Néplap, 1952. december (8. évfolyam, 283-306. szám)

1952-12-03 / 283. szám

2 NÉPLAP 3652 DECEMBER 3. SZERDA. A magyar népgazdaság helyzete 1952-ben és feladataink a népgazdaság fejlesztése terén 1953-ban (Folytatás az 1. oldalról.) ki meglévő üzemeinket, hanem az is, hogy meggyorsítsuk épülő üzemeink, cementgyáraink befejezését s mindenekelőtt a Hejőcsabai Cementgyárét! Az alapanyagipar előtérbe állítása, minden eszközzel való fejlesztése mellett rendbe kell szednüünk néhány olyan országos jelentőségű vas- és gépipari nagyüzemünket, mint például a Ganz Vagongyár, a MÁVAG, a Beloiannisz, a Gheorgihu Dej Hajógyár, a Győri Vagongyár s még néhány más üzemünk. Ezek olyan üzemek, melyek szocialista iparosításunk megvalósítása, s exportunk szempontjából különösen jelentősek, s amelyek jelenleg tervüket nem teljesítik. Egész iparunk korszerűsítése, az iparban, de különösen a grépgyártásban, a kohászatban, a vegyiparban a gyártmányok és termékek minőségének megjavítása s a selejt csökkentése parancsolóan megköveteli, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordítsunk a hazai műszer, és készülékgyártás, valamint a híradástechnika fejlesztésére. A szénbányászat, s a bányászat egyéb ágainak fejlesztése, a szénbányászat tervszerű, egyenletes, ütemes termelésének megvalósítása, továbbá a vaskohászat gyorsütemű fejlesztése, s emellett a színesfémipar, a vegyipar és villamosenergia termelésének az átlagosnál nagyobb arányú fejlesztése, s az egyéb felsorolt feladatok megkövetelik a vezetés megjavításait. A vezetés az ipar, a közlekedés, de az egész népgazdaság vezetése megjavításának egyik alapvető feltétele népgazdasági tervezésünk további tökéletesítése. Nem kétséges, hogy a tervezőmunkában jelentős előrehaladást tettünk. Azonban bizonyos az is, hogy az Országos Tervhivatal munkájában komoly hiányosság a munka sokszor szertelen, kapkodó jellege, valamint a marxi-lenini-sztálini tudományos megalapozottság elégtelensége. Ezért szüntelenül tökéletesítenünk kell az Országos Tervhivatal és általában a tervezés munkáját, ki kell küszöbölnünk az említett hiányosságokat. Az ipar állami vezetésének megjavítására, pártunk javaslatának megfelelően, a minisztertanács elhatározta külön kohászati és külön vegyipari minisztérium létesítését, hogy ezáltal az állam az eddiginél sokkal konkrétabban és közvetlenebbül irányítsa az alapanyagipar legfontosabb ágainak termelését, fejlesztését, beruházásait. De meg kell javítani az üzemek vezetését is. Jobban meg kell szervezni a minisztériumok részéről a párt- és kormányhatározatok és saját határozataik végrehajtását és a végrehajtás ellenőrzését. Ipari termelésünk megjavításának egyik döntő kérdése az üzemen belüli és az üzemek közötti együttműködés, a kooperáció helyes megszervezése. Ez iparunk egész munkájának egyik leggyengébb pontja. A kooperáció jelenleg túlzottan széles. Ezen változtatni kell, különösen a gépiparban. A legfontosabb gyártmányokra kötelező kooperációs tervet kell készíteni (ami eddig is elő volt írva, de amit eddig minisztériumaink elmulasztottak), s végrehajtását ellenőrizni kell. Érvényt kell szerezni az egész iparban és nem utolsósorban az építőiparban a párt határozatának az önköltség és az építőipari költségek csökkentésére vonatkozóan. Maradéktalanul meg kell valósítanunk a termelékenység növelésének 1953-ra előírt feladatát az ipar valamennyi ágában és minden egyes üzemben. Továbbra is következetes, szívós harcot kell folytatnunk az ütemes, egyenletes termelés megvalósításáért egész iparunkban, mert az ezen a téren elért eredmények még egyáltalán nem kielégítőek. Következetesen meg kell valósítani a minisztertanács határozatát a titeyt'iz'rá korlátozásáról és a dolgozók pihenőnapjánál, biztosításáról. Gazdasági felső, közép és alsó vezető kádereinknek meg kell érteniök, hogy a rohammunka felszámolása s a munkavédelmi és balesetellenes intézkedések megtartása nem egyszerűen „szociálpolitika”, hanem a termelés érdeke is. Ugyanekkor: a munkavédelmi és baleset elleni előírások megtartása és megtartatása a törvényes kötelezettség, melynek teljesítéséért a gazdasági vezető a törvény előtt felel. Súlyosabb esetekben nemcsak állami vonalon, de amennyiben párttagok, pártvonalon is felelősségre kell vonni a kötelezettségeiket e téren elmulasztó gazdasági vezetőket. Jóllehet iparunk fejlődésével egészében neo lehetünk elégedetlenek mert üteme megfelel tervünk előírásainak, mégis fel kell vetnünk a kérdést, mi az oka annak, hogy azoknak a feladatoknak a megvalósítása — mint a termelés egyenletesen emelkedő, ütemes jellege, a kooperáció stb. — melyeket pártunk vezetése a januári aktívaértekezleten vetett fel, viszonylag lassan halad előre? Ennek egyik igen fontos oka gazdasági és pártkádereink elégtelen műszaki és gazdasági képzettsége! Ezért siettetnünk kell kádereink műszaki-gazdasági képzését, elő kell segítenünk kádereink gyorsabb fejlődését! Iparunkban, közlekedésünkben, népgazdaságunk egész területén az elmúlt évek folyamán mély gyökereket vert a szocialista munkaverseny, mint a munka termelékenysége emelésének, a szocializmus építésének alapvető módszere. Pártunk nagy erőfeszítéseket tett és tesz a szocialistamunkaversenyjobb, eredményesebb megszervezésére, a munkaverseny kiszélesítésére, a Sztahanov-mozgalom kifejlesztésére. Pártunk vezető szervei számos határozatban foglalkoztak ezzel a nagy fontossági kérdéssel szerint Sztálin tanítása, a Szovjetunió gazdag tapasztalata és saját tapasztalataink alapján meghatározták a feladatokat, amelyek ezen a téren pártunk, szakszervezeteink, munkásosztályunk, dolgozóink előtt állanak. Ki tagadhatná, hogy a munkaverseny terén értünk el eredményeket? De az is bizonyos, hogy az eredmények mellett elég gyakori jelenség nálunk a munkaver9°ny elbürokratizálása, melyről Központi Vezetőségünk ez év júniusában megtartott teljes ülésén is szó volt Ezek a jelenségek a júniusi plénum óta eltelt idő alatt, sajnos nem szűntek meg, hanem helyenként tovább burjánzottak. Emellett a munkaverseny itt-ott azért is akadozik, mert kimondottuk ugyan, hogy a munkaverseny gazdája legyen a szakszervezet, de a szakszervezet a munkaverseny gazdájának szerepét még csak kis mértékben, hiányosan tölti be, pártszervezeteink egy része pedig úgy gondolja: ha a munkaverseny gazdája a szakszervezet, akkor a pártszervezet nem felel a munkaversenyért, nem kell irányítania a munkaversenyt. Ez természetesen teljesen helytelen! Pártszervezeteink, szakszervezeteink, DISZ szervezeteink egyiklegfontosabb feladata, hogy megszabadítsák a trunka versenyt a bürokratikus kinövésektől, a felajánlásoknak felülről, a dolgozók tudtán kívül való deklarálásául hogy a munkaversenyt mind szélesebb és hatalmasabb tömegmozgalommá bontakoztassák ki országunkban, s nem utolsósorban iparunkban, hogy felkarolják, támogassák, segítsenek valóra váltani az újítók, az élenjárók, a fejlettebb, korszerűbb termelési eljárásokat kezdeményezők javaslatait, s ezzel segítsenek egész termelésünket magasabb színvonalra emelni. Tegyék eleven valósággá, igazi széles tömegversennyé a Gazda-, a Röder-, a Deák-, a Loy-mozgalmat! Elevenítsék fel a gépek jobb kihasználására irányuló 550 órás mozgalmat, amely jelentős kezdői eredményeket hozott, de amely mozgalomról utóbb mintha kissé megfejdt'''tünk volna. Emeljék az elmaradókat az élenjárók szintjére! Mint már leszögeztük, a mezőgazdasági termelésben a fő feladat: a hozam növelése. A növénytermelésben a hozam emelésének a kulcsa, az alapvető agrotechnikai rendszabályok következetes megvalósítása, valamint a talajerő fokozása. Az ez évi tapasztalatok azt mutatják, hogy ott, ahol betartották és betartják az alapvető agrotechnikai előírásokat, az eredmény nem marad el. Az agrotechnika terén bizonyos előrehaladást tettünk a felszabadulás óta. Ugyanekkor mezőgazdaságunk sokezer traktort és egyéb mezőgazdasági nagygépet kallott. Mezőgazdaságunk műtrágyaellátása a háború előttinek 4,4-szeresére emelkedett. Mindez az erőfeszítés azonban, amelyet a felszabadulás óta tettünk, nem mutatkozik meg kellőképpen a növénytermelő hozamának növekedésében. Ennek persze részint az az oka, hogy a háború alatt a nagytőkések és nagybirtokosok, a német fasiszta imperializmus érdekében, az uralkodó Horthy-rendszer a termőtalajt kiszipolyozta és a háborút követő gazdasági romlás éveiben nem volt mód a talaj termőképességének gyors helyreállítására. De nem ez az alapvető ok. Vegyük például a mélyszántást. 1951 őszén mintegy 3 millió 800 ezer kát. holdon végeztünk mélyszántást, s ez körülbelül kétszerese annak a területnek, amelyen a második világháborút megelőző években Magyarországon őszi mélyszántást végeztek. A mélyszántás kétségtelenül hozzákerült terméseredményeink növeléséhez, de nem adta meg eddig a szükséges eredményt azért, mert ez a mélyszántás rém elég mély és mert nem elég korai. Az őszi mélyszántást nálunk a szükséges 20—25 cm. helyett gyakran csak 15—18 óra-esen végzik, emellett nem használják ki teljes mértékben az egyre inkább rendelkezésre álló és a termést fokozó előhántós ekéket. A másik döntő fontosságú rendszabály a terméshozam fokozására : a trágyázás. Népgazdaságunkban rendkívül nagy veszteségeket okoz, hogy nálunk elhanyagolják a helyes trágyakezelést, mindenekelőtt az istállótrágyázást. A trágyázás elhanyagolt voltát mutatja, hogy 3951-ber mindössze 1,2 millió kat.holdat, a szántóterületnek csak mintegy 12 százalékát trágyázták meg szerves trágyával, s ez is túlnyomórészt rosszul kezelt, alacsony értékű trágya volt Ugyanekkor számos állami gazdaságban és termelőszövetkezetben évek óta hever a trágya használatlanul. Ez évben a trágyázás valamelyes javulást mutat. De a trágya,kezelésénél még nincs javulás. A terméshozam növelése érdekében lényegesen meg kell javítani a vetőmag-termelést. Meg kell valósítani a minisztertanács határozata-, melynek értelmében minden állami gazdaságnak, minden termelőszövetkezetnek, a saját legjobb parcelláján kell megtermelni a maga számára a vetőmagot, s az állami vetőmag-termelésnek, vetőmagnemesítő állomásoknak ehhez kell segítséget nyújtaniuk. Igen fontos szerepet játszik a növénytermelés hozamának emelkedésében a betakarításnál mutatkozó veszteségek csökkentése. Ez évben, amikor egyébként is igen gyenge termést takarítottunk be, s amikor ezért különösen nagy gonddal kellett volna biztosítani a termés veszteség nélküli betakarítását, az átlagosnál is magasabb volt a betakarítási veszteség. Igen nagy károk érték a népgazdaságot, a rizs késői aratása, a gyapot késői szedése és a cukorrépa késedelmes betakarítása miatt is. Végül rá kell irányítanunk a figyelmet az öntözés kérdésére, mint a terméshozam fokozásának egyik fontos eszközére. Az öntözést a régi Magyarországon teljesen elhanyagolták. Elég megemlíteni, hogy 1938-ban Magyarországon mindössze 16.500 kát. holdon folytattak öntözéses termelést. Ez évben pedig 100.000 kát, holdon, vagyis a háború előttinél, ötszöröséül 1953-ba, mintegy 150.000 kát. holdnyi öntözött területünk lesz. Ez kétségtelenül igen gyorsütemű fejlődés. De ezen a területen mégis elmaradunk a felemelt ötéves terv célkitűzéseihez képest, s az a veszély fenyeget bennünket, hogy az 1954-ben elkészülő tiszalöki duzzasztómű vízé hosszabb ideig csak kisebb részben leszünk képesek öntözéses temetésre felhasználni a duzzasztóművet kiegészítő öntözőművek építésének késedelme miatt. Ezért ezt a fontos kérdést újból felül kell vizsgálni s mindent el kell követnünk, hogy öntözéses termelési lehetőégeinket a növénytermelés hozamának növelése és az időjárás személyeitől való függőségünk csökkentése érdekében teljes mértékben kihasználjuk. A nagy, országos jelentőségű öntözőművek mellett rendkívül fonos ezen a téren a helyi kezdeményezés, melyre széles lehetőség van Állami gazdaságaink, termelőszövetkezeteink használjanak ki ennek érdekében minden adottságot, folyókat, tavakat, patakokat, öntözéses szántó- és legelőterületük kiszélesítésére , párt- és állami szerveink,pedig karolják fel, támogassák az ilyen helyes helyi kezdeményezéseket! A növénytermelés hozamának növelése, mint alapvető és fő feladó mellett a legközelebbi évekre nem szabad megfeledkeznünk a még mindig folyó őszi mezőgazdasági munkákról. Az őszi mezőgazdasági munkák vontatottan haladnak. Jóllehet ősziárpából mintegy 90 000 kát.holddal többet vetettünk el az idén, mint a múlt évben, s jóllehet, az utóbbi évek folyamán az ősziárpa vetésterülete a háború előttink többszörösére emelkedett, az ezévi tervet nem teljesítettük, s ezt tavasszal kell pótolnunk. Ennél nagyobb baj azonban, hogy elmaradtunk a kenyérgabona vetésével, amely túlságosan későre húzódott s amelyből most november végén még mindig hiányzik néhány százalék. Az őszi munkák elhúzódásánál a rossz időjárás mellett legalább ugyanilyen súllyal esik latba számos tanács- és pártfunkcionárisünk — közöttük felelős megyebizottsági és megyei tanácsi funkcionárius — és igen sok szövetkezeti vezetőnk opportunista magatartása, melyet az osztályellenség, a kulákok és egyéb reakciós elemek ügyesen megnyergeltek. A kulákok és egyéb reakciós elemek azt igyekeztek terjeszteni, hogy várni kell a vetéssel, mert „az állam majd ad vetőmagot”. Számos párt- és tanácsfunkcionáriusunkedig az ellenséggel nem szállt szembe, nem leplezte le, s szövetkezeti vezetőink egy része is felült az ellenség hírverésének. Ezt az opportunista hangulatot az is táplálta, hogy a begyűjtési minisztérium felügyelete alá tartozó begyűjt vállalat összeíratta, hogy mely termelőszövetkezetnél hiányzik takarmány, s ez ugyancsak fokozta a me siás-várást. Mindebből az a tanulság, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkákat előrelátóbban, tervszerűbben kell megszervezni, a vetőmagot elő kell készíteni, elő kell teremteni, s hogy az ellenséget idejében le kell leplesni, s el kell szigetelni. Ez a feltétele annak, hogy tavasszal a mezőgazdasági munkákat terv szerint, idejében végezzük el, s ezzel is elősegítsük a mezőgazdaságban a növénytermelésnél a terméshozam emelését. Az állattenyésztésnél a hozam növelésének fő kérdése a helyes takamánygazdálkodás és takarmánykezelés megszervezése, valamint a tenyésztői munka megjavítása, vagyis mindenekelőtt annak biztosítása, hogy a magasterű tevékenységű állatok leszármazottaiból történjék az anya- és az apaállatok utánpótlása. Emellett mindenekelőtt az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben, komoly erőfeszítéseket kell tenni a napi háromszori fejés és a mesterséges borjúnerelés elterjesztésére. Azonban az állattenyésztésnél ugyanúgy, mint a növénytermelésnél, amikor a legközelebbi év és a legközelebbi évek döntő, központi feladataként állítjuk előtérre a hozam emelését, nem feledkezhetünk meg a reális helyzetről, arról, hogy takarmánnyal szűkösen vagyunk, hogy állatállományunk átkeleltetését minden körülmények között biztosítani kell, hogy ennek érdekében meg kell valósítani a silózás tervét, amely idén sokkal magasabb, mint tavaly, hogy fel kell használnunk minden fellelhető és felhasználható takarmányt, hogy állatállományunkat mennyiségileg is, számszerűleg is továbbfejlesszük. A hozam növelése a mezőgazdaságban most és a legközelebbi években — a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt — központi feladat azért, mert egyrészt szántóterületünket csak korlátozott mértékben tudjuk növelni, másrészt mert meglévő szántóterületünk, ha ennek hozamát csupán átlagosan 20—25—30 százalékkal emeljük, elegendő terményt ad ahhoz, hogy összes közellátási szükségleteinket kielégítsük és még külkereskedelmünknek is jelentős feleslegeket bocsássunk rendelkezésére, tartalékokat is gyűjtsünk. A hozam növelése központi kérdés az állattenyésztésben azért is, mert itt különösen szembeszökő az elmaradás. De a hozam növelése úgy a növénytermelésben, mint azállattenyésztésben is előfeltétele és az alapja annak is, hogy a dolgozó parasztok százezrei mielőbb a gyakorlatban győződjenek meg a nagyüzemi, társasgazdálkodás fölényéről az egyéni, kisüzemi gazdálkodással szemben és teljesen önkéntesen belépjenek a termelőszövetkezetekbe. Ami a mezőgazdaság szocialista átépítését illeti, itt továbbra is változatlanul az eddig elért eredmények megszilárdítása, meglévő szövetkezteink gazdasági megerősítése a fő kérdés. Lényegében ennek kell meghatároznia a fejlődés ütemét a továbbiakban. Az idei év tapasztalata azt mutatja, hogy többnyire azok a termelőszövetkezetek küzdöttek meg eredményesen az időjárás viszontagságaival, a nehézségekkel, amelyek már néhányéves múltra tekinthetnek vissza. Azt is figyelembe kell venni, hogy az idei gyenge termés következtében számos termelőszövetkezetünk jövedelme elmarad a múltévi mögött s az ilyen termelőszövetkezetek megszilárdítására különös gondot kell fordítanunk. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy a legközelebbi esztendőben sem gondolhatunk a termelőszövetkezeti mozgalom túlságosan gyors mennyiségi fejlesztésére. A terméshozam növelésében s a mezőgazdaság szocialista alapon való átszervezésében különösen fontos szerepet kell betöltenie a gépállomások hálózatának. Meg kell azonban mondani, hogy a gépállomások jelentős része ezt a szerepet még csak igen hiányosan tölti be s ebben mindenekelőtt az ÁMG, a gépállomások központja, s a földművelésügyi minisztérium vezetése a hibás. Ezért a mezőgazdban megvalósítandó feladatok megoldásának egyik alapvető feltétele: a gépállomások munkájának megjavítása. Ennek érdekében meg kell szilárdítani a gépállomások központját, meg kell javítani mindenekelőtt az AMG vezetését! A mezőgazdaság kérdésével szorosan összefügg a begyűjtés kérdése. A begyűjtés területén vannak eredményeink. A kedvezőtlen mezőgazdasági esztendő ellenére a begyűjtés feladatait alapjában sikeresen valósítjuk meg, s biztosítjuk a lakosság zavartalan, mondhatni bőséges ellátását, az összes fontosabb élelmiszerekben. De a begyűjtés területén komoly hiányosságok is mutatkoznak. Hiányossága a begyűjtésnek, hogy nem tesz elég különbséget a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók között, nem nyújt iikra. (Folytatás a 3. oldalon.) 13) A MEZŐGAZDASÁG ÉS A BEGYŰJTÉS TERÉN