Magyar Nép, 1945. november (2. évfolyam, 133-144. szám)
1945-11-03 / 133. szám
2. oldal Itt itt, BmM&m! Akkor, amikor talán kétségek közt vergődsz afölött, hogy voksodat melyik pártnak adjad, a segítségedre akarok lenni, amikor néhány részletet az elmúlt egy , évből figyelmedbe ajánlok. Azt hiszem, hogy magadon tapasztalhattad azt a hatalmas vonzóerőt, ami a munkásságból áradt azon való igyekezetében, hogy az ország mielőbb újjáépüljön. A romok eltakarítása után szorgos munka kezdődött, amely mindmáig tartott, amely először a romok eltakarítására, később az épületek és gyárak rendbehozatalára vállalkozott, hogy ennek teljesítése után a közvetlen termelésre vesse rá magát, felismerve a legsürgősebb bajodat és az emelkedő drágaság okát, árutömegeket teremtsen a fogyasztás számára. Kétségtelenül érezted , ezt a vonzást és ha becsületes jószándék volt benned, odaadtad magad ennek az erőnek és beálltak az építők közé. Így volt a felszabadulás első félévében. Azután új szellem áradt nyugat felől a hazatérő opportunitásból és árulásból, a várakozásnak a szelleme, amely a suttogás technikájával igyekezett megbénítani a lassan helyreállott nemzeti vérkeringést, hogy ismét ájult bénasággá változtassa át öntevékeny építő szándékunkat. Ezek voltak azok, akik sokat jelentően hunyorgatva súgták: „változás lesz, nem marad így.“ És akkor megindult itt a réselés munkája, az addigi pártközi békét torzsalkodás váltotta fel, csak a gondolkodó fők tudták, hogy ez a nyugatról hazatérő felforgató szellem műve. A segítségedre akarok lenni kedves Barátom, amikor mindezt az emlékezetedbe idézem és figyelmeztetni kívánlak, hogy nem lesz itt változás, legalább is nem olyan, mint ahogyan azt a népellenségeinek nyugtalan szelleme sugallja. Ellenkezőleg, az ébredő magyar népi öntudat el fogja seperni még " azt is, ami a múltból mint teher ittmaradt. Nemzeti megmaradásunknak egyetlen és utolsó lehetősége volt, hogy rendet teremtsünk portáinkon és kiküszöböljük azokat, akik „más könnye árán" akartak élni. De nemcsak ezeket akarom eszedbejuttatni, hanem azt is, hogy habár nehezen élsz a mai infláció miatt, de mégis, hogy valahogy nyomon tudod követni a drágaságot, azt a mai demokráciának köszönheted, illetve a munkásság nagyobb öntudatának és nagyobb szabadságának, amellyel állandóan nívón tartja a munkabéreket. A Kommunista Párt követelésére emelték száz százalékkal a munkabéreket és erre a követelésre vezetik be a mozgó bérskálát, amely kedves Barátom, a te anyagi érdekeidet is szolgálja. Nem szabad tehát, hogy mindezeket figyelmen kívül hagyjad, mert tehetne ez másképp is. Lehetne ez úgy is, hogy dolgoznál és fizetésed messze mögötte maradna az előreiramló áraknak, mint ahogyan ez már a múltban megtörtént. Mert a fizetések sohasem attól emelkednek, hogy a munkaadóknak nemesebb lett a gondolkodása, vagy azért, mert a méltányosság és humanizmus ezt megköveteli, hanem azért, mert a munkásság osztályharcos szelleme és akarata előreviszi ezt a kérdést. Ahol gyenge ez az akarat, ott alacsonyak a munkabérek és ahol erős ez az öntudat, ott igyekszik nívón tartani a munkabéreké. Jól fontold meg tehát kedves Barátom, hogyan döntesz, kinek adod a szavazatodat, nehogy önmagad ellen határozz, nehogy truccból egy-egy szóért, vagy egy a múltban kapott vélt sérelemért saját magadnak okozz helyrehozhatatlan hibát. A nép ellenségei most azt suttogják, hogyha mi munkások, szocialisták vagy kommunisták győzünk, akkor ez nagy veszélyt jelent az értelmiségi foglalkozásúakra, mert munkásokkal akarjuk őket helyettesíteni. Ez nem igaz, mert sehol sincs nagyobb megbecsülés az értelmiségi foglalkozásúak iránt, mint éppen nálunk. Ezt megtudhatod azoktól az értelmiségi párttagjainktól, akik már régebben velünk együtt dolgoznak az új magyar élet kialakításán. Mesten mindenféle nyersbőrt (bárány, nyúl, róka, macska, görény stb.) legmagasabb NAPI ÁRON Simkovics szűcs Zrínyi Ilona utca 4. MAGYAR Sí Er Kedves Barátom, ha szereted a családodat, ha kulturemberként akarsz élni és nem úgy, ahogy 1930—34 táján éltél, ha szereted hazádat és fajtádat, ha békét akarsz és új rendet, a népjólét rendjét ebben az országban, — akkor nézz körül alaposan, vond le a tanulságot a múltból és add a szavazatodat arra a pártra, amely a leginkább vette ki részét az ország újjáépítéséből, ,a megnyugvás és megbékélés szellemének megteremtéséből és amely biztató energiát mutat fel a jövőre nézve. Szabad elhatározásodból válassz, alaposan kiértékelve az összes pártokat. Ne a tájékozatlanság vezessen, hanem a felvilágosodottság. Ne resteld a fáradtságot, hogy tájékozódást szerezz, mert nem lehet levonnod végül más tanulságot, mint amilyet a cseh, a francia és várhatólag a szerb és bolgár nép vont le, közöttük az értelmiségi foglalkozásúak, amikor új irányt szabtak meg szavazatukkal nemcsak hazájuknak, hanem az új Európának is. PÁLFY ERNŐ. A DEMOKRATIKUS FRONT HÍREI A Szociáldemokrata Párt a dolgozókhoz ! Holnap, november 4-én választ az ország ! A Szociáldemokrata Párt ezúton is felhívja tagjait, hogy fegyelmezetten, a Szociáldemokrata Párt 73 éves múltjához méltóan megtisztult emelkedettséggel vegyen részt a választásokon. A Szociáldemokrata Párt a dolgozók pártja, népkormányzást akar, szabad államban szabad társadalmat. Olyan államot, mely mindenkinek megadja képességei érvényesítéséhez a lehetőséget és eszközöket. Bizonyosra vesszük, hogy pártunk történelmi múltja és megalkuvást nem ismerő szocialista programmja biztosítja a dolgozók nagy többségének rokonszenvét és támogatását. Pártunk alkotja a magyar kül- és belpolitikában egyaránt a mérleg nyelvét és évtizedekre eldöntheti a sorsunkat, ha a politikai egyensúlyt fenn tudjuk tartani. Ezért kell a választásokon a szociáldemokratáknak győzniük! nagygyűlést tart, melyre a választó közönségét tisztelettel meghívjuk. Felszólalnak: Dr. Máday Lajosné, a Görögkatolikus Nők Országos Szövetségének elnöke, Dr. Hoffrmann Béla orvos és Dr. Pápa Miklós a budapesti P. D. P. tagja. Van-e antiszeitizius a taraisia Parlais? ! Határozottan állítják és a reakció suttogja itt a városban, hogy a Kommunista , Pártban antiszemitizmus van. Ellenben a vidéken a tudatlanok, a politikailag fel- világosulatlanok között pedig úgy tüntetik fel, hogy mi zsidóbarátok vagyunk. Mi az igazság ? Igaz, hogy pártunk kiadta a jelszót a Weiss-Manfred gyár államosítására, hogy a Mauthnerek, az Ullmann bárók, a Hat-vanyak kezéből ki kell venni a termelést és a dolgozók kezébe kell adni. Igaz az is, hogy a nagy feketézőket, spekulánso- kat pártunk erélyes intézkedéseire szed- ■ ték össze és az is igaz, hogy a lelkiisme- retlen spekuláció parazita hadait pártunk intézkedésére nagy razziákon fogták össze. A pártunk a legélesebb ellenfele a valutá- zóknak, a sikereknek, a táncolóknak és a mi pártunk az, amelyik ezeknek a bebör- tönzését követelte, hogy a gazdasági éle-tet ezektől tehermentesítse. Nem isme- rünk akadályt, hogy megtisztítsuk a ma-gyar életet mindazoktól, akik nehézséget, akadályt akarnak gördíteni akár az újjá-építés, akár a békés gazdasági vérkerin- gés elé. De nem igaz az, hogy a dolgozó , zsidósággal szemben, a munkás és fizeté-sért robotoló zsidókkal szemben a pár- tunk uszító propagandát folytatna. Tud- juk, hogy a munkások, a dolgozók, feles kezeire való különbség nélkül egyformán viselik a mai helyzet terheit és egyformán nélkülöznek a lelkiismeretlen spekuláció miatt. Hisszük, hogy jelen nyilatkozatunk eloszlat minden félreértést és a közmegnyugvást elősegíti. Magyar Kommunista Párt nyíregyházi szervezete ■ Vappó István a Független Kisgazda Párt nagyválasztmányénak tagja felvássa! fsajd kispzda társaisz: Én, Varró István, kókai 18 holdas kisgazda, a mai napig a Független Kisgazdapárt nagyválasztmányának tagja voltam. A Független Kisgazdapártba azért léptem be, mert azt hittem, hogy ez a párt a dolgozó parasztság, a gazdatársadalom érdekeit képviseli. Budapesten a Független Kisgazdapárt nagyválasztmányának ülésén győződtem meg arról, hogy a párt vezetői között alig akad igazi dolgozó kisgazda, annál többen vannak a régi letűnt rendszer emberei , volt nagybirtokosok, bankárok, ügyvédek s ehhez hasonlók. A budapesti választások végleg meggyőztek arról, hogy a Független Kisgazdapárt többé nem a dolgozó kisgazdák pártja. Ezért hagytam ott a Független Kisgazdapártot és beléptem a Magyar Kommunista Pártba, mert ez a párt nemcsak hirdeti, hanem képviseli is a dolgozó földművesek érdekeit. Ezért szavazok a 4-es listára és felszólítom minden gazdatársamat, hogy kövesse példámat. Kóka, 1945. október, 28. VARRÓ ISTVÁN kisgazda Nemzeti Paraszt Párt országos főtitkára a választásokról Kovács Imre, a Nemzeti Paraszt Párt főtitkára a budapesti választói nagygyűlésen kiemelte a választások jelentőségét.. „Itt a magyar nép dönt az államformáról, új alkotmányról, amely kötelességeket ír elő, de biztosítja is a jogokat, az emberi, politikai, társadalmi és kulturális jogokat. • Kovács Imre félreérthetetlenül kijelentette, hogy a Nemzeti Paraszt Párt önálló, független párt, nem leányvállalata, sem fiókvállalata egyetlen pártnak sem, a többi pártokkal csak annyiban működik együtt, amennyiben azt a magyar érdekek megkövetelik. A Polgári Demoferata Párt nyíregyházi szervezete folyó hó 3-án, szombaton délután 3 órakor a Gazdakör (Bethlen-u.) választói. Valótlan híreszteléseket cáfolunk ! Az egész ország területén megindult egy valótlan híreket terjesztő propaganda a választási küzdelem utolsó napjaiban azzal, hogy a Független Kisgazda Párt képviselőjelöltjei főleg az értelmiség köréből kerültek ki s ezzel magukat a kisgazdákat kijátszották. Hallottuk ezt magunk is saját füleinkkel. Erőnk tudatában megfelelő nyugalommal figyeljük és hallgatjuk ezeket a híreszteléseket s mindössze annyit kívánunk megjegyezni és minden választópolgár figyelmét arra felhívni: olvassák el a Magyar Közlönyben az országos listákat, de nemcsak a miénket, de a többi pártokét is, de olvassák el a Szabolcs—Szatmár— Bereg megyékből alakult saját kerületünk listáit is s nyomban meggyőződhet bárki is arról, hogy pártunk pontosan betartotta az Országos Nagyválasztmány idevágó döntését s a listán szabályszerűen és sorrendben váltják egymást a kisgazdák és értelmiség köréből a jelöltek. Sőt ! Az országos listán az első hat közül négy valóságos kisgazda, kerületi saját listánkhoz pedig az első 5 közül 3 a kisgazda. Az 50—50 százalékos számarányban mutatkozik ugyan eltérés a saját kerületünk listáján, de ez is a kisgazdák javára. Csak végig kell olvasni a listát. Minden ezzel ellenkező híresztelés tehát valótlan. Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt szabolcsmegyei szervezete. 1945. november 3. Ilililét íriszelt a Hungária-filmszínház bérletére A város tulajdonát képező színházépület mozi céljaira való bérbeadására októbbér végén járt le a pályázatok benyújtási határideje. Értesüléseink szerint több ajánlat érkezett be. Ezek között a legérdekesebb az az ajánlat, melyben az ajánlattevő azon esetben, ha 12 éves szerződést kapna a várostól, 10.000.006 pengőt hajlandó befektetni és ez a befektetés a szerződési időtartam lejárta után a város tulajdonába menne át. Tekintettel az árak emelkedésére, az ajánlattevők — abban az esetben, ha a határozat meghozatala hosszabb időt venne igénybe, amely alatt a kollektív szerződésben megállapított munkabérek újból emelkednek — készek az első emelés esetén a 10.000.000 pengőt az emelés teljes százalékának felével, későbbi emelés esetén az emelés teljes százalékának arányában emelni. Ez lenne a biztosíték arra, hogy a befektetések jelentős összegűek és hogy a város megtalálhassa a hosszabb szerződési időtartamért a megfelelő ellenértékét. A mozibérletre az előnyös ajánlatot egy régi nyíregyházi szakember tette, társai ife, mind nyíregyháziak. Érdeklődéssel nézünk a bérbeadás fejleményei elé, mert a fenti ajánlat azt bizonyítja, hogy a város hozzájuthat a bérleti idő lejártával mindahoz, amit a bérlők befektetnek. Márpedig köztudomású, hogy a városi színház berendezése és felszerelése teljesen elavult és elhanyagolt, a fűtési megoldása rossz, s maga az épület is nagyon rászorul a tatarozásra. ____________ Felhívás A Központi Választási Bizottság felhívja az egyes pártok és a szakszervezet által kijelölt szavazókörzeti elnök, alelnök, jegyző és bizottsági tagok ügyelmét arra, hogy fz év november hó 4 én a szavazás napján reggel 7 órakor kijelölt körzethelyiségükben büntetőjogi következmények terhe mellett feltétlenül jelenjenek meg. Felhívom az elnököket, hogy a hozzájuk forduló és magukat behívójeggyel igazolók részére névjegyzékkivonatot feltétlenül adjanak. — A Központi VálasztásiBizottság felhívja a lakosság figyelmét, hogy aki számlálósot töltött ugyan ki, de valamilyen oknál fogva az összeíróbizottság a törvényben előírt módon a névjegyzékkivonatot a lakóházakhoz nem kézbesítette, vagy kézbesítette ugyan, de azt nem függesztették ki, szavazásra jogosult. Felhívom tehát a lakosság figyelmét, hogy a szavazás napján a kijelölt körzethelyiségben szavazás végett feltétlenül jelenjenek meg. Itt jogosultságát feltétlenül megállapítják. Nyíregyháza, 1945. okt. hó 31-én. Bankó András s. k. elnök. Szombaton délután Nyírbátor—Madisz S. E. mérkőzés a Suites- sporttelepen Nov. 1-én vasárnap sporttilalom van, így a vasárnapi mérkőzés csütörtökre volt eredetileg meghirdetve, de úgy Kisvárda, mint Nyírbátor távolmaradt. A nyírbátori S. E. vezetősége közölte, hogy szombat délután érkezik, így a mérkőzés szombat délután lesz megrendezve fél három órai kezdettel. A nyírbátori eggüütes eddig minden mérkőzését nagy gólaránnyal nyerte, így veretlenül halad a másodosztályú tabella élén. A Madisz II. csapata a legjobb összeállításban fog kiállani, úgyhogy komoly mérkőzésben és küzdelemben lesz része a közönségnek.