Kecskeméti Lapok, 1883. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1883-06-03 / 23. szám
TIZENHATODIK ÉVFOLYAM. 23. Szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI Díj: Tr_07- i T rs T-v i-w-v HIRDETÉSI DÍJ Egész évre 5 frt - kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP 4 hasábos petit sor 5 kr„ többszöri vagy terje-—- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP de,me8 hirdet^k°^rle^e^ a^5atik-Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: HALASI-ÚTCZA, 17. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 184. SZ. Bélyegdij minden léigtatásért 30 kr. Félévre . . 2950 „ Egy szám ára 12 kr. 1883 JUNIUS 3. Ipartanonczok iskolája és a pusztai iskolák. A népoktatás érdekében szükségessé vált intézkedések hosszú sorozata , amelyeket Kecskemét város lelkes közönsége ritka áldozatkészséggel, sok buzgósággal évek előtt kezdett életbe léptetni, hála Istennek, a befejezés stádiumához közeledik. A nagy műnek alapfalai szilárdan állanak, a tetőzet hiányzik még, reménylhetőleg azonban ez is meglesz. A legutóbb, folyó évi május 18-án tartott r. h. közgyűlésében elhatározta ugyanis a város r.h. b. közgyűlése, hogy még 5 pusztai iskolát állít fel, s felállítja fokozatosan az iparos-tanonczok iskoláját ; és pedig már az 1883/4. iskolai évre, ha csak határozatának azon része miatt, mely a pusztai iskolák tanítóinak fizetése fejében a vallás- és közoktatásügyi m. kir. n. m. minisztériumtól rendeli a tanítók évi fizetésére szükséges 2000 frtot kieszközöltetni, továbbá az iparos-tanonczok iskolájához szükséges évi 1040 írthoz is, 315 írt évi pótlékot ugyanezen minisztérium által óhajt kiutalványoztatni, késedelmet, vagy halasztást nem szenved. Örvendetes határozat ez valamennyi lakosára Kecskemét városának, kétszeres örvendetes azonban a pusztai lakosokra és iparosainkra, valamint örvendetes a tanügy barátaira nézve is, s valóban fájdalmasan eshetnék mindnyájunknak, ha a kivitel elé épen onnét gördíttetnék az akadálykő, honnét a segedelmet várjuk ... a magas kormánytól. Ettől azonban az ügyet mi nem féltjük! Mert ha kicsiny is az néhány millió, mit Magyarország kultuszminisztere a közoktatás érdekében, ezer szükségünk s bajunk közepette az országgyűlésen megszavaztatni szokott, elegendő arra, hogy egy olyan városnak, mint Kecskemét, amely a tanügy oltárára rakott áldozataiban elment azon határig, hol már valóban az anyagi romlás követné a haladásban , a fenkölt lelkületű kötelességei teljesítésében hivatása magaslatán álló miniszter juttasson belőle néhény fillért, mely nemcsak nekünk, de az államnak is kamatozni fog, mert hiszen a népnevelés gyümölcsei nem egyesek, nem egyes községek , de az egész nemzet, az egész emberiség számára teremnek ! És valóban a mi közoktatási miniszterünk volt az, ki a városhoz a múlt 1882-ik év május 8-án intézett leiratában így írt: „A magam részéről hajlandó vagyok mindenütt, ahol erre szükség van, a rendelkezésem alatt álló pénzöszszeg erejéig ilyen czélokhoz mérsékelt összeggel járulni.“ Az ilyen czél alatt az ipartanonczok számára állítandó iskolát értette a miniszter úr, ezért meg vagyunk győződve , hogy városunk közönsége nem fog tele üres marokkal jönni vissza. A pusztai iskoláknál a város adja a helyiséget és a felszerelést, a tanítók fizetését mind az ötnél az állam vállalná magára. Ez hasonlóképen olyan dolog, hogy indokolt felterjesztésre , bizonyára kedvező megoldást nyer. A helyiségeket a város mind az öt pusztai iskolánál még a nyár folytán felépítteti. Az ipartanonczok iskolájánál új építkezésre szükség nem is lesz, mert a kerületi iskola helyiségei ezt is befogadhatják, s a városnak 500 frt felszerelési és 725 frt évi kiadásánál többet erre alig kell költenie. Ezen utóbbi összegben pedig benne van már azon 500 frt is, melyet eddig a város iparczélokra a helybeli iparegyletnek szokott kiutalványozni, valamint azon 125 frt is, mely eddig az ipartanonczok rajzolásbani oktatásáért, s azon 100 frt, mely az iparostanonczok iskolája felállítása esetén megszüntetendő 2 ismétlő osztály feloszlatásával megtakaríttatik. Nem rak tehát új terhet a lakosság nyakára a város, midőn itt méltatott határozatával népoktatás ügyében tett intézkedéseit befejezni készül, s valóban elismerésre méltó tettet követ az elöljáróság körültekintő eljárásával, miben derék iskolaszékének oroszlán része van. 1.—r. TÁRCZA Felköszöntő. Bort, bort a pohárba! Félre a búbánat. Szedjük virágait E rövid órának. Búslakodjék a ló Azért nagy a feje — Bort, bort a pohárba , De telides-tele! Bort iszik a magyar Ha a bánat tépi, Akkor is ha néha Öröme van néki: Igyunk hát barátim S aminek a leve Poharunkba’ csillog — Éljen a — venyege! De most szavaimat Más útra terelem: Éljen a ragyogva — Ragyogó szerelem ! . . . Az élet virága . . . Édes keserűség . . . Sírva mosolygó könny . . . Vagy csapodár hűség ! . .. Mit tudom én, hogy mi ? . . . Halál-e vagy élet, Az a láng mely bennünk Olyan nagyon éget; Mit tudom én, hogy mi? — Ne törődjünk vele : Éljen az, aminek Szerelem a neve ! Fiuk! még egy pohár, Mind, mind igyunk érte, Nézzünk a pohárnak A legfenekére! Érte, kinek nevét Ajkam alig meri Erőtlen szavával Meg is érinteni. Érte, ki szegény bár: Lelkünk büszkesége, Érte, kié szivünk Minden érvelése, Kié karunk, ajkunk Minden tette, szava: — Mindörökké éljen Az imádott haza! • __________ Szappanos Sándor. A diák-majális. (Egy 16 éves leány levele barátnőjéhez.) Kedves Mariskám! Végre engedett a papa. Mondott ugyan olyasmit, hogy azért mivel kiereszt a majálisba, ne gondoljam ám még, hogy már nagy leány vagyok, de elvégre is mit bánom én ezt, az eredmény egy — kinn voltam és már láttam is úgy, mintha csak igazán nagy leány volnék. Úgy van angyalom, mintha csak igazán nagy leány volnék. Négy óra délutántól reggeli három óráig fúrt, mindig tánczoltam; igaz, hogy a vége felé már a zekszszittes közben a drájszittesbe kaptam és az utolsó csárdásban annyira sem voltam képes megtartani a tudtást, mint az a jogász, akivel a második négyest tánczoltam, és a ki mindig irkálta a leányok neveit, hogy csak kitehesse őket az újságba. (Istenkém, ugyan kitesz-e engem ?) Jogászról szólva, eszembe jut, hogy alig láttam kinn kettőt-hármat. Pedig a mama, amikor ifjú éveiről beszél, mindig a jogászokat emlegeti. A majális előtti éjjelen, amikor egy szikrát se tudtam aludni, én is azt gondoltam, hogy jogász tánczosom lesz legtöbb, és ime kisült, hogy alig jött ki belőlük mutatványul néhány. Vagy talán azért maradtak el, mert röstellik, hogy a deákok ügyesebbek náluk? Pedig úgy van! Mert hát nem elég ügyesség-e az, hogy ők avatták föl az új tánczhelyiséget, hogy össze tudtak hozni olyan nagy társaságot (az első négyest száznál több pár tánczolta), és hogy mindenek fölött olyan minden izében kitűnően sikerült mulatságot tudtak létrehozni? Egy vörösses szakállú főhadnagy tánczosom ugyan azt mondta, hogy nagyon komoly hangulat uralkodik és hogy tavaly az erdőben fesztelenebben és vigabban múlt el a diákmajális, de hát én beiz elég jól találtam magamat, mindenesetre jobban, mint tavaly, amikor a majális napján iskolába kellett mennem, amiért aztán olyan rossz kedvem volt, hogy a könyvvitelből secundára feleltem. Hahaha! még most is nevetnem kell , ha eszembe jut, hogy a tanár úr, épen az, aki most egy éve a secundát adta, milyen tűzzel járta velem a csárdást, és hogy hogyan megnagysodolt . . . Csodálkozottán már, hogy csak csárdásról beszélek. Bizon lelkem, a tánczrend nagy része csárdásból állt. Haragudtak is érte a hadnagy urak. De — bár ez a legfárasztóbb táncz — én ezt nem bántam és második négyesbeli tánczosom — akivel aztán is legtöbbet tánczoltam — azt mondta, hogy úgy van az jól, ha ilyen tősgyökeres magyar deákok magyar tánczot járnak leginkább. Evvel a tánczosommal a szünóra alatt is igen jól mulattam. Amint körülsétálgattunk a termen, majd mindenkiről tudott valami érdekest mondani. Egy eléggé csinos fiatal ember állt egy oszlophoz támaszkodva, überzieherben. — Valószínűleg azért nem tánczol — mondá kísérőm — mert olyan leányt keres, aki mint kérőnek, nem adna neki kosarat. — Hogyan — kérdem — hát ez az úriember ilyen fiatal léttére házasodni akar, és már kosarat is kapott? — Úgy van — kaptam feleletül — még pedig eddig is már ötöt. — Jézusom — mondám önkénytelenül — s miért? — Semmi másért, csak azért, mert kicsi. Mintha csak mind az öt leány összeesküdött volna szegény Nyasnyóczi ellen (úgy emlékezem, ezt a nevet mondta tánczosom), mind avval kosarazta ki, hogy — kicsi. — No — mondára — most megboszulja magát, mert petrezselymet hagyja őket árulni. — Nem tud tánczolni — felelé kísérőm — s egy fiatal emberre tett figyelmessé, aki Városi közgyűlés. 1883. május 29. A múlt hó 29-ikén Lestár Péter polgármester úr elnöklete alatt megtartott rendkívüli közgyűlés igazán rendkívüli érdeklődés mellett folyt le. A bizottsági tagok igen szép számmal voltak jelen, sőt a helybeli sajtó részéről is, mindig kívánatos, de soha nem tapasztalt érdeklődést láttunk. — Hallgatók szintén szép számmal. Elnök úr a gyűlést 9 órakor megnyitván, elsősorban a lakbérleti szabályok tárgyaltattak s a bizottság által beterjesztett javaslat el is fogadtatott. Ezen szabályok a háztulajdonos és a lakó közötti viszonyt szabályozzák s minthogy ilyen még nálunk nem volt, mindenesetre hiányt pótolnak. Második tárgy a helybeli gazdakör jelentése volt, melyben a városi közlegelőkön legeltetett gulyák, csordák és ménesek feletti felügyelő bizottság megválasztását kérte. A gazdaközönség által ajánltattak: Szél Imre, Szeless Kálmán, Csorba Menyhért, Szél Lajos, Török Imre, Héjjas József, Ifj. Aczél Szabó Pál, Sváb Kovács István és Kovács Sándor urak, kik is a közgyűlés által megválasztottak. Ez után a közgyűlés áttért a napirend legfontosabb tárgyára a fogyasztási adók, javadalmak és városi zálogintézet vezetése és kezelése végett felállítandó javadalmi hivatal szervezetének tárgyalására, melyet elnök polgármester úr azzal nyitott meg, hogy röviden előterjesztő azon körülményt, hogy a múlt rendes közgyűlésről ezen tárgy azért maradt le, mert előzőleg a bizottsági tagok-kal nem közöltetett, ami most már megtörtént. Ezután Mádi János úr szólalt fel, indít- t ványozván, hogy az általános tárgyalás ejé t tessék el, hanem fogjunk mindjárt a részletes tárgyaláshoz; mire Szappanos István úr felszólalása után, ki a javaslatot általánosságban ellenezte, a közgyűlés a részletes tárgyalásba kezdett. Az 1. és 2. §§. felolvastattak, melyek a felállítandó hivatal czélját foglalják magukban , a mire Fördős főkönyvelő hosszabb beszédben ismertette a bizottsági tárgyalások menetét és eredményét, felhozván, hogy a bizottságban nézeteltérés volt a város körülsorompózásánál s különös aggodalom merült föl arra nézve, hogy ez által esetleg elősegítjük, hogy az állam mielőbb zárt várost fog Kecskemétből csinálni. — A maga részéről ez aggodalmat indokoltnak nem látja s szemben azon előnyökkel , melyeket a sorompó a fogyasztási adó és regale és a piaczbér kezelésénél és magában a kövezetvám-szedésben nyújt, egészen elejtendőnek tartja. A városi zálogház érdekében meleg szavakban nyilatkozott s azt még azon esetben is felállitandónak tartja, ha a többi — netalán — elejtetnék, — azonban kéri az aggodalmak eloszlatását és ajánlja az egésznek elfogadását. E bevezetés után a vita az általános elvi kérdések körül megindult, mégpedig olyan vita, amilyet a mi közgyűléseinkben nem egyhamar hallhattunk. Kevesen beszéltek, de mindannyian szépen, tárgyilagosan s öröm volt látni, hogy pártkülönbség nélkül mikép csoportosultak a város e fontos érdeke körül, a vélemények. Első volt Szappanos István úr, ki a vámsorompók felállítása és a földért és homokért szedendő díjak behozatala ellen emelt szót, elmondván, hogy a vámsorompó mennyi kellemetlenséget fogna a gazdálkodó közönségnek okozni, mily nagy baj leend, hogy a kapunál a jószágot megállítják és éjszaka nem engedik a gabonát beszállítani, mert az a vámőr, ha az uniformist felveszi, nagyobb úr lesz mindnyájunknál s majd nem tetszik neki korán kelni! — Hát még milyen baj lesz, ha egy kocsi tapasztani való földért fizetni kell s hogy ez már mi minden rész következésekkel jár! A dolog pedig úgy áll, hogy a sorompón a kecskeméti ember jószága éjjel nappal, teherrel vagy üresen, szabadon járhat s a homok- és földdijak szedéséhez ez a szerve-zeti szabály egyáltalában nem is szükséges és a majdan felállítandó pénztárhoz csak az együttes kezelés szempontjából utasíttatott. Nem szükséges pedig azért, mert a városi tanács már rég belátta, hogy az az abszurd dolog, a mi legértékesebb földjeink kilyuggatásával történik, tovább meg nem állhat, s csak a közt van választás, hogy a földhordás