Kelet-Magyarország, 1974. április (31. évfolyam, 78-99. szám)

1974-04-04 / 79. szám

m­i ipífli* * ­ ­ mí MüPí sfeEEBSEH" VÁCI MIHÁLY: Legenda Akit a nép ajkéra vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt, akit a nép szívébe zár, nem hal meg soha az. Majd él papír, folyóirat és könyvelés nélkül is, és nő nyomdák és kiadók és tévé nélkül is, majd házról házra jár, ügynökök nélkül is. Dallá válik, mit esténként a puszták szele visz, legenda lesz és népmese, közmondás szava is, jövő, ígéret lesz, akit mindenki várva hisz. Jövővé lesz a múltja is — várják, majd visszajön, nem úgy hiszik, mint azt, ki volt, de mint ki végre jön, a várva várt öröm, aki minden ablakon Hordják foguk között, mint tavaszi füvet, diákok élesztgetik, mint pásztor a tüzet, holtakban is őt éltetik, mint sírok a füzet. Nevét rozstáblákba írják kedves gyalogutak, a lélek szájhoz emeli, ha rándul az ajak, mint vödrüket felemelik a fényre ■ kutak, kazlak alatt a csók után majd legénynek a lány fiú apának, apa a családnak vacsora után, róla beszél: — Volt valami, valami lesz talán..­. eköszön. Kárpátontúli képzőművészek kiállítása Nyíregyházán Április 3-án délután a nyíregyházi városi művelődési központ kiállítótermében megnyílt a kárpátontúli képzőművészek kiállítása. Fel­szabadulásunk 29. évfordulója alkalmából a Kárpátontúli Területi Tanács, a megyei ta­nács és a nyíregyházi városi tanács rendezé­sében került sor a Kárpátontúli Területi Kép­zőművész Szövetség tagjainak nyíregyházi be­mutatkozására. A rendezvényen megjelent dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke. A vendégeket, köztük a kiállításon részt vett szovjet és román küldöttséget Ek­er György, a megyei pártbizottság titkára üdvözölte, a ki­állítást Gyúró Imre, a megyei tanács elnök­­helyettese nyitotta meg. A vendégművészek képviseletében­­ Andrej Andrejevics Koczka tartott tárlatvezetést. Megnyitó beszédében Gyúró Imre hang­­súlyozta, hogy nagy várakozás előzte meg ezt a kiállítást, mert barátokat, szomszédokat, a művészetben alkotótársakat fogadott me­gyénk. „A művészet nemzetközi nyelv, mely közelebb hozza a sarkokat, érthetőbbé teszi a világot és hidat épít a barátság számára ott ie, ahol nincs lehetőség más építő elemre” — mondotta, majd így folytatta. „Nekünk e tár­lat nem ilyen formai elem, nemcsak a b­rit megismerés eszköze, hanem újabb bizonyíték hogy a magyar—szovjet nép barátsága nem időleges, hanem a mélybe visszanyúló, vala­hol a minden népben meglevő igazságérzet­ben, együttműködési szándékban gyökerezik.” Beszédének további részeiben kitért arra, hogy azon a helyen ahol jelenleg a kárpáton­túli művészek alkotásaival ismerkedhet a kö­zönség, néhány hét múlva a szomszédos Szat­­már megyei román művészek is bemutatkoz­nak alkotásaikkal. „Így lesz jelkép — mond­ta Gyúró Imre — ez a nyíregyházi találkozás, mely igazolja Ady, Kodály és Bartók zseniá­lis gondolatát,, hogy a Duna menti népek bol­dogságát és egymásratalálását biztosítja.” Ez­után a felszabadulás évfordulójára emlékezve kitért a huszonkilenc év kulturális változásai­ra, azokra az eredményekre, amelyek többek között a képzőművészet újjászületését is hoz­ták. Végezetül köszöntötte a kiállító művésze­ket és az őket képviselő művészdelegációt, akik erre az alkalomra megyénkbe érkeztek. A küldöttséget Igna Petrovna Timcsenko, a kárpátontúli területi pártbizottság propagan­daosztályának osztályvezető-helyettese veze­ti, tagjai P. K. Bálla, A. A. Koczka és J. F. Manajló. A megnyitó beszéd után A. A. Koczka tárlatvezetésével a látogatók megismerkedtek a kiállított művekkel. Harmincöt művész több mint ötven alkotása­ látható a tárlaton, köztük hagyományos és a képzőművészet mo­dernebb irányzatait követő alkotások, olaj-, akvarellfestmények, fafaragások, domborítá­sok, rézkarcok, terakotta, kerámia, farost mű­vek, linómetszet, és egy secco-terv. A tárlatot a városi művelődési központban április 7-ig láthatja a közönség. I.­UM Megnyílt a Szovjetunió ma című kiállítás Ünnepélyes külsőségek között nyitották meg április 3-án délelőtt Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola keren­­gőjében a Szovjetunió ma című fotókiállítást. Megnyitót dr. Botár József, a főiskola MSZMP csúcsvezetőségének titkára mondott. A fotó­kiállításon megjelentek: Ny. J. Zabelkin, az APN szovjet Hírügynökség budapesti irodájá­nak vezetője, dr. Cservenyák László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Szemerszki Mik­lós, a városi pártbizottság titkára, dr. Margó­­csy József, a tanárképző főigazgatója, Horváth Andrásáé, az MSZBT munkatársa. Ott voltak a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, a tanárképző hallgatói. A vendégeknek V. V. Tyirdatov mutatta be a Szovjetunió életét sokszínűen ábrázoló kiállítást . A fényképek alatt nincs ott az alkotó neve. A képeknek címe sincs. Senki nem magyaráz, senki nem kalauzol. És mégis van egy kény­szerítő erő, ami az embert vezeti. A kiállított 300 felvétel belső logikája. A néző saját ma­ga ad címet, és ezzel már el is kezdődik egy folyamat, ami mindennél többet ér: állásfog­lalásra késztet, érzelmet vált ki, gondolkod­tat. Leningrád látképe előtt: minden innen indult. Az ölében gyermekét tartó sarkföldi asszony láttán: északi Madonna. A sfumato fátylába vesző aktot nézve: harmónia. A máskor talán protokoll képnek tűnő felvétel­nél: barátság. És milyen jólesik együtt ka­cagni a képen derülő gyermekkel. Kétszáz­ötven millió ember névjegye ez a tárlat, egy hatalmas ország nyitr bemutatkozása, hét­köznapi valósága. Vitalij V. Tyirdatov, aki 1500 kép közül válogatta ki a Nyíregyházán látható felvéte­leket, az APN hírügynökség helyettes művé­szi vezetője. És ő is rendezett. Hozzá­értő kézzel, hiszen a komoly pillanatokat meste­rien oldja olyan képsorokkal, amelyek ella­zítanak, hogy utána annál jobban reagáljunk egy-egy megdöbbentő felvételre. Senki nem tudja, melyik kép­művész, vagy riporter, amatőr,­vagy klu­b munkája. De nem is für­készi a látogató. Minduntalan csak az ember­re tud koncentrálni, hiszen a Szovjetunió ma című kiállítás az embernek állít emléket, a felszabadult, a forradalom után alkotni kez­dő, a háborút győzelemmel, megvívó, a béké­ért szenvedélyesen küzdő embernek. Nem fototechnika bravúrok késztetnek megállásra, nem irányzatok összecsapása, vagy jelentkezése köti le a figyelmet. Ebben van a kiállítás egyik fő erőssége. A fényké­peket készítők bepillantást engednek a poli­tikusok tárgyalótermeibe éppúgy, mint egy­­egy otthon intim sarkába, megdöbbentenek az anya fényképével, old elesett katonait, képét tartja a kezében elbűvölnek egy-egy soha nem képzelt táj színeivel, és egy lépés­sel odébb már mosolyt fakasztanak a gro­teszk pillanat megragadásával. És mindez szerves egységet alkot. Politizál Anélkül, hogy magyarázná valaki, érthető minden. A Leningrádi Szimfónia című összeállí­tás nem elsősorban­ Sosztakovics emlékét, hanem a blokádot, és az újjászületést mutat­ja be, és egyben mély szimbólumokat is hor­doz. A múlt és jelen egymásmellettisége nem egyszerűen kontraszt, hanem a történelmi folytonosság érzékeltetése is. Az öreg szerel­mesek és a csókban összeforrott fiatalok képi szomszédsága nemzedékek egyidejű életörö­mét ábrázolja. A tájak, a különböző köztár­saságok embertípusainak, szokásainak ösz­­szeál­lítása egy valóban szövetséges köztársa­ságok széttéphetetlen egységét tárja a néző elé. Ha a kozmosz meghódításának képeivel szemben lévő sorra pillant a néző, akkor egy más, egészen földi világot lát, olyat, ahol le­­huppan az ügyetlen síző, aki talán éppen egy azok közül az emberek közül, akik el tudnak szakadni a földtől, hogy a tudomány végtelen szárnyaiéi közé emelkedjenek. A képek, me­lyek külön-külön is nagyszerű élményt ad­nak,, így olvadnak egységessé, és összefüggő­vé. Nem kétséges, hogy a rendezésnek is nagy szerepe van ebben, mégis, az ember­ben olyan érzés fogalmazódik meg: itt lénye­gében az a társadalmi rend a legfőbb rende­ző, amely a feltételek elkészítésének körül­ményeit teremtette meg. Az emberszeretet és emberközpontúság ellopott pillanatképei méltán arattak világsi­kert. Minden fényképező előtt bizonyítják, hogy a leghétköznapibb téma is „szalonké­pes”, és érdemes gondolkodni, vajon a ma­gasztosról alkotott fogalmaink nem szorul­nak-e revízió alá. A Szovjetunió ma kiállí­tás, amely bizonyára ezreket csalogat majd a tanárképző kerengőjébe, azt jelzi, nincs magasztosabb, mint a békét akaró, alkotó ember, annak szépülő környezete, és az ezt szülő eszme. S, hogy egy eszme fényképezhe­tő-e? Nos, a háromszáz felvétel azt mutatja, hogy igen. Csupán szem kell hozzá, olyan, amelyet nem a szenzáció rossz fogalma irá­nyít, hanem az, amit néha nem merünk meg­fogalmazni, jóllehet létezik: a szocialista szenzációé. New York, Tokió, London, Párizs, Berlin után mindezt itt látni Nyíregyházán több, mint kulturális esemény. Kicsit tanul­ság te. Fényképező embereinknek, művészek­nek, amatőröknek, riportereknek érdemes ezen az optikán át szemlélni a világunkat. Bürger Lajos KASSAI FERENC: Mindennapi kenyeremmé lett®, aki áradó könnyű vetés voltál, hajadban harmat hűse lengett Mindennapi italommá lettél, aki a mámor maga voltál, áttetsző kristály-mozdulataidból szomjasan kortyoltam nevedet Reám derültél friss fehér kenyérként, háromszázhatvanöt karéjra szeli az év pengéje mosolyod. Reám derültél forrás-enyheségként, ki vízesésként hulltál rám zuhogva, arcod az éj fekete csermelyében állandó csillagképre változott Ki megváltásként felragyogtál, és új időnek voltál kezdete, felfoghatóvá lettél, mint a tér. Távoli kéklő csúcsokat mutattál, hol együtt lakik felhő, hegy, zene, ■ hozzám lettél nagyon hasonlatos, kihez magamtól menekültem én. A sejtjeimben lettél otthonos, anyag ölében csillag és csoda, ha megszoknálak, legyél idegen! A csillagok közt ilyen otthonos, akinek te lettél az otthona. Ha elvágyódnék, légy maga a vágy, atomjaim közt vérző végtelen!

Next