Kelet Magyarország, 2020. szeptember (77. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-26 / 226. szám

Nyárzá­ró parti­sláger Lil G-től 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2020. SZEPTEMBER 26. Felhős lesz Ott az ég, eső,­­ zápor, zivatar várható. REGGEL DÉLBEN ESTE Meg kell nézni, meg kell kóstolni nyíregyháza. Balogh Géza, la­punk korábbi munkatársa és Erdélyi Ferenc is Ópályiban éltek gyermekként - innen az ismeretség, a közös gyökerek és az a vágy, hogy átörökítsék az utókornak mindazt, ami az őket körülvevő szatmári táj­ban fontos, értékes, érdekes. Ezért született meg az Ezt láttam, ezt ettem Szatmár­­ban című könyvük, amely­nek harmadik, átdolgozott, kibővített kiadása nemrégiben látott napvilágot, és amit a na­pokban mutattak be a nyíregy­házi Hajó étteremben. /8. km LXXVII. ÉVFOLYAM, 226. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT Kiállítás a kávé világnapja alkalmából A kállósemjéni Kállay-kúriába látogatók a kávézás történetével ismerkedhetnek meg azon a kiállításon, amelynek tiszteletére ma és holnap beindítják azt a herendi porcelánnal borított kávégépet, amelyből az országban már csak néhány működik. FOTÓ:DODÓ FERENC Évtizedeken át vezette a klubot nyíregyháza. Egészséges élet­móddal, a dohányzás elha­gyásával megelőzhető a szív­ós érrendszeri betegségek nagy része. Soha nem késő változtatni! A kardiológiai re­habilitációban óriási jelentő­sége van a betegoktatásnak. Dr. Szilágyi Attila évtizede­ken át vezette a városban a Szív Klubot, munkája elis­meréséül vehette át az idén az Inczédy György-díjat. Róla szóló írásunkat a szív világ­napjára időzítettük. n­­KM Dr. Szilágyi Attila Fotó: szarka lajos Újra ragyoghat majd az uradalom ékköve A program olyan térsé­geknek kínál lehetősé­get, melyek most nem turisztikai attrakciók. Komlódtótfalu. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemze­ti Várprogram keretében 60 milliárd forintból újulhatnak meg hazánk történelmének jeles épületei. A programban 34 régi épület kaphatja vissza régi fényét Soprontól Kom­­lódtótfaluig. Ez utóbbi tele­pülésen pénteken rakták le a felújítás előtt álló kúria alap­kövét. Kovács Sándor ország­­gyűlési képviselő elmondta, a program első ütemében csak a komlódtótfalui kúriát újítják fel, de további turisztikai fej­lesztések várhatók. A megyei településeken található kúri­ákat e forrásokból szeretnék renoválni. A román-magyar határnál lévő települések dol­gozhatnak is együtt. A cikk a 3. oldalon folytatódik Kttet-Magyarország www.S2on.hu/ Fókuszban 4. oldal Ízvilág 8. oldal Sport 9., 10. oldal Kultúrtipp 12. oldal 20226 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 999-111 További izgalmas hírekért látogasson el ide: Vasárnap ismét pályára lépnek KÉZILABDA: Nagy küzdelemben alulmaradt szerdán a Moson­magyaróvár ellen Kisvárda női élvonalbeli kézicsapata, de nem sok pihenője maradt a rétközi együttesnek: vasár­nap Székesfehérváron lép pá­lyára.­­10. KM Mikor jár a táppénz, s mikor nem? Mire számíthatnak azok, akikre vonat­kozik a kötelező karan­tén? NYÍREGYHÁZA: Különböző tév­hitek keringenek azzal kap­csolatban, hogy karantén ide­jén jár-e táppénz, vagy nem. Számos munkavállalónál ren­deltek el hatósági karantént a koronavírus terjedése miatt, de olyan esetek is ismertek, amikor a munkáltató köte­lezte otthon maradásra dol­gozóit külföldi nyaralásukat követően. A cégeknél az sem ritka, hogy karanténra kötelezik a dolgozót, amennyiben annak családtagja vagy ismerőse igazoltan koronavírus-fertő­­zött /A­­KM ■ [UNK] ■ ff ■ ■ m ■ ■ f" ■ Először nyerte el a díjat nyíregyházi vállalkozás BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. A na­pokban adták át a Nemzeti Múzeum dísztermében Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 díjakat. A rendezvényen nyíregyházi sikernek is örül­hettünk: a Promotions Media Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Melles Maximilián az inno­váció kategóriában vehette át Az Év Széchenyi Vállalkozása 2020 díjat, ami azért is nagy szó, mert a díjat fennállása óta először nyerte meg nyír­egyházi vállalkozás.­­ Egy weboldalt is működtetünk, mégpedig a promotions.hu-t. Az oldalon a kulturális élet­ből, valamint a szórakoztató­iparból igyekszünk különféle hírekkel, érdekességekkel szolgálni, de emellett saját tartalmakat is előállítunk - mondta lapunknak Melles Maximilián, aki elárulta azt is, szerinte mivel érdemelték ki az országos elismerést.­­5. KM Dani Gyöngyi paralimpikon vívó Nyíregy­házán vendé­geskedik 12. OLDAL Bajnoki meccs helyett edzés sport. Hoppon maradtak a kisvárdai drukkerek, akik már nagyon várták kedvenceik va­sárnapi bajnokiját, amelyen a Mól Fehérvár FC lett volna az ellenfél. A fehérváriak jövő csütör­tökön az Európa-liga csoport­köréért mérkőznek, ezért kér­ték a Kisvárda Master Good elleni vasárnapi találkozó elhalasztását. Mivel erre rá­bólintottak, nem lesz mérkő­zés, majd januárban pótolják a felek. Supka Attila, a kis­­várdaiak vezetőedzője ezért szombaton edzést tart majd játékosainak. /9. KM Lucasék nem meccselnek fotó: nso Minden forint jó helyre kerül SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal oldalán elérhető az a lis­ta, amelyből kiderül: ebben az évben a magánszemélyek és cégek 27 854 hazai alapít­vány, civil szervezet javá­ra ajánlották fel adójuk egy százalékát. Az összesítésben 1109 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesületet találtunk, amelyek megközelítőleg 250 millió forintot fordíthatnak céljaik megvalósítására az egy százalékoknak köszönhe­tően.­­3. KM Cicalányként a rajzlapokon NYÍREGYHÁZA. - Leginkább az érzéseimet szeretem papírra vetni, figurális alakban jelen­nek meg a képeimen, melye­ken nagyon sok szimbólumot használok. Mindig tele van a fejem, ez pedig segít feldol­gozni mindazt, ami velem történik. A rajzaim nagy ré­szén én is feltűnők, olykor élethűen, máskor róka- vagy cicalányként ábrázolom ma­gam - nyilatkozta lapunknak Szilvási Zsófi, akinek hamaro­san Nyíregyházán lesz kiállí­tása.­­12. KM ■ Kovácsművészeti kiállítás A Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete immár 18. alkalommal tartot­ta meg a Nemzetközi és Országos Kovácsművészeti Kiállítását és Konferenci­áját népművészeti bemu­tatóval egybekötve tegnap Tiszaeszláron. A rendez­vény fő látványossága az a különleges őskohó volt, amiből a megfelelő adago­lás után fél kg bucavasat nyernek ki a szakemberek. FOTÓ: DODÓ FERENC

Next