Kecskeméti Lapok, 1886. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1886-01-03 / 1. szám
Félévre . . 2 „50 „ Egy szám ára 12 kr. ' .IV TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 1. Szám. 1886 JANUÁR 3. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : , , HIRDETÉSI DÍJ ' POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP ^ — - ‘ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP delmeS h irdetésel'n » beengedi, adatik. Előfizetni az ev folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kv. Beköszöntő. Az éjszakamerikai államegyesületben, melynek alkotmányát mintaszerűnek magasztalják, 5 évi ott lakást követel meg a törvény attól, ki befolyást akar nyerni idegen létére az állam ügyeit intézőknek megválasztása körül; képviselőség elfogadására 7 évi, szenátorságéra 9 évi honosság jogosít. Keresztül mentem Kecskeméten a képesítő évek e sorozatán, sőt 15-ikben szívom már jó levegőjét, eszem jó kenyerét és törekedtem őszintén beleilleszkedni a talált viszonyokba, melyek természetszerűleg nem alkalmazkodhatnak senkihez sem , ki a Kaszap kúton kivüli született, és bizonyára tarthatlan álláspontra helyezkednék az, ki azt várná, hogy egy régi város, melynek meg vannak a tiszteletreméltó hagyományai , ősi szokásai, változtasson a beköltözők kedvéért programmat. Azt tartja egy régi latin közmondás: Ha Rómában vagy, élj rómaiasan. Hozzá tehetjük mi ehez azt, hogy élj Rómának s ha erődhöz képest lendíthetsz valamin annak javára , őszinte kötelességednek is merd meghozni részedről ezt az adót. Ez volt az ok, hogy parancsnak tekintettem átvenni a lapföntartó bizottság kezéből városunk régibb közlönyének szerkesztését , mire körülményeim tekintetbe vételével csakis úgy vállalkozhattam , hogy a „Kecskeméti Lapok“ sorsa fölött őrködő bizottság megígérte erőteljes támogatását, de az intézkedések körül szabad kezet engedett. Az új szerkesztőtől programmot vár a közönség és méltán, mivel tulajdonképen a közönségé a lap. Az én programmom csak három szóból áll: „Kecskemét minden előtt“. De épen azért, mivel a közönségé a lap, úgy óhajtom azt összeállítani, hogy városunk közönségének valódi érdekei nyerjenek benne képviseletet. E tekintetben szerkesztő elődöm helyes irányát bizton követhetem , az ő részéről kijelölt csapás czélhoz vezetőnek ígérkezik. Politikával foglalkoznia bár e lapnak meg van engedve, de egyelőre nem ebben ismerem föl igazi feladatát, mert valójában nem ez boldogítja hazánkat és városunkat, hanem az értelmi, ipari és termelőképességi fejlődés. Ezek a nevelő dajkái a valódi erőnek és hatalomnak, ez ad valódi függetlenséget a társadalmi rend keretén belül fölfelé és lefelé , egyaránt. Midőn teljes elismeréssel adózom Dr. Tassy Pál úrnak , hogy e lap irányát helyes mederbe terelte és a körül a tehetséges munkatársak gazdagkoszorúját fűzte össze, kiknek erőteljes közreműködésével nem leendett nehéz megközelítenie a maga elé tűzött ideált; arra kérem a „Kecskeméti Lapok“ eddigi tisztelt munkatársait, ne vonják meg tőlem sem érdeklődésöket és segítségeket. Nem nekem dolgoznak, hanem városunknak ezzel, mely lakossága létszámára nézve hazánknak 7-ik városa, és hogy belső életünknek tükre, a „Kecskeméti Lapok“ czímét egy híján 20-ik év óta viselő közlöny az ország 7-ik városához méltó bértartalommal jelenjék meg, tőlök függ. A mélyen tisztelt közönséghez pedig azzal a kérelemmel járulok, támogassa , dajkálja a maga lapját úgy, hogy ne legyen az kénytelen anyagiakkal küzdeni, fizessen rá elő tömegesen, mert pártolás nélkül a legmagasabb czélok elérése körül kifejtett törekvések is zátonyra futnak. Aki akarja a czélt, akarnia kell az eszközöket is. Boldog újévet kíván városunk minden polgárának Hanusz István. A honvédélet mézes hetei. Karcolatok az 1848/49-iki 25-ik honvédzászlóalj élményeiből. Közli Dr. D. R. Igaz , hogy a mit egy zászlóalj nemzete érdekében tehet, midőn az szabadsága, joga és létéért küzd, annyi, mint egy csepp viz a világtengerben vagy egy porszem a nagy mindenségben, de valamint a nagy mindenségben meg van mindenik porszemnek a maga rendeltetése, úgy a 25-ik zászlóaljnak is bőven kijutott osztályrésze szabadságharczunkban, amit eléggé igazol azon körülmény is, hogy már Budavár bevétele után 1840 május hóban 38—38 legénynyel s a csalóközi csaták után július hóban ismét 30—30 legénynyel kellett pótolni mindenik századát, hogy kettes rottákba állítva , némileg hasonlítson a rendes zászlóalj terjedelméhez, továbbá, hogy az V-ik századában szolgáló 174 kecskeméti legény közül csak 22-en tértünk vissza szülővárosunkba, a többi vagy elvérzett a csatatéren, vagy áldozatául esett az idő viszontagságának, mely a nélkülözések és fáradalmak között, szintén megkövetelte a maga áldozatait. Az országgyűlés, Jellasics betörése alkalmából, elhatározta 1884-dik évi szeptember hó 16-án, hogy általános népfelkelést rendez és toborzás útján szaporítja a rendes honvédzászlóaljak számát. Ekkor állították fel a 25-ik zászlóaljat is, melynek legénységét Kecskemét, II.-Kőrös, Czegléd, Félegyháza stb. tősgyökeres magyar községek szolgáltatták. Minket, kecskemétieket, Gyenes Imre ügyvéd úr elnökösködése alatt, néhai Sárközy Jani bácsi verbunkos kapitány toborzott össze, a sz. mihályi vásár alkalmával és néhai Kovács Gergely gazdászati tanácsos úr szállíttatott Pestre, már amennyiben tudniillik saját lábainkon szállni tudtunk, Czeglédig gyalog. Ez volt honvédi életünkben az első menetelési gyakorlatunk, amit mi még akkor czibil nyelven gyaloglásnak neveztünk. Az indulás a kis kaszárnyából történt, azon házból, mely jelenleg Szalontay Elek árvaszéki ülnök úr rezidencziáját képezi, a n.kőrösi-utcza elején és „Kossuth Lajos azt szente“ vidám zengedezése közben észre se vettük, mikor beértünk a nagykőrösi nagy korcsmába, a mit most már tán kaszinónak neveznek, itt more patria megkenyerezvén , sőt még tán bort is iván, folytattuk a menetelést Czeglédre, honnan azután a tüzes bika csakugyan beröpített bennünket Pestre. Másnap Pesten tartottuk az első honvédparádét (felülvizsgáltatást) zsinór nélküli feszesen testhez álló paradicsomi egyenruhában. Október 6-án hűséget esküdtünk a haza ügyének s átvettük a 25-ik számú fehér selyem zászlót, melynek egyik oldalát a boldogságos szűz, a magyarok védasszonyának képe diszitette, szegélyét pedig nemzeti színű háromszögek képezték. Meg is védtük e szent erekjét katonai becsülettel egész 1849-ik évi október hór-ikáig, midőn a komáromi kapitulatio napján „Megfogyva bár, de törve nem“ kényes szemekkel vettünk tőle búcsút. Hogy mily örömmel és lelkesültséggel sietett hazája és szabadsága védelmére a nemzet apraja és nagyja, arra a felülvizsgálás alkalmából két követésre méltó nemes példát kell felemlítenem: a) Még idehaza (Kecskeméten) erőnek erejével hozzánk csatlakozott Zöldi István máriavárosi fiú, ki még 16 éves sem volt, termetére nézve pedig oly kicsiny, hogy még a legnagyobb szükségbeli toborzásnál sem ütötte volna meg a katonai mértéket, mégsem engedte magát elutasíttatni sem a kecskeméti toborzó, sem a pesti vizsgáló bizottság által, hanem egyszerűen kijelentette, hogy, ha őt az egyik kapun kilökik, a másikon megint csak bejön s végre csakugyan győzött, mert azt mondta: „Ha azt hiszik az urak, hogy nem bírom el a honvédfegyverzetet, hát jó, de ki bírom tisztítani a tiszt urak ruháját és csizmáját, osztán akkor erre a munkára nem kell helyettem olyan legény, ki elbírja a fegyverzetet“. -r-C “i" úgy is történt, beosztották őt tisztszolgának s velünk jött mint igen ügyes és fürge tiszti szolga. b) Néhai Dömötör Mihály bácsit pedig, ki már a császári huszároknál két kapitulatot kiszolgált, 56 éves kora és nagyon törődött testi állapota daczára is csak nagy ügygyel-bajjal és sok rábeszéléssel sikerült a pesti vizsgáló bizottságnak elutasítani s hazatérésre bírni. Az iparossegédek elhagyták műhelyeiket s eltagadták mesterségüket, csakhogy fegyverrel szolgálhassák hazájukat, a kecskeméti kegyesrendi ház növendékei a reverendát majd mind honvédatillával cserélték fel, s ha valaki, az ifjak közti, szervi hibája miatt kénytelen volt benn maradni, kt nappal nem mert az utczán végigmenni. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA No igy a nagy pohárból a champagnett. (Humoreszk.) Éjfélt ütött a toronyban. Mindenfelé csend uralg, egyedül a „Két kakas“ korcsmából hullik ki a vidám mulatók zaja. Még Morpheus is megsokalva e zajt, földi hírnökét a „Baktert“ küldé arra, hogy a rendet helyreállítsa. És e tisztében becsülettel megőszült férfiú minden lelkifurdalás nélkül ballagott el arra, gondolván hadd mulassanak ! Csak midőn már illő távolban volt a „Két kakas“-tól, hallata szentori hangját, tudatva a halandókkal, hogy a szellemek órája elérkezett. Egyébiránt nem csoda, hogy a tisztes férfiú a víg társaságot nem háborgatta, mert nyilván szándéka volt visszatérni. Bacchus karjaiban keresendő kárpótlást a sok sanyargásért, melyben őt hivatala részesítő. De szenteljünk már egy pillanatot a vig társaságnak. Vig? . . . Talán! Legalább erről tesznek tanúságot a fejünk felett elrepülő üvegek, vészes suttogással szólítvafel, keveredjünk közéjük, ha azt nem akarjuk, hogy egy másik „Salve“ fejünket érje. Rászánjuk magunkat, közelebb lépünk. Legalább lesz alkalmunk megismerkedni azon fiatal emberrel is, ki bennünket mindjárt belépésünk alkalmával annyira megtisztelt. Körmendinek hívják. Csinos és elegáns külső, eszménye az általános, örökké tartó jókedv, erénye, hogy mindenkit jóbarátnak néz, bűne, hogy rettenetes könnyelmű. No de ezt meg lehet neki bocsátani, hisz fiatal. Csak néhány nap óta vendége Sz.......... városának, hova , mint maga is mondá, a fővárosból jött, mert ott az irtóztató hőségben bankárja is elolvadt. (Talán jégből volt.) (Nagyon természetes, hogy a bankárral a nála volt aranyak is elgőzölögtek.) Hasonló résztól tartva menekült közénk, hogy páratlan jókedvével felrázzon bennünket is a közöny álmából. Most is barátja — kinek névnapját ülték — jövendő nemzetségének minden egyes tagjára emelte poharát, kényszerítvén a kompániát, (erre különben nem is volt szükség) hogy minden egyes kihajtandó sarjra fenékig ürítsék poharaikat. (Örömére a kezeit vígan dörzsölő kocsmárosnak.) Így történt aztán, hogy már a harmadik generationál az egész társaságot eláztatta a champagnei! . . . Maga Körmendy is kénytelen volt tapasztalni, hogy feje és a föld közt a szokottnál nagyobb a vonzerő. De azért határozott győzelemmel, de annál határozatlanabb léptekkel hagyta ott a korcsmát. Csendesen dúdolgatva tartott hazafelé, midőn a kapuk egyikében egy kendőbe burkolt nőalakot vett észre, ki valamit felemelt a földről. Körmendy félve nézett majd e nőre, majd a holdra, mintha attól tartana, hogy ez őt elárulja, ha Bacchustól nyert jókedvében valami kis csínyt követne el. De Luna kisasszony biztatólag tekintett le rá a magasból. A nő az éj pompájának szemléletébe merülve csak akkor vette észre Körmendyt, midőn az már közvetlen mellette állva, a holdra mutatott s épen egy tündéri hasonlatot, vagy udvarias bókot készült mondani, melyből természetesen vagy ötven perczentet a champagnei diktált volna. De a nő kevésbé volt ihletett állapotban , mert a kapun hirtelen beugorva, be akarta azt zárni; csakhogy Körmendy barátunk tőle nem várt gyorsaság- és ügyességgel megakadályozta őt e szándékának kivitelében, egyik kezével a kilincset, másikkal a nő kezét fogván meg. — Eresszen el az úr , suttogó a nő , miközben kezét kiszabadítani igyekezett, — mert különben segélyért kiáltok. — Legszebb csillaga a földnek! Ezt tenni nem fogja? — De igen, még pedig ha el nem ereszt, rögtön. — Hogy kívánhat ilyet? Vájjon a hajós , ki hosszú szenvedés után, kikerülve a scyllákat és charybdiseket, leküzdve vészt és vihart, midőn végre feltalálja a partot, melyet álmai egy új Eldorádónak festettek, csak egy futó pillantást vetve rá, tovább hajózik-e? — Uram! Én nem vagyok semmiféle tengerpart, ha pedig ön hajós és oly sokat utazott, akkor bizonyosan fáradt. Menjen tehát nyugodni, s engem eresszen el! Különben . . . — Nem! ön nem lehet oly kegyetlen! — letérdel — hallgasson meg, égi tündér! én imádom önt, nyújtson csak egy parányi reményt és én . . . folytatni akarta, de a nő a kedvező pillanatot felhasználva kiszabaditotta kezét s felrohant az emeletre, Körmendy sem volt rest, utána, s épen abban a pillanatban érte utol, midőn kezét egy ajtó kilincsére tette. — Uram! Az égre! hagyjon el! nem is gondolja, hogy milyen kellemetlenséget szerez nekem! — De én önt szeretem! — Hallottam már.— Szabad tehát remény lenem? Ikefivát! — Szabad szabad, csak hagyjon el,film! — Tehát holnap . . . —Jó — Holnap, holnap . . . — Még egyet! Bájos neve? Kunigunda, Dorothea, Cleopatra , Aspasia, avvagy Eulália? — Igen Eulália! — Ez a legszebb név. — Újra féltérdre ereszkedett, hogy valószínűleg egy hűségi fogadást szavaljon el, de a kulcs kettőt fordult a zárban , s az ilusiónak vége volt. A szerelmi vallomás és a lépcsőn szaladgálás zaja eljutott a házmester nem épen süket füleihez is. A tisztes cerberus épen akkor lépett ki a zajra, midőn amazok az emeletre értek, s minthogy ép oly sokat értett a természettan alaptörvényeihez, mint Krasselhuber Tóbiás a magyar nyelvhez, utánuk siettében egyensúlyt vesztve elesett, s mindaddig nem is tudott felkelni, mig Körmendy egész hangosan az Eulália nevet ismételve, mellette el nem suhant. Körmendy jobbra távozott, balról pedig Recsényi a háztulajdonos közelgett. Csodálkozott, látva a házából távozó Körmendyt. Midőn felment, az ajtókat sorra vizsgálta. Zárva és csendes minden. A házmester ez újabb zajra mocczanni sem mert. Recsényi fejcsóválva zárta be az ajtót. Reggel a házmestert hivatta. — Péter! Az éjjel a kaput nyitva találtam és egy férfit láttam azon távozni. — Akkor ketten láttuk, nagyságos úr! — És mit keresett az itt? — Biz Isten azt magam sem tudom. — De magának tudni kell! Mit látott, vagy hallott?