Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
XXXIII. évfolyam 232. szám ARA: 80 FILLER________1976. október 1., péntek Kádár János fogadta az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta a hazánkban tartózkodó Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát. A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szellemében tartott találkozón tájékoztatták egymást az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt tevékenységéről, véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Hangsúlyozták a testvérpártok két- és sokoldalú tanácskozásainak jelentőségét, a mozgalom egysége erősítésének fontosságát. Állást foglaltak a közel-keleti helyzet átfogó igazságos rendezése, a libanoni vérontás azonnali beszüntetése, a válság politikai megoldása mellett. Megerősítették szolidaritásukat a libanoni haladó hazafias erőkkel, s a palesztinai felszabadítási mozgalommal. Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt testvéri kapcsolata, együttműködése tovább mélyült a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus szellemében. Méltatták a magyar és az iraki nép barátságának, a két ország sokoldalú együttműködésének, s azon belül az MSZMP és a Baath-párt kapcsolatainak kiszélesítésében elért eredményeket. A találkozón jelen volt Adel Haba, az Iraki Kommunista Párt KB-tagja és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát. (Kelet-Magyarország tetefotó) Kádár János látogatása a Magyar Nemzeti Galériában Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének társaságában csütörtökön délelőtt ellátogatott a Magyar Nemzeti Galériába és megtekintette a Pátzay Pál szobrászművész 80. születésnapja alkalmából rendezett életműkiállítást. Találkozott és szívélyesen elbeszélgetett a művésszel és feleségével, gratulált a gazdag életműhöz, amelyet a kiállítás tükröz és jókívánságait fejezte ki a jubiláló mesternek. A találkozáson részt vett Pogány G. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. OKTÓBER 8—11: Fejlődési világkonferencia Budapesten Csütörtökön az Országos Béketanács ügyvezető elnökségi ülésén Pethő Tibor, az OBT elnökhelyettese beszámolt a közelmúltbanlsinkiben tartóságfórumról, aki részt vett magy sokoldalú, eredi 'St ‘¡’•01. El .. a0Híi.' . ikLü . vett küldöttsége volt ott a konferencián, amely a leszerelés kérdéskörében a legnagyobb szabású rendezvény volt a békeerők 1973. évi moszkvai világkongresszusa óta. Legfőbb eredményként azt könyvelhették el most Helsinkiben, hogy jelentősen kiszélesedett a világban azoknak az erőknek a köre, amelyekre a következő szakaszban számítani lehet a leszerelés ügyének előméilogában. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára az október 8. és 11. között Budapesten megrendezésre kerülő fejlődési világ konfőelőkészületeiről adott hatást. A konferencia - és témaköre: „együttes harc a fejlődésért, a békeerők szerepe”. Azért találkoznak a nemzetközi békere•» Képviselői, hogy prog-g ramot «A-1 gozzanak ki a békemozgalom számára a fejlődés előmozdítása érdekében. Első ízben kerül sor a Béke-világtanács történetében olyan nemzetközi tanácskozásra, amely átfogóan és részletesen elemzi a béke és a fejlődés összefüggéseit, programot formál a fejlődő országok küzdelmét segítő konkrét ajlóhoz. Zászlólevonás Csütörtök reggel a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással levonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyeket szerdán a fegyveres erők napja tiszteletére vontak fel. Gyorsítani szükséges a búza vetését Ülést tartott a megyei szervezési bizottság A betakarítás, a talaj-előkészítés és az őszi vetési munkák helyzetét értékelte csütörtöki ülésén a megyei mezőgazdasági szervezési bizottság. Megállapították, hogy az őszi szántást a tervezett terület 72 százalékán végezték el a mezőgazdasági üzemek, s a terület 36 százalékán került földbe a vetőmag. Ebből közel 10 ezer hektár búza, közel 2000 hektár a rozs és 5778 hektár az őszi árpa. Kevés, mindössze 15 százaléka a tervezettnek az eddig elvetett búza területe, ezért a következő két hetet mindenütt ki kell használni: ez az időszak a búza vetésének optimális ideje. Sok közös gazdaságban a kukorica betakarításának elhúzódása, az azt követő talajmunkák okozhatnak késést, ezért célszerű lenne, ha felülvizsgálnák vetési terveiket, s a tavalyi kalászos területen vetnék el a búzát. (Csak emlékeztetőül: a tavasszal kiszántott búzaföldeket tavaly megkésve, novemberben vetették el a közös gazdaságok.) A burgonyaszedés 77 százalékánál tart, s az eddig felszedett területen kisebb a termésátlag a tavalyinál. Ez a mennyiség a későbbi érésű, jobban fizető dezize felszedésével növekedni fog. Megkezdődött a cukorrépa szedése is: a terület 6 százalékáról takarították be eddig a termést, a szójababot a terület 3 százalékáról szedték le. Jó ütemben folyik a napraforgó betakarítása: 18 százaléka került a magtárakba. A kukorica betakarításában a tsz-ek járnak az élen, a munka zöme a késői érés miatt október közepére várható. A fővetésű silókukorica 83 százalékát takarították be a közös gazdaságok, a zöldségbetakarítás a felénél tart. A dohány törése a befejezéséhez közeledik, a terület 85 százalékán fejezték be a betakarítást. Jól halad az almaszüret: a tsz-ek, állami gazdaságok már behozták a kéthetes késést és a terület 38 százalékán fejezték be a gyümölcs szedését. Nagy segítséget adhat ehhez az iskolák, a katonák, az üzemek, vállalatok, intézmények társadalmi munkát végző dolgozói. Nem ilyen jó a helyzet az alma átvételénél: a vagonhiány, a hűtőtárolók gépesítettsége és a szállítás ütemezése sorban állásokat okoz, s ez a szállítási kapacitás rossz kihasználását eredményezi. Az eddig felvásárolt alma mennyisége 15—16 ezer vagon, amelyből 5500 vagonnal a Szovjetunióba, 1200—1300 vagonnal a szocialista országokba szállítottak, a többit a hűtőtárolókban tárolták be. A napi 200 körüli szélesvagonigény helyett mindössze 80—90 érkezik, ezért tárgyalásokat kezdtek a szovjet partnerrel a közúti szállítás megkezdésére. Ha a tárgyalások eredményesek lesznek, meggyorsul az átvétel. Beérett a starking alma is, amelynek a méretét a tavalyi 65 milliméterről 63-ra szállították le. A jó minőségű gyümölcsöt kapitalista országokba exportálja a megye. A minőséggel egyébként a jonatánnál sincs baj, a szovjet átvételnél eddig lényeges kifogás nem érkezett. Meggyorsíthatja az átvételt, ha a közös gazdaságok szombaton és vasárnap is szállítják az almát a tárolókba. 367 millió beruházásokra ÜLÉST TARTOTT A KISZÖV ELNÖKSÉGE A KISZÖV elnöksége, — Czirkalmos István elnökletével — csütörtökön ülést tartott. Napirenden szerepelt többek között az V. ötéves tervben megvalósításra kerülő beruházások előkészítése és a befejezetlen beruházások helyzete. Az V. ötéves tervben az ipari szövetkezetek beruházása meghaladja a 367 milliót. Ebből ebben az évben már felhasználnak 50 milliót. A f' ’ ,'L „tő'.n lé'-e beruházás •’ növelését, jesztését, az adázások befe- *- i egyéb beruházások ..ését szolgálják. • export növelését elősegítő búrázások a cipő- és a textiliparban valósulnak meg. A Rakamazi Cipőipari Szövetkezet 1977—1978-ban egy új üzemcsarnokkal bővül, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet általános gépre- obstrukciót hajt végre, s ezzel eléri a 75 ezer páros évi termelést. A Gávavencsellői Cipőipari Szövetkezet előkészítő raktárt és szociális létesítményt kap. A szolgáltatás fejlesztését szánt beruházások — 92 millió 700 ezer forint — végrehajtásánál nincs minden rendben. A tervidőszakra tervezett beruházások közül ugyanis ez évben csak kis létszámú létesítmények kivitelezése történt meg. A Nyírbátori Faipari Szövetkezet beruházása például 1974-től húzódik át évről évre. Az Ibrányi Építő- és Szakipari Szövetkezet faipari üzemének bővítése az elmúlt évről szervezetlenség miatt késik, s a jelenlegi helyzet sem megnyugtató. Jó előkészítés alapján ebben az évben megkezdődött a Mátészalkai Építő- és Szakipari Szövetkezet autószerviz állomásának bővítése. Ugyancsak autószerviz állomását bővíti a rakamazi szövetkezet és a Tempó is. 1977-ben megkezdik a jánkmajtisi szolgáltatóház építését is. A záhonyi szolgáltatóház átadása ebben az évben várható. Az elnökség felhívta a figyelmet a gondosabb előkészítésre, az előtervek alaposabb kidolgozására, a beruházások kivitelezésének a meggyorsítására. (dragos) Felavatták a fehérgyarmati hűtőtárolót Átadták rendeltetésének a fehérgyarmati 520 vagonos új hűtőtárolót. Az avatóünnepségre szeptember 30-án került sor, melyen megjelent dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Csepelyi Tamás, a fehérgyarmati járási pártbizottság első titkára, Panák László, a SZÖVÉRT vezérigazgatója és Tóth Mihály a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője. Ott voltak a hűtőház tervezői, kivitelezői, az építtető társult termelőszövetkezetek elnökei, vezetői. Kenyeres László, a Szabolcs-Szatmár megyei MÉK Vállalat igazgatója avatóbeszédében többek között elmondta: a megyében évente 35—40 ezer vagon alma terem és értékének megóvásában, az exportban fontos az eltartóképesség növelése. Ezért a MÉM 1971-ben pályázati felhívást tett közzé alma (zöldség-gyümölcs) hűtőtárolók építésére. Előnyben részesültek a termelő és felvásárló szervek társulásai. Így jött létre a MÉK gesztorságával két egyszerűbb társulás, a nyírbátori és a fehérgyarmati hűtőtároló építésére. A fehérgyarmati hűtőház építésére a MÉK és hat termelőszövetkezet társult. A 90 millió forintos beruházás építését 1973. végén kezdte meg a SZÁÉV. Megépült hat hűtőtér, a feldolgozó manipulálócsarnok, együttesen 5576 négyzetméter területen. A technológia, a gépészeti berendezés a lehető legkorszerűbb, a feldolgozást olasz gyártmányú osztályozógépsor gyorsítja, könnyíti. A dolgozók részére korszerűen berendezett és felszerelt szociális épületeket építettek. Az árumozgatás teljes egészében gépesített. Dr. Tar Imre felszólalásában hangsúlyozta: az őszi hónapokban összetorlódó munkák, a mezőgazdasági üzemek és a velük kapcsolatban lévő kereskedelmi, szállítási vállalatok dolgozóitól gyakran még munkaszüneti napokon is helytállást követelnek, ünneplésre ilyenkor ritkán kerül sor. A Fehérgyarmaton megvalósult nagy értékű beruházás átadása azonban fontos esemény kell, hogy elismeréssel adózzunk a hűtőtároló gazdáinak, tervezőinek, kivitelezőinek és mindazoknak, akik részt vettek építésében. A megyei pártbizottság első titkára a továbbiakban az V. ötéves terv sikeres indításáról szólt Az eltelt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy megyénk dolgozói a tervekben megfogalmazott célkitűzésekkel egyetértenek, ezt tettekkel bizonyítják. A mezőgazdasági termelésnek nem kedvezett az időjárás, ennek ellenére összességében teljesülnek a kitűzött feladatok. A megye számára különösen fontos a télialmatermelés. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, 35—36 ezer vagon alma terem és ennek 70 százaléka exportra alkalmas. Kiépült a hűtőtároló rendszer is. Az új 500 vagonos hűtőtároló arra hivatott, hogy elősegítse, szolgálja az összefogott tszek és a MÉK tervezett céljainak, eredményeinek elérését. Követendő példa: Dr. Tar Imre, a párt megyei végrehajtó bizottságanevében elismerését, köszönetét tolmácsolta a kezdeményezésért, az építésben végzett jó munkáért. Az ünnepségen a tervezésben, építésben résztvevők közül hárman MÉM Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek, MÉM-oklevelet, Kiváló Dolgozó kitüntetést, illetve pénzjutalmat tizenkilencen kaptak. Ezt követően dr. Tar Imre felavatta a létesítményt, majd a vendégek megtekintették a hűtőtárolót üzem közben. S. E. Az avatás ünnepélyes pillanata. (Hammel József felvétele)