — netalán — elejtetnék, — azonban kéri az aggodalmak eloszlatását és ajánlja az egésznek elfogadását. E bevezetés után a vita az általános elvi kérdések körül megindult, még­pedig olyan vita, a­milyet a mi közgyűléseinkben nem egyhamar hallhattunk. Kevesen beszéltek, de mindannyian szépen, tárgyilagosan s öröm volt látni, hogy pártkülönbség nélkül mikép csoportosultak a város e fontos érdeke körül, a vélemények. Első volt Szappanos István úr, ki a vámsorompók felállítása és a földért és homokért szedendő díjak behozatala ellen emelt szót, elmondván, hogy a vámsorompó mennyi kellemetlenséget fogna a gazdálkodó közönségnek okozni, mily nagy baj leend, hogy a kapunál a jószágot megállítják és éjszaka nem engedik a gabonát beszállítani, mert az a vámőr, ha az uniformist felveszi, nagyobb úr lesz mindnyájunknál s majd nem tetszik neki korán kelni! — Hát még milyen baj lesz, ha egy kocsi tapasztani való földért fizetni kell s hogy ez már mi minden rész következésekkel jár! A dolog pedig úgy áll, hogy a sorompón a kecskeméti ember jószága éjjel nappal, teherrel vagy üresen, szabadon járhat s a homok- és föld­dijak szedéséhez ez a szerve-­­­zeti szabály egyáltalában nem is szükséges és a majdan felállítandó pénztárhoz csak az­­ együttes kezelés szempontjából utasíttatott.­­­­ Nem szükséges pedig azért, mert a városi­­ tanács már rég belátta, hogy az az abszurd dolog, a mi legértékesebb földjeink kilyug­­­­gatásával történik, tovább meg nem állhat, s­­ csak a közt van választás, hogy a földhordás

Next