Keleti Ujság, 1920. november (3. évfolyam, 254-261. szám)
1920-11-26 / 259. szám
?ss&dox«yer)9 StaHL * Pétitek 1 iMraember 26 Prítfvftdévw !*éiéVN • * • C«*M é*n . Ziőfizeté«térek; Sí*» hónapra .... ZS'— Lat • « íb TO*— o ------ISO*— c ------sur . Egyem számára 1 Leu Politikai napilap Felelős uwkesMUU ZÁGON1 ISTVÁM ££§» évfolyam * |§f|9 * •*■ Megjelenik minden reggel Sscrkeaat6cé* {.Unió-utca 8. KWóhiaatal: UniÓ-utCa 3. Teieicnazéa 694. KJiieménTtisk atinnycmlsa tilci ;■ Konstantin trónrajutása ellen Az aradi lakásbotrány A dublini véres lázadás Az adókivetés munkája Bukarestben készülnek a parlament megnyitására A budapesti rendőr tizenhat gyilkosa Négy új halálos ítélet Ezer magyar hadifogoly érkezése Újjáalakul a magyar kormány A jövő festészete Érdekes, hogy a köztök festők és szobrászok mindig a zenét tartották a tagrára.condentálisabb, legszubilisebb, egyszóval a legmagasabb művészeinek. Ennek egyik oka, hogy a legkevesebb küzdelme ez anyaggal a komio listáink van. A főoka azonban a másban kerítendő, amennyiben sikerül rátalálni, akkor a többi művészetek jövőjének perspektíváját is új nézőpontból világíthatjuk meg. A zene őskorát vizsgálva, tisztában vagyunk azzal, hogy a repatámolt — mint a többi művészet is — ebből a folytonos mozgásból, változásból veszi, emit mi Természetnek, Életnek nevezünk. A ritmus, sőt a hangok kombinációja, a melódia is épúgy jelen van a Természetben, mint a szín és a vonal. Míg azonban a festészet, szobrászat, sőt a költészet is annak a technikának a kertszocsíban fejlődtek, amely külső és belső éleinket a leghűbban akarja visszaadni, addig a zene lényegi sajátságainál fogva más utat választott. Elugrott a naturalizmus trambulinjától a Végtelenbe, a pozitívumból a misztikumba, abba a másik világba,hol mér a gondolat érzéssé válik, ahol objektum és szubjektum egy: ez öntudatunk alaki és finiu dalunk tetető fiazség világába, abba a világba, ■mely a művészek számára jobban megközelíthető minden tudoénál és minden filozófusnál ! Mi tehát az U.: felülemelkedni a naturaliz- meson. Felhasználni a Természet alapelemeit, de : nem utánozni azokat, hanem uralkodni rajtuk tetszés szerint. Csak eddig használni őket, míg szükségem van rájuk, on, ahol a dolgok belső lényege kezdődik, eldobni azokat. Az u. n. klasszikus, illetőleg akadémikus festészet, szobrászat és költészet. Picassoig és Variamig hamis utakon jártak és a közönség baktatott utánuk ezen a hamis úton. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy a naturalisztikus művészet értéktelen volt, hiszen az emberiségnek a legszebb perceket ajándékozta. De ha elgondolom, hogy már egyszer milyen raélv szimbolista volt, ekkor világossá vélik előttem, hogy az igazi művészt sohsem elégíttte ki a naturalizmus, amit a közönség számára bármily virtuozitással csinált is, magénak mindig a titok csapásain keresett utat. A nagyközönség mai generációja már kezd lassanként megérni arra, hogy mi művészek kizárjuk s előtte a mi szenvedő bensőiket Lehet, hogy ez ■ optimizmus, de ne kérnünk tovább. Mekkora megnem értéssel fogadták az impreszisztoraata festőket, mennyi fölényes gúnnyal álltak Cézanne és Manet képei előtt nemcsak a laikusok, de a kritikusok is, arra ez egész művészettörténetben nincsen példa, legfeljebb a futurizmus és kubizmmus fogadtatása. Pedg az impresszionisták igazi, vérbeli naturalisták voltak és lényegben nem is vitték előbbre a festészetet, csak formában, technikában, kifejezés módban. Hogy Zola naturalizmuséi belevínék a festészetbe, ez semmi más hasznot nem hozott, mint a témakör kitágítását és azt, hogy a közönségnek megmutatták, hogy minden érdekes, csak meg kell barna látni az érdekességet. A dolgok belső lényege felé azonban nem hatoltak. Egészséges bohémek voltak ők, a Természet imádói és bárodéi, minden igyekezntük egy szép pillanat megrögzítése volt; szenvedtek az Etáitól, a közösség éretlenségétől, de nem szenvedtek a nagy belső problémáktól, mivel elfogadlta őket a plain sir és hasonló feladatok megoldása Nem ismerték azt a lelki harcot, amely egy Picano szenvedélyes lelkét rázta, rázta, míg eldobott magától mindan konvenciót, amely az eddigi festészettel összekötötte. A fu ju’izmus és expresszionizmus egyidejűleg jelent meg a festészetben a kubizmussal. A fu'ulisták folytatói voltak az impresszió elméletének és ezt ad absurdum vitték. Egy részük megelégedett azzal, hogy a mozgások ábrázolását akarta fejleszteni (egy táncosnő mozgását sok fejjel és tok lábbal), más részük azonban nagyobb figyelme, és méltánylági érdeme, amennyiben félredobta az egyidőben és egy térben való történések ábrázolását és egy festménnyel ne az egy impressziót, hanem az impressziók egész sorozatát akarta kifejezni. (Pl. egy nép történetének az emléke.) Ezt a törekvést szimbionizmusnak nevezzük. A schmuttanismus átmenet az expresszionizírushoz. Az expresszionisták annyira egyéniek művészetük természeténél fogva, hogy törekvéseiket sematizálni nem lehet, csupán elméletük kiindulópontét vesszük figyelembe, ők nem csak az objekten folytonos mozgását érzékelik, de a szubjektumét, vagyis saját maguk morvázlia. (Pl. ha egy kévéhézben ülünk és nyugodtan szemlélődünk, mász impressziónk, mintha végért megyünk rajta.) Végeredményben ezek is impresszionimék, de annyira szubjektívek, hogy ez már nagyon tiszteletreméltó törekvés, célhoz azonban ez sem vezet, mert kiindulópont hibás: az impresszió, illetve a naturalizmus. Az igáit it a festészet filozófiája, a kuktáimra. És az elnevezés a kubus szóból ered, illetőleg abból a törekvéstől, hogy minden formát egyszerűsítsünk és sematizáljunk le lényegi alakjára. Bármilyen komplikált formák fordulanak elő a Természetben, ha ond!i?áljuk őket, geometriai testek komplexumét kapjuk. — Hogy már redukáljunk mindent alegegyszerűbb vonalig és szinte, ez a kérdés az, amelyen olyan sokan megakadnak. Hiszen, — azt mondják — olyan csodálatosan szép a Természet formáinak, színeinek és tónusainak ezerféle változata, ezt élvezi a szem, ezt kell tehát, hogy megörökítse a festő. És itt a tévedés. Az igazi művész nem az érzékeket gyönyörködteti, hanem azt a csodás és titokzatos valamit emit mi léleknek nevezük. Mi adja a léleknek ez élvezetét ? Nem a Természet majmolása, hanem az Eszme. Hal kezdődik az Eszma ábrázolásának, anyagban való megszületésének tisztasága ? Ott, ahol megszűnik a meszeskedés, a technikézis, a Természetnek mejmoló visszadáséra való törekvés vagyis az anyagfestés, amelyet az akadémikus festészet teljesen megváltatott mér. (Piloty, Makart.) Dobjuk fáira ennek százféte trükk- BSr Az adózás A világháborúban összebonyolódott emberi ellentétekből a magántulajdoni rend is megtépázva került ki, ha kikerült- A világbéke alkotói kifejezetten a magántulajdoni rend fenntartását szabták meg az új államrendezések legkötöttebb irányaként- Ennek az elvnek a túlhajtottságaképen rótták ki az óriási kártérítési összegeket is az úgynevezett legyőzött államok terhére. Annyi bizonyos, hogy a világtársadalom új gazdasági alapjai a múltbeli alapoknak nem az eltörléséből, hanem csak a módosításából tudnak összeszilárdulni s hogy a magántulajdoni rendnek a társadalmi tulajdoni rend felé való módosulása átmenetekkel fog megtörténni. Az átmenetek a magántulajdoni rendből is meg kell hogy tartsák azt, ami a jövő rendből se hiányozhatik, t. i. a termelés iránti lehetőséghez és kedvhez szükséges tulajdoni elemeket. Kell, hogy legyen bármilyen társadalmi tulajdoni rendben az egyesek részére is olyan tulajdoni részesedés, mely az illető vegetatív és szellemi életének a fenntartója , további munkájához is megadja a sürgető és biztató vágyat, meg azt a bizodalmát, hogy munkája a saját szerzése szempontjából sem lesz eredménytelen. Egyszóval az államalakulások jövendőjében is kell hogy legyen a vagyonnak, a vagyonszerzésnek jelentősége, sőt a legmunkásabb társadalomnak lesz leginkebb szüksége az ilyen tekintetben való jogbizonyosságokra. A föléne épült és épülő új államalakulások se mellőzhetik ezt a fejlődési szempontot, mert különben a maguk megszilárdulását teszik lehetetlenné. Tehát Romániának is akként kell berendeznie vagyonjogi politikáját és pénzügyi irányelveit, hogy polgárai kifosztások alá ne jussanak és kifosztásoktól tartaniuk ne kelljen, hanem bizodalommal lehessenek vagyonuk és keresetük állami védelme tekintetében. Mindenesetre az államnak neveiben kell hatnia abban az irányban, hogy a polgárok belássák a közösség iránti tartozásaik szükségességét s hogy bizonyos fölöslegeikről le kell mondaniok a közösség javára, sőt fölöslegeik mértékén túl is áldozniok kell a közösség fönnmaradása érdekében. A lemondás él és áldozat azonbanmindenkit arányosan kell hogy terheljen, mert csak igy kelti fel mindenkiben az igazságos elbánás átérzését és a megnyugvó ösztönszerűséget, tehát csak így fogja a közvéleményt egységes közfelfogásra nevelni. Másrészt az államéletnek a lemondások és áldozatok fejében azt is világosan és szinte feltűnően ki kell fejeznie, hogy ezek az állampolgári járulékok hasznos és szükséges befektetésekké válnek, további közös előnyök és előnyösségek megalapozásai lesznek s nem kerülnek haszon nélküli elszóródások rendszerébe, vagy rendszertelenségébe. Nem lesznek improduktív, vagy épen káros intézmények fenntartására pocsékolva, hanem minden adófillér mintegy visszatérni a közélet föllendüléseiben és új erőt ad az állam minden részének, minden területének és minden polgárának, hogy további adófilléreknek fokozódó sokszorosságait szívesen tudja ismét beleadni ebbe az egységes körforgásba. Az adófillérekig érkeztünk. Az adózás kérdése egyik legfontosabb megnyilvánulása az állam és polgárai közötti összeköttetésnek. És épen ebben a tekintetben nem látunk megnyugtató távlatokat, hanem csak az előbb fejtegetett szempontoknak lényeges megtagadásait. Ahogyan kivált az új területek adózásai folynak, az egyszerűen misztikum. Senki sincs tisztában az adóterheivel, se azokkal a szabályokkal, ahogyan adóznia kell. Az adókönyvecskék előírásai hiányoznak, sőt az adókönyvecskék is hiányoznak. Jön valami kivetési parancs és utána vergődve kapkod a szegény adóalany. Igyekeztünk valamelyes tájékozódást szerezni ebben a homályosságban, hogy közönségünknek is tájékoztatást nyújthassunk. A pénzügyek itteni adminisztrációjától kaptunk is némi felvilágosítást, amiről lapunk belső oldalán számolunk az olvasónak. Ebből kivehető, hogy ez itteni adminisztráció az érdekelt felek bizonyos mérvű bevesdésával igyekszik az adótételek terheit kidolgozni. Mindenesetre jó készség ez, de szükséges, hogy az adóalanyok is ezt a készséget szervezetten és kellő felkészültséggel igénybe vegyék. Akkor valami elviselhetőséget s valami bizonyosságot talán sikerül a maguk számára kimunkálatok. Ám hol marad ez az elviselhetőség? és bizonyosság az adózás általános elviselhetősége és bizonyossága mögött? Íme megtudjuk azt is, hogy az új területeknek má-3 az adózási rendszere, mint a régieké. Az új területeken a kereső osztályok tipikus adója, a III. osztályú kereseti adó mögött ott sötétlik a hasonló arányú jövedelmi adó, a ki tudjamilyen arányú hadinyereségadó, aztán a vagyonadó s még ezek tetejébe az állami és városi pótedók. Egy egy jövedelem 60—80 százaléka kerül elvétel alá s még azonkívül a vagyoni alapból is valamelyes porció. Ezzel szemben a régi területeken patriarchális módon kímélve vannak a nagy jövedelmek és nagy vagyonok s az állami bevételek jórésze fogyasztási adókból telik ki, szóval: igazán adófillérekből, a