Keleti Ujság, 1921. február (4. évfolyam, 22-41. szám)
1921-02-01 / 22. szám
Olaj—Kolozsvár, 1921 * ÜTBGfcf * februártus 1 IV. évfolyam * 22 * szán Előfizetési árak: Egy hónapra.............25'— I,el Negyedévre . ..... 70*— „ Félévre ........ 130*— * Egész évre................. 240'— „ Egyes szám éra 1dei Politikai napilap Felelős szerkesztő: ZÁGONI ISTVÁN megjeleníti minden reggel Szerkesztőség és kiadóhivatal, Unió utca 3. szám. Telefonszám: 664. Közleményeink utánnyomása tilos Készülődés a portorosei konferenciára Lloyd George vissza akar térni a konferenciáról A bukaresti papirospanama a parlamentben A választójog új terve Útbaigazítás az adókról A debreceni templommerénylet hatásai Portorose és London Állítólag békeállapot az, amiben a nagy háborút végigvérzett európai népek élnek az ötrendbeli békeszerződések aláírása óta. Állítólag megszűnt az ellenségeskedés állam és állam között, megnyíltaka határok, a betemetett lövészárkok felett sínek kígyóznak és közvetlen vonatok dübörögnek esztende és Bukarest között. Megindult szellemi kincsek és anyagi jzavak kölcsönös kicserélése csakúgy, mint ház esztendővel ezelőtt, mikor állítólag még szintén békeállapotban éltünk. Mindnyájan tudjuk, látjuk, magunk bőrén éreznünk kell azonban, hogy mindez nem egyéb, mint gigászi szemfényvesztés s ha legnagyobb jóhiszeműséggel valaki úgy is hinné, hogy a súrlódások és vergődések csak az átmenet, vagy a kezdet nehézségei, fel kell világosítani azt a tisztábban látóknak, hogy magnámitásnak és önáltatásnak esett áldozatul. Itt nincs béke és nem is lehet béke mindaddig, míg a világot kormányzó földi hatalmasságok csak más eszközökkel, de folytatni kívánják azt a fegyveres háborút, mely hat esztendőn át rombolta és pusztította Európát és elsodort visszahozhatatlanul fel sem becsülhető anyagi és szellemi értékeket, sőt a kevés meglevő erkölcsi tőkét is teljesen elpazarolta. Mi sem bizonyít emellett jobban, mint az a tény, hogy mindeddig győztesek és legyőzöttek nem ültek le egyenlő jogokkal egyazon táblához, hogy a világ talpraállításán közös jószándékkal munkálkodnának. Eddig minden antanthatalom csak a maga restaurálására gondolt a szomszédos központi állam erőinek elsorvasztása árán. S hogy ez a módszer milyen kártékony és mennyire gyökerében elhibázott, nem kell másra rámutatnunk, csak a világ mai képére, hol egyforma teher alatt vonaglanak győző és legyőzött államok népei és ez az állapot nem a háború, hanem a békeszerződések következménye, amelyek nem számoltak a fejlett idők követeléseivel és a hajdani Balkán színvonalára rántották vissza a kultúréletet. Kérdés most már, hogy szabad-e felajongó örömmel fogadnunk Portorose és London új konferenciáit, melyek látszatra szakítást ígérnek a békediktálás kátyúba jutott politikájával s amott a dunai népeket, emitt a nagyhatalmak képviselőit ültetik össze, győzőkkel és legyőzötteket első közös tanácskozásra, közös sebek heggesztésére, elvadult állapotok közös rendbehozására? Kérdés, hogy haladást jelent-e ez a lépés, vagy előbbi lépések kényszerű következménye csak, mely nem vezethet kibontakozásra már csak azért sem, mert azóta a viszonyok is legalább annyit haladtak hátra, mint a diplomácia előre? Nem nehéz jóslásokba bocsátkozni, mert tudvalevő, hogy mindkét konferencia alatt a békeszerződések retrográd szelleme és megkötései képezik az alapot és ebben a szellemben, ezek közt a korlátok közt mozgó bármilyen jószándékú tanácskozás csak játék a népek türelmével, melyek — győzők és legyőzőitek egyformán — ketrec rácsai közé bezárt fenevadak a békekötések óta, holott kívánnának lenni dalolva dolgozó épitőmunkások, kik egymás keze alá készítik a téglát s egymással vetélkedve emelik a Testvériség nagytemplomának falait. Haladásról csak abban az értelemben lehet szó, hogy már két esztendő múltán egymás mellé terültek a hadakozó felek, hogy a viszonyok parancsa hamarabb tette ezt rájuk nézve kötelezővé, mintsen azt a maguk jószántából tették volna. De a szó nemes értelmében vett ítélet nev e világon teljesedik be, hogy itt az istentelenek eredményeket érhetnek el s a jók itt szerencsétlenek, boldogtalanok lesznek, de az értelem és az írás erejével bizonyította, hogy majd a jövő életben mindkét fél elveszi a maga megillető jutalmát. A hívők minden megütközés nélkül fogadták ezt a tanítást. Amennyire megfigyelhettem, a hallgatóság az istentisztelet befejeztével szétoszlott anélkül, hogy a prédikációra valamelyes megjegyzést tettek volna. Lássuk csak, mi is az értelme ennek a tanításnak? Mit akart avval mondani a pap, hogy a jók ebben a világban boldogtalanok? Azt jelentse ez, hogy emberek minden erkölcsi alap nélkül itt házaknak, jószágoknak, hivataloknak, nagyszerű üzleteknek, szőnyegeknek, ruháknak és mindenféle luxusnak juthassanak birtokába, mialatt a szentek nyomorban és megvetésben élnek? És teszik ezt ama vigasztalás adta reményben, hogy majd odaát elégtétel adatik nekik ugyanazokban az élvezetekben — bankrészvényekben, briliiánsokban, vadpecsenyében, vagy pezsgőben, melyeket itt nélkülözni voltak kénytelenek? — Ennek kell lenni ama bizonyos kiegyenlítődésnek, mert micsoda volna különben? Vagy netán azzal lennének kifizetve, hogy imádkozhatnak és dicsőítő énekeket zengedezhetnek, hogy szerethetnek és megalázkodhatnak? Nos, ezt most is megtehetik. A laikus ebből az egész tantételből joggal vonhat le ilyesféle következtetést: ránk odaát épen olyan jó napok kell, hogy virradjanak, mint amilyenek most csak a bűnösöknek jutnak ki. Vagy ezt ad absurdum kiélezve: ti ma vétkeztek, de előbb-utóbb mi is csak fogunk vétkezni, most ugyan még nem értünk hozzá, ha érteni fogunk holnap s hogy ez nekünk ma nem sikerült, majd revansot veszünk érte holnap. Ennek a hamis felfogásnak az a rettenes félreértés az alfaja, hogy a gonoszok eredményeket érhaladást nem a viszonyok diktálják rá a vonakodó vezetőkre, hanem a vezetők járnak elől a fáklyával és nem várják be, míg csőddel fenyeget az élet, hogy esetleg csak akkor lépjenek akcióba, mikor már minden becsületes erőfeszítés hiábavaló. Van egy biztató reménység, de ezt mi nem az összeülő diplomaták személyében és azoknak az emberiség iránt táplált jóindulatába vetjük. Van egy reménység, amelyet valóra válthat ez a közös tanácskozás, hogy a kívülről jövő nyomás hatása alatt az éppen együtt tanácskozók szeméről letépi a hályogot és akadhatnak köztük egész emberek, akik maguk állanak a tömegfeszültség élére és odakiáltják : elég volt a komédiából, a kapukon kívül maradt élet élni akar és mi azért ülünk itt együtt, hogy mindenki számára, legyen az állam vagy polgár, megteremtsük az élet lehetőségét. Álom ez és utópia, de haloványan reménykedni lehet talán benne, hogy Portorose és London magukra eszmélnek, eltérnek a tárgytól és hozzáfognak az egybegyűltek a békerevízió üdvös munkájához. Komoly antantdiplomaták és tudósok: Nitti, Keynes és Normann Angell tekintélyük minden súlyával, számokkal, adatokkal érvekkel és az emberi elme egész arzenáljával rámutattak már, hogy Európa megmentését itt kell kezdeni. Talán — hátha ráeszmélnek végre azok is, akiknek módjában van tettbe önteni az elméletet és átvezetik a világ népeit a börtönketrecekből a vállvetett munka napsugaras, szabad mezőire. I Kiegyenlítődés R. W. Emerson (A „Keleti Újság“ fordítása) Gyermekkorom óta állandóan kisért a vágy, hogy írásban foglalkozzam a kiegyenlítődéssel. Mindig s már igen fiatal koromban is úgy éreztem, hogy ebben a dologban az élet előttejár a teológiának s a nép tájékozottabb a papjainál. Annyira megkapták érdeklődésemet e tanítás alapját kitevő jelenségek, hogy álmaimban sem szabadulhattam tőlül. A mindennap adja élénkbe mindent kezünkben a szerszám, kosarunkban a kenyér, az utcán az üzletek, a lakóházak, a farmok, a mindennapi köszöntés, a legközönségesebb vonatkozások, hitel és adósság, a karakter ereje, a különböző emberek természete és az adományok, melyekkel a természet megajándékozta őket, mind egy-egy adat a téma felépítéséhez. Úgy láttam, hogy mindezekben az emberi dolgokban egy isteni sugár, a világ lelkének egy örökkévaló tevékenysége mutatkozik meg szabadon és menten az átöröklés legkisebb nyomától és úgy tetszett, hogy az emberi szív egy mindent elárasztó szeretet befogadására volna képes, amely mindig megvolt, tehát ma is létezik és baj is. És az kapott meg legfőképen, hogyha ezt a tanítást szavakra tudnánk lekottázni, ha csak körülbelül is szavakba át tudnánk önteni a ráismerés homálybavillanó pillanatait, melyekben az igazság olykor felfedi magát; vezérlő csillagát találtuk volna meg legsötétebb óráinknak, mely megvilágítaná utunk el-elvesző ösvényét, hogy el ne tévedhessünk soha. Gyermekkori vágyam valóra váltását nemrégiben egy templomi prédikáció is megerősítette bennem. Egy pap — különben tiszta hitéért nagyra tartott ember »—■ fejegette a megszokott modorban az utolsó szélpifanót. Onnan indult ki, hogy az (Budapest, jan. 31. Saj. tud.) Párisi lapok értesülése szerint Lloyd George ultimátumot intézett a párisi konferenciához, melyben kilátásba helyezi a visszavonulását. Jól értesült francia körökben megegyezést várnak. Briand új tervet dolgozott ki, mellyel lehetővé akarja tenni Németországnak, hogy egész adósságától kölcsön árán megszabaduljon. Egyébként az antantkonferencia a német kártérítések ügyének tanulmányozásával külön bizottságot bízott meg. Kennekel , hogy itt a földön igazságszolgáltatás nincsen. A pap vaksága abban áll, hogy adottnak vette a publikumnak alacsony értékskáláját a férfias eredményekről, ahelyett, hogy szembeszállva megrögzöttségekkel, az igazságon keresztül próbálta volna meggyőzni és felvilágosítani hallgatóit, hogy a lélek jelenvaló, hogy az akarat mindenható és ezen az alapon állította volna fel a jónak és rossznak, a sikernek és csalódásnak egyedül helyes mértékét. És ugyanaz az alacsony felfogás érvényesül minden emy vallásos cselekedet kezelésében. Hasonló tanokat hirdetnek az írók, ha elvétve rokontárgyakhoz nyúlnak. Azt hiszem, hogy a mi teológiánk az általa üldözött babonát csak külsőségekben múlja felül, de lényegben nem. Szerencsére az emberek jobbak, mint a teológiájuk. És a mindennapi élet rácáfol ezekre a hazugságokra. Minden nemes és magasröptű lélek jóval elébevág ennek a tanításnak saját tapasztalataival és olykor a többiek is megérzik, hogy hamis, csak bizonyítani nem tudják ezt. Mert az emberek alapjában bölcsebbek, mint gondolnák és amit minden hátsó gondolat nélkül meghallgatnak a szószékről, vagy az iskolák katedráiból, ha társaságban hallanák ugyanazt, valószínűleg legalább hallgatólag kételkednének benne. Ha egy nagyobb társaságban szóba hozza valaki az isteni törvényeket és az előrelátó isteni gondviselést, a fejtegetést fogadó hallgatásból a megfigyelő elég világosan kiolvashatja a hallgatók elégedetlenségét, de egyben arravaló képtelenségüket is, hogy saját felfogásuknak hangot adjanak. Néhány tényben akarnám ebben és a következő fejezetekben felvázolni a kiegyenlítődés követte utat s ha sikerülne a legkisebb ívét is utána rajzolni ennek a körnek, magam volnék a legboK A act a KK Lloyd George vissza akar vonulni