Keleti Ujság, 1935. szeptember (18. évfolyam, 199-224. szám)

1935-09-16 / 212. szám

8 „Az iró is ember“ Világhírű irók vallomásai A nagy költők is­­ tévedhetnek. Az irodalmi berkek kulisszatitkaiból Híres irók apró-cseprő esetei kerülnek itt sorra. Csupa olyan pillanatfelvétel, amely bepillantást enged az irói műhely kulissza­­titkaiba. Anekdoták, de talán jellemzőbbek, mint a rideg életrajzi adatok. Fallada elmondja, hogyan lett belőle Fallada A háború utáni európai irodalomnak egyik legnagyobb sikere Fallada Hans nevéhez fű­ződik. A „Mi lesz veled emberke“ szürke kis­polgári története már a legkülönbözőbb nyel­veken meghódította az olvasóközönséget. Nos, Hans Fallada álnév. Ennek az álnévnek a történetét pedig maga az író a következő­képpen mondja el: — Amikor vagy tizenöt esztendővel ezelőtt arra a gondolatra jutottam, hogy meg kellene próbálkoznom azzal, vájjon a könyvek olva­sása mellett nem­ tudnék-e egyben könyvet írni is, — amikor tehát leültem első, szeren­csére azóta elfelejtett regényem megírásához, akkor egyszeriben súlyos problémával talál­tam szemben magamat. Mert ez a regény va­lóban legelső munkám volt. És az ember a legelső munkájában föl akarja venni rendesen a harcot az egész világgal. Azzal a kisebb világgal, mely a közvetlen környezetet­ jelenti és azzal a nagyobbal, amely már a világnézet kialakulásában játszik szerepet. — Itt volt hát a regény és a másik olda­lon volt az élet. Az élet azt mutatta, hogy a szüleimet, akik pedig könyvemben nagyon kikaptak, én igazán szerettem. Nagyon rosz­­szul esett volna, ha a világ elé kerül az a sok kifogás, amit róluk ebben a könyvben össze­írtam. Elhatároztam tehát, hogy titokban leszek csak író, de a titkos íróhoz álnév való Sokáig keresgéltem álnév után. Végül meg­találtam azt Grimm egyik meséjében. Az ab­ban szereplő ló nevéhez hozzátettem még egy 1-betűt és kész volt a nagyszerű Fallada. — Én azonban apám fia vagyok. Apám pedig rendes ember volt és ezt a rendet én is örököltem. Leültem tehát az asztalhoz és az illetékes hatóságnak szabályos kérvényt ír­tam: engedjék meg nekem a Fallada művész­név használatát. Megfelelő várakozás után megérkezett az engedély: bizonyos körülmé­nyek között használhatom a Fallada művész­nevet, egyéb körülmények között arcaiban polgáriasan továbbra is titzenként kell alá­­írnom magamat. Tehát, ha a szabónál ruhát csináltatok, akkor annak az árával Ditzen marad adós, ha azonban cikket írok, vagy nyilatkozom, akkor ez a Fallada számlájára irandó. — Most jött azonban a fordulat, mert amint mondtam, apám rendes ember volt és ezenkívül büszke a fiára. Amikor tehát leg­közelebb meglátogattam az apámat, a hivata­los lap egyik számát tartották elém. A lap nyilvánosságra hozta az én féltve őrzött tit­komat és szépen megírta, hogy a­ berlini bur­gonyatermelő részvénytársaság tudományos segédmunkása, Ditzen, megkapta az enge­délyt a Fallada művészi név viselésére. A titok tehát kipattant. A kommentárt hozzá m­ár az apám mondta és tulajdonképpen igaza is vol. Shaw nem szereti a ,,de‘ghnSt'‘ Shaw G. B.-ről rengeteg anekdota terjedt már el. A legkedvesebbek egyike azonban az, amely a nagy angol író vegetáriánus hitval­lására vonatkozik. Egy alkalommal színházban ültem, ami­kor a feje felet­t az egyik látogató leejti a magával hozott virslit, egyenesen Shaw fe­jére. Az író mühdühhel felnéz az emeletre és jó hangosan odakiáltja a virslik szeren­csétlenül járt gazdájának: — Tévedett, tisztelt úr, én vegetáriánus vagyok és nincs szükségem virslire. Máskor káposztafejet küldjön le nekem. Más alkalommal Lady Churchillt hívta meg ünnepi ebédre. Amikor elébe tálalták a húst, szokott goromba modorával kifakadt: — Nem azért jöttem el önhöz, asszonyom, hogy hol ide, hol oda ültessenek és azután döghússal traktáljanak engem. Az író is megbotlik. .. A regényírók is csak emberek és írás közben bizony nem egyszer a legfurcsább dolgok kerülnek ki a tollak alól. A nagy regényírók közül a csodaboga­rak terén az idősebb Dumas adta a legtöbb zsákmányt, ami bámulatos gyors termelő­képessége mellett szinte nem is csoda. De még ő is felülmúlja önmagát a „Királyné nyaklánca“ egyik érdekfeszítő jelenetében, ahol a titokzatos idegen szólal meg az író szerint: — Oh! Oh! — mormogta Don Ma­nuel portugálul. Majdnem hasonló furcsaságot követ el Balzac is, amidőn a „Cousine Bette'“ egyik helyén így ír: „ A rendőrbiztos szótlanul fe­lelte: A leány nem őrült!" Ugyancsak Balzac egyik regényében an­nak a személynek akinek szemei úgy be van­nak kötve, hogy semmit sem láthat, a kö­vetkező nagyon nehezen keresztülvihető utasítást adja: — „Jól vigyázzon, hogy azon­nal meglássa minden egyes intésemet!“ Még furcsább dolog, ha Lemoine John egyik elbeszélésében így ír: „ A vak hanno­veri királynak szemlélnie kellett, hogy mi­ként kebelezik be királyságát Poroszor­szágba." Nagyon sok elszólás található Murger Bohéméletében is. Íme pár példa: „Az emberi lény legszebb helyzete azé a férfié, aki műve fölé hajol, hogy saját maga előtt egyenesen áll­hasson.“ „Közelebb léptek egymáshoz és kezükben tartották a dákót, hogy jobban hallhassanak.“ Flaubert egyike volt a leggondosabb íróknak, aki folyton csiszolta műveit és még vele is megesett néhány kellemetlen elszólás, így például „Bouvard és Pecuchet­“ cím­ű regényében következőképpen ír le egy mise­ruhát: „Almazöld szinűi, liliomokkal gazda­gon kihímezett miseruhája égkék volt.“ Számtani tévedést követet el Daudet a „Tartarin de Terascon“-­ban, mikor ezt írja: „4000 mezítlábas arab szaladt utána. Leve­sen gesztikuláltak, ész nélkül nevettek és 600.000 fehér fogukat csillogtatták a napfény­ben.­“ Ha utánaszámítunk, minden arabra 150 fog jut, ami még egy arabnak is sok! Ha a nagy írókkal megesnek az efféle tévedések, a kisebbektől nem is szabad azokat rossznéven vennünk. Ez a néhány példa talán szemléltetőleg bemutatja, hogy az írás világában is: „Min­denkit érhet baleset!“ FEHÉR FOGAK Uttoé! Itthirde'­fék ©síromállapot©! és megfiosssalokntották­ a cenzúrát KEitnünm 1935 SZEPTEMBER 16 - XVIII ÉVF-212SZ warn Ellenzéki körökben azt ál­ítjék, h­ogy a liferref is pér­i­nsra is tudna más eszközökkel kormányo­zni — A nemzeti paraszí­­párt teljese­n magáévá teste a Man­u álláspontját és irányzatát (Bucureşti, szeptember 14.) Amint már többször megírtuk, szeptember 15-én jár le az érvénye annak a felhatalmazásnak, amit a kormány törvényhozási uton kapott az ostrom állapot és a cenzúra fenntartására. A minisz­tertanács már néhány nappal ezelőtt elkészí­tette annak a királyi rendeletnek a szövegét, amely a felhatalmazást további hat hónapra meghosszabbítja. A királyi rendelet a Moni­torul Ofical szombati számában megjelent és kihir­deti az ostromállapotnak és a cenzúrá­nak a fenntartását további hat hónapra, 1936. március 15-éig. Ellenzéki politikai körökben a rendelet­ről azt mondják­, hogy ettől a kormánytól nem is várhatja senki e kivételes intézkedé­seknek a megszüntetését, mert ezek nélkül nem tud kormányozni. A nemzeti­ parasztpárt köreiben élénken cáfolják, hogy a párt vezetőségének, vagy végrehajtóbizottságának a kebelében újabb ellentétek merültek volna fel a taktikai ma­gatartás kérdésében. A pártvezetőség erdélyi tagjai hangoztatják, hogy a Maniu taktikai irányzat érdekében már nem szükséges a párt kebelében propagandát kifejteni, mert ezt a taktikát az egész pártvezetőség magáévá tette és magáénak vallja. Mihalache és Maniu kö­zött ebben a kérdésben már nincsen semmi el­lentét. Álláspontjaik megegyeznek. Costa­­chescu volt szenátusi elnök az egyetlen a párt vezetőségi tagjai közül, aki nem nézte jó szem­mel ennek az irányzatnak az érvényesülését­­azonban a pártban megnyilatkozott általános felfogással szemben ő sem kívánt semmit tenni. Olyan hír terjedt ki, hogy Costachescu elhatározta volna, a pártból való kilépését. A volt szenátusi elnök most nyilatkozatot adott a lapok számára s ebben megcáfolja, hogy szándékában volna a pártból kilépni. Costachescu csatlakozott ahhoz az álláspont­hoz, amit a pártvezetőség többi tagjai már régebben magukévá tettek. Azt az opportuni­­­tási félelmet, amivel a párt kormány rájutási esélyeit a Maniu irányzatától féltették, már elvetették. Ezen már az egész párt régen túl van. — Fehér Dezsőről u­ccát neveznek el Ora­­deán. Tudósítónk jelenti: Oradea idő­­özi bi­zottsága ülést tartott, melyen Sangeorgiami dr. ügyvéd, városi tanácsos indítványára el­határozták, hogy a közelmúltban elhunyt Fe­hér Dezsőről, a „Napló" szerkesztőjéről utcát neveznek el Oradeán. Szülők! Szeptemberben Dejelejtsék: Gyermekük olcsón, jól LEPAGE Fontosaim) LepOge, CÍMj.

Next