Kecskeméti Napló, 1915. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1915-05-01 / 99. szám
2. oldal. Témvék. 99 szám, az ábrándokkal, hogy a mindent átalánosító törekvés végleteiben keresztül nem vihető és célra nem is vezet, — aminthogy erről a híres theóriák dacára komolyan még csak nem is beszélhetünk, — de ha azt komolyan vennénk is, csak azt látnánk be, hogy a rendszerbe állítással az ember lelkéből kiölnénk az egyik legszebb erényt, a megengedett és tisztességes egyéni becsvágyat, mely az embert becsületes munkára és ez által való érvényesülésre serkenti. Egyenlőséget csak a közügyekben és a törvény előtt várunk, de ott aztán legyen mindenki egyforma s ne legyen intézményesen kijátszható, még ha az a jogaiban sértett egyén szánalmas szerepében állana is ott! Ám a magánjogoknak, a munka versenyének olyan szabadnak kell lenni, mint az ég felé repülő madárnak. Ebben a részben a híres szabadgondolkozók tévedése egészen világos, mert akik rendszerrel kívánják az emberi tevékenységet szabályozni, azok az urak az ember egyéni sajátságaival nem számolnak. Nem csak magunk állítjuk ezt, hanem egyik jeles szociológusunk tollából is idézhetjük, hogy: „ez a rendszerelmélet, amely néha jóhiszemű tudatlanságból, néha pedig éppen nem theoretikus érdekeket szolgáló szándékosságból ered — szervesen illeszkedik bele abba a kollektivista felfogásba, mely minden bajra itt az állami gépezet transzformációban keres. A szocialista ideál, a falanszter állam, ha ugyan egyátalán meg lenne valósítható, az egyéni szabadság legtúlzóbb megszorításával a rabszolgaságot kényszerítené az emberiségre anélkül, hogy nagy hangon hirdetett célját elérhetné, a profitéhesenzést s a belőle eredő számtalan bűnt megszüntetné.“ Oly felfogás ez, melyet nemcsak a mindennapi élet, hanem a háború különös tanulságai is igazolnak s ezzel szemben az oly elmélet, mely egyrészt folyton rendszerváltozást sürget, másrészt helyébe megfelelő erkölcsi biztosítékot nem állít, de sőt a helyes állami élet és emberi lét alapjait elrúgja maga alól, az ilyen felfogás ne számítson a józan magyar nép kedvező ítéletére. Ehez a néphez az illetőknek úgy is csak kevés közük van, legfölebb is csak azon gabona által, melyet ősszel megvesznek tőle és tavasszal eladnak neki s melyre nézve sem az állam, sem pedig a hatóságok még nem találták meg azt az igazságot, hogy a legsürgősebb teendő a gabonaraktárak felállítása volna. Ezt csak mellékesen jegyeztük meg s tudjuk jól, hogy a hatóság mindenre nem képes, de azt is tudjuk, hogy legalább szószóló még az egyesekkel szemben is lehetne. Ez legjobban megfelelne a már fentebb kifejtett nézetnek is, mely szerint a már idézett íróval egyetértve valljuk, hogy : „az emberi cselekvéseket szabályozni kívánó jogrendszer és gazdasági rendszer, minthogy a reális, életviszonylatok végtelen számú változásait figyelembe venni nem képes és nem is lesz képes, az emberi erkölcsös garanciája nem tehet.“ Minden éretlen rendszerelmélet és szocialista ábránd dacára tehát a helyes állami élet és emberi lét legnagyobb becsű biztosítéka az egyéni élet becsületes törekvéseinek korlátlan szabadsága lesz minden időben s e mellett és ehez szorosan hozzátartozóan „feltétlen biztonságot nyújtó garancia csak egy van : az emberi lélek nemessége“. * TÁRCA. SZÖKÉSEM OROSZ FOGSÁGBÓL Irta: elnökei JANIK LÁSZLÓ IX. 13-as huszárfőhadnagy. Tylawa nem létezett, a lángok csak a templomot és a falu két legutolsó házát kímélték meg. Négy kilométerre voltam a magyar határtól. Nagyon fáztam. Betértem a megmaradt két ház egyikébe kissé felmelegedni. Orosz katonák teáztak. A házigazda érdeklődni kezdett, honnan jövök, hová megyek. Elmondtam mesémet. Az orosz katonák is kíváncsiskodtak, közelebb jöttek hozzám, kis batyumból elvették a kenyeret, a szalonnát. Megkínáltak teával, dohánnyal. Elbeszélték, hogy ők a magyar határon állnak, ott vannak a nehéz ágyuk is — mindezeket tudtam már a duklai Wallachtól — ne menjek tovább, mert ott nem engednek keresztül, tegnap is hármat — kik át akartak szökni — letartóztattak. Megmutattam írásaimat. Figyelmeztettek, hogy azok sem használnak nekem, sok most a spion, velem sem fognak kivételt tenni. Ismét oroszok jöttek melegedni. Azután tovább mentek Barwinek felé. Csak négy kilométerre volt az ominózus határ. Olyan közel és mégis olyan elérhetetlenül messze. Nem juthattam tovább. A gazda sem akart vállalkozni, hogy valahol a hegyek, erdők között átvezet engem. Elhatároztam, hogy itt töltöm az éjszakát s másnap a közelben valahol letelepedem s bevárom az eseményeket. Ha az oroszok visszamennek, minden rendben van, ha pedig Magyarországra betörnek, követem őket, majd csak nyílik valahol a szökésre alkalom. Orosz csapatok masíroztak az utón. Egyesek bejöttek a mi házunkba, egyesek szétszaladoztak a leégett házak felé valamit keresgélni a még megmaradt krumpli vermekben. Óriás durranás hallatszott, megrendült a mi kis faházunk, azt hittem, már repülünk a jégbe. Odakint akna robbant fel, melyet a mi csapataink raktak oda le. Éhesen feküdtem fel a kemence tetejére, ott legalább jó meleg volt. Este vagy harminc orosz katona jött be a pozíciókból, felváltották őket s most itt éjszakázni fognak. Éhesek voltak, rongyosak. Egy darab kenyéren csúnyán összeverekedtek. Szidták a háborút. Beszélgettek a ruténekkel, az oroszok leheveredtek aludni. Egyik a lábamnál fogva lehúzott a kemencéről s ,felmászott a helyemre. Összekuporodtam egy sarokban, nem tudtam aludni; borzasztó gondolatok kínoztak s éhes is voltam. „Nem itt nem maradhatok; megyek vissza Duklára, a jó Wallach-hoz, az majd segít rajtam.“ Ilyen volt az 1915. év első napja. Szomorú lelki állapotban, zimankós időben ballagtam másnap visszafelé. Lemondtam minden reményről. Az öreg Wallach busán fogadott, hiszen azt hitte, hogy már a mi katonáinknál vagyok. Mondta, hogy nála nem maradhatok, az ő házában minden nap megfordulnak oroszok, ez rám veszélyes lehet, menjen vissza Jedlicére a régi kvártélyomba s majd egy két hét múlva jöjjek vissza, akkor megpróbálhatom ismét az átszökést; talán akkor a körülmények kedvezőbbek lesznek. Nála maradtam éjszakára. Kedves volt hozzám, előszerzett valahonnan kenyeret és krumplit. Éjjeli szállásra hat oroszt kaptunk, aznap jöttek Ergänzungstransporttal. Felgyógyult sebesültek voltak. Elkeseredetten beszéltek, keresik az első alkalmat, hogy megadják magukat. Álmatlan, nyugtalan éjszakám volt. * Január harmadika volt sorsom egyik fontos fordulópontja. Elbúcsúztam a jó öreg Wallach-tól. — Hideg eső zuhogott, megszánt engem, adott egy ujjas mellényt, két balkezes keztyűt, az egyik barna volt, a másik szürke. Szomorú volt a vándorlásom. Vissza azon az útón, amelyen oly sok reménnyel egyszer már előre mentem. Mennyi ábránd, mennyi vágyódás tört széjjel. Mennyi fontos katonai titoknak voltam tudatában. Szinte féltem magamtól. [Folyt. köv.[ ] Megvendégelés. Az I-fő számú városi tartalékkórházban a napokban, Orbán Nándorné, tízóraival megvendégelte a sebesült katonákat. A végén még bort és cigarettát kaptak a hálálkodó sebesültek. Még csak annyit, hogy ez a kórház a legelhagyatottabb kórházak egyike. Nagyon ajánljuk a közönség figyelmébe. A város közgyűlése. A város th. bizottsága ma délelőtt tartotta havi rendes közgyűlését, melyet gróf Ráday Gedeon főispán 10 órakor nyitott meg. Üdvözli a bizottság tagokat, mely után Stringovits Gyula felolvassa a polgármester 1. évi március hóról szóló jelentését, melyet Sándor István egy ponttal szóbelileg bővit ki. E pontban Sándor István nagyon lelkes szavakkal emlékezett meg a 38. gyalogezredről, háziezredünkről, mint olyanról, mely a folyó világháborúban méltóan az 1878-ban ez ezrednek kivívott dicső híréhez állotta és állja meg a helyét. Mindez ideig azonban szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy nem tudni mi okból eddigelé a 38. gy. ezred bár nagy veszteségek árán minden harctéren kitüntette magát, erről hivatalosan nem igen vett tudomást a felsőbb hadvezetőség. Mint azonban most hivatalos értesítés folytán tudomására jutott a polgármesternek , háziezredünk kitüntetése, kéri a közgyűlést, hogy az ezredet ért dicsőség és kitüntetés jegyzőkönyvbe foglaltassék és erről az ezred parancsnoksága is értesittessék, mely kedves indítványt örömmel fogadta el a közgyűlés. Ezután Győrffy Pál főjegyző a belügyminiszter leiratát olvasta föl a tisztujitásra vonatkozólag melyben ki van fejezve, hogy több okból nem lehet a tisztújítást elhalasztani, mert a hadiállapot egymagában még nem elég ok. Ezek után tehát a város meghirdette a pályázatot s a tanács kéri a közgyűlést, hogy egy kijelölő választmányt állítson össze, mely a választást részletesen előkészítse. E választmány tagjaiul a közgyűlés dr. Horváth Mihályt, Petter Gézát, Gömöry Sándort, id. Dömötör Sándort, dr. Kiss Jánost és Faragó Bélát kérte föl. Gömöry Sándor a tisztújításhoz egy indítvánnyal járul és pedig azzal, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy minden hadba vonult tisztviselő minden olyan tisztségre pályázhasson, melyre törvényadta képesítése van, még akkor is, ha nem maga sajátkezűleg írja meg kérelmét, mely indítványhoz örömmel járul a közgyűlés. Majd Papp György a belügyminiszter leiratát közli a kilencedik gyógytár fölállítására vonatkozólag, melynek létesítését a közegészségügyi bizottság véleményezése folytán a belügyminiszter fölöslegesnek nyilvánította. Több apró ügy után a közgyűlést tizenegy óra után berekesztette a főispán. Nyújtsunk a „Gyermek Otthoniban levő árváknak is”