Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1892-10-09 / 41. szám
XXV. ÉVFOLYAM. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI díj : Egész évre ő írt— kr. Negyedévre 1 Írt 50kr rálévre . . 2 , 50 „ Egy i«ím ár» 12 kr POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP Előfizetni lehet ч ár folytán minden hónap elején HIRDETÉSI DÍJ : 4 ЬчяяЬон petit sor b kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL, V. TIZED, II.-TEMETŐ-UTCA, 93. SZ. Bálytgdij minden beigtatásért 30 kr. Az 1893. évi állami költségvetés. Dr. Wekerle pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetés előirányzati mérlege a következő alakulást mutatja: Rendes kiadások összege 378.005,231 frt Rendes bevételek összege 402.278,985 „ Vagyis, a többlet 24.273,754 „ Azonban, ha a rendes bevételek és kiadásokhoz az átmeneti kiadásokat s beruházásokat is hozzá adjuk, akkor az összes kiadás 485.265,596 frt az összes bevétel 485.279,643 , vagyis a fölösleg 14,047 „ A negyedik alkapitány, Kecskemét város főkapitánya, amint halljuk, javaslatot terjesztett a törvényhatósági bizottság elé, egy negyedik alkapitányi állás felállítása érdekében. Örömmel üdvözöljük ez előterjesztést, mert látjuk, hogy szavunk nem volt kiáltó szó a pusztában , s az oly régen és annyiszor sürgetett reform végre valósulás küszöbén áll és beteljesedik. Örömmel üdvözöljük azért is, mert szomorú eredményeit tapasztaltuk a legutóbbi időkben is a munkaerők hiányának, a rendőrségi tisztviselők túlterheltetésének, értjük t. i. a legújabban előfordult, számszerinti betöréses rablást, melyeknek tettesei még máig sincsenek kinyomozva a fentebb előadott okok folytán. Nem akarjuk újólag felhozni mindazokat az okokat, melyek a negyedik alkapitányi állás felállításának szükségességét bizonyítják , nem akarjuk részletezni újólag a rendőrség beosztását, melyet az új alkapitányi állás felállításával, elérni fog, csak egyszerűen utalunk rájuk, s felhívjuk a törvényhatósági bizottság figyelmét, hogy a főkapitány előterjesztését, mint elkerülhetetlenül szükségest és előnyöst fogadja el, annyival is inkább, mert oly jól van megoldva a kérdés, hogy a városnak úgyszólván alig kerül valami áldozatába. Megüresedett ugyanis elhalálozás folytán egy gyalogbiztosi állás, melynek betöltése helyett az új alkapitányi állás rendszeresítése ajánltatik. Ha legelőször is az anyagi oldalát vesszük a dolognak , azt látjuk, hogy a gyalogbiztosi 600 frt fizetés, 150 frt ruházati átalány, s 200 frt rendőroktatási díj, összesen 950 frt, melyhez csak 250 frt szükséges, hogy az új alkapitány fizetése kikerüljön. E csekély többlethez viszonyítva a haszon, amely belőle származik nagyon is nagy, mert az új alkapitány fogja végezni a bűnügyekben az előnyomozást, ami, mert nem hozzá nem értő biztosok által történik, okvetlenül üdvös eredményeket fog létrehozni, ugyancsak az ő ügykörébe fog tartozni a vásár- és piacrendészet is, melynek hasznát fejtegetni, úgy közegészségi, mint közrendészeti szempontból fölöslegesnek tartjuk , az ő hatáskörébe fog tartozni az összes korcsmák és vendéglők feletti felügyelet, melyek ezt eddig a kellő mértékben sajnosan nélkülözték, végre ami már említve volt, a rendőrség felügyelete és oktatása. Nem akarjuk magunkkal elhitetni, hogy szükséges bővebben ekadatolni ez állás felállításának szükségességét, azt sem akarjuk mondani, hogy a törvényhatósági bizottság a mi felszólalásunk nélkül nem tenné meg azt, ami a város érdekében okvetlen szükséges , mi csak azt kívánjuk, hogy minél hamarabb történjék meg, mert ha máshol úgy itt mondható el, periculum in mora. .. Óvintézkedés.*) Midőn e sorokat írom, hála istennek , még az ázsiai kolera járványnak csak veszett híréről van tudomásunk és arról, hogy Budapest fő és székvárosunkban komolyan fellépett. A veszély közelsége kell, hogy óvintézkedések megtételére serkentsen. Mint halljuk, városunk közegészségi bizottsága a napokban össze is ült, de már első intézkedésére nézve elmondhatjuk, hogy halva született. Hogy a hajléktalanok , a családi ápolásban nem részesülhetőkről a városi közönség kolera kórház felállítása által gondoskodjék — az igen helyes, de ezen kórháznak mind fekvése, mind berendezésénél fogva olyannak kell lenni, hogy egyrészt ne terjesztője legyen a veszedelmes kórnak, másrészt a betegek felgyógyulása kilátásba helyeztessék azáltal, hogy a kórházban a betegek egészséges termekben helyeztessenek el. Mai napig még nem tűrte az elöljáróság, hogy disznóhizlaló telepek, vágóhíd, kórház, szegényház a város más részén alkalmaztassák, mint városunk alsó részén. Egyszerű és észszerű indokolása ez intézkedésnek ama tapasztalat volt, hogy miután nálunk az északnyugati szelek az uralkodók, a bűz és ragály a szelek által ne hajtassanak keresztül a városon. Ez indokolás irányadóul szolgálhatott volna a közegészségi bizottságnak a kolera kórház megállapításánál annyival is inkább , mert a kolera járvány veszedelmesebb a a disznóhizlaló telepek vagy vágóhíd bűzénél. Valósággal kellemetlenül hat tehát a közegészségügyi bizottság köztudomásra jutott ama óvintézkedése, hogy kolera kórházzá a Máriavárosi fördőházat alakitandja át s ez által szakítva az eddig helyesnek bizonyult eljárással, a kolera fészket ép azon ponton állítja fel honnan az uralgó szelek a veszedelmes kórt az egész városon keresztül hajtják. A kolera kórháznak ehelyen célba *) Közöljük e sorokat, mint a közönség köréből származott aggodalom kifejezőit, bár mi azt tartjuk, hogy ez az aggodalom fölösleges Az egészségügyi bizottság eleinte ugyan a fürdőházra gondolt, de mindent jól meghányva-vetve végre is — mint lapunk zárta előtt értesülünk — a városi kórház környékén barakkórház építését határozta el. A hatóság igen messzeterjedő óvintézkedéseket tett, melyek alkalmasak a megnyugtatásra. Szerkezeti felállítása nem óvintézkedés a netaláni kolera fékezésére, hanem alkalmas hely a fenyegető veszedelemnek az egész városon át leendő terjesztésére. A rosz nyelvek máris ez intézkedés által az orvos és gyógyszerész urakból álló közegészségügyi bizottságot rész akaratúlag gyanúsítják, hogy szándékosan lett kijelölve azon városrész, honnan a veszedelmes kór a legbiztosabban terjedhet. Én nem osztozom erosz nyelvek gyanúsításaiban , de megfoghatatlan előttem, hogy nem vették az urak figyelembe , mikép valahányszor városunkat e csapás sújtotta , rendszerint a mária városból szedte leginkább áldozatait. A múlt tapasztalatai nem engedhetik meg, hogy oly pont állíttassák fel, hol egyébként is a kór leghamarabb felütheti tanyáját. Maga a fördőházi helyiség, ki azt ismerni tudja, hogy igen alkalmas hely arra, hogy az egészséges ember is megbetegedjék. Mostoha gyermeke volt ez mindenkor a hatóságnak , se ajtaja , se ablaka , se teteje , a szél minden irányban futkoshat benne s ide akarják a halálos betegeket szállítani , hol felépülés helyett biztos halál vár reájuk. Hát ahhoz mit szóljak, hogy ez az egyedüli gyógyhatású fürdőnk, s dacára primitiv felszereléseinek még a vidékről is százan meg százan keresték fel a nyár folyamán és üdülve és áldva hagyta el sok beteg e fürdőhelyet s most kolera kórral kíván a közegészségügyi bizottság befertőzni és ezzel a jóhirű fürdőnk jövőjét tönkre tenni. Ha van milliónk egyébre akkor ne zsugoriskodjunk és saját egészségünk és életünk megmentésére áldozzunk pár nyomorult ezrest és építsünk az alsó részen a műkert vonalában, de mindenesetre a városon kívül barokkórházat kolerakórháznak , akkor teszünk óvintézkedést és nem leszünk a kolera terjesztői. Kapát Károly: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Csókot hagytam......... Csókot hagytam kis babámnak Ajakán, Hogy ne legyen panaszszava Én reám. Ne mondja, hogy fösvény vagyok Szeretni, Szerelmiért édes csókkal Fizetni. Hej kis babám , csak egymásé Lehessünk, Boldogságban nem lesz párunk Minekünk. Tudja Isten teszek-e majd Egyebet, Mint ölelni, mint csókolni Tégedet! Eródi Dániel. Egy rózsa Pompejiből. Vacanó Emil beszélye. Fordította: Bertalan Jolán. (Vége.) Carmelo gróf tudósítást kapott hazulról, melyben őt haza hivják. Búcsúja utazótársaitól egészen rövid volt. Kellemes hír volt az részére, hogy barátjának , a tábornok öccsének is Rómába kellett visszautazni foglalkozása miatt. Megérkeztek Rómába. Mielőtt Carmelo tovább menne ki a világba, feledést keresni, óhajtotta, hogy az ő szeretett, józan gondolkodású és egyeneslelkű barátja belenézzen abba az örvénybe, melynek mélységében az ő életboldogsága szétrombolva feküdt. Mielőtt én hosszabb időre elmennék — mondá lelkibarátjának — meg kell neked vallanom, hogy én beteg vagyok. De az én betegségem gyógyíthatatlan és az összes gyógyárakban nem találni arra orvosságot. Én szeretem Luccari Gina grófnét és ő megvet engem és elutasít reménytelenül. * És ő utazott tovább. Meghatározta saját sorsát. A halál, a megsemmisülés állott erősen akarata előtt. De az öngyilkosság, mely az újság hasábjain szerepelve, nem egyezett meg az oly büszke lélekkel, mint az övé, mely minden durvaságnak ellenállt mostanáig. Más középutat keresett hajótörést szenvedni és sülyedni: „halálban élni!!!“ például. Először is Párisba jött. Ott nyitott szemmel bukott az elpusztult lelkek mocsarába , melyek pondre de vízből és absinthból, esbouquet és bűnből összeállított lények voltak , a divatos Zola irodalomban magokhoz hasonló alakokat találtak. Ezek terjesztették a naturalismust legjobban, Carmeló ezek közé vegyült. Késő éjjel a zöld asztal, a zsebtolvajok barlangja, a bál a női és férfi karrikatúrákkal, a kávéház, hol a nevetés alatt is erkölcsi méreg rejlett: ez volt a Lethe, melyen ő úszott. Sokáig dacolt az önelpusztítás minden éktelenségével — akkor beteg lett. A virágzó, erős férfi meggörbedt, halvány árnyképe lett önmagának , a vad, dacos lélek, mintha megbénult volna, így tért vissza szülőföldjére. Luccari gróf már halva volt. Özvegye — miss Buntonnal — majd Monterassóban, majd Rómában lakott. Bauer cousinja volt tanácsadója és ügyeinek vezetője. Carmelo gróf ismét látta Ginát, megtörve testben és lélekben köszöntötte őt, ki neki gyengén reszkető kezet nyújtott. Mit tudott neki mondani, mikor ő semmit sem kérdezett? Mit remélhetett ő tőle, ki maga semmit sem remélt többé? És ezen megváltozott lélek oly kimondhatatlanul érdekelte őt. Az a szerelem , mely oly sokáig elnyomatott, most jogát követelve lépett föl, magával hozva egy elkerülhetetlen adósság érzetét s ezen gondolattal nem tudott megbékülni sehogy. Egy nap Carmelo — mint jó szomszéd — fölkereste Ginát Monterassóban, hogy a szokott udvariasságnak eleget tegyen. Belépett a parkba, hol Ginát is feltalálta. Egymás mellett lépdeltek a fehér kavicsos úton a magas kerítés és a virágzó jázmin bokrok között. Csevegtek mindenről, a philosófiáról is. így történt, hogy Carmelo egy ízben mondá: „Ha az ifjúság szikrája elalszik bennünk, és barátságtalan évek jönnek világosság és öröm nélkül, ha a múltra mint egy szép álomra nézünk, mely örökre eltűnik: ez az igazi szomorúság érzete. E mellett az a gondolat: Téged nem fűzött terhes kötelék az ízléstelen tévedésekhez, szabad vagy, szabadon közeledhetsz a végromláshoz vagy meghalhatsz a nélkül, hogy kötelezettséggel bírnál az élet terhét egy lényért elszenvedni.* „Ön a házasságot rágalmazza !* mondá a grófné izgatottan. „Talán — mondá ő keserűen — rágalmazom a házasságot, mivel az volt a Cherub a lángoló karddal, ki nekem a paradicsomba való belépést megtiltotta. S igy meghajlok én kapuja előtt, mely a nyomorult, becstelen ember előtt bezárult. De — rosz szokás — én igen szomorú dolgokat beszélek és ön ettől összerezzen.* Világosság és árnyék esett utjokra a jázmin falon keresztül, és jól összeillett, a világosság és sötétség, a szelídség és durvaság. „Ön úgy beszél, mintha több örömet nem várhatna az élettől“, mondá Gina lassan , fájdalmasan. „Késő van már* — mondá keményen — „Az élet? Öröm? Az én testem beteg gyógyithatatlanul. És a lelkem? Óh grófné, az én lelkem? — — Én szeretem az asszonyokat, az már mintegy belém van gyökeresedve, hogy a lábaikhoz boruljak. Én kalandorokkal és feslett erkölcsű barátokkal tartottam. Hol van az én büszkeségem? Hova lett a tiszta becsületérzésem? Az én szerelmem, mit egy lény iránt éreztem, olyan volt nekem , mint a méreg. Én nem szeretek többé, mert én nem tudok többé szeretni soha! Ez az egész.“ Életének meggyónása végre megkönnyítő keblét. Ginára nézett és azután fel az égre. Gina ott maradt állva és Carmelóra tekintett. Gyors elhatározással kezét az övébe tette és oly szelíden, könnyedén, oly szeretetteljesen mondá: „Ön valóban beteg kedves barátom. Ennek máskép kell lennie. A szomszédoknak joga az, hogy egymásról gondoskodja- 41. szám, 1892. OKTÓBER 9. Rabló világ Kecskeméten. Rablás, betörés. Ez a két ijesztő fogalom az, amely már napok óta önsúlyként nehezedik városunk lakosságára. Hetenként legalább is 8—9 betörés és lopás történik. Bizony, bizony ez a hírös város, ahol csak egy hónappal ezelőtt is oly nagy volt a köz- és vagyonbiztonság, most ime rendszeres rablóbanda tanyájává fészkévé alja-